Isaac Asimov - Nemezis

Genarr elnevette magát.

— Mintha énrólam volna szó. Ha tudnád, mit meg nem próbáltam az én időmben, hogy legalább egyetlen szeretetre méltó hibára szert tegyek. De sohasem sikerült.

— Gyanítom, hogy minél vénebb lesz valaki, annál több szeretetre nem méltó erényre és annál kevesebb szeretetre méltó hibára van szüksége. De miért száműzted magad örökre az Erythróra, Siever? Megértem, hogy valakinek irányítania kell az Erythro Kupolát, de nem hinném, hogy te vagy erre az egyetlen alkalmas ember.

— Ami azt illeti — dicsekedett Genarr —, én szívesen ringatom magam abban a hitben, hogy én vagyok az. Egyébként nekem tetszik itt, és alkalmanként azért a Rotorra is eljutok egy-egy rövid szabadságra.

— És engem egyszer sem kerestél föl?

— Ha én szabadságon vagyok, még nem biztos, hogy te is szabad vagy. Az a gyanúm, hogy te sokkal elfoglaltabb vagy, mint én, különösen amióta fölfedezted a Nemezist. De most becsapva érzem magam. Szerettem volna találkozni a lányoddal.

— Majd fogsz. A neve Marlene. Az én szívemben igazából Molly, ő azonban nem szereti ezt a nevet. Tizenöt éves korára nagyon önérzetes lett, és megköveteli, hogy Marlenének hívják. De ne aggódj, látni fogod őt. Ami azt illeti, én nem akartam, hogy mindjárt a találkozásunkkor itt legyen. Hogyan is idézhetnénk föl a régi szép időket az ő társaságában?

— Föl akarod idézni őket, Eugenia?

— Egyet-mást igen.

— Kár, hogy Crile nem vállalta az Eltávozást — jegyezte meg Genarr némi habozás után.

Insignának az arcára fagyott a mosoly.

— Én nem erre gondoltam, Siever — fordított hátat az asszony, és az ablakhoz lépett. — Egyébként jól kiépült itt nálatok minden. Az a kevés, amit eddig láttam belőle, igazán lenyűgöző. Ragyogó fények. Igazi utcák. Jókora épületek.

Ennek ellenére odaát a Rotoron alig veszünk tudomást a Kupoláról. Hány ember is él és dolgozik itt?

— Változó. Vannak lanyha és lázas időszakaink. Volt úgy, hogy kis híján kilencszáz ember lakott itt. A jelenlegi létszám ötszáztizenhat. Személyesen ismerünk minden arcot. Pedig nem is olyan könnyű. Mindennap érkezik vagy távozik valaki.

— Kivéve téged.

— Meg még néhány embert.

— De mire a Kupola, Siever? Hiszen az Erythro légköre belégzésre alkalmas. Genarr az ajkába harapott, és a szeme most először elkerülte az asszonyét.

— Alkalmas, de nem igazán kellemes. A fényviszonyok kedvezőtlenek. A Kupolán kívül minden rózsaszínes fényben fürdik, amely narancsszínbe hajlik, amikor a Nemezis magasan van az égen. Fényesnek elég fényes. Olvasni lehet mellette. Csakhogy valahogy nem természetes. De maga a Nemezis sem látszik természetesnek. Túl nagy, és a legtöbb ember fenyegetőnek látja, és a rőtes fénye miatt haragosnak, és emiatt nyomasztóan hat rájuk. A Nemezis tényleg veszélyes, legalábbis egy vonatkozásban. Mivel a fénye nem vakítóan erős, az emberek hajlamosak napfoltok után kutatva belébámulni.

Az infravörös sugarak aztán könnyen károsíthatják a recehártyát. Ezért azok, akiknek a szabad ég alatt van dolguk, speciális sisakot viselnek — többek között.

— Ezek szerint a Kupola inkább azt a célt szolgálja, hogy benntartsa a normális fényt, mintsem hogy bármit is kirekesszen.

— Mi még a levegőt sem rekesztjük ki. A Kupola alatt keringő levegőt és vizet az Erythro készleteiből merítjük.

Persze azért arra is vigyázunk, hogy valamit távol tartsunk — tette hozzá Genarr. — Gondosan kiszűrjük a prokariótákat.

Tudod, azokat a parányi, sejtmag nélküli kékeszöld véglényeket.

Insigna elgondolkodva bólintott. Ez hát a magyarázat az oxigén jelenlétére a légkörben. Mégis van élet az Erythrón, méghozzá mindenütt jelenlévő élet, csakhogy mikroszkopikus nagyságrendű, amely megfelel a Naprendszerben előforduló legegyszerűbb sejtes alakoknak.

