Isaac Asimov - Nemezis

— Ha ez igaz, akkor annak láthatatlannak kell lennie. Mert ezen a meddő világon jelét sem látni a prokariótáknál fejlettebb életnek, pláne intelligenciának.

— Mit tudsz te erről a meddő világról, ahogy te nevezed? Fel van-e kellően derítve? Át van-e kutatva töviről hegyire?

Genarr lassan megcsóválta a fejét.

— Eugenia, kezd úrrá lenni rajtad a hisztéria — mondta, némi kérlelő színezettel a hangjában.

— Úgy gondolod, Siever? Vedd csak fontolóra te magad is, és szólj, ha találsz valami más magyarázatot. Én előre megmondom neked, hogy ez az élet a bolygón — bármi légyen is az — nem fog megtűrni bennünket. A sorsunk meg van pecsételve. És hogy Marlenével mi a szándéka — tette hozzá elcsukló hangon —, azt még csak elképzelni sem tudom.

Hivatalosan nagyon kacifántos néven nevezték, az a néhány Földlakó azonban, akinek alkalma adódott beszélni róla, csak Négyes Állomásként emlegette. Ebből mindjárt kiderült, hogy korábban már három ilyen objektum is létezett, közülük azonban már egy sem működött, ugyanis fölfalták őket az újabb létesítmények. Létezett egy Ötös Állomás is, ezt azonban sohasem fejezték be, és most elhagyatottan árválkodott.

Nem biztos, hogy a Föld lakossága túlnyomó többségének valaha is eszébe jutott a Négyes Állomás, amely valahol jóval a Hold pályáján túl keringett lassan a Föld körül.

A korábbi állomásokat a Föld az első telepek építéséhez használta kilövőállomásokként, majd amikor maguk a telepek vették kezükbe a további telepek építését, a Föld a Négyes Állomást a Mars-repülésekhez vette igénybe.

Ám mindössze egyetlen ilyen Mars-repülésre került sor, ugyanis kiderült, hogy hosszú távú repülésekre pszichikailag sokkal alkalmasabbak voltak a telepek lakói, tekintve, hogy maguk is tulajdonképpen egy-egy nagy, zárt űrhajón éltek, így aztán a Föld megkönnyebbülten átengedte az űrrepülést a telepeseknek.

A Négyes Állomást ettől kezdve alig-alig használták valamire, és jószerivel csupán szimbolikus célt szolgált annak érzékeltetésére, hogy a telepek nem kizárólagos urai a Föld légkörén kívüli végtelen térségeknek.

Mostanában azonban a Négyes Állomás ismét fölébredt szendergéséből.

Egy nagy teherűrhajó kelt útra feléje, és a telepeken az a hír kapott lábra, hogy a Föld újból megpróbálja — első alkalommal a XXIII. században —, hogy saját csapatot telepítsen a Marsra. Egyesek szerint az egész csak kutatási célokat szolgál; mások szerint a Föld a Mars körül keringő néhány telep ellensúlyozására akar saját kolóniát létesíteni a Marson; ismét mások úgy vélték, hogy a Föld valamelyik, eddig még egyetlen telep által sem igényelt nagyobb méretű kisbolygón akar előretolt állást létrehozni.

Valójában azonban a teherhajó rakterében a Superluminal lapult, és persze a legénysége, amely elkormányozza a csillagok felé.

Tessa Wendel, jóllehet már nyolc esztendeje a bolygón lakott, minden izgalom nélkül élte meg az űrbéli utazást, amely minden telepesnek születésétől kezdve a vérében van.

Az űrhajók elvileg sokkal közelebb álltak a telepekhez, mint a Föld bolygóhoz. Crile Fisher, noha már nem egy űrutat tett meg maga is, kevésbé volt nyugodt.

Ezúttal nem csupán az űrutazás természetellenes volta okozott feszültséget a teherhajó fedélzetén.

— Képtelen vagyok elviselni a várakozást, Tessa — morgolódott Fisher. — Sok-sok évbe telt, mire elértünk idáig, hogy a Superluminal készen áll a repülésre, és még mindig csak várakozunk.

Wendel elgondolkozva pihentette rajta a tekintetét.

Sohasem volt szándékában, hogy ennyire belehabarodjon a férfiba. Csupán azt szerette volna, hogy megpihenjen mellette az elméje, ha túlságosan belefárad a terven végzett bonyolult munkába, és felfrissülve, újult erővel térhessen vissza a dolgához. Ezt szerette volna, ám egészen másként alakult a dolog.

