J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Tény, hogy a szoba nagyságrendekkel rendetlenebb és piszkosabb volt, mint a ház összes többi része. Négynapos, igen rossz hangulatban eltöltött szobafogsága idején Harry nemigen ügyelt a rendre; a könyvek, amelyeket egyenként fellapozott majd rögtön félredobott, szanaszét hevertek a szobában; Hedvig ketrece már erősen tisztításra szorult, amint arról a szobában terjengő szag is árulkodott. Az iskolai láda kitárva állt, s alig több mugliruha és varázslótalár volt beledobálva, mint amennyi a földön feküdt körülötte.

Harry hozzálátott, hogy összeszedje és a ládába hajigálja a könyveket. Tonks megállt a nyitott szekrény előtt, és az ajtó belsejére szerelt tükörben kritikus szemmel vizsgálgatni kezdte saját külsejét.

— Mégse hiszem, hogy a lila jól áll nekem — szólt tűnődve, és meghúzogatta tüskehaját. — Mit gondolsz? Nem soványít nagyon?

Harry rápislogott a boszorkányra a Nagy-Britannia és Írország kviddicscsapatai fölött.

— Hát…

— De bizony, girnyónak tűnök tőle — válaszolta meg saját kérdését Tonks. Azzal összeráncolta a szemöldökét, és behunyta szemét, mintha fel akarna idézni valamit. Egy szempillantás múlva haja már bugyirózsaszín volt.

— Ezt meg hogy csinálta? — kérdezte szájtátva Harry.

— Metamorfmágus vagyok — felelte Tonks, miközben a fejét forgatta, hogy minden irányból megvizsgálja új haját. — Ez azt jelenti, hogy tetszőlegesen tudom változtatni a külsőmet — tette hozzá, miután meglátta a tükörben Harry értetlen arcát. — Ilyennek születtem. Nagyon jó volt, az aurorkiképzésen tanulás nélkül is mindig jelest kaptam rejtőzés és álcázásból.

— Maga auror? — kérdezte ámulva Harry. A sötétvarázsló-vadászás volt ugyanis az egyetlen munka, amit el tudott képzelni magának a Roxfort utáni időkre.

— Igen — felelte büszkén Tonks. — Kingsley is az, de ő kicsit magasabb rangú. Én még csak egy éve tettem le a vizsgát. Majdnem megbuktam lopakodás és nyomkövetésből. Nagyon ügyetlen vagyok. Biztos hallottad, hogy eltörtem egy tányért, mikor megérkeztünk.

Harry felegyenesedett, és egyszerre teljesen megfeledkezett a csomagolásról.

— Meg lehet tanulni a metamorf mágiát? — kérdezte kíváncsian.

Tonks felnevetett, majd tekintetével megkereste a villám alakú heget Harry homlokán.

— Néha örülnél, ha el tudnád rejteni a sebhelyedet, mi?

— Hát igen… — motyogta Harry, és elfordult. Nem szerette, ha a sebhelyét bámulják.

— Attól tartok, te csak a körülményes módszert tanulhatod meg folytatta Tonks. — A metamorfmágus ritka madár. Erre születni kell. A legtöbb varázslónak pálcát vagy bájitalt kell használnia, ha meg akarja változtatni a külsejét. No, de ne tétlenkedjünk, Harry, elvégre csomagolni jöttünk — tette hozzá fejcsóválva, és körülnézett a rendetlen szobában.

— Persze… persze — bólogatott Harry, és gyorsan felkapott néhány könyvet.

— Ne butáskodj, van ennek egyszerűbb módja is. — Pakolás! — rikkantotta Tonks, és széles mozdulatot tett maga körül pálcájával.

A könyvek, a ruhák, a teleszkóp és a mérleg mind felemelkedtek a levegőbe, majd összevissza a ládába potyogtak.

— Nem éppen tökéletes… — jegyezte meg Tonks, miután a ládához lépett és megszemlélte a tárgyak kaotikus halmazát. — Anyám tudja, hogyan kell szép rendben bevarázsolni a dolgokat — neki még a zoknik is összepárosodnak — de képtelen vagyok megtanulni, hogyan csinálja. Valami pöccintés a titka…

Reménykedve megpöccintette pálcáját. Harry egyik zoknija erőtlenül felemelkedett, aztán visszahanyatlott a kupac tetejére.

