Terry Pratchett - A kaszás

— Nyesedék!

— Hogy a nyavalyába érted?

— Nyesedék! Pedzed? Szasz!

— Úúúk!

Motolla könnyfátyolos szemmel nézett föl.

Á. Világos, hogy az agya fölötti uralmat is kezdi elveszíteni.

Egy bevásárlókocsi érkezett oldalvást a párából, oldalaihoz árnyékalakok tapadtak. Egy szőrös kar és egy kar, ami alig-alig volt már kar, nyúlt le, kapta föl a testét és rakta le a kosárba. Négy apró kerék farolt meg a padlón, a bevásárlókocsi visszapattant a falról, aztán visszanyerte egyensúlyát és elcsörömpölt.

Motolla csak nagyon halványan volt tudatában a hangoknak.

— Akkor eredj, Dékán. Tudom, hogy már alig várod. — Ez az Arkrektor.

— Szasz!

— Teljesen el fogod pusztítani? Azt gyanítom, nem szeretnénk, ha az Újra Kezdés Klubban végezné. Nem hiszem, hogy ügybuzgó társasági lény. — Ez meg Reg Patkó.

— Úúúk! — Ez volt a Könyvtáros.

— Csak ne aggódj, Motolla! A látszat szerint a Dékán hamarosan valami katonait fog cselekedni — közölte Maphlaves.

— Szasz! Hojsza!

— Ó, az istenek szerelmére.

Motolla látta a Dékán kezét ellebegni, benne valami csillogóval.

— Mit szándékozol használni? — firtatta Maphlaves, miközben a bevásárlókocsi átszáguldott a kigőzölgésen. — A Szeizmikus Átszervezőt, a Pontbűbájt vagy a Gyújtómeglepetést?

— Szasz! — mondta elégedetten a Dékán.

— Mi, mind a hármat egyszerre?

— Szasz!

— Nem megy az egy kicsit túl messzire? És mellesleg, ha még egyszer „szasz”-t mondasz, Dékán, személyesen foglak kidobni az Egyetemről, a világ pereméig kergettetlek a legislegkiválóbb démonokkal, amiket csak varázslat megidézhet, rendkívül apró ficnikre tépetlek, megdaráltatlak, tatárbifsztekre emlékeztető kotyvalékká változtatlak és egy kutya etetőtáljába szórlak.

— Sz… — A Dékánnak szemet szúrt Maphlaves pillantása. — Igen. Igen? Ó, ne legyél már ilyen, Arkrektor. Mi a jó a kozmikus egyensúly fölötti uralomban meg a végzet titkainak ismeretében, ha az ember nem robbanhat föl semmit? Kérlek? Mindegyiket előkészítettem. Tudod mennyire fölborítja a leltárt, ha nem használod föl azokat, amiket már előkészítettél…

A bevásárlókocsi fölsüvített egy reszkető meredeken és két keréken befordult.

— Ó, rendben van — törődött bele Maphlaves. — Ha ilyen sokat jelent neked.

— Sz… elnézést.

A Dékán elkezdett kapkodva mormolni a bajsza alatt, aztán fölsikoltott.

— Megvakultam!

— A bonszájkendőd csúszott a szemedre, Dékán.

Motolla fölnyögött.

— Hogy érzi magát, Alánk testvér? — Reg Patkó meggyötört arcvonásai torlaszolták el Motolla látóterét.

— Ó, tudja, hogy van az — szólalt meg Motolla. — Lehetne jobb, lehetne rosszabb.

A bevásárlókocsi gellert kapott a falon és másik irányba rázkódott el.

— Hogy haladnak azok a varázsigék, Dékán? — érdeklődött Maphlaves fogcsikorgatva. — Komoly nehézségeim vannak ennek az izének az irányításával.

A Dékán néhány további szót motyogott, aztán drámaian intett a kezével. Oktarin láng lövellt az ujjhegyéből és valahol a ködben földelte le magát.

— Juhé! — károgta.

— Dékán?

— Igen, Arkrektor?

— Az észrevétel, amit nemrégen tettem a Sz-szóval kapcsolatban…

— Igen? Igen?

— Nyugodtan odaszámíthatod a juhét is.

A Dékán lehorgasztotta fejét.

— Ó! Igen, Arkrektor.

— És miért nem robbant föl minden?

— Tettem rá egy kis késedelmet, Arkrektor. Gondoltam, talán ki kellene jutnunk, mielőtt a dolgok megesnek.

— Ember, ez okos gondolat.

