– Miért?
– Fel kell nevelnem a gyerekeimet.
– Már elég nagyok.
– Nem eléggé ahhoz, hogy ne legyen anyjuk.
– Néhány év, és felnőttek lesznek.
– Erről a néhány évről beszélek én is. A mi kapcsolatunk nem fog igazán megváltozni. Talán tudat alatt ezért is akartam így, hogy teljesíteni tudjam a feladatomat.
– Olykor azért velem maradsz éjszakára?
– Olykor igen, de már egész nap elvagyok, nem tudok még éjszakára is elmaradni. Megszervezek néha egy-egy hétvégét. Akkor a húgomnál lesznek, szeretnek nála, ott vannak az unokatestvéreik.
– Lilia, a gyerekeidnek van egy apjuk. Mi van vele?
– Nem engedem őket hozzá.
– Az apjuk nem szeretné őket látni?
– Szeretné, de nem akarom, már bírósággal fenyegetőzik.
– A gyerekek nem szeretnének vele találkozni?
– Valószínűleg szeretnének, de engem jobban szeretnek, és nem akarnak ellenszegülni.
– Azon még nem gondolkodtál, hogy az apának nem csak joga, hanem belső kapcsolata is van a gyerekeihez?
– Azért hagyta el őket és a gyerekei anyját!
Ernő nem akarta Liliát megbántani, hiszen mindent tudott a házasságáról.
– Szerinted rendben van, hogy mi ketten itt ülünk? Az, hogy szeretsz és én is szeretlek?
– Hogy kérdezhetsz ilyet?
– Most haladjunk tovább. Kinek köszönhetjük ezt?
Lilia hallgatott.
– A vétkesnek, a bűnösnek, a volt férjednek. Van neki új családja?
– Van két gyereke, még kicsik.
– Megszülettek volna ezek a gyerekek, ha nem hagy el benneteket?
– Hát tőle nem, egy másik férfitől talán. Nem mindegy?
– Nem, az apa ugyanolyan fontos, mint az anya. Nekem is volt apám.
– Azért szeretném az apákat egyszer szülni látni! Az emberiség már régen kihalt volna, ha a férfiaknak kellett volna a gyerekeket világra hozni.
– Ez minden kétségen kívül igaz, a nők többet bírnak és sokkal, de sokkal rugalmasabbak, mint a férfiak. Az igazi teherbírók a nők.
Lilia nevetett.
– Pedig a Paradicsomban Éva vitte bűnbe Ádámot.
– Örülhet is Ádám, hogy Éva odaadta neki a felismerés almáját. Amilyen mamlasz volt, még mindig a Jóisten köntösét fogná, úgy tipegne utána.
– Éva elcsábította!
– Jól tette! Kérsz még egy desszertet?
– Kérek, most meg tudok enni egy egész tiramisut.
– Én is.
Hosszú csókkal búcsúztak, alig tudták egymást elengedni.
– Lilia, feljöhetsz egyszer nappal is hozzám, hiszen te osztod be a napomat!
– Jövök, szerelmem. Holnap este megint itt?
– Mindenáron. Szeretlek.
– Én is téged.
A gyerekei már várták otthon.
– Sziasztok, megjöttem. Ettetek ma rendesen?
Gábor valamit szerelt, Bea a YouTube-ot nézte.
– Ettünk a suliban, de ez azért a rendestől messze van.
– Én még elbírnék egy hamburgert – közölte Bea.
– Én is – csatlakozott Gábor –, és egy kólát.
– Kólához már késő van.
– Akkor egy jeges teát.
– Tőlem? Induljatok hamburgert venni.
– Ezt még össze akarom szerelni.
Bea felállt, és csak most nézett az anyjára.
– Hűha, hogy te milyen jól nézel ki!
Gábor is ránézett, és őszinte csodálattal állapította meg:
– Gyönyörű vagy, anya.
Bea indult, hogy a kerámia malacból, aminek le lehetett venni a fejét, pénzt vegyen ki. A malac ugyan kék volt, de mindennap újra meg lett etetve pénzzel. Lilia nem akarta, hogy pénz nélkül maradjanak, amikor ő dolgozik.
– Bea, nem mész egyedül, Gábor is veled megy!
– Ezt még össze akartam rakni.
– Akkor nincs hamburger!
– Elmegyek egyedül is, ne félj, tudok én magamra vigyázni.
– Aha, de a hamburgert nem lehet megmelegíteni, és ha összeakadsz a haverjaiddal, egy óra múlva jössz csak vissza. Ma este még beszélni akarok veletek.
