Terry Pratchett - A kaszás

Dorina erősen oldalba bökte.

— Ó! — mondta Reg. — Elnézést. Ne is törődjön velem! A saját fejem is elveszíteném, ha nem lenne odavarrva.

Motolla hátradőlt és lehunyta a szemét. Ki tudta venni a társalgás szórványos foszlányait. Hallotta, ahogy Artur Hunyorok megkérdezi az Arkrektortól, ki csinálta a lakberendezést, és honnan szerzi be az Egyetem a zöldségeit. Hallotta, ahogy a Kincstárnok siránkozik az összes szitokszó kiirtásának költsége miatt, azok ugyanis valamiképp túlélték a közelmúlt változásait és a tető sötétjében ütöttek tanyát. Ha erőltette tökéletes hallását, még a távoli pincében ujjongó Schleppelt is képes volt meghallani.

Nincs rá szükségük. Végre valahára. A világnak nincs szüksége Motolla Alánkra.

Csöndesen föltápászkodott és az ajtóhoz támolygott.

— Csak kiugrom — mondta. — Lehet, hogy egy ideig elmaradok.

Maphlaves lagymatagon odabólintott és feszülten figyelt Artur közlendőjére arról, hogy a Nagycsarnokot hogyan lehetne teljesen átalakítani némi fenyőutánzatú tapétával.

Motolla becsukta maga mögött az ajtót, és a vastag, hűvös falnak dőlt.

Ó, igen. Van még valami.

— Itt vagy még, Egy-Férfi-Vödörrel? — kérdezte halkan.

honnan tudtad?

— Általában itt szoktál lenni.

he, he, te aztán jó nagy bajt okoztál! tudod, hogy mi fog történni a következő teliholdkor?

— Igen, tudom. És azt hiszem, hogy valamiképpen ők is sejtik.

de Lupin farkasemberré fog változni.

— Igen. És Ludmilla nőstényfarkassá.

rendben, de miféle kapcsolatot alakíthatnak ki emberek négyből egy hét alatt?

— Talán legalább olyan jó esélyük lesz a boldogságra, mint a legtöbbeknek. Az élet nem tökéletes, Egy-Férfi-Vödörrel.

nekem mondod?

— Most pedig kérdezhetek valami személyest? — tudakolta Motolla. — Úgy értem, egyszerűen muszáj megtudjam…

huh.

— Végül is, megint csak a tiéd az asztrállétsík.

ó, rendben van.

— Miért hívnak Egy-…

ez minden? azt hittem, magadtól is rájössz, egy ilyen okos ember. a törzsemben az a hagyomány, hogy a gyereket az első dologról nevezik el, amit az anya meglát, amikor kinéz a vigvamból a szülés után. Ez az EgyFérfi-Egy-Vödör-Vizet-Önt-Két-Kutyára rövidítése.

— Hát ez elég nagy pech — jegyezte meg Motolla.

nem olyan vészes, felelte Egy-Férfi-Vödörrel. az ikertestvérem az, akit inkább sajnálnod kell. anyánk tíz másodperccel előttem nézett ki, hogy neki nevet adjon.

Motolla eltöprengett ezen.

— Ne áruld el, hadd találgassak — szólította föl. — Két-Kutya-Verekszik?

Két-Kutya-Verekszik? Két-Kutya-Verekszik? vihogott Egy-Férfi-Vödörrel. a jobb karját is odaadta volna, ha úgy nevezik, Két-Kutya- Verekszik.

Csak később esett, hogy Motolla Alánk története tényleg véget ért, már ha „történet” alatt mindent értünk, amit tett és okozott és elindított. A kostetői faluban, ahol az igazi Móres-táncot ropják, például azt hiszik, hogy senki sem végleg halott, amíg el nem ülnek a világban az általa keltett hullámok — míg az óra, amit fölhúzott, le nem jár, míg a bor, amit készített, be nem fejezte az erjedést, míg a mag, amit elvetett, le nincs aratva. Ők azt mondják, hogy az egyén élethossza csupán tényleges létezésének magva.

Miközben átbandukolt a ködös városon a találkára, amire születése óta várakozott, Motolla úgy érezte, hogy meg tudná jósolni azt a végső véget.

