Isaac Asimov - Nemezis

— Ennek semmi esélye, Janus. Még ha az Alfa Centaurit le is írod, ott van a többi csillag. Jó, hogy most idejött az egyik csillag, ám a múltban bizonyára volt másik csillag is, amely zavaró távolságra megközelítette a pályáját. Ez a pálya egyszerűen nem stabil.

— Akkor mit keres itt a szomszédságunkban, ha nem a Nap körül kering?

— Éppen ez az — felelte Insigna.

— Mi az, hogy „éppen ez az”?

— Ha a Nap körül keringene, akkor a Nemezis, a tömegétől függően, másodpercenként nyolcvan és száz méter közötti sebességgel mozogna a Naphoz képest. Ez egy csillag számára nagyon lassú mozgás, ezért hosszú időn keresztül ugyanazon a helyen látszana. Vagyis sokáig ott maradna a felhő mögött. Különösen, ha a felhő is ugyanabban az irányban mozdulna el a Naphoz képest. Ilyen renyhe mozgás mellett nem csoda, pláne, ha a fénye is el van takarva, hogy eddig még nem vették észre. Csakhogy… — torpant meg.

Pitt, aki mindent elkövetett, hogy ne mutasson égő kíváncsiságot, most mégsem tudta megállni, hogy ne noszogassa az asszonyt:

— Nos? Bökd ki végre a lényeget!

— Nos, ha nem a Nap körül kering, akkor független mozgással bír, és másodpercenként legalább száz kilométeres sebességgel kell száguldania a Naphoz viszonyítva, vagyis ezerszer gyorsabban, mint ha körülötte keringene. Most csak véletlenül került a közelünkbe, és tovább fog haladni, eltér a Nap mellett, és sohasem fog visszajönni. Mindamellett ott marad a felhő mögött, és alig kandikál ki mögüle.

— Miért tenné ezt?

— Egyetlen módon lehetséges, hogy lélekszakadva lohol az égen, de látszólag mégis ugyanazon a helyen marad.

— Ne mondd azt, hogy ide-oda ugrándozik az égen!

Insigna felhúzta az orrát.

— Kérlek, Janus, hagyd a viccelődést. Ez nem tréfadolog.

Könnyen lehet, hogy a Nemezis többé-kevésbé egyenes úton a Nap felé tart. Közben nem tér ki sem jobbra, sem balra, ezért látszólag nem változtat a helyzetén, holott egyenesen felénk tart, mármint egyenesen a Naprendszer felé.

Pitt a meglepetéstől tágra nyílt szemmel meredt rá.

— Mi a bizonyítéka ennek?

— Egyelőre semmi. Semmi értelme nem lett volna, hogy a felfedezésekor elkészítsük a Nemezis színképét. Csak akkor fordult meg a fejemben, hogy nem ártana elvégezni a színképelemzését, amikor észrevettem a tengelyeltérést, de aztán sehogy sem jutottam hozzá. Ne felejtsd el, hogy akkoriban bíztad ráma Távpróba vezetését, és arra biztattál, hogy tereljem el a többiek figyelmét a Nemezisről. Akkor lehetetlen volt elvégeznem egy szoros színképelemzést, azóta meg — hát elmulasztottam. De biztosít hatlak, hogy most már előveszem a dolgot.

— Engedj meg egy kérdést. Akkor nem keltené a Nemezis ugyanezt a mozdulatlan hatást, ha elfelé távolodna a Naptól?

Nem mondhatjuk, hogy ötven-ötven százalék az esélye annak, hogy közeledik a Naphoz vagy távolodik tőle?

— A színképelemzés ki fogja mutatni. A színképvonalak vörös eltolódása távolodásról, az ibolya eltolódás pedig közeledésről tanúskodik.

— De már elkéstünk, nem? Ha most veszel róla színképet, mindenképpen közeledést fog mutatni, hiszen mi közeledünk feléje.

— Én most nem a Nemezisről veszek színképet. Hanem a Napról. Ha a Nemezis közeledik a Naphoz, akkor a Nap is közeledik a Nemezishez, és ebből leszámíthatjuk a mi mozgásunkat. Ezenkívül mi most lassítunk, és egy hónap múlva már olyan lassan megyünk, hogy a mi mozgásunk nem fogja észrevehető módon befolyásolni a spektroszkópiai eredményt.

Pitt legalább fél percig gondolataiba merülve bámult a pedáns rendről tanúskodó íróasztalára, és kezével szórakozottan simogatta a komputerterminált. Aztán föl sem pillantva azt mondta:

— Nem. Ezeket a megfigyeléseket nem szabad elvégezni.

