Egervári Gertrúd Mária - A nyaklánc

– Miért?

– Fel kell nevelnem a gyerekeimet.

– Már elég nagyok.

– Nem eléggé ahhoz, hogy ne legyen anyjuk.

– Néhány év, és felnőttek lesznek.

– Erről a néhány évről beszélek én is. A mi kapcsolatunk nem fog igazán megváltozni. Talán tudat alatt ezért is akartam így, hogy teljesíteni tudjam a feladatomat.

– Olykor azért velem maradsz éjszakára?

– Olykor igen, de már egész nap elvagyok, nem tudok még éjszakára is elmaradni. Megszervezek néha egy-egy hétvégét. Akkor a húgomnál lesznek, szeretnek nála, ott vannak az unokatestvéreik.

– Lilia, a gyerekeidnek van egy apjuk. Mi van vele?

– Nem engedem őket hozzá.

– Az apjuk nem szeretné őket látni?

– Szeretné, de nem akarom, már bírósággal fenyegetőzik.

– A gyerekek nem szeretnének vele találkozni?

– Valószínűleg szeretnének, de engem jobban szeretnek, és nem akarnak ellenszegülni.

– Azon még nem gondolkodtál, hogy az apának nem csak joga, hanem belső kapcsolata is van a gyerekeihez?

– Azért hagyta el őket és a gyerekei anyját!

Ernő nem akarta Liliát megbántani, hiszen mindent tudott a házasságáról.

– Szerinted rendben van, hogy mi ketten itt ülünk? Az, hogy szeretsz és én is szeretlek?

– Hogy kérdezhetsz ilyet?

– Most haladjunk tovább. Kinek köszönhetjük ezt?

Lilia hallgatott.

– A vétkesnek, a bűnösnek, a volt férjednek. Van neki új családja?

– Van két gyereke, még kicsik.

– Megszülettek volna ezek a gyerekek, ha nem hagy el benneteket?

– Hát tőle nem, egy másik férfitől talán. Nem mindegy?

– Nem, az apa ugyanolyan fontos, mint az anya. Nekem is volt apám.

– Azért szeretném az apákat egyszer szülni látni! Az emberiség már régen kihalt volna, ha a férfiaknak kellett volna a gyerekeket világra hozni.

– Ez minden kétségen kívül igaz, a nők többet bírnak és sokkal, de sokkal rugalmasabbak, mint a férfiak. Az igazi teherbírók a nők.

Lilia nevetett.

– Pedig a Paradicsomban Éva vitte bűnbe Ádámot.

– Örülhet is Ádám, hogy Éva odaadta neki a felismerés almáját. Amilyen mamlasz volt, még mindig a Jóisten köntösét fogná, úgy tipegne utána.

– Éva elcsábította!

– Jól tette! Kérsz még egy desszertet?

– Kérek, most meg tudok enni egy egész tiramisut.

– Én is.

Hosszú csókkal búcsúztak, alig tudták egymást elengedni.

– Lilia, feljöhetsz egyszer nappal is hozzám, hiszen te osztod be a napomat!

– Jövök, szerelmem. Holnap este megint itt?

– Mindenáron. Szeretlek.

– Én is téged.

A gyerekei már várták otthon.

– Sziasztok, megjöttem. Ettetek ma rendesen?

Gábor valamit szerelt, Bea a YouTube-ot nézte.

– Ettünk a suliban, de ez azért a rendestől messze van.

– Én még elbírnék egy hamburgert – közölte Bea.

– Én is – csatlakozott Gábor –, és egy kólát.

– Kólához már késő van.

– Akkor egy jeges teát.

– Tőlem? Induljatok hamburgert venni.

– Ezt még össze akarom szerelni.

Bea felállt, és csak most nézett az anyjára.

– Hűha, hogy te milyen jól nézel ki!

Gábor is ránézett, és őszinte csodálattal állapította meg:

– Gyönyörű vagy, anya.

Bea indult, hogy a kerámia malacból, aminek le lehetett venni a fejét, pénzt vegyen ki. A malac ugyan kék volt, de mindennap újra meg lett etetve pénzzel. Lilia nem akarta, hogy pénz nélkül maradjanak, amikor ő dolgozik.

– Bea, nem mész egyedül, Gábor is veled megy!

– Ezt még össze akartam rakni.

– Akkor nincs hamburger!

– Elmegyek egyedül is, ne félj, tudok én magamra vigyázni.

