Terry Pratchett - Mort, a Halál kisinasa

Akár sikert is elérhetsz , mondta a hang. Van egy nagy előnyöd. Te már voltál ő, ő viszont sose volt te.

A Halál átsöpört az előcsarnokon, be a Hosszú Szobába; a gyertyák engedelmesen lángra lobbantak, ahogy belépett.

— ALBERT!

— Mester?

— HOZD IDE AZ ÜVEGEKET!

— Igen, mester.

Meccetüzes megmarkolta az öreg karját.

— Te varázsló vagy — sziszegte. — Nem kell megtenned, amit mond!

— Hány éves vagy, kölök? — kérdezte kedvesen Albert.

— Húsz.

— Amikor majd annyi idős leszel, mint én, másképp fogod látni a választási lehetőségeid. — Morthoz fordult. — Sajnálom.

Mort kihúzta kardját; pengéje csaknem láthatatlan volt a gyertyafényben. A Halál megfordult, és szembehelyezkedett vele; vékony árnyalak a homokórák magasba tornyosodó állványa előtt.

Kinyújtotta kezét. A kasza apróka mennydörgéssel benne termett.

Albert visszajött az üvegek szegélyezte utak egyikén két homokórával, s szótlanul letette őket az egyik oszlop kiszögellésére.

Az egyik mérete többszöröse volt a közönséges homokórákénak — fekete, vékony és bonyolult koponya-csontok minta ékítette.

Nem ez volt a legkellemetlenebb dolog benne.

Mort lelke mélyén fölnyögött. Nem látott benne homokot.

A kisebb üveg mellette elég egyszerű és mesterkéletlen volt. Mort érte nyúlt.

— Szabad? — kérdezte.

— CSAK TESSÉK.

A Mort nevet vésték a fölső üvegfalba. A fiú föltartotta a fénybe, különösebb meglepődés nélkül észlelve, hogy alig valamicske homok maradt benne. Amikor a füléhez emelte, azt gondolta, hallja még a körülötte lévő milliárdnyi homokóra örökös morajlása fölött is annak hangját, ahogy saját élete eliramlik.

Nagyon óvatosan tette le.

A Halál Meccetüzeshez fordult.

— MR. VARÁZSLÓ, URAM, LEGYEN OLYAN JÓ ÉS SZÁMOLJON HÁROMIG!

Meccetüzes gyászosan bólintott.

— Uraim, bizonyosak önök abban, hogy ügyüket nem lehetséges a tárgyalóasztal mellett… — kezdte.

— NEM.

— Nem.

Mort és a Halál óvatosan köröztek egymás körül, tükörképük meg-megvillant a homokórák sorain.

— Egy! — mondta Meccetüzes.

A Halál vészjóslóan megperdítette kaszáját.

— Kettő!

A pengék félúton találkoztak, s olyan zaj hallatszott, mint amikor egy macska lecsúszdázik egy üvegtáblán.

— Mindketten csaltak! — ámult Kelli. Yzabell bólintott.

— Na persze — mondta.

Mort hátraugrott, túl lassú ívben lendítve kardját, amit a Halál könnyedén kivédett, s a hárítást egy gonosz alulvágásba fordította, amit Mort csak egy ügyetlen helyből ugrással tudott elkerülni.

Ámbátor a kasza nem emelkedik ki a harci fegyverek közül, bárki, aki valaha is a rossz oldalán állt, mondjuk egy parasztlázadásnál, tudni fogja, hogy szakavatott kezekben bizony félelmetes. Ha egyszer tulajdonosa már lendületbe hozta, s lendül meg perdül, senki se — beleértve a kasza forgatóját is — lehet biztos abban, hol a francban van éppen a penge, s hol lesz legközelebb.

A Halál vigyorogva közelgett. Mort lebukott egy fejmagasságban érkező vágás elől, oldalra vetődött, s hallotta a csörömpölést maga mögött, ahogy a kasza hegye elkapott egy homokórát a legközelebbi polcon…

…Morpork egyik sötét sikátorában egy pöcegödör-tisztító vállalkozó a mellkasához kapott, s előrezuhant a kordéja fölött…

Mort elgurult, és fölpattant két kézzel suhogtatva kardját a feje fölött, sötét lelkesültség pezsdült benne, ahogy a Halál rohant hátrafelé a tarka padlólapokon. A vad lendítés keresztülvágott egy polcon; üvegterhéből egyik a másik után csúszni kezdett a padló felé. Mort halványan tisztában volt azzal, hogy Yzabell elszáguld mellette, hogy egyesével elkapja őket…

…szerte a Korongon négy ember csodával határos módon megmenekült a halálos zuhanásból…