Odament Gáborhoz, és viccből a hajánál fogva akarta talpra állítani. Bea odaugrott:
– Majd én, a hajcibáláshoz jobban értek.
Lilia megfogta két kézzel a fia fejét, és egy puszit nyomott a feje tetejére.
– Na, gyere!
Bea rámeredt a bal kezén a gyűrűre.
– Ez meg mi?
– Egy gyűrű.
– Honnan van?
– Ernőtől.
Gábor felállt, megfogta a kezét és tüzetesen megvizsgálta.
– Milyen kő?
– Egy smaragd és gyémántok.
– Úgy tudom, hogy a smaragd a legdrágább drágakövekhez tartozik, a rubinnal és a gyémánttal együtt. Ha meghoztuk a hamburgert, utánanézek az interneten. Végre észrevette a nagyokos! – vigyorgott Bea.
– Mit?
– Hát azt, hogy szereted.
– Ti tudtátok?
– Ah, anya, még a hangod is megváltozott: ha vele beszéltél vagy róla meséltél valamit, lágyabb lett – bólogatott bölcsen Gábor.
– Soha nem említettétek.
– Nem, de sokszor, amikor láttuk, hogy milyen szomorú vagy, nagyon sajnáltunk és drukkoltunk neked.
– Ez egyeljegyzési gyűrű.
– Hallod, Gábor? Anyánk menyasszony lett!
– Menjetek már hamburgert venni, és utána beszélgetünk.
A gyerekek elmentek. Lilia vette a mobilját és írt egy SMS-t Ernőnek: „Drágám, a gyerekeim már kezdik az idomításomat!”
Ernő válasza: „Te is tudsz kétlábon állni és forogni, mint Kisné Zsuzsuja?”
Lilia: „Nem, mert nincs itthon kutyakeksz.”
Ernő: „Majd veszek egy dobozzal! Hogy tudsz ennyire hiányozni, édes?”
Lilia: „Te is, mintha kettévágtak volna. Szeretlek.”
Ernő: „Hívj később, szeretném a fejleményeket tudni.”
Bea és Gábor vártak, amíg sorra kerülnek.
– Te, Bea, ha eljegyezte, lehet, hogy majd feleségül is akarja venni?
– Ez logikus lenne.
– Akkor mi lesz velünk?
– Nem tudom, hiszen nem is ismerjük Ernőt.
– Nem akarok egy mostohaapát!
– Mondd, neked hiányzik apa?
– Nagyon. Neked nem?
– Nem annyira, de igen. Van két kistestvérünk, és még sohasem láttuk őket.
– Féltestvérünk.
Visszaértek a lakásba.
– Most üljünk az asztalhoz és nehogy a dobozból akarjátok enni, mert akkor elmegyek.
– Egy pillanat – mondta Bea, és a komputer elé ült. Kikeresett néhány ékszerüzletet és megnézte a smaragdgyűrűket. Félig visszafordulva közölte az árakat.
– Tehát háromszázezertől egymillió-kétszázezerig mennek az árak. Hol vettétek?
– A belvárosban.
– Mindjárt megnézem. Drágább helyet nem találtatok?
– Ez esett útba.
– Hogyhogy?
– Sétáltunk.
– Nem dolgoztál?
– Nem.
– Akarod a gyűrűd árát tudni? Ugyanis itt van.
– Nem. Ernő választotta, ő akarta.
– Ennyi pénze van?
– Ezek szerint.
– És miért nem dolgoztál?
– Elkísértem a kórházba egy kezeltjéhez, aki valószínű haldoklik. Ott aztán felmerült a kutya problémája.
– Mi?
– Ernő felvállalta a kutyája elhelyezését, ha a gazdája meghal. Engem is megkérdezett.
– Jaj, de jó lenne! – ujjongott Gábor. – Hozzuk ide!
– Kisfiam, mi egész nap házon kívül vagyunk.
– Kár.
– Augusztus végén elmegyek vele egy hétre Chicagóba, ti akkor Rózsikánál lesztek. Utána elmegy a Balatonhoz a testvérével és a családjával. Azt gondoltam, menjünk mi is el. A testvére Svédországban él, és neki is van két gyereke. Megismerhetnétek Ernőt, és így még érdekesebb lenne.
– Hogy fogunk a gyerekekkel beszélni? Tudnak magyarul?
– Nem, csak az apjuk. Majd angolul.
– Mi nem tudunk jól angolul.
Читать дальше