– Aha, de a hamburgert nem lehet megmelegíteni, és ha összeakadsz a haverjaiddal, egy óra múlva jössz csak vissza. Ma este még beszélni akarok veletek.

Odament Gáborhoz, és viccből a hajánál fogva akarta talpra állítani. Bea odaugrott:

– Majd én, a hajcibáláshoz jobban értek.

Lilia megfogta két kézzel a fia fejét, és egy puszit nyomott a feje tetejére.

– Na, gyere!

Bea rámeredt a bal kezén a gyűrűre.

– Ez meg mi?

– Egy gyűrű.

– Honnan van?

– Ernőtől.

Gábor felállt, megfogta a kezét és tüzetesen megvizsgálta.

– Milyen kő?

– Egy smaragd és gyémántok.

– Úgy tudom, hogy a smaragd a legdrágább drágakövekhez tartozik, a rubinnal és a gyémánttal együtt. Ha meghoztuk a hamburgert, utánanézek az interneten. Végre észrevette a nagyokos! – vigyorgott Bea.

– Mit?

– Hát azt, hogy szereted.

– Ti tudtátok?

– Ah, anya, még a hangod is megváltozott: ha vele beszéltél vagy róla meséltél valamit, lágyabb lett – bólogatott bölcsen Gábor.

– Soha nem említettétek.

– Nem, de sokszor, amikor láttuk, hogy milyen szomorú vagy, nagyon sajnáltunk és drukkoltunk neked.

– Ez egyeljegyzési gyűrű.

– Hallod, Gábor? Anyánk menyasszony lett!

– Menjetek már hamburgert venni, és utána beszélgetünk.

A gyerekek elmentek. Lilia vette a mobilját és írt egy SMS-t Ernőnek: „Drágám, a gyerekeim már kezdik az idomításomat!”

Ernő válasza: „Te is tudsz kétlábon állni és forogni, mint Kisné Zsuzsuja?”

Lilia: „Nem, mert nincs itthon kutyakeksz.”

Ernő: „Majd veszek egy dobozzal! Hogy tudsz ennyire hiányozni, édes?”

Lilia: „Te is, mintha kettévágtak volna. Szeretlek.”

Ernő: „Hívj később, szeretném a fejleményeket tudni.”

Bea és Gábor vártak, amíg sorra kerülnek.

– Te, Bea, ha eljegyezte, lehet, hogy majd feleségül is akarja venni?

– Ez logikus lenne.

– Akkor mi lesz velünk?

– Nem tudom, hiszen nem is ismerjük Ernőt.

– Nem akarok egy mostohaapát!

– Mondd, neked hiányzik apa?

– Nagyon. Neked nem?

– Nem annyira, de igen. Van két kistestvérünk, és még sohasem láttuk őket.

– Féltestvérünk.

Visszaértek a lakásba.

– Most üljünk az asztalhoz és nehogy a dobozból akarjátok enni, mert akkor elmegyek.

– Egy pillanat – mondta Bea, és a komputer elé ült. Kikeresett néhány ékszerüzletet és megnézte a smaragdgyűrűket. Félig visszafordulva közölte az árakat.

– Tehát háromszázezertől egymillió-kétszázezerig mennek az árak. Hol vettétek?

– A belvárosban.

– Mindjárt megnézem. Drágább helyet nem találtatok?

– Ez esett útba.

– Hogyhogy?

– Sétáltunk.

– Nem dolgoztál?

– Nem.

– Akarod a gyűrűd árát tudni? Ugyanis itt van.

– Nem. Ernő választotta, ő akarta.

– Ennyi pénze van?

– Ezek szerint.

– És miért nem dolgoztál?

– Elkísértem a kórházba egy kezeltjéhez, aki valószínű haldoklik. Ott aztán felmerült a kutya problémája.

– Mi?

– Ernő felvállalta a kutyája elhelyezését, ha a gazdája meghal. Engem is megkérdezett.

– Jaj, de jó lenne! – ujjongott Gábor. – Hozzuk ide!

– Kisfiam, mi egész nap házon kívül vagyunk.

– Kár.

– Augusztus végén elmegyek vele egy hétre Chicagóba, ti akkor Rózsikánál lesztek. Utána elmegy a Balatonhoz a testvérével és a családjával. Azt gondoltam, menjünk mi is el. A testvére Svédországban él, és neki is van két gyereke. Megismerhetnétek Ernőt, és így még érdekesebb lenne.

– Hogy fogunk a gyerekekkel beszélni? Tudnak magyarul?

– Nem, csak az apjuk. Majd angolul.

– Mi nem tudunk jól angolul.