— Annyi baj legyen — legyintett Tonks, és bezárta a ládát. — Az a lényeg, hogy minden benne van. Azt se ártana kitakarítani egy kicsit — bökött rá Hedvig ketrecére. — Suvickus!

A ketrecről eltűnt néhány toll és egy-két bagolypotyadék.

— Már így is jobb egy kicsit. Ezekkel a háztartási bűbájokkal mindig is bajban voltam. Na jó… Minden megvan? Üst? Seprű? Ejha! Egy Tűzvillám?

Tonksnak elkerekedett a szeme, mikor megpillantotta a seprűt.

Sirius ajándékozta Harrynek ezt a nemzetközi csúcsmodell sporteszközt, s ő úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére.

— Én meg még mindig egy kettő-hatvanas Kométával járok — irigykedett Tonks. — Hát, ez van… Pálca a farzsebben? Fenék megvan még? Oké, akkor indulás. Locomotor láda.

Harry ládája kissé felemelkedett a földről. Tonks egyik kezében Hedvig kalitkáját fogta, a másikban pálcáját, amivel a lebegő ládát terelgette maga előtt. Ilyen módon kiment a szobából, és lesétált a lépcsőn. Harry seprűjével a kezében követte.

Odalent időközben Mordon visszatette mágikus szemét, ami most, megtisztított állapotában szédült iramban pörgött. Kingsley Shacklebolt és Sturgis Podmore a mikrohullámú sütőt tanulmányozták, Hestia Jones pedig könnyesre nevette magát egy krumplipucolón, amit az egyik fiókban talált. Lupin épp lepecsételt egy Dursleyéknak címzett levelet. Mikor Tonks és Harry beléptek a konyhába, felpillantott rájuk.

— Remek! — bólintott. — Ha jól sejtem, még körülbelül egy percünk van. Ki kellene mennünk a kertbe, hogy annyival is előrébb legyünk. Harry, írtam egy levelet a nagynénédéknek, hogy ne aggódjanak…

— Nem fognak… — dörmögte Harry.

— …hogy nincs semmi bajod…

— Szomorúak lesznek.

— …és hogy jövő nyáron viszontlátnak.

— Ahhoz nem ragaszkodom.

Lupin elmosolyodott a megjegyzésen.

— Gyere ide, fiam! — recsegte Mordon, és magához intette Harryt. — Kiábrándítalak téged.

— Hogyan? — kérdezte nyugtalanul Harry.

— Kiábrándító bűbájjal — felelte Mordon, és felemelte pálcáját. — Lupin mondta, hogy van láthatatlanná tévő köpenyed, de azt repülés közben nem tudod tökéletesen használni. Ez jobban elrejt. Lássuk csak…

Mordon pálcájával nagyot koppintott Harry feje búbjára. Harrynek az az érzése támadt, mintha tojást törtek volna szét a fején: hűvös patakokban csordogált valami a homlokán, a tarkóján, a nyakán, majd az egész testén.

— Szép volt, Rémszem — szólt elismerően Tonks, és Harry mellkasára meredt.

Harry is lenézett saját testére, de egészen mást látott, mint amihez hozzászokott. Teste nem vált láthatatlanná, csupán felvette a mögötte lévő konyhabútor színét és mintáját. Harry kaméleonemberré változott.

— Gyerünk! — szólt Mordon, és pálcájával kinyitotta a hátsó ajtó zárját.

A csapat kivonult Vernon bácsi ápolt gyepére.

— Tiszta az idő — szólt Mordon, miután varázsszeme felmérte a csillagos eget. — Pedig jól jönne néhány felhő. Jól van, figyelj! — reccsent rá Harryre. — Zárt alakzatban fogunk haladni. Tonks repül előtted, maradj szorosan a nyomában. Lupin alulról fedez, én mögötted leszek. A többiek köröznek körülöttünk. Az alakzatot megbontani vészhelyzetben is tilos. Ha valamelyikünk meghal…

— Ez előfordulhat? — kérdezte aggódva Harry, de Mordon nem méltatta válaszra.

— …a többiek továbbrepülnek, nem állnak meg, nem bontják fel az alakzatot. Ha mindnyájunkat kilőnek, és egyedül maradsz, Harry, a második gárda veszi át a helyünket. Repülj tovább keletnek, és fogadnak majd.

— Fékezd az optimizmusodat, Rémszem! — szólt Tonks, miközben beszíjazta Harry ládáját és Hedvig kalitkáját a seprűjén lógó hámba. — A végén még elhiteted Harryvel, hogy vicc ez az egész.