Terry Pratchett - Mort, a Halál kisinasa

Kelli arcon puszilta Yzabellt, aztán hátralépett, s alaposan megnézte Mortot.

— Hogy van a mi kedves Sto Helitünk?

— Jól, jól — válaszolta Mort. — Bár valamit muszáj lesz kezdeni a pincékkel. Néhai nagybátyádnak volt néhány szokatlan… hobbija, és…

— Úgy értette, te hogy vagy — súgta Yzabell. — Ez a hivatalos neved.

— Jobb szerettem a Mortot — duzzogott Mort.

— Szintúgy minő érdekes címer! — jegyezte meg a királynő. — Kaszák keresztben egy hátsó lábain ágaskodó homokórán gyászfekete mezőben. A Királyi Kollégiumnak okozott némi főfájást.

— Nem mintha zavarna, hogy herceg vagyok — mondta Mort. — Inkább az ért sokként, hogy hercegnő a feleségem.

— Meg fogod szokni.

— Remélem, nem.

— Jól van. És most Yzabell — jelentette be Kelli, megfeszítve állkapcsát —, ha királyi körökben kívánsz mozogni, akkor van néhány ember, akivel muszáj megismerkedned…

Yzabell kétségbeesett pillantást vetett Mortra, miközben a királynő magával sodorta a tömegbe, és hamarosan elveszett a látképből.

Mort ujját végigfuttatta a gallérja belső részén, mindkét irányba szétnézett, aztán megiramlott egy páfrányárnyékos sarok felé a büféasztal végénél, ahol egy kicsit végre csöndben és egyedül lehet.

Mögötte a Ceremóniamester megköszörülte torkát. Szeme távolbanéző, üveges kifejezést öltött.

— A Lelkek Lopója — jelentette annak a személynek révedező hangján, akinek füle nem hallja, mit beszél a szája —, Birodalmak Legyőzője, Óceánok Elnyelője, Évek Tolvaja, Végső Valóság, Az Emberiség Aratója, A…

— RENDBEN, RENDBEN. EGYEDÜL IS BETALÁLOK.

Mort ledermedt egy hideg pulykacombbal félúton a szája felé. Nem fordult meg. Nem volt rá szüksége. Nem lehetett eltéveszteni ezt az inkább érzett, mint hallott hangot, vagy ahogy a levegő megfagyott, és elsötétült. Az esküvői fogadás csevelye és muzsikája lelassult, s elenyészett.

— Azt hittük, nem fog eljönni — mondta egy cserepes páfránynak.

— A SAJÁT LÁNYOM ESKÜVŐJÉRE? KÜLÖNBEN IS, EZ VOLT AZ ELSŐ ALKALOM, HOGY BÁRHOVÁ IS MEGHÍVTAK. ARANYOZOTT SZÉLŰ PAPÍRON, ÉS VOLT RAJTA RSVP MEG MINDEN.

— Igen, de amikor nem jelent meg a templomban…

— ÚGY GONDOLTAM, ESETLEG NEM LETT VOLNA TELJESEN HELYÉNVALÓ.

— Nos, igen; föltételezem, úgy van…

— ŐSZINTÉN SZÓLVA AZT HITTEM, A KIRÁLYKISASSZONYT FOGOD ELVENNI.

Mort elpirult.

— Szóba került — felette. — Aztán azt gondoltuk, hogy attól, hogy az ember megment egy királylányt, még nem kell elsietni a dolgokat.

— NAGYON BÖLCSEN. TÚL SOK FIATAL LÁNY UGRIK AZ ELSŐ FIATALEMBER KARJÁBA, AKI SZÁZÉVES ÁLMÁBÓL FÖLÉBRESZTI, PÉLDÁUL.

— És, nos, azt gondoltuk, hogy mindent összevetve, nos, ha már egyszer igazán kiismertem Yzabellt, nos…

— IGEN, IGEN, BIZONYOSAN. KITŰNŐ DÖNTÉS. MINDAZONÁLTAL ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY A TOVÁBBIAKBAN NEM FOGOK ÉRDEKLŐDNI AZ EMBERI ÜGYEK IRÁNT.

— Tényleg?

— KIVÉVE HIVATALOSAN, PERSZE. MEGZAVARTA A JÓZAN ÍTÉLETEM.

Mort látómezejének szélén megjelent egy csontvázkéz, s szakértően fölszúrt villájára egy töltött tojást. Mort megpördült.

— Mi történt? — tette fel a kérdést. — Tudnom kell! Egyik percben a Hosszú Szobában voltunk, a következőben egy mezőn a városon kívül, és mind valóban magunk voltunk! Úgy értem, a valóság megváltozott, hogy belepasszoljunk! Ki tette?

— SZÓT VÁLTOTTAM AZ ISTENEKKEL — mondta feszengve a Halál.

— Ó! Szót váltott, valóban? — firtatta Mort.

A Halál elkerülte a fiú tekintetét.

— IGEN.

— Nem hinném, hogy nagyon elégedettek lettek volna.

— AZ ISTENEK IGAZSÁGOSAK. VALAMINT SZENTIMENTÁLISAK IS. ÉN MAGAM EZT SOSEM TUDTAM ELSAJÁTÍTANI. DE MÉG NEM VAGY SZABAD. GONDOSKODNOD KELL ARRÓL, HOGY A TÖRTÉNELEM MEGTÖRTÉNJEN.

