Isaac Asimov - Nemezis

Здесь есть возможность читать онлайн «Isaac Asimov - Nemezis» весь текст электронной книги совершенно бесплатно (целиком полную версию без сокращений). В некоторых случаях можно слушать аудио, скачать через торрент в формате fb2 и присутствует краткое содержание. Город: Budapest, Год выпуска: 1991, Издательство: CÉDRUS KIADÓ, Жанр: Фантастика и фэнтези, на венгерском языке. Описание произведения, (предисловие) а так же отзывы посетителей доступны на портале библиотеки ЛибКат.

Nemezis: краткое содержание, описание и аннотация

Предлагаем к чтению аннотацию, описание, краткое содержание или предисловие (зависит от того, что написал сам автор книги «Nemezis»). Если вы не нашли необходимую информацию о книге — напишите в комментариях, мы постараемся отыскать её.

A férfi ott ült a szobában, egyedül, a világtól elzárva.
Odakint csak a csillagok ragyogtak. Közöttük az az egy is a maga kis bolygórendszerével. Tisztán látta lelki szemeivel, tisztábban, mintha átlátszóvá tenné az ablakot és élő valóságában is megpillantaná.
Egy apró csillag, rózsásvörös színű, a vér és a pusztulás színe, erre utal a neve is.
Nemezis!
Nemezis, az isteni megtorlás istennője.

Nemezis — читать онлайн бесплатно полную книгу (весь текст) целиком

Ниже представлен текст книги, разбитый по страницам. Система сохранения места последней прочитанной страницы, позволяет с удобством читать онлайн бесплатно книгу «Nemezis», без необходимости каждый раз заново искать на чём Вы остановились. Поставьте закладку, и сможете в любой момент перейти на страницу, на которой закончили чтение.

Тёмная тема
Сбросить

Интервал:

Закладка:

Сделать

— Nem tudod titkolni — szólalt meg Marlene —, hogy sokkal vészesebb lesz annál, mint ahogy el akarod hitetni. Mi rossz van abban, hogy a Nemezis kissé lódít egyet a Naprendszer remegésén, ha utána megint helyreáll minden?

— Az, hogy vajon pontosan ugyanúgy áll-e helyre minden, ahogy volt? Itt van a kutya elásva. Ha, mondjuk, a Föld napéjegyenlőségi pontja csak kissé megváltozik, közelebb vagy távolabb kerül a Naptól, ha kissé excentrikusabb lesz a pályája, vagy ha csak egy kicsit megváltozik — nagyobb lesz vagy kisebb — a tengelyének dőlésszöge —, milyen hatással lesz ez a Föld éghajlatára? Még a legkisebb változás is könnyen lakhatatlanná teheti a bolygót.

— Ki tudod mindezt előre számítani?

— Nem. A Rotor erre nem a legjobb hely. Mert ez is rezeg, méghozzá jócskán. Jókora időbe és rengeteg számításba kerülne, ha innen akarnánk megállapítania Nemezis pontos útvonalát — és még így sem lennénk biztosak addig, amíg sokkal közelebb nem kerül a Naprendszerhez, jóval az én halálom után.

— Így hát nem tudod pontosan megmondani, milyen közel fog a Nemezis elhaladni a Naprendszer mellett.

— Ezt csaknem lehetetlen kiszámítani. Vagy egy tucat fényévnyi távolságon belül minden közeli csillag gravitációs terét számításba kell venni. Hiszen a két fényévet is meghaladó távolságon belül a számításba nem vett legparányibb hatás is olyan méretűre halmozódhat föl, hogy ha a számítások szerint összeütközne is a két csillag, a valóságban messze elkerülhetik egymást. Vagy fordítva.

— Pitt főbiztos azt állítja, hogy mire a Nemezis odaér, egytől egyig mindenki, aki akar, elköltözhet onnan. Igaz ez?

— Lehetséges. De ki tudná megmondani, mit hoz ez az ötezer esztendő? Miféle kacskaringókat ír le a történelem, és milyen hatással lesz ez a dolgokra? Csak reménykedhetünk, hogy mindenki biztonságban elköltözhet.

— Az emberek azonban maguktól is rá fognak jönni — hívta föl Marlene kissé bátortalanul az anyja figyelmét erre a csillagászati közhelyre —, még ha nem figyelmeztetik is őket.

Ez elkerülhetetlen. A Nemezis egyre közelebb ér hozzájuk, és egy idő után már szinte kiszúrja a szemüket, és minél közelebb lesz, annál biztosabban kiszámíthatják az útját is.

— Viszont annál kevesebb idejük marad fölkészülni a menekülésre, ha szükség lesz rá.

— Kérlek, ne haragudj rám, anyu — mondta Marlene a szemét lesütve. — De én úgy érzem, hogy te akkor is boldogtalan lennél, ha sikerülne mindenkinek biztonságban elhagyni a Naprendszert. Valami más baj is van. Mondd meg, kérlek, mi bánt?

— Engem bánt az a gondolat, hogy mindenki elhagyja a Földet. Még ha rendezetten, jó időben és nagyobb áldozatok nélkül zajlana is le, mégsem tudok megbékélni ezzel a gondolattal. Nem szeretném, ha a Földet el kellene hagyni.

— És ha elkerülhetetlen?

— Akkor legyen. Meghajlok az elkerülhetetlen előtt, de attól még nem muszáj szeretnem is.

— Érzelmileg kötődsz a Földhöz? Ugye, ott tanultál?

— Ott végeztem csillagászatból a diplomamunkámat. Én nem szerettem a Földön, de ez mellékes. A Föld az a hely, ahol az emberi faj kialakult. Érted, mit mondok, Marlene? Még ha én nem sokra becsültem is, amikor ott voltam, mégis ez az a világ, ahol az élet hosszú évmilliók alatt kifejlődött.