Néhány hét múlva következik be, amikor újra holdtölte lesz. Afféle záradék vagy függelék Motolla Alánk életéhez — született a Jelentős Háromszög esztendejében, a Három Tetű Századában (mindig is jobban szerette a régi kalendáriumot ősi elnevezéseivel ennél az újmódi számozásnál, amit manapság használnak) és meghalt a Képzelt Kígyó évében, a Repülőkutya Századában, többé-kevésbé.

Lesz majd két alak, átrohanva a mocsaras fennsíkon a hold alatt. Nem egészen farkasok, nem egészen emberek. Egy kis szerencsével övék lesz mindkét világ legjava. Nem csak érzés… hanem tudás.

Mindig az a legjobb, ha két világod van.

A Halál ült a székén sötét dolgozószobájában, összetett kézzel arca előtt.

Néha előre-hátra forgott a székkel.

Albert hozott neki egy csésze teát és tapintatos némasággal távozott.

A Halál íróasztalán maradt egy életfogytmérő. Azt bámulta.

Forgás, forgás. Forgás, forgás.

Odakint a hallban a hatalmas óra ketyegett tovább, agyonütve az időt.

A Halál csontvázujjaival dobolt az íróasztal sebhelyes fáján. Előtte fölhalmozva, lapjaik között rögtönzött könyvjelzőkkel, hevert a Korongvilág némelyik híres szerelmesének [19] Akik közül a leglelkesebb az apró, de kitartó és hihetetlenül sikeres Casanunda, a Törpe, kinek nevét tisztelettudóan és félelemmel vegyes bámulattal emlegetik ahol csak álló létra tulajdonosok összegyülekeznek. élettörténete, akiknek meglehetősen ismétlődő élményei nem nyújtottak egyáltalán semmi segítséget.

A Halál fölállt és egy ablakhoz lépdelt és kibámult sötét birodalmára, a keze váltakozva ökölbe szorult és kinyílt a háta mögött.

Aztán fölmarta az életfogytmérőt és kilépett a szobából.

Muci az istálló meleg bűzében várakozott. A Halál gyorsan fölnyergelte, kivezette az udvarra, aztán föllovagolt az éjszakába, a távoli ékszerként csillogó Korongvilág irányába.

Alkonyatkor hangtalanul ért földet egy tanyaudvaron.

Átlebegett egy falon.

Elért a lépcső aljához.

Fölemelte a homokórát és figyelte az Idő elfolyását.

És aztán habozott. Volt valami, amit meg kellett tudnia. Bill Kapunak egyes dolgok majd kifúrták az oldalát, és ő mindenre vissza tudott emlékezni abból, hogy milyen volt Bill Kapunak lenni. Képes volt megvizsgálni az érzelmeket, elrendezve, akár az elfogott lepkék, föltűzve, üveg alatt.

Bill Kapu halott volt, vagy legalábbis rövid létezése megszűnt. Ám — hogy is van? — az egyén tényleges élethossza csupán valóságos létezésének magva? Bill Kapu távozott, de visszhangokat hagyott hátra. Tartozik valamivel Bill Kapu emlékének.

A Halál mindig eltöprengett azon, vajon miért tesznek az emberek virágot a sírokra. Nem látta semmi értelmét. A halottak elvégre túlléptek a rózsaillaton. De most… nem mintha azt érezte volna, megértette, de legalább úgy érezte, van ott valami, ami képes megérteni.

Miss Illabets szalonjának elfüggönyözött feketeségében egy sötétebb alak haladt át a sötéten a kredencen álló három láda felé tartva.

A Halál kinyitotta az egyik kisebbet. Tele volt aranypénzzel. Az érméknek afféle érintetlen kinézete volt. A másik kis ládával is kísérletet tett. Az is tele volt arannyal.

Ennél többre számított Miss Illabetstől, bár valószínűleg Bill Kapu sem tudta volna, mire.

Megpróbálkozott a nagy ládával.

Egy réteg selyempapír. A papír alatt valami fehér, selymes dolog, valamiféle fátyol, mostanra megsárgult és foszlékony a kortól. Értetlenkedő pillantást vetett rá és félretette. Valami fehér cipő. Teljesen alkalmatlan viselet tanyán, úgy érezte. Nem csoda, hogy el lett téve.

Még több papír; egy összekötött levélcsomó. Rárakta a fátyolra. Soha semmit nem lehet nyerni azzal, ha megfigyeled, hogy az emberek miket mondanak egymásnak — a nyelv csak azért van, hogy elrejtse a gondolataik.