…és aztán a fiú előrerontott, előnyét a végsőkig kiaknázva. A Halál keze olyan gyorsan mozgott, hogy csak elmosódottan látszott, ahogy megakasztott minden csapást és döfést, aztán fogást váltott a kaszán, és ívben föllendítette a pengéjét, amit Mort egy oldallépéssel botladozva kikerült, megtaszítva egy homokóra keretét a kardmarkolattal, s ezzel röpülve küldte át a szobán…

…a Kostetőn egy thargapásztor, aki lámpafénynél keresett egy elveszett tehenet az alpesi legelőn, elvesztette lába alól a talajt, s váratlanul ezer lábnyi zuhanásba kezdett…

…Meccetüzes előrevetődött, s kétségbeesetten kinyúló kézzel elkapta a bukfencező üveget, megütötte magát, ahogy földet ért, s tovább csúszott hasán a lendülettől…

…egy göcsörtös szikamórfa rejtelmesen föltűnt a sikítozó pásztor alatt, s megtörte zuhanását, megszüntetve ezzel nagyobbszabású gondjait — halál, az istenek ítélete, a Paradicsom bizonytalansága és így tovább —, és helyettesítette azokat azzal a viszonylag egyszerű problémával, hogy most aztán másszon föl úgy körülbelül száz lábnyi csupasz, jeges sziklán teljes sötétségben.

Volt egy kis szünet, amikor a küzdő felek elhátráltak egymástól, majd újra körözni kezdtek kedvező alkalomra várva.

— Kell legyen valami, amit megtehetünk! — mondta Kelli.

— Mort így is, úgy is veszíteni fog — rázta a fejét Yzabell. Meccetüzes kirázta az ezüst gyertyatartót puffos ruhaujjából, s elgondolkozva dobálgatta kézbőlkézbe.

A Halál fenyegetően fölemelte a kaszát, véletlenül összezúzva egy homokórát a vállával…

…Bes Pelargicban a Császár legfőbb kínzómestere hirtelen belepottyant a saját savvermébe…

…és újból suhintott egyet, ami elől Mort a puszta vakszerencsének köszönhetően tért ki. De épp csak. Érezte a forró fájdalmat az izmaiban, és a fáradságmétely elfásító szürkeségét az agyában, két olyan hátrány, amit a Halálnak nem kell tekintetbe vennie.

A Halál észrevette.

— ADD MEG MAGAD! — mondta. — ESETLEG IRGALMAS LESZEK.

Szemléltetésképpen egy köríves vágást választott, amit Mort csak üggyel-bajjal védett ki kardja élével. A kaszapenge lepattant, ezer szilánkra repesztett egy üveget…

…Sto Helit Hercege a szívéhez kapott, érezte a fájdalom jeges döfését, hangtalanul sikoltott, s lebukott a lováról…

Mort addig hátrált, amíg nem érezte egy kőoszlop durvaságát a nyakán. A Halál homokórája, a maga elcsüggesztő, üres üveghasaival néhány hüvelykre volt csak a fejétől.

Maga a Halál nem fordított túlzott figyelmet rá. Elgondolkozva nézett le a Herceg életének csorba maradványaira.

Mort fölordított, és föllendítette kardját, kiváltva ezzel a tömeg bágyadt éljenzését, amely már egy ideje várt erre az akcióra. Még Albert is tapsolt ráncos kezével.

Ám az üvegcsörömpölés helyett, amire Mort számított, nem történt semmi.

Megfordult, s megpróbálta újra. A penge egyenesen áthatolt az üvegen anélkül, hogy összetörte volna.

A változás a levegő szövedékében arra késztette, hogy körbe visszarántsa kardját, épp időben ahhoz, hogy hárítson egy gonosz, lefelé irányuló suhintást. A Halál időben elugrott, hogy kikerülje Mort riposztját, ami lassúra és gyöngére sikeredett.

— ÍGY ÉR VÉGET, FIÚ.

— Mort — mondta Mort. Fölnézett. — Mort — ismételte meg, és olyan erőkifejtéssel vitte föl a kardot, hogy kettévágta a kaszanyelet. Harag bugyogott föl benne. Ha már meg kelt halnia, legalább a rendes nevével haljon meg. — Mort, te rohadék! — sikította, és egyenesen előre vetette magát a vigyorgó koponya felé, akinek szélsebesen forgó és zümmögő hangot kiadó kardja bonyolult, kék fényből szőtt táncot járt. A Halál nevetve hátratántorgott, leguggolva az őrjöngő csapások esője alatt, amik további darabokra szelték a kaszanyelet.