J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

Rémszem Mordon, akinek hosszú, csimbókos haja volt és egy nagy darab hiányzott az orrából, gyanakodva méregette Harryt felemás szemével. Egyik szeme gombszerű és fekete volt, a másik nagy, kerek és acélkék — ez utóbbi volt az a mágikus érzékszerv, amivel Mordon átlátott falakon, ajtókon, sőt a saját fején is.

— Biztos vagy benne, hogy ő az, Lupin? — dörmögte Rémszem. — Jól kinézünk, ha ott derül ki, hogy ez valami halálfaló, aki a gyerek bőrébe bújt. Kérdeznünk kéne tőle valamit, amit csak az igazi Potter tudhat. Vagy van valakinél Veritaserum?

— Milyen alakban jelenik meg a patrónusod, Harry? — kérdezte Lupin.

— Szarvas alakjában — felelte szorongva Harry.

— Ő az, Rémszem — bólintott Lupin.

Harrynek szinte bizsergett a bőre a rá szegeződő tekintetektől. Lassan lesétált a lépcsőn, s menet közben farmerja farzsebébe dugta a pálcáját.

— Soha ne tedd oda a pálcát, fiam! — reccsent rá Mordon. — Mi lesz, ha meggyullad? Náladnál jobb varázslók is elvesztették már a feneküket!

— Kit ismersz, aki elvesztette a fenekét? — érdeklődött a lila hajú boszorkány.

— Nem az a fontos, hanem az, hogy a pálca nem a farzsebbe való! — felelte ingerült legyintéssel Rémszem. — Ez a biztonságos pálcakezelés egyik alapszabálya, csak ma már senki se veszi komolyan. — Bicegve elindult a konyha felé. — Ne hidd, hogy nem láttam! — tette hozzá, mikor a boszorkány vigyorogva megcsóválta a fejét.

Lupin kezet rázott Harryvel.

— Hogy vagy? — kérdezte, a fiú arcát fürkészve.

— Hát… jól.

Harry el se merte hinni, ami történt. Négy hétig semmi, egy szó se arról, hogy bárki ki akarná szabadítani őt a Privet Drive-ról, aztán egyszerre egy egész varázslócsapat toppan be a házba, mégpedig olyan természetességgel, mintha egy vacsorameghívásnak tennének eleget. Harry a Lupin mögött álló emberekre pillantott; azok még mindig meredten nézték őt. Hirtelen zavarni kezdte, hogy négy napja nem fésülködött.

— Még jó… még szerencse, hogy Dursleyék nincsenek itthon — motyogta.

— Szerencse? Kacagnom kell! — nevetett a lila hajú boszorkány.

— Én csaltam el őket, hogy ne legyenek útban. A mugliposta hozott nekik egy levelet, amiből értesültek róla, hogy bekerültek az Országos Kiskertigyep Szépségverseny döntősei közé. Most épp úton vannak a díjkiosztásra… legalábbis ők azt hiszik.

Harry elképzelte, milyen képet vág majd Vernon bácsi, mikor rádöbben, hogy az Országos Kiskertigyep Szépségverseny csak mese.

— Akkor hát elmegyünk? — kérdezte. — Mikor?

— Hamarosan — bólintott Lupin. — Csak megvárjuk a jelet.

— És hova megyünk? Az Odúba? — érdeklődött reménykedve Harry.

— Nem, nem az Odúba megyünk.

Lupin intett Harrynek, hogy menjenek be a konyhába. A varázslók kis csapata követte őket, továbbra is nagy szemeket meresztve Harryre.

— Az Odú nem biztonságos. Egy felderíthetetlen helyen rendeztünk be főhadiszállást. Eltartott egy darabig…

Rémszem Mordon a konyhaasztalánál ült, és időről időre meghúzott egy laposüveget. Közben varázsszeme szüntelenül pörgött-forgott, letapogatva Dursleyék számos modern konyhai készülékét.

— Ő Alastor Mordon, Harry — folytatta Lupin, és Mordonra mutatott.

— Igen, tudom — bólintott zavartan Harry. Furcsa érzés volt, hogy bemutatnak neki valakit, akit elvileg már egy éve ismer.

— Ő Nymphadora…

— Semmi Nymphadora, Remus! — tiltakozott a fiatal boszorkány.

— Tonks a nevem.

— Nymphadora Tonks, aki titkolni óhajtja a keresztnevét — fejezte be Lupin.

— Te is titkolnád, ha anyád Nymphadorának keresztelt volna — dörmögte Tonks.