Azt akarom, Eugenia, hogy te se izgasd magad miatta. A probléma nem létezik, ezért boríts fátylat az egészre.

És intett a kezével, ami egyértelművé tette, hogy a kihallgatásnak vége.

Insigna sípolva fújta ki a levegőt dühösen összeszorított orrlyukain keresztül. Fojtott, rekedt hangon kifakadt:

— Hogy merészeled, Janus? Hogy merészeled?

— Mit hogy merészelek? — vonta föl a szemöldökét Pitt.

— Hogy merészelsz kidobni innen, akár egy szalaglyuggatót? Ha én nem fedezem föl a Nemezist, akkor most nem volnánk itt. Belőled sem lett volna főbiztos. A Nemezis az enyém. Nekem is van szavam benne.

— A Nemezis nem a tied. Hanem a Rotoré. Ezért kérlek, hagyj most magamra, mert dolgom van.

— Janus — emelte föl hangját az asszony —, megismétlem, hogy a Nemezis minden valószínűség szerint a mi Naprendszerünk felé tart.

— Én pedig megismétlem, hogy ennek csak ötven százalék a valószínűsége. De még ha a Naprendszer felé tartana is — egyébként ez már nem a mi Naprendszerünk, hanem az ő Naprendszerük —, ne mondd azt nekem, hogy el fogja találni a Napot. Ezt nem hiszem el. A Nap egész ötmilliárd éves élete során még egyszer sem ütközött össze egy csillaggal, de még csak a közelébe sem került. Még a Galaxis viszonylag zsúfoltabb vidékein is rendkívül kicsi a valószínűsége a csillagok összeütközésének. Ennyit én is tudok, ha nem vagyok is csillagász.

— A valószínűség még nem bizonyosság, Janus. Az viszont, ha nem is teljes bizonyossággal, de elképzelhető, hogy a Nemezis és a Nap összeütközik, jóllehet belátom, hogy ez aligha fog bekövetkezni. A baj csak az, hogy nem kell összeütközniük, mert a Föld számára már az is végzetes lenne, ha közel kerülnének egymáshoz.

— Mennyi az a közel?

— Nem tudom. Ezt csak sok-sok számítással tudnám megállapítani.

— Helyes. Vagyis te azt javaslod, hogy végezzük el a szükséges megfigyeléseket és számításokat, és ha kimutatjuk, hogy a Naprendszert valóban veszély fenyegeti, akkor mi van?

Figyelmeztessük a Naprendszert?

— Hát persze. Mi mást is tehetnénk?

— És hogyan figyelmeztessük őket? Hiszen még nem ismerjük a hiperkommunikáció módját, de ha ismernénk is, nekik semmilyen berendezésük sincs az üzenet felfogására.

Ha viszont valamilyen luminális üzenettel — fénnyel, mikrohullámokkal, modulált neutrínókkal — próbálkoznánk, több mint két évbe telne, mire elérné a Földet, föltéve egyáltalán, hogy a nyaláb elég erős vagy elég koherens. És még akkor is honnan tudhatnánk meg, hogy fölfogták-e az üzenetet? Ha igen, és válaszra méltatnak bennünket, a válaszuknak újabb két év kellene, hogy ideérjen hozzánk. No és mi lenne a figyelmeztetés végeredménye? El kellene árulnunk nekik a Nemezis helyét, és azt is észrevennék, hogy onnan jön az üzenet. Az egész titkolózásunk értelmét veszítené, dugába dőlne az egész tervünk, hogy a Nemezis körül egy homogén és beavatkozástól mentes civilizációt építsünk föl.

— Bármi legyen is az ára, hogy juthat olyasmi az eszedbe, Janus, hogy nem figyelmeztetjük őket?

— Mire ez a nagy sietség? Tegyük föl, hogy a Nemezis a Nap felé mozog; mennyi idő alatt érné el a Naprendszert?

— Ötezer év alatt érne a Nap szomszédságába.

Pitt hátradőlt a székében és gúnyosan elmosolyodott.

—Ötezer év. Csak ötezer év múlva? Ide figyelj, Eugenia. Csak kétszázötven éve, hogy az első ember a Holdra tette a lábát.

Mindössze két és fél évszázad telt el azóta, és íme, itt vagyunk a legközelebbi csillag szomszédságában. Ha így halad a világ, hol leszünk mi újabb két és fél évszázad múlva?