— Tudom — válaszolta Mort. — A királyságok egyesítése meg minden.

— LEHET, HOGY VÉGÜL AZT FOGOD KÍVÁNNI, BÁRCSAK VELEM MARADTÁL VOLNA.

— Az biztos, hogy sokat tanultam — ismerte el Mort. A kezét arcához emelte, és szórakozottan megsimogatta a négy vékony, fehér, egész orcáját átszelő sebhelyet. — De nem hinném, hogy arra a fajta munkára teremtettek. Nézze, én tényleg nagyon sajnálom…

— VAN SZÁMODRA EGY AJÁNDÉKOM.

A Halál letette hors d’śuvre -ös tányérját, s köntöse titokzatos mélységeiben turkált. Amikor csontvázkeze előbukkant, hüvelyk- és mutatóujja között egy kis gömböt tartott.

Körülbelül három hüvelyk lehetett az átmérője. Lehetett volna a világ legnagyobb gyöngyszeme, kivéve, hogy a felszíne bonyolult ezüst alakok folyamatosan mozgó forgatagából állt; a minta örökké azon a ponton volt, hogy valami fölismerhetővé alakul át, ám mindig sikeresen elkerülte.

Amikor a Halál Mort kitárt tenyerébe pottyantotta, meglepően nehéznek és kissé melegnek bizonyult.

— NEKED ÉS HÖLGYEDNEK. NÁSZAJÁNDÉK.

— Gyönyörű! Azt hittük, az ezüst kenyérpirító rácsot adta.

— AZT ALBERT KÜLDTE. ATTÓL TARTOK, NINCS TÚL SOK KÉPZELŐEREJE.

Mort forgatta a gömböt a kezében. A benne forrongó formák, úgy tűnt, válaszolnak érintésére, kis fénysugarakat küldve, amik átíveltek a felszínen ujjai felé.

— Ez egy gyöngy? — kérdezte.

— IGEN. AMIKOR VALAMI IRRITÁL EGY OSZTRIGÁT, S NEM LEHET ELTÁVOLÍTANI, A SZERENCSÉTLEN NYOMORULT BEVONJA VÁLADÉKKAL ÉS GYÖNGGYÉ ALAKÍTJA. EZ MÁS SZÍNEZETŰ GYÖNGY. A VALÓSÁG GYÖNGYE. AZ AZ EGÉSZ FÉNYES ANYAG MEGDERMEDT REALITÁS. FÖL KELLENE ISMERNED… VÉGÜL IS TE TEREMTETTED.

Mort lágyan egyik kezéből a másikba ejtegette.

— A kastélyékszerek közé fogjuk tenni — jegyezte meg. — Úgysincs valami sok nekünk.

— EGY NAP EGY ÚJ VILÁGEGYETEM MAGJA LESZ.

Mort elügyetlenkedte a dobást, de villásgyors reflexekkel lenyúlt érte, és elkapta, mielőtt a kőlapokra esett volna.

— Micsoda?

— ENNEK A VALÓSÁGNAK NYOMÁSA TARTJA ÖSSZESAJTOLVA. ELJÖHET AZ IDŐ, AMIKOR AZ UNIVERZUM VÉGET ÉR, A VALÓSÁG MEGHAL, S AKKOR EZ FÖL FOG ROBBANNI ÉS… KI TUDJA? TARTSD BIZTOS HELYEN! JELEN AJÁNDÉKOM EGYBEN JÖVŐ IS.

A Halál féloldalra hajtotta koponyáját.

— EZ APRÓSÁG — tette hozzá. — TIED LEHETETT VOLNA AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG.

— Tudom — felelte Mort. — Nagy mázlim volt.

Nagyon óvatosan letette a gyöngyöt a büféasztalra a fürjtojások és a kolbászos szendvicsek közé.

— VAN MÉG EGY DOLOG — mondta a Halál. Újra benyúlt köntöse alá, s előhúzott egy négyszögletes, ügyetlenül becsomagolt, zsineggel átkötött tárgyat. — NEKED — folytatta — SZEMÉLYESEN. KORÁBBAN SOSE MUTATTÁL SEMMI ÉRDEKLŐDÉST IRÁNTA. AZT HITTED, NEM LÉTEZIK?

Mort kicsomagolta a tárgyat, s rádöbbent, hogy egy kis, bőrkötéses könyvet tart kezében. A gerincére ragyogó aranyfüsttel egyetlen szót préseltek: Mort .

Visszafelé lapozott a még betöltetlen lapokon át, míg meg nem találta a tinta kis csíkját, türelmesen kanyarogva lefelé a lapon, és olvasni kezdte: Mort kis csattanással becsukta a könyvet, ami a csöndben úgy hangzott, mint a teremtés kezdetének harsonája, és kényszeredetten mosolygott.

— Még van egy csomó betöltendő oldal — jegyezte meg. — Mennyi homokom maradt még? Csak azért, mert Yzabell azt mondta, hogy mivel megfordította az üveget, ez azt jelenti, hogy megfogok halni, amikor…

— MARADT ELEGENDŐ — vágott közbe a Halál fagyosan. — A MATEMATIKA NEM MIND AZ AMINEK FÖLDICSÉRIK.