Terry Pratchett: Mort, a Halál kisinasa

Mort körözött körülötte, csapkodva, döfve és tompán tudatában annak, még a düh vörös ködén keresztül is, hogy a Halál követi minden mozdulatát, kard módjára tartva az árvaságra juttatott kaszapengét. Nem adódott kedvező lehetőség, s haragjának hajtóereje nem fog soká tartani. Sosem fogod legyőzni, mondta önmagának. A legtöbb, amit tehetünk, az, hogy egy darabig távol tartjuk. És veszíteni valószínűleg jobb, mint győzni. Különben is, ki szeretne egy örökkévalóságot?

Kimerültsége függönyén át látta, ahogy a Halál kihajtogatja magát csontjai teljes hosszában, és pengéjével egy lassú, komótos ívben, mintha szirupban mozogna, lesújt.

— Apus! — sikoltotta Yzabell.

A Halál odafordította fejét.

Lehetséges, hogy Mort elméje örömmel üdvözölte a síron túli élet kilátását, ám a teste, ami talán azt érezte, hogy neki van a legtöbb veszítenivalója az ügyletben, tiltakozott. Egyetlen, megállíthatatlan csapásban fölrántotta a kardot, amivel kiverte a Halál kezéből a pengét, és a legközelebbi oszlophoz szögezte őt.

A hirtelen némaságban Mort ráébredt, hogy többé már nem hallja azt a kis, tolakodó neszt, ami éppen a hallásküszöbén irritálta az utolsó tíz percben. A szeme oldalra siklott.

Homokja utolsó szemcséi folytak el.

— SÚJTS LE!

Mort fölemelte a kardot, és belenézett a kék ikertűzbe.

Leengedte a kardot.

— Nem.

A Halál lába olyan sebességgel rúgott ki ágyékmagasságban, hogy még Meccetüzes is összerándult.

Mort csöndesen labdává gömbölyödött, és ide-oda gurult a padlón. Könnyein keresztül látta a Halált közeledni, egyik kezében a kaszapenge, a másikban Mort homokórája. Látta, hogy Kellit és Yzabellt lekicsinylően félresöpri, amikor megpróbálják megragadni a köntösét. Látta, hogy Meccetüzes bordáiba könyököl, s a gyertyatartó csörömpölve hull a padlólapokra.

A Halál fölötte állt. A penge vége egy pillanatig Mort szeme előtt lengett, aztán fölrántották onnan.

— Igazad volt. Nincs igazság. Nincs más, csak te — kiáltotta közbe Yzabell.

A Halál tétovázott, aztán lassan leeresztette a pengét. Megfordult, s lenézett Yzabell arcába. A lány reszketett dühében.

— HOGY ÉRTED?

A lány fenyegetően nézett föl a Halálra, aztán hátralendült a karja körbe és előre, s olyan hanggal, mint a kockarázó poháré, kapcsolatot létesített.

Egyáltalán nem is volt olyan hangos, mint az ezt követő csönd.

Kelli behunyta a szemét. Meccetüzes elfordult, s karját védekezőleg feje fölé emelte.

A Halál keze koponyájához emelkedett, nagyon lassan.

Yzabell keble olyan modorban hullámzott, amitől Meccetüzes egy életre föl kellett volna hagyjon a varázslással.

Végül, még a szokásosnál is élettelenebb hangon, a Halál megszólalt:

— MIÉRT?

— Azt mondtad, hogy a belekontárkodás egy egyén sorsába, elpusztíthatja az egész világot — mondta Yzabell.

— IGEN?

— Beleavatkoztál az övébe. És az enyémbe. — Remegő ujjal mutatott az üvegtörmelékre a padlón. — És az övékébe is.

— ÉS?

— Mit fognak az istenek ezért követelni?

— TŐLEM?

— Igen!

A Halál meglepődöttnek látszott.

— AZ ISTENEK SEMMIT SEM KÖVETELHETNEK TŐLEM. MÉG AZ ISTENEK IS SZÁMADÁSSAL TARTOZNAK NEKEM, VÉGSŐ FOKON.

— Nem tűnik valami hű-de-méltányosnak, igaz? Az istenek nem törődnek igazsággal és könyörülettel? — csattant föl Yzabell. Anélkül, hogy bárki észrevette volna, fölkapta a kardot.

A Halál vigyorgott.

— MEGTAPSOLOM PRÓBÁLKOZÁSOD — mondta —, DE MIT SEM HASZNÁL NEKED. ÁLLJ FÉLRE!

— Nem.

— TUDATÁBAN KELL LENNED ANNAK, HOGY MÉG A SZERELEM SEM VÉDELMEZ MEG TŐLEM. SAJNÁLOM.

Yzabell fölemelte a kardot.

— Sajnálod ?

— AZT MONDTAM, ÁLLJ FÉLRE!