— Hamarosan kijuttatunk, Motolla — mondta Reg Patkó. — Nem hagyjuk a mieinket idebenn. Ez nem…

És akkor a padló tűzhányóként tört ki előttük.

És aztán mögöttük is.

Az izé, ami előbújt a széttört padlólapokból vagy alaktalan volt vagy egyszerre számos alakot viselt. Dühösen vonaglott, és tömlőit feléjük csattogtatta.

A bevásárlókocsi rézsút megtorpant.

— Van még mágiád, Dékán?

— Ööö… nincs, Arkrektor.

— És a varázsigék, most mondtad, el fognak sülni…?

— Most már bármelyik pillanatban, Arkrektor.

— Szóval… akármi történjék is… meg fog történni velünk is?

— Igen , Arkrektor.

Maphlaves megveregette Motolla fejét.

— Sajnálom — mondta.

Motolla nehézkesen megfordult, hogy végignézzen a folyosón.

Volt valami a Királynő mögött. Tökéletesen mindennapi hálószobaajtónak tűnt, kis lépések sorozatával közeledve, mintha valaki óvatosan lökdösné maga előtt.

— Mi az? — kérdezte Reg.

Motolla olyan magasra emelte magát, amilyenre csak tudta.

— Schleppel!

— Ó, ugyan már ! — kételkedett Reg.

— Ez Schleppel! — kiabálta Motolla. — Schleppel ! Mi vagyunk azok! Ki tudsz segíteni minket?

Az ajtó megtorpant. Aztán félre lett hajítva.

Schleppel teljes magasságában kihúzta magát.

— Helló, Mr. Alánk! Helló, Reg! — köszönt.

Mindnyájan a szőrös alakot bámulták, amely csaknem betöltötte a folyosót.

— Ööö, Schleppel… ööö… meg tudnád tisztítani az utat nekünk? — rebegte Motolla.

— Nem gond, Mr. Alánk. Egy barátnak bármit.

Talicska nagyságú kéz siklott át a párán és tépett a blokádba, hihetetlen könnyedséggel kiszakítva az útból.

— Hé, nézzetek csak engem! — rikkantotta Schleppel. — Igaza volt! Egy mumusnak csak annyira kell ajtó, mint egy halnak bicikli! Mondjuk ki most, mondjuk ki bátran, én…

— És most lennél oly szíves félreállni az útból?

— Persze. Persze. Ejha! — Schleppel újabb hatalmas ütést mért a Királynőre.

A bevásárlókocsi előreszökkent.

— És jobban teszed, ha velünk tartasz! — kiáltotta Motolla, miközben Schleppelt elnyelte a köd.

— Dehogy, egyáltalán nem — jelentette ki az Arkrektor, miközben száguldottak. — Higgy nekem! Mi volt az?

— Egy mumus — felelte Motolla.

— Azt hittem, hogy csak szekrényekben meg izékben találhatóak meg? — ordította Maphlaves.

— Ő kijött a szekrényből — büszkélkedett Reg Patkó. — És megtalálta önmagát.

— Addig nincs is baj, míg mi el tudjuk őt veszíteni.

— Nem hagyhatjuk őt…

— Dehogyisnem! Dehogyisnem! — csattant föl Maphlaves.

Olyan hang hangzott föl mögöttük, mint a mocsárgázkitörésé. Zöld fény áramlott el mellettük.

— A varázsigék kezdenek elsülni! — rikácsolta a Dékán. — Gyorsabban!

A bevásárlókocsi kisüvített a bejáraton és sivító kerekekkel szákkent ki az éjszaka hűvösébe.

— Szasz! — bömbölte Maphlaves, amikor a tömeg szétszóródott előttük.

— Ez azt jelenti, hogy én is mondhatok szaszt? — firtatta a Dékán.

— Rendben. De csak egyszer. Mindenki mondhatja egyszer.

— Szasz!

— Szasz! — visszhangozta Reg Patkó.

— Úúúk!

— Szasz! — rivallta Motolla.

— Szasz! — csatlakozott Schleppel. (Valahol a sötétben, ahol a tömeg a leggyérebb volt, Mr. Ixolitnak, a világ utolsó, még létező sikítószellemének ösztövér alakja odaosont a rázkódó épülethez és szégyenlősen bedugott egy cédulát az ajtó alatt.

Az állt rajta: ÓÓÓÓíííÓÓÓíííÓÓÓííí.)

A bevásárlókocsi fölszántva a földet, nagyon határozottan megállt. Senki sem fordult hátra. Reg vontatottan megszólalt: — Mögöttünk vagy, igaz?