Isaac Asimov - Nemezis

Tudjuk, ki mire használta őket és miért. Nagyon kicsi volt annak a lehetősége, hogy a Nemezisről és a Napról részletes színképet készítsek, vagy a szükséges számításokra igénybe vegyem az obszervatórium számítógépét anélkül, hogy az emberek egyből rá ne jöjjenek, mivel foglalkozom. És gyanítom, hogy Pitt is rám állított egy-két embert az obszervatóriumban, hogy figyeljék minden lépésemet. Azonnal a tudomására jutott volna, ha én ficánkolni kezdek.

— De nem tehetett volna veled semmit, nem igaz?

— Hát agyon éppen nem lövethetett volna árulásért, ha erre gondolsz — nem mintha ilyesmi eszébe jutott volna —, de fölmenthetett volna az obszervatóriumi munka alól, és bedughatott volna dolgozni a farmokra. Ezt nem szerettem volna. Nem sokkal ez után a kis eszmecsere után fölfedeztük, hogy a Nemezisnek van egy bolygója — vagy egy társcsillaga.

Még ma sem tudjuk pontosan, minek is nevezzük. Mindössze négymillió kilométerre vannak egymástól, és a kísérő égitest látható fényt egyáltalán nem sugároz ki magából.

— A Megasról beszélsz, anyu?

— Igen. Ez egy régi szó, és azt jelenti, hogy „nagy”, és egy bolygóhoz képest valóban nagyon nagy, jóval nagyobb, mint a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter. Sokan úgy is emlegetik a Megast, mint egy „barna törpét”. — Elhallgatott és fürkészőn nézett a lányára, mintha egyszerre kételyei támadtak volna, hogy az képes-e megemészteni a hallottakat.

— Molly, tudod mi az a barna törpe?

— Anyu, az én nevem Marlene.

Insigna kissé elpirult.

— Igen. Bocsáss meg, ha néha eltévesztem. De tudod, nem tehetek róla. Volt egyszer egy aranyos kislányom, akit úgy hívtak, hogy Molly.

— Tudom. És ha még egyszer hatéves leszek, kedvedre szólíthatsz Mollynak.

Insigna elnevette magát.

— Marlene, tudod, mi az a barna törpe?

— Igen, tudom, anyu. A barna törpe olyan kisebb, csillagszerű égitest, amely ahhoz túlságosan kicsi, hogy a belsejében létrejöjjön a hidrogénfúzióhoz szükséges hőmérséklet és nyomás, ahhoz viszont elég nagy a tömege, hogy a melegen tartásához kialakuljanak a másodlagos reakciók.

— Helyes. Nem rossz. A Megas a mezsgyén van. Vagy egy nagyon meleg bolygó vagy egy nagyon sötét barna törpe.

Látható fényt nem bocsát ki, az infravörös tartományban azonban bőségesen sugároz. Nemigen hasonlít semmihez sem, amit eddig tanulmányoztunk. Ez volt az első extraszolá-ris — vagyis a Naprendszeren kívüli — bolygó, amelyet tüzetesen megvizsgálhattunk, és az obszervatórium nyakig belemerült ebbe a munkába. Én még ha akartam volna, se tudtam volna a Nemezis mozgásán dolgozni, és az igazat megvallva, egy időre ki is ment a fejemből. Tudod, a Megas az én figyelmemet is egészen lekötötte.

— Ühüm — hümmögött Marlene.

— Kiderült, hogy ez az egyetlen valamirevaló bolygótest, amely a Nemezis körül kering, de ez is elég. A tömege ötször akkora, mint…

— Tudom, anyu. A tömege ötször akkora, mint a Jupiteré, és a Nemezis tömegének a harmincad része. A komputer már régen megtanított erre.

— Hogyne, kedvesem. És egy csöppet sem lakhatóbb, mint a Jupiter; sőt, ha lehet, még kevésbé az. Eleinte ez csalódást keltett, jóllehet senki sem számított rá igazán, hogy lakható bolygót talál egy vörös törpe csillag körül. Ha egy Nemezishez hasonló csillaghoz annyira közel kering egy bolygó, hogy a víz folyékony halmazállapotban marad rajta, akkor az ár-apály hatások arra kényszerítik, hogy állandóan egyik oldalát fordítsa a Nemezis felé.

— A Megas nem éppen ezt teszi, anyu? Vagyis mindig ugyanaz az oldala fordul a Nemezis felé?

