Terry Pratchett - A kaszás

— Úgy van, Mr. Patkó — válaszolta boldogan Schleppel.

— Aggódnunk kellene, amikor előttünk van? — kérdezte Maphlaves. — Vagy rosszabb, ha tudjuk, hogy mögöttünk van?

— Hah! Nem kell többé sem szekrény, sem pince ennek a mumusnak — jelentette ki Schleppel.

— Kár, mert nekünk van néhány tényleg nagy pincénk az Egyetemen — vágta rá sietve Motolla Alánk.

Schleppel egy darabig hallgatott. Aztán puhatolózó hangnemben megtörte a csöndet: — Mennyire nagy?

— Óriási.

— Igen? Patkányokkal?

— Mi az hogy patkányok! Szökött démonok és mindenfélék vannak odalenn. Hemzsegnek, ami azt illeti.

— Mit csinálsz? — sziszegte Maphlaves. — Azok a mi pincéink, amikről beszélsz!

— Jobb szeretnéd őt az ágyad alatt, mi? — mormolta Motolla. — Vagy ha mögötted járkálna?

Maphlaves szaporán bólogatott.

— Tyű, igen, azok a patkányok odalent tényleg kezdenek elkanászodni — jegyezte meg hangosan. — Némelyikük… ó, úgy két láb hosszú, nem igaz, Dékán?

— Három láb — helyesbített a Dékán. — Legalább.

— Ráadásul kövérek, mint a disznó — tódította Motolla.

Schleppel mindezt fontolóra vette. — Hát, jó — mondta vonakodva. — Talán majd betérek és megnézem őket.

A nagy bolt szét- és összerobbant egyszerre, s ez olyasmi, amit szinte lehetetlen elérni különleges effektusokra szánt hatalmas költségvetés vagy három, egymás ellenében ható varázsige nélkül. Látomás keletkezett egy irdatlan felhőről tágulóban ugyanakkor oly sebesen távozóban, hogy az összbenyomás inkább zsugorodó pontra emlékeztetett. A falak elgörbültek és elnyelődtek. A talaj a megkínzott földeken fölszakadt és csigavonalban emelkedett a forgatagba. A nem-zene erőszakosan fölharsant, aztán szinte azonnal el is halt.

És aztán semmi, eltekintve a sáros mezőtől.

És, hóként libegve le a kora reggeli égből, fehér pihék ezrei. Némán siklottak a levegőben és könnyedén landoltak a tömegben.

— Nem a magjait szórja szét, ugye? — tudakolta Reg Patkó.

Motolla elkapta az egyik pihét. Kezdetleges négyszög volt, durva és foltos. Némi képzelőtehetséggel épp csak lehetséges volt kivenni a szavakat:

— Nem — nyugtatta meg Motolla. — Valószínűleg nem.

Visszafeküdt és elmosolyodott. Sose túl késő jól élni.

És amikor senki sem nézett oda, a Korongvilágon utolsó, még hátramaradt bevásárlókocsi bánatosan elcsörömpölt az éjszaka feledésébe, egyedül és elveszetten [18] Általában úgy vélik azokon a világokon, ahol a bevásárlóközpont életforma magba szökött, hogy a lakosság elviszi a drótkosarakat és különös, elhagyatott helyeken hagyja őket, így hát fiatalemberek brigádjait kell alkalmazni, hogy összegyűjtsék és visszagurítsák őket. Ez pont az igazság ellenkezője. A valóságban ezek az ifjak vadászok, vidéken cserkelik be csörömpölő prédájuk, csapdába ejtik őket, megtörik bennük a harci szellemet, megszelídítik és rabszolgasorba terelik őket. Föltehetőleg. .

— Gug-gú-liggu-kú!

Miss Illabets ült a konyhájában.

Odakintről hallotta az elkeseredett zörgést, ahogy Ned Fekete és az inasa fölszedték a Kombinált Betakarítógép összekuszálódott maradványait. Mások, maréknyian, elméletileg szintén segítettek, de valójában csak megragadták az alkalmat, hogy alaposan körülnézzenek. Miss Illabets előzőleg készített nekik egy tálca uzsonnát s azzal otthagyta őket.

Most állát kezében nyugtatva ült, a semmibe meredve.

Kopogtak a nyitott ajtón. Csap dugta be vörös képét a szobába.

— Elnézést, Miss Illabets…

— Hmm?

— Elnézést, Miss lllabets, egy ló csontváza mászkál szerte a csűrben! És szalmát eszik!

— Hogyan?

