Isaac Asimov - Nemezis

A Napot automatikusan kirekesztette a mestek berendezés (Wendel kérdésére elmondták, hogy ez a szó a „mesterséges eklipszis”, vagyis napfogyatkozás rövidítése), és a látvány csak akkor szenvedett csorbát, ha a Nap túlságosan közel került az állomás egén a Földhöz vagy a Holdhoz.

Wendel telepes származása egyből kiütközött, mert élvezettel szemlélte a Föld és a Hold közös színjátékát, elmondása szerint főleg azért, mert ebből rögtön látta, hogy nem a Földön van.

Nem tudta megállni, hogy el ne mondja ezt Fishernek, aki fanyar mosollyal hallgatta a szavait. Közben nem kerülte el a figyelmét, hogy az asszony gyors pillantást vet maga köré.

— Szép tőled — mondta —, hogy Földlakó létemre elmondod nekem, pedig hátha zokon veszem. De ne félj, nem fogom továbbadni.

— Én mindenben megbízom benned, Crile — mondta az asszony ragyogó mosollyal. A férfi alaposan megváltozott az óta a sorsdöntő beszélgetés óta, amelyre a Négyes Állomásra való megérkezésük után került sor közöttük. Mintha kijózanodott volna, s ez jobb volt, mint a lehetetlen iránti lázas vágyakozás.

— Komolyan azt hiszed — firtatta —, hogy még mindig a rovásodra írják telepes mivoltodat?

— Hát persze. Sosem felejtik el. Ők ugyanolyan elfogultak, akárcsak én, és én sem feledkezem meg soha arról, hogy földiek.

— Úgy látszik, elfeledkezel róla, hogy én is a Földről vagyok.

— Csak azért, mert te Crile vagy, és semmi más nem számít. Én pedig Tessa vagyok. Ennyi az egész.

Fisher elgondolkodva megjegyezte:

— Sosem okoz gondot neked, Tessa, hogy a Föld és nem a saját teleped, az Adelia számára dolgoztad ki a szuperluminális repülést?

— Csakhogy én nem a Föld számára tettem, mint ahogy más körülmények között az Adelia számára sem tettem volna.

Mindkét esetben saját magamnak teszem. Egy megoldásra váró problémával találtam szembe magam, és sikeresen elvégeztem a feladatot. Úgy vonulok be a történelembe, mint a szuperluminális repülés föltalálója, és ez az, amit én megtettem magamnak. És ha nagyképűségnek hangzik is, de az egész emberiségnek is teszem. Ezért teljesen mindegy, hogy melyik világon történik a felfedezés. Valaki vagy valakik a Rotoron föltalálták a hiperrásegítést, amely azóta minden település közkincsévé vált. Idővel az összes telep a szuperluminális repülésnek is a birtokába jut. Bárhol történjék is valamilyen előrelépés, az egész emberiség profitál belőle.

— Ám a Földnek nagyobb szüksége van rá, mint a telepeknek.

— Arra gondolsz, hogy a telepek, ha kell, könnyedén eliszkolhatnak a közeledő Szomszéd Csillag elől, amit a Föld nem tud megtenni? Emiatt a Föld vezetőinek fájjon a fejük. Én a kezükbe adtam az eszközt, most már az ő dolguk, hogy kidolgozzák a legjobb módszereket a fölhasználására.

— Úgy tudom, holnap elindulunk — jegyezte meg Crile.

— Igen, végre-valahára. Az egészet holográfiára veszik, és nekünk is megadnak minden tisztességet. Senki sem tudja azonban megmondani, mikor tudják a nagyközönség és a telepek számára is közzétenni.

— A visszatérésünk előtt semmiképpen sem — mondta Fisher. — Addig semmi értelme a nyilvánosságnak, amíg nem biztosak benne, hogy egyáltalán visszajövünk-e. Az ö számukra is elcsigázó várakozás következik, hiszen semmiféle kapcsolatunk nem lesz velük. Amikor az űrhajósok először szálltak le a Holdon, egész idő alatt kapcsolatban voltak a Földdel.

— Igaz — helyeselt Wendel —, de amikor Columbus nekivágott az Atlanti-óceánnak, hét hónapig, amíg vissza nem tért, egy szót sem hallott felőle a spanyol udvar.

— A Föld számára most sokkal nagyobb a tét — vitatkozott Fisher —, mint hét és fél évszázaddal ezelőtt Spanyolországnak volt. Igazán nagy kár, hogy a szuperluminális utazással együtt nincs a birtokunkban a szuperluminális kommunikáció is.

