Isaac Asimov - Nemezis

Amelyik csillagnál csak akarunk. Ötezer esztendő múlva pedig, ötven évszázad elteltével miénk lesz az egész Galaxis, hacsak más értelmes lények nem állnak az utunkba. Sőt a többi galaxis felé is feltárul az út. Ötezer év alatt olyan fokra fejlődik a technika, hogy ha a Naprendszert valóban veszély fenyegetné, egytől egyig minden telep és a bolygó egész lakossága felszedheti a sátorfáját és fölkerekedhet, hogy új csillagokat keressen a távoli világűrben.

Insigna a fejét ingatta.

— Ne hidd, Janus, hogy bármilyen technikai fejlődés képessé tesz rá, hogy egyetlen intéssel kiüríthesd a Naprendszert. Ahhoz, hogy az emberek milliárdjait zűrzavar és óriási veszteségek nélkül elköltöztethesd, hosszadalmas előkészületekre van szükség. Ha ötezer év múlva halálos veszedelem sújt le rájuk, akkor mármost tudniuk kell róla.

Már most itt az ideje, hogy elkezdjék a tervezést.

— A jó szívedre való tekintettel, Eugenia, fölajánlok egy kompromisszumot — engedett Pitt. — Adj nekünk, mondjuk, száz évet, hogy meggyökeresedjünk itt, elszaporodjunk, kiépítsünk magunknak egy csomó telepet, amelyek elég erősek és elég stabilak lesznek ahhoz, hogy biztonságban érezhessünk magunkat. Akkor aztán megvizsgálhatjuk a Nemezis útirányát és — ha szükséges — figyelmeztethetjük a Naprendszert. Még akkor is marad nekik csaknem ötezer évük a felkészülésre. Ez a százéves halasztás nem lehet végzetes.

Insigna felsóhajtott.

— Ez hát a te elképzelésed a jövőről? Az emberek vég nélkül marakodni fognak a csillagokért? Minden kis csoport igyekszik uralma alá hajtani ezt vagy azt a csillagot? Mindaz a vég nélküli gyűlölködés, gyanakvás és civódás, amelytől évezredeken át hangos volt Föld, újabb évezredekre ki fog terjedni a Galaxisra is?

— Eugenia, nekem nincs semmiféle elképzelésem. Az emberiség azt fogja tenni, ami nekik tetszik. Ahogy mondod, marakodni fog, vagy létrehoz egy Galaktikus Birodalmat vagy valami mást. Én nem írhatom elő az emberiségnek, hogy mit tegyen, és eszemben sincs beavatkozni a dolgaiba. Nekem elég gondot jelent ez az egy telep is, meg az az egy évszázad, amely alatt új otthont kell alapítanunk számára a Nemezis körül. Akkorra te is meg én is már rég halottak leszünk, és majd az utódaink magukra veszik a Naprendszer figyelmeztetésének a gondját — ha egyáltalán szükség lesz rá.

Én, Eugenia, csak racionális szeretnék lenni és nem érzelmi alapon dönteni. Te is racionális ember vagy. Gondolkozz csak.

Insigna azt tette. Komor tekintettel szemlélte Pittet, aki szinte hangsúlyozott türelemmel várakozott.

Végre az asszony azt mondta:

— Hát legyen. Megértem a szempontjaidat. Én tovább fogom vizsgálni a Nemezisnek a Naphoz viszonyított mozgását. Az is lehet, hogy fátylat boríthatunk az egészre.

— Nem — emelte föl intőn az ujját Pitt. — Ahhoz tartsd magad, amit az imént mondtam. Semmi szükség ezekre a megfigyelésekre. Ha az derül ki, hogy a Naprendszert nem fenyegeti veszély, akkor semmit se nyertünk. Akkor is csak azt fogjuk tenni, amit szerintem mindenképpen meg kell tennünk — vagyis rászánunk egy évszázadot a rotori civilizáció megszilárdítására. Ha viszont azt találod, hogy fennáll a veszély, akkor csak a te lelkiismereted fogja megsínyleni, és mardosni fog a balsejtelem meg a félelem és a bűntudat. A hír valahogy ki fog szivárogni, és csak aláássa a rotoriak eltökéltségét, akik között szép számmal lehetnek hozzád hasonló szentimentális emberek. Ez rengeteg kárt okozna nekünk. Megértesz engem?

Az asszony hallgatott, és a férfi folytatta:

— Helyes. Úgy látom, megértesz. — És a keze intésével ismét egyértelműen jelezte, hogy vége a kihallgatásnak.

