Terry Pratchett - Mozgó képek

— Nem — felelte Viktor. — Nem igazán. Korábban nem jártunk igazi mozgóképszínben.

— Csak egyszer.

— Igen. Csak egyszer.

— De, hah, maguk mozgó képeket készítenek — jegyezte meg kedvesen a Patrícius.

— Igen, de mi sosem nézzük meg őket. Csak részeket látunk belőlük, amikor a kurblimanok összeragasztják az egészet. Az egyetlen mozgót, amit valaha is láttam, egy vén lepedőre vetítették a szabadban — válaszolta Viktor.

— Szóval ez az egész újdonság a maguk számára? — tudakolta a Patrícius.

— Nem egészen — tiltakozott Viktor hamuszürke arccal.

— Lenyűgöző — állította a Patrícius, és visszatért az oda sem hallgatáshoz Himpeller magyarázatára. Nem azzal jutott el oda, ahol most tart, hogy törődött azzal, miként működnek a dolgok. Az keltette föl a kíváncsiságát, hogy miként működnek az emberek.

A sorban kissé távolabb Soll odahajolt a bácsikájához és az ölébe pottyantott egy kis filmtekercset.

— Ez hozzád tartozik — közölte negédesen.

— Mi ez? — érdeklődött Himpeller.

— Hát, gondoltam, vetek egy gyors pillantást a mozgóra, mielőtt vetíteni kezdik…

— Csak nem? — kérdezte Himpeller.

— És mit találtam a lángoló város jelenet közepén öt percen át? Semmi mást, mint egy tányér kicsontozott bordát Harga Különleges Mogyorószószában. Persze, tudom, hogy miért . Csak azt akarom tudni, miért ez.

Himpeller bűntudatosan vigyorgott. — Ahogy én értelmezem — mondta —, ha egyetlen, kicsiny, gyors kép ráveszi az embereket, hogy mindenfélét vásárolni akarjanak, csak képzeld el, hogy mit érhet el öt perc!

Soll rámeredt.

— Ezzel most tényleg megbántottál — közölte Himpeller. — Nem bíztál bennem. A saját bácsikádban. Azok után, hogy ünnepélyesen ígéretet tettem, hogy többé nem próbálkozom meg semmivel, te nem bíztál bennem? Ez fájdalmat okoz nekem, Soll. Igazán meg vagyok sértve. Mégis, mi történt az becsületességgel errefelé?

— Szerintem valószínűleg eladtad valakinek, bácsikám.

— Igazán meg vagyok sértve — hangsúlyozta Himpeller.

— De hát nem tartottad be az ígéreted, bácsikám.

— Annak ehhez semmi köze. Az csak üzlet. Mi most a családról beszélünk. Meg kell tanulnod bízni a családban, Soll. Különösen bennem.

Soll vállat vont. — Oké. Oké.

— Rendben?

— Igen, bácsikám. — Soll vigyorgott. — Ezt ünnepélyesen megígérem neked.

— Ez az, fiam!

A sor másik végén Viktor és Ginger baljós rettegéssel meredtek az üres vászonra.

— Tudod, hogy most mi fog történni, igaz? — kérdezte Ginger.

— Igen. Valaki neki fog kezdeni zenélni abból a lyukból a padlóban.

— Az a barlang tényleg mozgóképszín volt?

— Olyasmi, azt hiszem — válaszolta óvatosan Viktor.

— Á, itt a vászon csak vászon. Nem pedig… hát, csak egy vászon. Csak egy jobbfajta lepedő. Nem pedig…

Hangok érkeztek robbanásszerűen a terem elejéről. Csörömpöléssel és a kétségbeesve szökő levegő sziszegésével Bezam lánya, Kalliopé lassan előemelkedett a padlóból, rátámadva egy apró orgona billentyűire több órahossznyi gyakorlás hevével és a színfalak mögött a fújtatókat működtető két, erős troll egyesített erőfeszítésével. Megtermett fiatal nő volt és, akármi volt is a zenedarab, amit játszott, az határozottan vesztésre állt.

Odalent a földszinten a Dékán továbbadott egy zacskót a Tanszékvezetőnek.

— Vegyél egy csokival bevont mazsolát! — kínálta.

— Úgy néz ki, mint a patkánypiszok — mondta a Tanszékvezető.

A Dékán megnézte alaposabban a sötétben.

