Terry Pratchett - Mort, a Halál kisinasa

Íme, a fényes, gyertya-világította szoba, ahol az életfogytig — időmérők sorakoznak — polc hátán polc, tele kucorgó homokórákkal, amelyek jövőből múltba csorgatják finom homokjukat. Minden élőlénynek egy. A szemcsék pergésének összeadódó neszétől úgy morajlik a szoba, akár a tenger.

Íme, a helyiség tulajdonosa, aki épp átvonul rajta, kimért léptekkel, gondolatokba merülten. A neve: Halál.

Nem ám akármilyen Halál. Ez az a Halál, akinek sajátos tevékenységi szférája, nos, egyáltalán nem szféra, hanem a Korongvilág; ami lapos, és négy óriási elefánt hátán nyugszik, amelyek Nagy A’Tuin, a hatalmas csillagteknőc teknőjén ácsorognak, és amit egy az űrbe szakadatlanul alázubogó vízesés övez.

A tudósok kiszámolták, hogy egy ennyire kétségbevonhatatlanul abszurd dolog tényleges létezésének esélye egy a milliókhoz.

Ám a varázslók kikalkulálták, hogy az egy-a-millióhoz esélyek tízből kilencszer bejönnek.

A Halál, csontlábujjain keresztülcsattogva a fekete-fehér padlólapokon, mormol kámzsája alatt, ahogy csontvázujjai végigszámlálják a dolgukba temetkezett homokórák sorait.

Végül talál egy olyat, ami láthatólag megelégedésére szolgál, óvatosan leemeli polcáról, és a legközelebbi gyertyához viszi. Úgy tartja, hogy a fény visszaverődjék róla, és belebámul a visszatükrözött, tűhegynyi csillogásba.

Annak a csillámló szemgödörnek merev tekintete felöleli a világteknőst, amint az evez a mélyűrön át, valamint az egész üstökös sebezte, meteor lyuggatta páncélt. A Halál tudja, hogy egy nap maga Nagy A’Tuin is meg fog halni; na, az lesz aztán a kihívás.

Ám pillantásának fókusza előrevetül a Korong kék-zöld nagyszerűségére, amely lassan forog a körötte keringő kicsiny nap alatt.

Most e tekintet elkanyarodik a Kostetőnek nevezett nagy hegyvonulat irányába. A Kostető telis-teli mély völgyekkel, meglepetésszerű szirtekkel és számottevően több földrajzzal, mint amennyivel még tudna valamit kezdeni. Megvan a maga sajátságos időjárása telis-teli srapnel jellegű esővel, korbácsoló széllel, folyamatos égiháborúval. Némelyek azt állítják, hogy mindez azért van, mert a Kostető az ősi, vad mágia hazája. Na persze, egyesek mindenfélét összehordanak.

A Halál pislog, beállítja látásmélységét. Most már látja a fűborította vidéket a hegység fordulatiránti lejtőin.

Most lát egy konkrét hegyoldalt.

Most lát egy mezőt.

Most lát egy szaladó fiút.

Most figyel.

Most olyan hangon, akár ólomtömbök koppanása a grániton, azt mondja:

— IGEN.

Kétségtelen, hogy volt valami mágikus annak a töredezett, hegyes területnek a talajában, amit — a különleges árnyalat miatt, amit a helyi növényzetnek adott — oktarin gyepmezőkként ismertek. Például egyike volt azon helyeknek, s ilyenből kevés akadt a Korongon, ahol a növények előtermő variációi előfordultak.

Az előtermő növények visszafelé nőnek az időben. Elveted őket idén, és kihajtanak tavaly.

Mort családja az előtermő szőlőből érlelt bor termeléséből élt. Ezek a borok erősek és nagyon keresettek a jövendőmondók köreiben, merthogy, mi sem természetesebb, hozzásegítik őket a jövőlátáshoz. A dolog egyetlen hátulütője az, hogy a megelőző reggel leszel másnapos, és rengeteget kell igyál, hogy kiheverd.

Az előtermő növények termesztői rendszerint nagydarab, komoly emberek, és ugyancsak hajlanak a befelé fordulásra meg a kalendárium beható tanulmányozására. Az a gazda, aki elhanyagolja a közönséges vetőmag elvetését, csupán a termést veszíti el, mígnem az, aki elfelejti elvetni azon termés csíráit, amit már learatott tizenkét hónappal korábban, megkockáztatja a teljes ok-okozati szövedék felbomlását, a heveny kínos helyzetről nem is beszélve.