— Nem. Te most csak megtorolsz. Ez nem igazság!

A Halál egy pillanatra lehajtotta fejét, aztán izzó szemmel nézett föl.

— AZT FOGOD TENNI, AMIRE UTASÍTALAK!

— Nem fogom.

— NAGYON MEGNEHEZÍTED A DOLGOT.

— Akkor jó.

A Halál ujjai türelmetlenül doboltak a kaszapengén, akár egy bádogdobozon dzsiggelő egér. Ránézett a Mort előtt álló Yzabellre, aztán a többiekre, akik egy polchoz lapultak.

— NEM — szólalt meg végül. — NEM. NEKEM NEM LEHET PARANCSOLNI. ENGEM NEM LEHET KÉNYSZERÍTENI. CSAK AZT FOGOM MEGTENNI, AMIRŐL TUDOM, HOGY HELYES.

Intett a kezével, s a kard villámgyorsan zümmögve kirepült Yzabell markából. A következő bonyolult kézmozdulatára magát a lányt kapta föl valamilyen erő, s gyöngéden, de határozottan a legközelebbi oszlophoz préselte.

Mort újra látta a Sötét Kaszást közeledni maga felé, a penge hátralendült a végső sújtásra. A Halál megállt a fiú fölött.

— NEM IS TUDOD, MENNYIRE ELSZOMORÍT EZ ENGEM.

Mort fölkönyökölt.

— Lehet, hogy tudom — mondta.

A Halál több másodpercig meglepődve nézett rá, aztán nevetni kezdett. A hang hátborzongatóan verődött vissza körben a szobában, megcsendülve a polcokon, ahogy a Halál még mindig kacagva, akár egy földrengés a temetőben, odatartotta Mort saját homokóráját tulajdonosa szeme elé.

Mort megpróbált koncentrálni. Látta, ahogy az utolsó homokszemcse lecsusszan a csillogó felületen, billeg a szélen, aztán lehullik, lassan bukfencezve az alj felé. Gyertyafény csillámlott parányi kvarcszárványain, mialatt lágyan lefelé pörgött. Hangtalanul landolt, egy apró krátert dobva a magasba.

A fény a Halál szemében fölragyogott, mígnem teljesen betöltötte Mort látómezejét, és nevetésének hangja megrázta a világegyetemet.

És aztán a Halál megfordította a homokórát.

Sto Lat hatalmas csarnoka ismét gyertyafénytől ragyogott, s zenétől volt hangos.

Miközben a vendégek leözönlöttek a lépcsőn, és megrohanták a hidegbüfét, a Ceremóniamester megszakítás nélküli monoton hangon jelentette be azokat, akik fontosságuk okán vagy merő szórakozottságból későn futottak be. Mint például:

— A Királyi Fölismerő, a Királynői Hálókamra Mestere, Őipississumussága Jócska Meccetüzes, Elsőfokú Varázsló (LE)!

Meccetüzes az uralkodópárhoz lépdelt, vigyorogva, kezében egy vastag szivarral.

— Megcsókolhatom a menyasszonyt? — kérdezte.

— Ha szabad ilyesmit a varázslóknak — felelte Yzabell orcáját nyújtva.

— Azt gondoljuk, hogy a tűzijáték csodálatos volt — mondta Mort. — És úgy számítom, képesek lesznek gyorsan újjáépíteni a külső falat. Kétségkívül meg fogod találni az utat az ennivalókhoz.

— Sokkal jobban néz ki mostanában — jegyezte meg Yzabell ráfagyott vigyora mögött, amikor Meccetüzes eltűnt a tolongásban.

— Határozottan sok minden szól az olyan élet mellett, amikor az illető az egyetlen, aki nem zavartatja magát azzal, hogy engedelmeskedjen a királynőnek — közölte Mort, miközben biccentést váltott egy arrajáró nemessel.

— Azt mondják, ő az igazi hatalom a trón mögött — folytatta Yzabell. — Egy eminenciás izé.

— Eminens gríz — közölte Mort szórakozottan. — Észrevetted, hogy mostanság egyáltalán nem varázsol?

— Hallgassittjönőmaga!

— Ő Legmagasztosabb Felsége, I. Kellirehenna Királynő, Sto Lat Lordja, a Nyolc Protektorátus Protektora és a Sto Kerrigtől Tengelyiránt Fekvő Hosszú Vékony Vitás Rész Császárnője!

Yzabell mélyen bókolt. Mort fejet hajtott. Kelli ráragyogott mindkettejükre. Kénytelenek voltak észrevenni, hogy a királynő valami olyan befolyás alá került, amely olyan öltözék viselésére késztette, ami legalább nagyjából követte alakja vonalát, és ellene hangolta az olyan frizurának, ami ananász és vattacukor leszármazottjának látszott.