— Szóval akkor az — szólt végül. — Alig egy perce a zacskó leesett a padlóra, és gondoltam , hogy túlságosan sok van a földön!

— Ssss! — szólalt meg egy nő a mögöttük lévő sorból. Motolla Alánk cingár feje mágnesként fordult oda.

— Gugyi-bugyi! — vihorászott. — Még két garast és fölmegy a szamár is!

A fények tovább halványodtak. A vászon villózott. Számok jelentek meg és pislákoltak röviden, visszafelé haladva.

Kalliopé teljes odaadással fürkészte a kottát maga előtt, fölgyűrte az ingujját, hátralökte haját a szeméből, és lendületes támadással belekezdett abba, ami épp csak fölismerhetően a régi ankh-morporki városi himnusz [29] Nagy Tételben Uralkodunk Rajtatok. volt.

A fények kialudtak.

Az ég villogott. Ez egyáltalán nem is volt rendes köd. Ezüstös, palaszürke fényt bocsátott ki, amely belülről villogott, akár az Aurora Coriolis és a szárazvillám kereszteződése.

Holivud felé az égbolt fénytől ragyogott. Még Sham Harga Bordafogadója mögött, a sikátorban is látszott, ahol két kutya épp a Mindaz-Amit-Ingyen-Kikotorhatsz-A-Szemétdombból Különlegességet élvezte.

Laddie fölnézett és morgott.

— Nem hibáztatlak — jegyezte meg Gaspod. — Megmondtam , hogy előrejelez. Nem megmondtam, hogy előrejelezés van folyamatban?

Szikrák pattogtak a bundájáról.

— Na, gyerünk! — szólt. — Jobb, ha figyelmeztetjük az embereket. Te abban jó vagy.

Kittakattakitta…

Ez volt az egyetlen hang az Ódiumban . Kalliopé már abbahagyta a zenélést és a vászonra meredt.

Tátva maradtak a szájak, és csak akkor csukódtak be, amikor elrágcsáltak egy-egy maréknyi durrantott gabonát.

Viktor halványan tudatában volt, hogy küzd ellene. Megpróbált másfelé nézni. Még most is, egy kis hang a saját fejében mondogatta neki, hogy a dolgok nincsenek rendben, de fütyült rá. A dolgok nyilvánvalóan rendben vannak. Osztozott a sóhajtozásban, amikor a hősnő megpróbálta megvédeni az öreg családi bányát egy Mekkergűt Világban… Borzongott a háborús harcok láttán. A báltermi jelenetet romantikus borongással nézte végig. Ő…

…hirtelen ráébredt valami hideg jelenlétére a lábán. Olyan volt, mintha félig olvadt jégkocka áztatná át a nadrágszárát. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, de ez lehetetlennek bizonyult.

Lenézett.

— Elnézést — mondta Gaspod.

Viktor szeme élesre állítódott. Aztán azon kapta magát, hogy tekintetét visszarángatják a vászonra, ahol saját maga óriási mása épp Ginger óriási mását csókolja.

Újabb kellemetlen hidegséget érzett. A tudata felszínre emelkedett.

— Megharaphatom a lábad, ha akarod — ajánlotta Gaspod.

— Én, ööö, én… — kezdte Viktor.

— Jó erősen megharaphatom — fűzte hozzá Gaspod. — Csak egy szavadba kerül.

— Nem, ööö…

— Valami előrejelez, pont, ahogy megjósoltam. Előrejelez, előrejelez, előrejelez. Laddie addig próbált ugatni, míg be nem rekedt, és senki se figyel oda. Szóval gondoltam, megpróbálkozom a jó öreg hideg orr módszerrel. Sohasem vall kudarcot.

Viktor körülnézett. A közönség többi része a vászonra meredt, mintha készek lennének székükön maradni mind… mind…

…mind örökre.

Amikor fölemelte karját a karfáról, szikrák pattantak az ujjain, és olajos érzetet keltett a levegő, amit még a varázslótanoncok is hamar megtanulnak összefüggésbe hozni a varázslatos lehetőségek roppant fölhalmozódásával. És köd borította a színt. Ez nevetséges, de akkor is így van, sápadtezüst dagályként fedi be a padlót.

Viktor megrázta Ginger vállát. Meglengette a kezét a lány szeme előtt. A fülébe ordított.