Az is égetően kínos volt Mort családja számára, hogy a legfiatalabb fiú egyáltalán nem mondható komolynak, és körülbelül annyi tehetséget mutatott a kertészkedés iránt, mint amennyit egy döglött tengeri csillagban lel az ember. Nem mintha nem lett volna segítőkész, ám azzal a meghatározhatatlan, lelkes segítőkészséggel bírt, amit meglett férfiak hamar megtanulnak rettegni. Volt valami ragályos, esetleg az sem kizárt, hogy végzetes benne. A fiú magas volt, vörös hajú, szeplős, azzal a fajta testtel, ami csak kis mértékben áll tulajdonosának irányítása alatt; s ami, úgy tűnt, csupa térdből tevődik össze.

Ezen a bizonyos napon ez a test a fennsíkon át száguldott, hadonászó karokkal és kiáltozva.

Apja és nagybátyja vigasztalhatatlanul figyelték a kőfalról.

— Amit nem értek — mondta Lezek, az apa —, azaz, hogy a madarak még csak föl se rebbennek. Én elrepülnék, ha azt látnám, hogy felém jön.

— Hah! Az emberi test csodálatos dolog. Úgy értem, ugyan a lába mindenfelé bicsaklik, de azért egész jó sebessége van neki.

Mort eljutott az egyik barázda végére. Egy magát degeszre zabált vadgalamb lassan eltántorgott az útjából.

— Viszont a szíve a helyén van — mondta óvatosan Lezek.

— Á! Na ja, csak a többi része nincs.

— Tisztán tartja magát. És nem eszik sokat — folytatta Lezek.

— Igen, az látszik.

Lezek oldalvást a fivérére sandított, aki mereven az égre bámult.

— Úgy hallottam, van egy üresedés odafenn a tanyádon, Hamish — mondta.

— Ó! Van már egy inasom, ugyebár.

— Aha! — komorodott el Lezek. — De hát mióta?

— Tegnap óta — hazudta a fivére csörgőkígyót megszégyenítő sebességgel. — Minden aláírva, minden lepecsételve. Sajnálom. Figyelj, nekem semmi kifogásom a te Mortod ellen, olyan helyes fiú, amilyet az ember csak kívánhat, csak hát…

— Tudom, tudom — sóhajtott Lezek. — Két kézzel se találná meg a seggét.

A távoli alakra meredtek. Az elesett. Néhány galamb odatipegett, hogy közelebbről szemügyre vegye.

— Pedig tudod, nem hülye — jegyezte meg Hamish. — Nem, egyáltalán nem lehet hülyének nevezni.

— Van ott agyvelő, az biztos — értett egyet Lezek. — Néha olyan keményen nekiáll gondolkodni, hogy jól kupán kell vágni ahhoz, hogy rád figyeljen. Tudod, a nagyanyja megtanította olvasni. Szerintem az fűtötte túl az agyát.

Mort föltápászkodott, és elbotlott a köntösében.

— Valami foglalkozást kellene találnod neki — tűnődött Hamish. — Papság, esetleg. Vagy varázslóság. Azok rengeteget olvasnak, mármint a varázslók.

Egymásra néztek. Mindkettőjük elméjében felsejlett, mire lehetne Mort képes, ha csupa jóindulat kezét egy varázskönyvre tehetné.

— Na, jó — tette hozzá Hamish sietve. — Inkább valami mást. Egy csomó dolognak lennie kell, amihez hozzáfoghat.

— Túl sokat gondolkozik, az a baj — közölte Lezek. — Nézz csak rá! Az ember nem gondolkozik afelől, hogyan riassza el a madarakat, csak csinálja. Úgy értem, egy normális fiú.

Hamish elgondolkozva vakargatta állát.

— Lehetne valaki más gondja — bökte ki.

Lezek arckifejezése ugyanolyan maradt, csak a szeme körül látszott hajszálnyi változás.

— Hogy érted? — kérdezte.

— Ürügerincben jövő héten lesz a munkásszegődtető piac. Tudod, leszegődteted, mint inast, és akkor az új mesterére vár a meló, hogy életrevalóra pofozza. Így szól a törvény. Add szerződéssel tanoncnak, az kötelez!

Lezek a mező fölött a fiára bámult, aki egy sziklát tanulmányozott.