— És az egész keresztülhullik rajta!

— Tényleg? Akkor megtartjuk. Legalább olcsó lesz etetni.

Csap egy darabig még ott lézengett, kalapját tekergetve a kezében.

— Jól van, Miss Illabets?

— Jól van, Mr. Alánk?

Motolla a semmibe bámult.

— Motolla? — szólongatta Reg Patkó.

— Hmm?

— Az Arkrektor épp most kérdezte, hogy kérsz-e egy italt.

— Egy pohár desztillált vizet szeretne — válaszolta Mrs. Kuglof.

— Mi, sima vizet? — firtatta Maphlaves.

— Úgy van, azt akar — felelte Mrs. Kuglof.

— Egy pohár desztillált vizet kérek, ha lehet — szólalt meg Motolla.

Mrs. Kuglof önelégültnek tűnt. Legalábbis annyi, amennyi látszott belőle, önelégültnek tűnt, konkrétan a Kalap és a ridikül közti rész; az utóbbi afféle ellenpontja volt a kalapnak és olyan nagy, hogy még olyankor is, amikor az asszony szorosan tartotta az ölében, nyújtózkodnia kellett, hogy elérje a fülét. Amikor meghallotta, hogy a lányát meghívták az Egyetemre, eljött ő is. Mrs. Kuglof mindig föltételezte, hogy a Ludmillának szóló meghívás szintúgy vonatkozik Ludmilla anyjára is. Hozzá hasonló anyák előfordulnak mindenhol, és úgy látszik, semmit se lehet tenni velük kapcsolatban.

A varázslók vendégül látták az Újra Kezdőket, akik megpróbáltak úgy csinálni, mintha élveznék. A hosszas hallgatásokkal, szórványos köhécselésekkel megtűzdelt kétes alkalmak egyike volt ez, amikor az emberek efféle elszigetelt dolgokat mondanak: — Hát, ugye, milyen kellemes?

— Egy kissé elmélyültnek tűntél az előbb, Motolla, egy pillanatig — jegyezte meg Maphlaves.

— Csak kissé elfáradtam, Arkrektor.

— Azt hittem, ti zombik sosem alszotok.

— Még mindig fáradt vagyok — felelte Motolla.

— Biztos vagy abban, hogy nem szeretnéd, ha még egyszer megkísérelnénk a temetést meg mindent? Ezúttal megcsinálhatnánk tisztességesen.

— Nagyon szépen köszönöm, de nem. Egyszerűen nem termettem az élőholt életre, azt hiszem. — Motolla Reg Patkóra nézett. — Sajnálom. Nem értem, te hogyan birkózol meg vele. — Mentegetőzve rávigyorgott.

— Minden jogod megvan rá, hogy eleven legyél vagy holt, ahogy tetszik — jelentette ki Reg szigorúan.

— Egy-Férfi-Vödörrel azt mondja, az emberek ismét meghalnak rendesen — tudatta Mrs. Kuglof. — Szóval valószínűleg lehet szerezni időpontot.

Motolla körbenézett.

— Elvitte sétálni a kutyáját — válaszolta Mrs. Kuglof.

— Hol van Ludmilla? — kérdezte a vén varázsló.

Motolla feszélyezetten mosolygott. Mrs. Kuglof előérzetei néha nagyon fárasztóak tudtak lenni.

— Jó érzés lenne tudni, hogy Lupinról gondoskodni fognak, miután… eltávoztam — jelentette ki. — Vajon kegyed nem tudná befogadni?

— Hát… — bizonytalankodott Mrs. Kuglof.

— De Lupin… — kezdte Reg Patkó, aztán észrevette Motolla arckifejezését.

— El kell ismerjem, nagy megnyugvás lenne, ha kutya lenne a háznál — látta be Mrs. Kuglof. — Mindig aggódom Ludmilla miatt. Annyi fura népség akad errefelé.

— De a lánya… — kezdett bele újra Reg.

— Hallgass, Reg! — szólt rá Dorina.

— Akkor ez el van rendezve — zárta le az ügyet Motolla. — És kegyednek van nadrágja?

— Mi?

— Akad nadrág a házban?

— Hát, gondolom, akad néhány, ami a néhai Mr. Kuglofé volt, de miért…

— Sajnálom — mentegetőzött Motolla. — Elkalandoztak a gondolataim. Az idő nagy részében azt se tudom, mit beszélek.

— Á — szólalt meg Reg földerülve. — Értem már. Azt akarod mondani, hogy amikor Lupin…