— Én is így gondolom. Mint ahogy Koropatsky is, aki folyton azért noszogat, hogy dolgozzam ki a távközlést. De neki is megmondtam, hogy nem vagyok varázsló, aki csak úgy kirángat mindent a köpenye alól, amire valakinek szüksége van. Egy dolog mozgatni a hipertérben egy tömeget, és egészen más dolog valamilyen sugárral csinálni ugyanezt.

Ezek még a közönséges térben is eltérő szabályoknak engedelmeskednek, nem véletlen, hogy Maxwell csak kétszáz évvel azután dolgozta ki a maga elektromágneses egyenleteit, hogy Newton rájött a maga gravitációs egyenleteire. Nos, a tömeg és a sugárzás a hipertérben is más-más szabályokat követ, és a sugárzás szabályai még mindig dacolnak velünk.

Egyszer majd a szuperluminális hírközlést is ki fogjuk dolgozni, de arra még várni kell.

— Nagy kár — csóválta a fejét Fisher elgondolkodva. — Hiszen könnyen lehet, hogy szuperluminális kommunikáció nélkül a szuperluminális repülésnek sem lesz gyakorlati haszna.

— Miért nem?

— A szuperluminális összeköttetés hiányával elszakad a köldökzsinór. Van olyan telep, amely képes távol a Földtől, távol az emberiség többi részétől életben maradni?

— Miféle új filozófián forgatod a sütnivalódat? — ráncolta a homlokát Wendel.

— Csak úgy megfordult a fejemben. Neked, Tessa, mint telepesnek, aki megszoktad az ottani életet, nyilván nem jut eszedbe, hogy a telepes élet nem éppen természetes létforma az ember számára.

— Igazán? Én sohasem éreztem, hogy természetellenes volna.

— Azért, mert te tulajdonképpen sohasem éltél egyetlen telepen. Hanem egy olyan, telepekből álló egész rendszer volt az otthonod, amelyben ott van egy nagy bolygó is sokmilliárdnyi emberrel a hátán. Hátha a rotoriak is, miután odaérnek a Szomszéd Csillaghoz, úgy fogják találni, hogy nem elégíti ki őket az elszigetelt telepen való élet? Ilyen esetben nyilván visszatérnének a Földhöz, csakhogy nem ezt tették.

Nem azért talán, mert találtak maguknak egy lakható bolygót?

— Lakható bolygót egy vörös törpe körül? Ez cseppet sem valószínű.

— A természet hajlamos tréfát űzni velünk és megingatni bennünket vélt bizonyosságainkban. Tegyük föl, hogy mégiscsak van ott egy lakható bolygó. Nem kellene azt gondos vizsgálatnak alávetni?

— Kezdem már érteni, mit forgatsz a fejedben — mondta Wendel. — Attól tartasz, hogy a hajónk a Szomszéd Csillaghoz érve fölfedez ott valamilyen bolygót. Mi ellenben a távolból megállapítjuk róla, hogy nem lakja senki, és továbbállunk. Te viszont azt szeretnéd, hogy szálljunk le rá, alaposan kutassuk át, és legalább próbáljuk megkeresni a kislányodat. De mi van akkor, ha a neurodetektor nyomát sem találja értelemnek sehol a Szomszéd Csillag lehetséges bolygói körében? Akkor is fésüljünk át minden egyes bolygót?

— Igen — jelentette ki Fisher némi habozás után. — Én azt tartom, hogy át kell őket vizsgálnunk, ha a legkisebb jelét is adják annak, hogy lakhatók. Minden lehetségest meg kell tudnunk egy ilyen bolygóról. Lehet, hogy hamarosan meg kell kezdenünk a Föld kiürítését, és tudnunk kell, hová vihetjük az embereket. Te könnyedén túlteheted magad ezen, hiszen a telepek, úgy, ahogy vannak, kereket oldhatnak anélkül, hogy ki kellene ürí…

— Crile! Eszedbe ne jusson úgy kezelni engem, mint ellenséget! Ne bánj velem telepesként! Én Tessa vagyok. Ha van ott bolygó, ígérem, hogy lehetőség szerint át fogjuk vizsgálni. De ha megszállták a rotoriak… Nos, te pár évet leéltél a Rotoron, Crile. Ismerheted Janus Pittet.

— Csak hírből. Én egyszer sem találkoztam vele, a fe… a volt feleségem azonban mellette dolgozott. Az ő elmondása szerint nagyon tehetséges, nagyon intelligens, nagyon akaratos ember.