Terry Pratchett - Mort, a Halál kisinasa

És még később Mort fölbukkant egy málló vakolatú háznál, amin egy megfeketedett réztábla hirdette, hogy Dr. Jócska Meccetüzes (Láthatatlan Egyetem), a Végetlen Meftere, Iluminártus, Herczegek Udvari Varászlója, Szentséges Portállok Öre, Kéretik a Levelieket a Szomszédba, Mrs. Majorhoz Bedobni, lakóhelye.

Illően megilletődve, vadul dobogó szíve ellenére Mort megemelte a nehéz kopogtatót, amit visszataszító vízköpővé formáztak súlyos vaskarikával a szájában, és kettőt koppantott.

Bentről rövid felbolydulás hallatszott, egy sorozat sietős házi nesz, amiket esetleg egy kevésbé fennkölt házban az okozhatott, hogy valaki, mondjuk, bedobálja az ebédhez használt tányérokat a mosogatóba, és eltünteti a látképből a szennyest.

Végül az ajtó kitárult, lassan és misztikusan.

— Jobban tennéd, ha úty tennél, mintha le lennél nyűgöfve — mondta társalgási tónusban, ám a karika által akadályoztatva az ajtókopogtató. — Emeltyűkkel éf ety darab fineggel csinálja. Nem mety neki az ajtónyitogató varáf, tudod?

Mort megtekintette a vigyorgó fémarcot. Egy csontváz alkalmazásában állok, aki falakon sétál keresztül, mondta magának. Ki vagyok én, hogy bármin is meglepődjek?

— Köszönöm — felelte.

— Fívefen. Töröld meg a lábad a lábtörlőn, ma kimenője van a fárvakarónak!

Benn a tágas, alacsony mennyezetű szoba sötét volt és csupa árnyék, s főleg tömjéntől szaglott, valamint kismértékben főtt káposztától, élemedett szennyestől és az olyanfajta személytől, aki zoknijait a falhoz vágja, s azt húzza a lábára, amelyik nem ragad oda. Volt ott egy nagy kristálygömb, benne egy repedéssel, egy asztrolábium, amiből több alkatrész hiányzott, egy eléggé elkoptatott nyolcszög a padlón, és a plafonról egy kitömött aligátor lógott. Egy kitömött aligátor abszolút szokványos felszerelésnek számít minden illő módon működtetett mágikus vállalkozásban. Ez az aligátor úgy nézett ki, mint ami nem élvezi a dolgot túlságosan.

A szembelévő falon a gyöngyfüggönyt egy drámai mozdulattal félrehajtották, és láthatóvá vált egy csuklyás alak.

— Ragyogjanak kedvező csillagjelek találkozásunk óráján! — zendült az alak hangja.

— Melyek? — kérdezte Mort.

— Tessék?

— Mely csillagképek lennének azok? — faggatta Mort.

— Kedvezőek — felelte az alak bizonytalanul. Aztán összekapta magát. — Miért zaklatod Jócska Meccetüzest, a Nyolc Kulcs Tartóját, a Tömlöc Síkok Utazóját, Legfőbb Mágusát a…

— Bocsánat — vágott közbe Mort —, tényleg az vagy?

— Tényleg mi?

— Az Izé mestere, a Szentséges Sík Hogyishívjákjának Főura?

Meccetüzes bosszús mozdulattal hátralökte csuklyáját. A szürkeszakállas misztikus helyett, akire Mort számított, egy kerek, kissé kövérkés arc bukkant elő, rózsaszín és fehér, mint egy disznóhúsos pite, amire némileg egyéb vonatkozásokban is emlékeztetett. Például, mint a legtöbb disznóhúsos pitének, nem volt szakálla, és mint a legtöbb disznóhúsos pite, alapvetően kedélyesnek látszott.

— Képletesen szólva — mondta.

— Az meg mit jelent?

— Nos, tulajdonképpen nemet — válaszolta Meccetüzes.

— De hát azt mondtad…

— Az csak reklám volt — legyintett a varázsló. — Az egyfajta mágia, amin még dolgozom. Különben mi lenne az, amit szeretnél? — Jelentőségteljesen kacsintott. — Szerelmi bájital, igaz? Valami, ami fölbátorítja az ifjú hölgyeket?

— Lehetséges falakon keresztülmenni? — kérdezte Mort kétségbeesetten. Meccetüzes megmerevedett, kezével félúton egy ragacsos folyadékot tartalmazó hasas palack felé.

— Mágiát használva?

— Hümm — morfondírozott Mort. — Nem, nem hinném.

— Hát akkor talán válassz nagyon vékony falakat — ajánlotta Meccetüzes. — Még annál is jobb, ha az ajtót veszed igénybe. Az, ami ott van szemben, lenne a legkedvezőbb, ha csak azért jöttél ide, hogy vesztegesd az időm.