— De igen. Ez azt jelenti, hogy van egy meleg és egy hideg oldala, amellett a meleg oldala egészen forró. El is érné a vörösen izzó állapotot, ha a sűrű légkör áramlása valamelyest ki nem egyenlítené a hőmérsékletet. Ezért, no meg a Megas belső hője miatt még a hideg oldal is egészen meleg. Sok minden van a Megason, ami csillagászati tekintetben egészen egyedülálló. Aztán fölfedeztük, hogy a Megasnak van egy holdja, vagy ha a Megast egy kis csillagnak tekintjük, egy bolygója — az Erythro.

— Tudom, amely körül a Rotor kering. De anyu, annak már több mint tizenegy éve, hogy a Megas meg az Erythro körül kitört ez a hűhó. Ez alatt az idő alatt nem tudtál egy percet se szakítani rá, hogy lopva egy pillantást vess a Nemezis és a Nap színképére? Meg se próbálkoztál egy kis számítással?

— Hát…

— Tudom, hogy megtetted — jelentette ki Marlene.

— Elárulja az arcom?

— Az egész magatartásod.

— Nem valami kényelmes dolog együtt élni veled, Marlene.

Igen, megtettem. — És?

— Igen, a Naprendszer felé tart.

Elhallgattak, aztán Marlene halkan megkérdezte:

— No és el fogja találni?

— Nem, legalábbis az én számításaim szerint nem. Abban egészen biztos vagyok, hogy nem fogja eltalálni a Napot vagy a Földet, vagy ami azt illeti, a Naprendszer fontosabb tájait.

De nem is az a lényeg: eltalálja-e. Mégha célt téveszt, akkor is valószínű, hogy elpusztítja a Földet.

Marlene számára egyértelmű volt, hogy az anyja nem szívesen beszél a Föld pusztulásáról, hogy belülről valami féket rakott a nyelvére, és ha magára hagyják, néma marad.

Marlene szemében ékesszólóan bizonyította mindezt az anyja magaviselete — ahogy kissé elhúzódott Marlenétől, mintha a legszívesebben eltávozna, ahogy finoman megnyalta az ajkát, mintha el akarná távolítani a szavai izét.

Ő azonban nem akarta, hogy az anyja elhallgasson. Még sok mindent meg kellett tudnia.

— Ha a Nemezis nem ütközik össze, akkor hogyan fogja elpusztítani a Földet? — érdeklődött szelíden.

— Hadd magyarázzam meg. A Föld a Nap körül kering, ugyanúgy, mint ahogy a Rotor az Erythro körül. Ha a Naprendszer egyedül csak a Földből meg a Napból állna, akkor a Föld jószerivel az idők végezetéig ugyanazt a pályát követné. Azért mondom, hogy „jószerivel”, mert az útja során gravitációs hullámokat bocsát ki magából, s ez mintegy megcsapolja a Föld mozgási nyomatékát, miáltal az igen-igen lassan bepördül a Napba. Ezt azonban nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk.

Ám vannak egyéb bonyolító tényezők is, minthogy a Föld nincs egyedül. A Hold, a Mars, a Vénusz, a Jupiter, minden szomszédos égitest vonzást gyakorol rá. Ezek a vonzóerők a Napéhoz képest nagyon gyengék, ezért a Föld többé-kevésbé megmarad a pályáján, de ezek a gyenge hatások is, amelyek változó irányból és erősséggel érik, minthogy az egyes objektumok is bonyolult mozgást végeznek hozzá képest, kismértékben módosítják a Föld pályáját. Hol beljebb kerül kissé a Föld, hol kijjebb, megváltozik a tengelyének az iránya, módosul a dőlésszöge, más lesz a pálya excentricitása és így tovább.

Ki lehet mutatni — és ki is mutatták —, hogy ezek a parányi változások ciklikus jellegűek. Irányuk sem progresszív, hanem hol előre, hol hátra mozognak. A végeredmény az, hogy Nap körüli útján a Föld tucatnyi különféle rezgő mozgást végez. Ez a szabálytalanság a Naprendszerben lévő minden égitestre jellemz6. A Föld rezgése nem gátolja meg az élet fennmaradását, legrosszabb esetben okozója lehet egy-egy jégkorszaknak vagy a jég eltűnésének vagy a tengerszint változásának, az élet azonban már j6 hárommilliárd éve mindezt átvészelte.

De tegyük fel, hogy a Nemezis elszáguld a Naprendszer mellett, méghozzá úgy, hogy nem kerül közelebb hozzá, mondjuk, egy fényhónapnál. Ez kevesebb, mint egybillió kilométer. Elhaladása közben — ami több évig is eltartana — vonzást fog gyakorolni a rendszerre. Ez erősen megnövelné annak a rezgésnek az intenzitását, ám alighogy tovatűnne, visszaállna a rezgő mozgás normális állapota.