— Ő ott Kingsley Shacklebolt. — Lupin most a magas, fekete bőrű varázslóra mutatott, aki udvariasan meghajolt. — Elphias Doge. — A sípoló hangú varázsló biccentett. — Dedalus Diggle…

— Mi már találkoztunk — cincogta Diggle, és izgalmában elejtette lila cilinderét.

— Emmeline Vance. — Egy smaragdzöld sálas, méltóságteljes tartású boszorkány felszegte a fejét. — Sturgis Podmore. — Egy szalmaszín hajú, szögletes állú varázsló rákacsintott Harryre. — És Hestia Jones. — A kenyérpirító mellől egy pirospozsgás, fekete hajú boszorkány integetett Harrynek.

Harry zavartan biccentett minden egyes név gazdája felé. Azt kívánta, bár valami mást néznének végre, nem őt; úgy érezte, mintha váratlanul belökték volna egy fényárban úszó színpadra. Azon is csodálkozott, hogy ilyen népes csapat jelent meg a Privet Drive-on.

Lupin mintha kitalálta volna a gondolatát.

— Meglepően sokan jelentkeztek a feladatra, hogy eljönnek érted — szólt, s kissé megrándult a szája sarka.

— Minél többen vagyunk, annál jobb — dörmögte Mordon. — Mi vagyunk a testőrgárdád, Potter.

— Ha biztonságos lesz elindulnunk, jelet kapunk — magyarázta Lupin, és kinézett a konyhaablakon. — Körülbelül tizenöt percünk lehet.

— Milyen tiszta népek ezek a muglik — jegyezte meg a Tonks nevű boszorkány, aki már egy ideje nagy érdeklődéssel szemlélte a konyha berendezését. — Az apám mugli születésű, mégis egy rendetlen disznó. Gondolom, ahány ház, annyi szokás, ahogy a varázslóknál is.

— Hát igen… — motyogta Harry, majd ismét Lupinhoz fordult. — Senki nem mondott nekem semmit. Mi történt időközben? Mit csinál Vol…

A varázslók és boszorkányok közül többen sziszegni kezdtek. Dedalus Diggle megint elejtette a kalapját, Mordon pedig ráreccsent Harryre:

— Hallgass!

— Mi a baj? — értetlenkedett Harry.

— Itt nem beszélünk semmiről. Túl kockázatos — felelte Mordon, Harryre irányítva kisebbik szemét. A másik továbbra is a mennyezetet nézte. — A ménkűbe! — tette hozzá bosszúsan, és megfogta a varázsszemet. — Folyton beragad, mióta az a kurafi viselte.

Azzal húzni kezdte a szemet, ami végül undok, cuppanó hang kíséretében kiugrott üregéből.

— Nem gondolod, hogy undorító, amit csinálsz, Rémszem? — kérdezte csevegő hangon Tonks.

— Légy szíves, hozz egy pohár vizet, Harry! — szólt Mordon.

Harry a mosogatógéphez lépett. Elővett belőle egy tiszta poharat, és a csapnál megtöltötte vízzel. A varázslócsapat tagjai minden mozdulatát figyelemmel kísérték, s ez most már kezdte komolyan bosszantani Harryt.

— Kösz — biccentett Mordon, mikor Harry átadta neki a poharat.

Beledobta a varázsszemet a vízbe, és néhányszor megbökdöste ujja hegyével. A szem forogni kezdett, és sorban mindenkit megnézett magának. — Háromszázhatvan fokos látómezőt akarok a visszaúton.

— Hogy megyünk oda, ahova megyünk? — érdeklődött Harry.

— Seprűn — felelte Lupin. — Nincs más megoldás. A hoppanáláshoz túl fiatal vagy, a Hop Hálózatot bizonyára figyelik, regisztrálatlan zsupszkulcsot használni pedig egyenesen életveszélyes lenne.

— Remus azt állítja, jól repülsz — zengett fel Kingsley Shacklebolt basszusa.

— Kiválóan repül — bólintott Lupin, és az órájára nézett. — Ideje összecsomagolnod, Harry. Indulásra készen kell várnunk a jelet.

— Veled megyek segíteni — ajánlkozott vidáman Tonks.

A boszorkány követte Harryt az előszobába, majd fel a lépcsőn, és közben kíváncsian nézelődött.

— Fura hely ez — jegyezte meg. — Mintha egy kicsit túl tiszta lenne. Természetellenesen tiszta. Ó, ez mindjárt más! — tette hozzá felderülve, mikor beléptek Harry szobájába, és a fiú felkapcsolta a villanyt.