Mort tétovázott, aztán a zacskó aranyat az asztalra tette. A varázsló odapislantott, torka hátsó részéből kis, vinnyogó hang tört elő, és érte nyúlt. Mort keze keresztbe kivágódott, megragadta a csuklóját.

— Mentem már keresztül falakon — említette meg lassú szándékossággal.

— Persze, hogy mentél, persze, hogy mentél — mormolta Meccetüzes, le nem véve szemét a zacskóról. Kipöccintette a dugót a kék folyadékot tartalmazó üvegből, és szórakozottan belekortyolt.

— Csak mielőtt megtettem, nem tudtam, hogy képes vagyok rá, és amikor csináltam, nem tudtam róla, hogy csinálom, és most, hogy már megtettem, nem emlékszem, hogyan csináltam. És újra meg akarom tenni.

— Miért?

— Mert — felelte Mort —, ha képes vagyok falakon átsétálni, akkor bármire képes vagyok.

— Ennek van mélysége — értett egyet Meccetüzes. — Filozofikus. És mi a neve az ifjú hölgynek a fal másik oldalán?

— Ő… — Mort nyelt egyet. — Nem tudom a nevét. Mármint ha lenne egy ilyen lány — tette hozzá gőgösen —, és nem mondom, hogy van.

— Rendben — felelte Meccetüzes. Kortyolt még egyet, és megborzongott. — Remek. Hogyan lehet falakon átmenni? Végeznem kell némi kutatást. Még az is lehet, hogy költséges lesz.

Mort elővigyázatosan fölkapta a zacskót, és kivett egyetlen apró aranypénzt.

— Foglaló — mondta az asztalra letéve.

Meccetüzes úgy marta föl az érmét, mintha arra számítana, hogy fölrobban vagy elenyészik, és gondosan megvizsgálta.

— Még sosem láttam ilyen pénzt korábban — jelentette ki vádlón. — Mi ez a kacskaringós írás rajta?

— Aranyból van, nemde? — hárította el Mort. — Úgy értem, nem kötelező elfogadnod…

— Persze, persze, arany — erősítette meg Meccetüzes sietve. — Teljesen rendben lévő arany. Csak azon töprengtem, honnan származik, ennyi az egész.

— Nem hinnéd el nekem — szögezte le Mort. — Mikor van errefelé napnyugta?

— Általában sikerül nekünk valahogy beilleszteni a nappal meg az éjjel közé — válaszolta Meccetüzes még mindig a pénzt bámulva, és aprókat kortyolva a kék palackból. — Körülbelül most.

Mort kipillantott az ablakon. A kinti utcának már volt egy amolyan alkonyati kinézete.

— Visszajövök — motyogta, és az ajtó felé tűzött. Hallotta, hogy a varázsló valamit kiált, de Mort akkor már az utcán loholt futólépésben.

Pánikba esett. A Halát negyven mérfölddel arrébb vár rá. Sorbaállás lesz! Valami borzalmas…

— Á, FIÚ.

Egy ismerős alak lépett elő az aszpikos angolnát áruló stand körüli villanásból, egy tányérnyi parti csigával a kezében.

— AZ ECET KÜLÖNÖSEN PIKÁNS. TESSÉK, VEGYÉL TE IS, VAN MÉG EGY TŰ!

De persze az, hogy negyven mérföldre van innen, nem jelenti azt, hogy ne lett volna itt is jelen…

És Meccetüzes rendetlen szobájában forgatta az aranypénzt az ujjai közt, miközben azt mormolta magának, „falak”, és kiürítette a palackot.

Csak akkor fogta föl, mit csinál, amikor már elfogyott az ital, s e ponton szeme a palackra szegeződött, és a felszálló rózsaszín ködben elolvasta rajta a címkét, ami így szólt: „Mállotviksz Anyó Kosbedörzsöllő Orvozsága éf Zerelmi Bájitala, Tsak Eggyetlen Kanállal Lefegvés Ellöt és az Kichi”.

— Egyedül? — lepődött meg Mort.

— ÚGY ÁM. FENNTARTÁS NÉLKÜL MEGBÍZOM BENNED.

— Nahát!

Az ajánlat minden mást kivert Mort fejéből, és meglehetős megdöbbenéssel tapasztalta, hogy egyáltalán nem émelyeg tőle. Az utóbbi időben jó néhány halált látott, és az elmúlás minden borzalmát megszüntette a tudat, hogy utána jót fogsz beszélgetni az áldozattal. A legtöbbjük megkönnyebbült, egy-kettő dühös volt, de mindnyájan megörültek néhány jó szónak.