J. Rowling - Harry Potter és a Főnix Rendje

— Szerintem úgy gondolta, hogy a muglik között vagy a legnagyobb biztonságban — jegyezte meg Ron.

Harry felvonta a szemöldökét.

— Ez érdekes. Titeket is támadtak meg dementorok a nyáron?

— Nem, de… De hát épp ezért állította rád a Főnix Rendjének a tagjait… hogy vigyázzanak rád…

Harrynek olyan érzés támadt a hasában, mint mikor az ember ledöccen egy lépcsőn, amire nem számított. Szóval rajta kívül mindenki tudta, hogy kémkednek utána!

— Úgy tűnik, nem nagyon vált be a módszer — jegyezte meg, a tőle telhető legnyugodtabb hangon. — Végül is kénytelen voltam egyedül megvédeni magam.

— Dumbledore nagyon dühös volt — suttogta borzongva Hermione. — Ott voltunk, amikor megtudta, hogy Mundungus magadra hagyott téged. Félelmetes volt.

— Én örülök neki, hogy aznap lelépett — mondta hűvösen Harry.

— Különben nem varázsoltam volna, és akkor Dumbledore biztos őszig ott hagyott volna a Privet Drive-on.

— Nem félsz… nem félsz a fegyelmi tárgyalástól? — kérdezte csendesen Hermione.

— Nem — hazudta mogorván Harry, és Hedviggel a vállán elindult, hogy körülnézzen a szobában.

A dohos, sötét helyiség nem sokat javított a hangulatán. A hámló tapétás falak egyhangúságát csupán egy cikornyás keretbe feszített, üres vászon törte meg. Harry fojtott kuncogást vélt hallani, mikor elhaladt előtte.

— Miért volt olyan fontos Dumbledore-nak, hogy ne tudjak semmit? — kérdezte megjátszott közönnyel. — Vagy ezt talán… nem is kérdeztétek tőle?

Felpillantott, és látta, hogy barátai lopva egymásra néznek. „Sejtettük, hogy így fog viselkedni”- ez volt a tekintetükben, s ez a reakció cseppet sem derítette fel Harryt.

— Mondtuk Dumbledore-nak, hogy szeretnénk megírni neked, mi a helyzet — bizonygatta Ron. — Tényleg mondtuk neki. De mostanában nagyon elfoglalt. Összesen kétszer találkoztunk vele, mióta itt vagyunk, és akkor is épp csak egy perce volt számunkra. Meg kellett ígérnünk, hogy nem írunk neked fontos dolgokról, mert a baglyokat eltéríthetik.

— Ha akarja, megtalálta volna a módját, hogy értesítsen — morogta ingerülten Harry. — Gondoljátok, hogy Dumbledore csak bagollyal tud üzenetet küldeni?

Hermione Ronra pillantott, majd így szólt:

— Erre én is gondoltam. Dumbledore nem akarta, hogy bármit is tudj.

— Lehet, hogy nem bízik bennem — mondta Harry, barátai arcát fürkészve.

— Ne beszélj butaságokat… ! — dörmögte feszengve Ron.

— Vagy úgy gondolja, hogy nem tudok vigyázni magamra.

— Dehogy gondolja úgy! — tiltakozott Hermione.

— Akkor miért kellett nekem Dursleyék házában ülnöm, miközben titeket itt mindenbe beavattak? — hadarta egyre növekvő indulattal Harry. — Ti miért tudhattok mindenről? Miért?!

— Nem tudunk mindenről! — vágott vissza Ron. — Anya nem enged be minket a tanácskozásokra, azt mondja, gyerekek vagyunk még…

Harryt azonban már nem érdekelte semmilyen magyarázat. Azon kapta magát, hogy fékezhetetlen dühvel ordít:

— Ó jaj! Nem mehettek be a tanácskozásokra! Szeegénykék… — gúnyolódott. — De itt voltatok a házban! Együtt lehettetek! Én meg egy hónapon át össze voltam zárva Dursleyékkel! Pedig sokkal több dolgot végigcsináltam, mint ti! Ezt Dumbledore is nagyon jól tudja! Ki őrizte meg a bölcsek kövét? Ki intézte el Denemet? Ki mentett meg titeket a dementoroktól…

Harry a barátaira zúdította az összes dühöt és keserűséget, ami egy hónap alatt felgyűlt a lelkében: az elszigeteltség kínját, a fájdalmat, hogy tudatlanságra kárhoztatják, hogy titokban figyelik minden lépését. Az érzések, amelyeket félig-meddig szégyellt, most elemi erővel törtek ki belőle. Hedvig megijedt a kiabálástól, és visszarepült a szekrény tetejére. Pulipinty rémülten csicsergett, és még sebesebben röpködött hármuk feje körül.