Azt kellett tapasztalnia, hogy reménytelenül kötődik a férfihoz, hogy osztozik minden gondjában-bánatában.

Bizonyos, hogy a férfi várakozásait nem fogja siker koronázni, és az asszonyt már előre aggasztotta az elkerülhetetlen kudarcot követő kiábrándulás. Megpróbálta ugyan a józanság jeges vizével lehűteni a férfi álmait, megpróbálta csillapítani a kislányával való találkozás túlzott reményeit, de mindhiába.

Épp ellenkezőleg, a férfi az utóbbi évben, ha lehet, még derűlátóbban nézett a jövő elébe, minden megmagyarázható ok nélkül — legalábbis ő nem tudott elfogadható indokkal szolgálni.

Végül is Tessa megelégedéssel — és megkönnyebbüléssel — vette tudomásul, hogy Crile-t nem a felesége, hanem csak a kislánya izgatja. Az igazat megvallva, az asszony sohasem értette meg ezt a vágyódást a kislánya után, akit csecsemőként látott utoljára, Crile azonban magától nem állt elő semmi magyarázattal, ő meg nem akarta erőltetni a dolgot. Mi értelme volna? Tessa biztos volt benne, hogy a kislány már nem él, mint ahogy maga a Rotor is rég elnéptelenedett. Ha a Rotor ott van a Szomszéd Csillag közelében, akkor már rég hatalmas kriptaként sodródik az űrben örökké tartó útján, felfedezhetetlenül — hacsak valamilyen hihetetlen véletlen nem játszik a kezükre. Az a fő, hogy segítsen Crile Fishernek megállni a lábán, ha ez a valószínűség cáfolhatatlan valósággá válik.

Tessa hízelgően a férfihoz bújt.

— Már csak legföljebb két hónapot kell várni. Többévi várakozás után ezt már valahogy kibírjuk.

— Az a sok év teszi ezt a két hónapot is még elviselhetetlenebbé — zúgolódott Fisher.

— Közelítsd meg a másik végéről, Crile — mondta Wendel. — Törődj bele, hogy meg kell hajolni a kényszerűség előtt. A Globális Kongresszus egyszerűen nem egyezik bele, hogy korábban elinduljunk. A telepek rajtunk tartják a szemüket, és kérdés, el lehet-e hitetni velük, hogy a Mars az úticélunk.

Csodálkoznék is, ha elhinnék, hiszen a Föld nem dicsekedhet valami kiváló űrkutatási eredményekkel. Ha két hónapig meg sem moccanunk, azt fogják gondolni, hogy nehézségeink támadtak — amit ók készséggel és kárörömmel el is hisznek —, és le fogják rólunk venni a szemüket.

Fisher dühösen megrázta a fejét.

— Kit érdekel, ha tudják is, mit csinálunk? Hiszen úgyis hamarosan bottal üthetik a nyomunkat, és évek telnek bele, mire ók is elsajátítják a szuperluminális űrrepülést — akkorra pedig nekünk már egész flottánk lesz szuperluminális űrhajókból, és sebes léptekkel haladunk a Galaxis föltárása felé.

— Ne légy ebben olyan biztos, könnyebb másolni és megelőzni, mint kezdeményezni. A Föld kormánya pedig, amely a telepek nagykorúsodása óta gyalázatos űrkutatási eredményeket tud csak fölmutatni, világos, hogy pszichológiai megfontolásokból elvitathatatlan elsőbbségre tör. Azonkívül — vonta meg a vállát — szükségünk van erre az időre, hogy alacsony gravitációs feltételek között újabb kísérleteket végezzünk a Superluminallal.

— Hát se vége, se hossza a kísérleteknek?

— Ne légy türelmetlen! Annyira új és ki nem próbált technikáról van szó, amely gyökeresen eltér mindentől, amit eddig az emberiség birtokolt, hogy nem nehéz újabb és újabb kipróbálnivalót kiötleni, különösen ha kissé magunk is bizonytalanok vagyunk abban, mennyire befolyásolja a hipertérbe való be-és kimenetelünket a gravitációs mező erőssége. Komolyan, Crile, nem róhatod fel nekünk azt, hogy elővigyázatosak vagyunk. Utóvégre is még tíz éve sincs, hogy a szuperluminális repülést elméletileg lehetetlennek tartották.