Ezúttal az asszony eltávozott, és Pitt hosszan nézett utána, magában azt gondolva, hogy egyre kormányozhatatlanabbá válik ez a nőszemély.

Marlene komolykodó tekintettel hallgatta az anyját.

Gondosan ügyelt, hogy az arca ne áruljon el semmit, legbelül azonban örült és meg is lepődött. Az anyja végre mesél neki az apjáról meg Pitt főbiztosról. Végre felnőttszámba veszik őt.

— Én, anyu, mindenképpen megvizsgáltam volna a Nemezis mozgását, függetlenül attól, hogy mit mondott Pitt főbiztos, látom azonban, hogy te nem ezt tetted. A bűntudatod erről árulkodik.

— Képtelen vagyok megszokni — mondta Insigna —, hogy a bűntudatomat ott viselem a homlokomon, akár egy bélyeget.

— Senki sem képes elleplezni az érzéseit — nyugtatta meg Marlene. — Aki odafigyel, mindig leolvashatja.

(Mások nem. Marlene is csak lassan és nehezen tett szert erre a képességre. Az emberek nem látnak, nem vesznek észre semmit, közönyösek. Nem figyelik az arcot, a testet, a hangot, a reagálást, az apró idegi rezdüléseket.) — Nem kellene úgy figyelned, Marlene — intette a lányát Insigna, mintha a gondolataik párhuzamos síneken mozognának. És átölelte a kislány vállát, hogy enyhítsen szavainak korholó élén. — Az embereket idegesíti, ha rájuk mereszted azokat a nagy fekete szemeidet. Tartsd tiszteletben az emberek belső világát.

— Igen, anyu — mondta Marlene, aki minden nehézség nélkül rájött, hogy az anyja saját magát próbálja megvédeni.

Látszott rajta, hogy furdalja az oldalát, mennyit árult el magából.

— Hogy lehet az — firtatta Marlene —, hogy a Naprendszer miatt érzett minden bűntudatod ellenére sem tettél semmit?

— Ennek számos oka van, Molly.

(Nem Molly! — gondolta magában Marlene dacosan. — Hanem Marlene! Marlene! Három szótag. Hangsúly a másodikon. Már felnőtt vagyok!) — Miféle okok? — erősködött Marlene. (Hát nem veszi észre az anyja, hogy mindannyiszor elönti a harag, valahányszor a gyerekes becenevén szólítja? Hiszen bizonyára eltorzítja az arcát, összehúzza a tekintetét, elfintorítja a száját. Hogy lehet, hogy nem veszik észre az emberek? Hogy lehet, hogy nem figyelnek oda?) — Az egyik az, hogy Janus Pitt nagyon meggyőző tud lenni.

Bármilyen furcsák is a szempontjai, bármilyen ellenkezést váltanak is ki az emberben, amikor hallja őket, mégis mindig sikerül elfogadtatnia, hogy az érvei megalapozottak.

— Ha így van, anyu, akkor az az ember szörnyen veszélyes.

Úgy látszott, mintha Insigna kitépte volna magát a gondolatai hálójából, és kíváncsi pillantást vetett a lányára.

— Miből gondolod?

— Minden érv mögött lehetnek jó okok. Ha valaki képes rá, hogy gyorsan megragadja azokat az indokokat, és meggyőzően előtálalja őket, akkor képes rá, hogy bárkit bármire rávegyen, és ez veszélyes.

— Megvallom, Janus Pittnek megvannak ezek a képességei.

Meglep, hogy te megérted ezeket a dolgokat.

(Mert én még csak tizenöt éves vagyok — gondolta Marlene —, és te még mindig gyereknek tartasz engem.) Fennhangon azonban azt mondta:

— Sok mindent tanul az ember, ha figyeli az embereket.

— Igen, de ne feledkezz meg róla, mire intettelek! Vigyázz a figyeléssel!

— („Soha.”) Tehát Mr. Pitt meggyőzött téged.

— Beláttatta velem, hogy semmi kár nem származik abból, ha várunk egy kicsit.

— És téged nem furdalt a kíváncsiság, hogy figyeld meg, hova is megy a Nemezis? Pedig illett volna.

— Furdalt is, de ez nem olyan egyszerű, mint hiszed. Az obszervatórium állandóan használatban van. Várnod kell a sorodra, ha oda akarsz férni a műszerekhez. Még ha én vagyok is a vezető, én sem használhatom őket kedvem szerint. Aztán nem marad titokban, ha valaki dolgozik velük.