— Kinek kellett sárkányokkal, szörnyekkel meg mindenféle undok bestiával kínlódnia? Ki látta Voldemortot visszatérni? Ki szökött meg előle…?!

Ron földbe gyökerezett lábbal állt, Hermione pedig szemlátomást majdnem elsírta magát.

— De miért is kéne megtudnom, mi folyik a mi világunkban? Miért venné bárki a fáradságot, hogy elmondja, mi a helyzet?

— Hidd el, Harry, el akartuk mondani… — védekezett Hermione.

— Nem akarhattátok olyan nagyon, különben küldtetek volna egy baglyot! De meg kellett ígérnetek Dumbledore-nak. És ti szófogadók vagytok.

— Igen…

— Négy hétig a Privet Drive-on kuksoltam, a kukából guberáltam az újságokat, hogy legalább valamit megtudjak…

— Szerettünk volna…

— Biztos jókat röhögtetek rajtam, amíg itt ültetek kettesben…!

— Dehogyis…

— Nagyon sajnáljuk, Harry! — fakadt ki könnyes szemmel Hermione. — Teljesen igazad van, én is tombolnék a helyedben!

Harry zihálva rámeredt a lányra, aztán elfordult két barátjától, és járkálni kezdett a szobában. A szekrény tetején gubbasztó Hedvig mélabúsan huhogott párat, aztán hosszú ideig csak a Harry talpa alatt gyászosan recsegő padlódeszkák törték meg a csendet.

— Különben is, miféle ház ez? — kérdezte dohogva Harry.

— A Főnix Rendjének főhadiszállása — sietett a válasszal Ron.

— Megtudhatnám esetleg, mi az a Főnix Rendje?

— Egy titkos társaság — magyarázta Hermione. — Dumbledore az alapítója és a vezetője. Azokból az emberekből áll, akik régen Tudodki ellen harcoltak.

Harry zsebre dugta a kezét, és megállt.

— Kik a tagjai? — kérdezte.

— Elég sokan…

— Mi legalább húsz emberrel találkoztunk — mondta Ron — de szerintünk többen vannak.

Harry a barátaira meresztette a szemét.

— É…s? — kérdezte élesen.

— Ő… — nézett rá zavartan Ron. — Mit és…

— Voldemort! — csattant fel Harry. Hermione és Ron is összerezzent. — Mit csinál? Mire készül? Hol van? Hogyan próbáljuk megállítani?

— Mondtuk már, hogy a rend tanácskozásaira nem mehetünk be — felelte zavartan Hermione. — Nem tudjuk, pontosan mi a helyzet… De azért sejtünk egy-két dolgot — tette hozzá sietve, mert látta, hogy Harry arca megint elsötétedik.

— Ugyanis Fred és George feltalálták a telefület — magyarázta Ron. — Nagyon hasznos dolog.

— Tele…?

— …fül, igen. Csak az utóbbi időben nem használhattuk, mert anya rajtakapott minket, és nagy cirkuszt csinált. Fredéknek el kellett dugniuk az összeset anya elől. De előtte jó sok beszélgetést kihallgattunk. Megtudtuk, hogy a Rend egyes tagjai ismert halálfalókat figyelnek, szóval követik őket…

— Mások meg további embereket szerveznek be a rendbe — tette hozzá Hermione.

— És vannak, akik őriznek valamit — magyarázta Ron. — Mert hogy folyton őrszolgálatról beszélnek.

— Engem őriztek, nem? — morogta gúnyosan Harry.

— Tényleg… lehet… — felelte felderülő képpel Ron.

Harry sötéten felhorkantott, és megint járkálni kezdett a szobában. Közben mindenfelé nézett, csak Ronra és Hermionéra nem.

— Ha nem vehettetek részt a tanácskozásokon, akkor mit csináltatok? — kérdezte. — Azt írtátok, sok dolgotok van.

— Ez igaz — vágta rá Hermione. — A házat kell takarítanunk. Réges-rég üresen áll, és mindenféle dolog elszaporodott benne. Már tiszta a konyha és a hálószobák többsége. Holnap, azt hiszem, a szalon követke… Ááá!

Két hangos durranás hallatszott, és a szoba közepén feltűnt a semmiből Ron két ikerbátyja, Fred és George. Pulipinty minden eddiginél hisztérikusabban csipogott, és odarepült Hedvig mellé.