— Valóban prokariótákról van szó? — kérdezte Eugenia. — Tudom, hogy így nevezik őket, de hát a mi baktériumainknak is ez a nevük. Ezek is baktériumok lennének?

— Ha egyáltalán hasonlítani lehet őket bármihez is, ami a Naprendszerben eddig előfordult, akkor talán a fotoszintetizáló cianobaktériumokhoz. De azért jogos a kérdésed. Mert ezek nem a mi cianobaktériumaink. Van ugyan bennük nukleopro-tein (magfehérje), ennek a szerkezete azonban alapvetően különbözik attól, ami a mi élőlényeinkben elterjedt. Van bennük egy klorofillféleség is, de ebből hiányzik a magnézium, és az infravörös fényt használja föl, ezért a sejtek inkább színtelenek, mint zöldek. Másféle enzimek, más összetételű nyomelemek.

Külső megjelenésükben mégis eléggé emlékeztetnek a földi élő sejtekre, úgyhogy prokariótáknak nevezzük őket. Úgy tudom, a biológusok az „erythrióta” elnevezést szorgalmazzák, de nekünk, laikusoknak megteszi a prokarióta név is.

— És elég hatásosan működnek ahhoz, hogy nekik lehessen tulajdonítani az erythrói légkör oxigéntartalmát?

— De még mennyire.

Semmi mással nem is magyarázhatnánk meg a jelenlétét. Apropó, Eugenia, te mint csillagász: mi a legújabb elképzelés a Nemezis koráról?

Insigna vállat vont.

— A vörös törpék szinte halhatatlanok. Az is lehet, hogy a Nemezis már egyidős a világmindenséggel, és nyugodtan elélhetne még akár százmilliárd évet is anélkül, hogy láthatóan megváltozna. Az egyetlen támpontunk az, hogy megmérjük az őt alkotó könnyűelemek mennyiségét. Föltéve, hogy első generációs csillagról van szó, amely még nem jutott túl a hidrogén-hélium fázison, akkor kicsivel idősebb lehet tízmilliárd évesnél — ami valamivel meghaladja a Naprendszer központi csillaga korának a kétszeresét.

— Akkor az Erythro is megvan tízmilliárd éves, nem?

— Kétségkívül. Egy csillagrendszer nem apránként, hanem egyszerre alakul ki. De miért kérdezed?

— Mert furcsállom, hogy tízmilliárd év alatt az élet nem jutott túl a prokarióta stádiumon.

— Szerintem ebben nincs semmi meglepő, Siever. Amikor a Földön megjelent az élet, két-vagy hárommilliárd évig szigorúan prokarióta formában létezett, itt az Erythrón viszont sokkal kisebb a napfény energiakoncentrációja, mint a Földön.

Az élet bonyolultabb formáinak kialakulásához pedig energiára van szükség. A rotoriak töviről hegyire megvitatták ezt a dolgot maguk között.

— Ebben biztos vagyok — mondta Genarr —, ide a Kupola alá azonban ebből semmi sem jut el. Azt hiszem, bennünket túlságosan lekötnek a mi helyi gondjaink-bajaink, holott joggal feltételezhetnéd, hogy minden, ami a prokariótákat érinti, ebbe a kategóriába tartozik.

— Ami azt illeti — replikázott Insigna —, mi sem sokat hallunk ott a Rotoron a Kupoláról.

— Igen, van egy olyan tendencia, hogy szakosodnak a dolgok. De meg aztán, Eugenia, a Kupola életében nincs semmi pompázatos. Ez csak egy műhely, ezért nem lep meg, hogy nem jut neki elég figyelem a rotori események sodrában.

Minden figyelmet fölemésztenek az épülő új telepek. Nincs olyan szándékod, hogy áttelepülsz valamelyikre?

— Soha. Én rotori vagyok, és az is akarok maradni.

Megbocsáss, de ide is csak egy csillagászati feladat hozott föl.

Egy sor csillagászati mérést kell végeznem, s ezekhez a Rotornál stabilabb támaszpontra van szükségem.

— Pitt is így tájékoztatott. Arra utasított, hogy minden segítséget adjak meg neked.

— Helyes. Biztos vagyok benne, hogy meg is teszed. Erről jut eszembe, hogy az imént említetted, miszerint igyekeztek kiszűrni a prokariótákat. Mondd, mennyire sikerül ez? A víz iható nálatok?