William Gibson - Virtuálfény

A didkót egy rozsdamentes bevonattal ellátott réz mellbimbóval is ellátták. A „mellbimbó” olyan volt. mint azok a kínai kalapok, de több futballpálya elfért volna alatta. Karen apartmanja száz másik ugyanolyan drága lakosztállyal, tenisz klubokkal, bárokkal, éttermekkel, meg egy bevásárlóközponttal — itt csak az előre leszurkolt tagsági díj megfizetése után lehetett vásárolni — együtt ezalatt volt. Karen lakása az épület szélén volt; — a zöld falba hatalmas, ívelt ablakokat süllyesztettek.

A lakásban minden fehér volt, különböző árnyalatú fehér, kivéve persze a ruháit — mindig feketében járt —, a bőröndjeit — ezek is feketék voltak —, meg a kedvenc bő bársonyköntöseit — ezeknek olyan színük volt, mint a száraz zabpehelynek.

Karen azt mondta, a lakás stílusa Agresszív Retro Hetvenes Évek; egy kicsit már kezdte unni. Rydell meg tudta érteni, miért, de úgy gondolta, tapintatlanság lenne, ha ezt közölné.

A hálózat neki West Hollywood egyik szállodájában szerzett szobát. A hotel úgy nézett ki, mint a szabványos ravatalozók, de sosem töltött benne sok időt. Az Ohio-i Dilis Zsernyák ügy kirobbanásáig főleg Karennél lakott.

A Dilis Zsernyák ügy első harmincöt áldozatának megtalálása nem sokat használt Rydell pácbakerült zsaru karrierjének. Már az is ártott neki, hogy a helyszínre elsőként érkező rendőrtisztek — China Valdez őrmester, és Norma Pierce tizedes — az egész Cincinnati-i rendőrség legcsinosabb tagjai voltak („képernyőre születtek”, jegyezte meg az egyik produkciós asszisztens, de Rydell az adott körülmények között abszurdnak találta ezt a kijelentést). Azután az áldozatok száma emelkedni kezdett, és a végén túlszárnyalta az addig felderített és ismert összes sorozatgyilkosság rekordját. Kiderült, hogy valamennyi áldozat gyerek volt. Ezután Valdez őrmester a poszt-traumássá vált, bedilizett, bement az egyik belvárosi mulatóba, és szétlőtte az egyik ismert gyerekmolesztáló pederaszta mindkét térdkalácsát. A fickó meglepően visszataszító alak volt, a Zselébab gúnynévre hallgatott, és semmi köze sem volt a Dilis Zsernyák ügy gyilkosságaihoz.

Aaron Pursley közben elutazott Cincinnati-be, méghozzá egy olyan repülőgépen, amin és amiben egyetlen darabka fém sem volt, így Karen a szemére tapasztotta a tele-szemüveget, és nonstop egyszerre legalább hat emberrel beszélt, miközben Rydell a nagy fehér ágy szélén ült, és kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy valami megváltozott.

Amikor Karen végül levette a szemüveget, mozdulatlanul ült a helyén, és a fehér falon függő fehér festményt bámulta.

— Van már gyanúsított? — kérdezte Rydell. Karen úgy nézett rá, mintha akkor látná először.

— Gyanúsított? Már a vallomást is megszerezték… Rydellt megdöbbentette, hogy a nő hirtelen milyen öregnek látszik, és eltűnődött, hogy tulajdonképpen mennyi idős lehet. Karen felállt, és kiment a szobából. Öt perccel később egy másik fekete ruhába tért vissza.

— Csomagolj. Most nem maradhatsz itt. — Ezután elment. Semmi csók, semmi viszlát. Annyi Rydell felállt, bekapcsolta a TV-t, meglátta a Dilis Zsernyák ügy gyilkosait. Hárman voltak. Rydell szerint ugyanúgy néztek ki, mint bárki más — a hétköznapi emberek teljesén egyformák a TV képernyőjén.

Rydell a nő egyik zabpehely köntösében ücsörgött, amikor a két bérzsaru kopogás nélkül belépett a szobába. Az egyenruhájuk fekete volt, és olyan fekete, magasszárú, kevlár talpbetétes rohamrendőr bakancsot viselték, amit Rydell is hordott, amikor Knoxville-ben járőrözött. A betétnek akkor volt haszna, ha valaki alulról lőtt az emberre, mert így nem tudta szétdurrantani a talpat.

Az egyik fickó éppen egy almát evett. A másik kábítópálcákat tartott a kezében.