Számomra az nemcsak egy világ, hanem egy eszme, egy elvont fogalom is. Azt akarom, hogy a múltja miatt továbbra is fönnmaradjon. Meg tudod ezt érteni?

— Az apám földi volt — szögezte le Marlene.

Insigna ajka összeszorult.

— Igen, az volt.

— És visszament a Földre.

— A nyilvántartás azt mutatja. Szerintem igen.

— Akkor félig én is földi vagyok. Nem igaz?

Insigna a homlokát ráncolta.

— Mi mindannyian földiek vagyunk, Marlene. Az én ükapám és ükanyám egész életét ott élte le. A dédanyám a Földön született. Kivétel nélkül mindenki a Földlakóktól származik. De nem csak az emberek. A telepek minden élőlénye, a vírustól a fáig, a földi élet örököse.

— De ennek csak az emberek vannak tudatában — okoskodott Marlene. — És egyesek közelebb vannak hozzánk, mint mások. Eszedbe jut még néha apa? — Egy pillantást vetett az anyja arcára és összerezzent. — Most azt fogod mondani, hogy semmi közöm hozzá.

— Igen, ez volt az első érzésem, de engem nem csak az érzéseim kormányoznak. Elvégre a lányom vagy. Igen, néha még mindig eszembe jut — ismerte el, és kissé megvonta a vállát. — No és te, Marlene, gondolsz néha rá? — tette hozzá.

— Nekem nincs mire gondolnom. Én nem emlékszem rá.

Még egy hologramot vagy akármit sem láttam róla.

— Igen, semmi értelme sem volt… — tűnődött az asszony, de nem mondta végig.

— Amikor még kisebb voltam, el-elgondolkoztam azon, hogy egyes apukák követték a gyermekeiket az Eltávozáskor, mások viszont nem. Arra gondoltam, hogy azok, akik odahagyták a gyermekeiket, nem szerették őket, és azén apám sem szeretett engem.

Insigna nagy szemeket meresztett a lányára.

— Ezt nekem sohasem árultad el.

— Afféle gyerekes ötlet volt csupán. Mikor nagyobb lettem, beláttam, hogy sokkal bonyolultabb a dolog.

— Nem lett volna szabad, hogy ilyesmi egyáltalán eszedbe jusson. Mert nem igaz. Én megmondhattam volna neked, ha tudom, hogy…

— Anyu, te nem szeretsz azokról az időkről beszélni. Én megértelek.

— De azért megtettem volna, ha sejtem, miféle gondolatokat forgatsz a fejedben; ha ugyanúgy tudok olvasni az arcodról, mint te az enyémről. Mert ő igazán szeretett téged.

Ha én beleegyezem, magával vitt volna.

Tulajdonképpen az én hibám, hogy külön vagytok.

— Az övé is. Velünk maradhatott volna.

— Lehet, de most, évek múltán már én is valamivel jobban belátom és megértem az ő problémáit, mint akkoriban.

Utóvégre én nem szakadtam el az otthonomtól: az én világom velem jött. Lehet, hogy több mint két fényévnyire vagyok a Földtől, de a Rotor mégiscsak az otthonom, ahol születtem. Az apáddal más volt a helyzet. Ő a Földön született és nem a Rotoron, és azt hiszem, képtelen volt rászánni magát, hogy végleg és örökre elszakadjon a Földtől. Időnként nekem is hasonló gondolatok járnak a fejemben. Én is nehezen békélek meg azzal, hogy a Földet ki kell üríteni. Több milliárd ember szíve fog beleszakadni abba, ha el kell hagynia a szülőbolygóját.

Egy ideig mindketten hallgattak, aztán Marlene mélázva megszólalt:

— Vajon mit csinálhat most apu a Földön?

— Honnan is tudhatnánk azt, Marlene? Húszbillió kilométer nagyon nagy távolság, és tizennégy esztendő nagyon hosszú idő.

— Szerinted még életben van?

— Még ezt sem tudhatjuk bizonyosan — felelte Insigna. — Néha a Földön nagyon rövid az élet. — Aztán mintha csak most kapott volna észbe, hogy nem magában beszél, sietve hozzátette: — Biztos vagyok benne, Marlene, hogy még él.

Kitűnő egészségnek örvendett, amikor elment, és még nincs ötvenéves. — Majd gyengéden a lányához fordult: — Hiányzik neked, Marlene?

Marlene megrázta a fejét.

— Hogy hiányozna az, ami sosem volt az enyém. (A tiéd viszont volt, anyám — tette hozzá gondolatban. — És neked hiányzik.)

VIII. Az ügynök

15

Furcsa mód Crile Fisher úgy találta, hogy szoktatnia vagy újra szoktatnia kell magát a Földhöz. Nem hitte volna, hogy alig négy esztendő alatt így hozzánő a Rotorhoz. Ez volt eddig a leghosszabb időszak, amit távol töltött a Földtől, de annyira hosszú azért nem volt, hogy elidegenedjék tőle.

Читать дальше
Тёмная тема
Сбросить

Интервал:

Закладка:

Сделать

Похожие книги на «Nemezis»

Представляем Вашему вниманию похожие книги на «Nemezis» списком для выбора. Мы отобрали схожую по названию и смыслу литературу в надежде предоставить читателям больше вариантов отыскать новые, интересные, ещё непрочитанные произведения.


Отзывы о книге «Nemezis»

Обсуждение, отзывы о книге «Nemezis» и просто собственные мнения читателей. Оставьте ваши комментарии, напишите, что Вы думаете о произведении, его смысле или главных героях. Укажите что конкретно понравилось, а что нет, и почему Вы так считаете.

x