— Sz'asz haver — mondta az első, teli szájjal. — Meg kell mutatnunk neked a kijáratot.

— Nekem is volt ilyen cipellőm — mondta Rydell. — Made in Portland, Oregon. A CostCo-nál 299 dollár.

A pálcás elvigyorodott.

— Csomagolsz?

Rydell csomagolt. Mindent összeszedett, ami nem fekete, fehér, vagy zabpehelyszínű volt. A cuccot a saját kék Samsonite-jába gyömöszölte.

A pálcás bér zsaru őt figyelte, a másik a lakásban sétálgatott, és közben megette az almáját.

— Kinek dolgoztok, fiúk? — kérdezte Rydell.

— Az IntenSecure-nak — mondta a pálcás.

— Aztán milyen cég az? — Rydell becipzárazta a táskáját. A férfi megvonta a vállát.

— Szingapúri — mondta a másik fickó, a nadrágja zsebéből elővett egy használt papírzsebkendőt, és belecsomagolta az almacsutkát. — A mienk minden nagyobb épület, lakótömb, meg ilyesmi. — Gondosan a kikeményített fekete egyeninge mellzsebébe dugta az almacsutkát, közvetlenül a bronzjelvény alá.

— Van pénzed a metróra? — kérdezte Mr. Pálca.

— Van — mondta Rydell, és a hitelkártyájára gondolt.

— Akkor jobb, ha eltűnsz, különben leszólnak a főseggfejek, és ki kell hajítanunk innen.

Egy nappal később a hálózat visszavonta Rydell MexAmeriBank kreditkártyáját.

Hernandez tévedett az angol gyártmányú zsarukocsikkal kapcsolatban, gondolta Rydell, miközben hatkerék meghajtásra kapcsolta a Hotspur Huszárt, és érezte, hogy a Stukkerfej úgy tapad az útra, mint egy ikermotoros, háromtonnás pióca. Még sohasem kapcsolt rá ennyire.

Sublett felkiáltott, amikor a biztonsági hevederek automatikusan megfeszültek, és kirántották szokásos ábrándozásából.

Rydell a poros gizgazzal benőtt leállósávba kormányozta a Stukkerfejet, és hetven mérfölddel elhúzott egy muzeális Bentley bal oldala mellett. Egy pillanatra látta a kocsi egyik nőutasának halálra rémült arcát. Sublettnek közben sikerült rácsapnia a vörös plasztiklapra, ami aktiválta a villogó fényt, meg a szirénát.

Egyenes úton kellett repeszteniük. Semmi forgalom. Rydell padlóig nyomta a pedált. Sublett furcsán nyöszörögni kezdett; a dupla kyocera erősödő keramikus nyüszítésével keveredve kísérteties volt a hang. Rydell rájött, hogy a texasit teljesen maga alá gyűrte a dolog súlya, és hogy valami lakókocsitáborbeli nyelven énekel, amit csak Fallon tiszteletes elsötétített agyú hívei ismertek.

De… Nem. Amikor oldalra fordult, és Sublett ajkaira nézett, látta, hogy a texasi az előfizető adatait sorolja, ahogy kilistázódnak a monitorra. A szeme úgy kidülledt, hogy majd' kiestek az ezüst kontaktlencséi. Rydell azt is észrevette, hogy miközben olvas, Sublett megtölti kopott, másodkézből szerzett Glockját. Hosszú fehér ujjai az elképzelhető legnagyobb pontossággal mozogtak, és valahogy olyan ösztönösen, mintha csak egy szendvicset kellene csinálniuk, vagy egy újságot kellene összehajtaniuk.

Ez tényleg félelmetes volt.

— Halálcsillag! — ordította Rydell. Sublett feladata volt, hogy mindig a fülében tartsa a dugaszokat, és hallgassa a szatellit adásait, meg a Valódi Zsaruk belereccsenő szövegelését.

Sublett oldalra nézett, és a Glockjába nyomta a tárat. Az arca olyan sápadt volt, hogy szinte ugyanúgy visszaverődtek róla a műszerfalmonitorok fényei, mint matt acél szemgolyóiról.

— A segítség mind meghalt — mondta —, és három gyereket kaptak el a gyerekszobában. — Olyan volt a hangja, mintha valami gyenge filmről beszélne, amit a TV-ben látott, mondjuk valamelyik régi, kedvenc sztorija átdolgozott változatáról, amiben az etnikai tényezők piacra gyakorolt hatása miatt drasztikusan megváltoztatták a szereposztást. — Azt mondják, meg fogják ölni őket, Berry.