Terry Pratchett - Vége a mesének

— Bonyolult dolog a jó meg a rossz — közölte. — Nem vagyok túl biztos abban, melyik oldalon állnak az emberek. Talán az számít, melyik irányba nézel.

— Tudod — fűzte hozzá -, tényleg azt hiszem, hogy látom innen a peremet.

— Fura — vetette föl Ángyi -, azt beszélik, hogy egyes külországokban vannak elefántok. Tudjátok, mindig szerettem volna elefántot látni. És van egy hely Klaccsban vagy valahol, ahol az emberek fölmásznak köteleken és eltűnnek.

— Miért? — érdeklődött Magrat.

— Fogalmam sincs. Valószínűleg van valami dörzsölt külhoni oka.

— Desiderata egyik könyvében — mesélte Magrat — azt írja, hogy van egy nagyon érdekes dolog az elefántnézéssel kapcsolatban. Azt írja, hogy a Sto-síkságon, amikor az emberek azt mondják, elmennek elefántot látni, az azt jelenti, hogy egyszerűen útra kelnek, mert elegük van abból, hogy mindig ugyanazon a helyen éljenek.

— Nem az a gond, ha ugyanazon a helyen élsz — mutatott rá Ángyi -, hanem az, hogy ha nem engeded elkószálni az eszed.

— Én szeretnék fölmenni a Tengely felé — szögezte le Magrat. — Látni az ősi templomokat, amilyeneket leír a Skorpió Útjának Első Fejezete.

— És tanítanának neked bánni olyat, amit nem tudsz már úgyis, mi? — firtatta Ángyi tőle szokatlan élességgel.

Magrat Nénére pillantott.

— Valószínűleg nem — felelte engedékenyen.

— Hát — érdeklődött Ángyi -, mi legyen, Eszme? Hazamegyünk? Vagy elindulunk elefántnézőbe?

Néne söprűje lágyan megfordult a szellőben.

— Undorító vén szatyor vagy, Gytha Ogg — közölte Néne.

— Úgy van — erősítette, meg Ángyi vidáman.

— És, Magrat Beléndek…

— Tudom — árasztotta el a megkönnyebbülés Magratot -, ostoba liba vagyok.

Néne visszanézett a Tengely és a magas hegyek felé. Valahol arrafelé van egy vén kunyhó, aminek kulcsa az árnyékszékben lóg. Alighanem mindenféle dolgok zajlanak ott. Az egész királyság kétségkívül romlásba dől és tönkremegy, ha nincs ott, hogy jó úton tartsa a népeket. Ez a dolga. Nem lehet tudni, miféle ostobaságokat követnek el az emberek, ha ő nincs ott…

Ángyi szórakozottan összeütötte vörös csizmáit.

— Hát, gondolom, nincs is az otthonhoz fogható — mondta.

— Nem — felelte a még mindig merengőnek tűnő Mállotviksz Néne. — Nem. Milliárdnyi olyan hely van, mint az otthon. De ezek közül csak egy az, ahol élsz.

— Szóval akkor visszamegyünk? — kérdezte Magrat.

— Igen.

De a hosszabbik úton mentek és megnézték az elefántot.

A rossz helyesírás végzetes lehet. Példának okáért Al-Ybi kapzsi Serifáját egyszer megátkozta egy hiányos műveltségű istenség és néhány napig minden, amihez hozzáért, Raannyá változott, ami történetesen egy apró törpe neve volt egy sok száz mérföldnyire fekvő hegyi közösségben, aki azon kapta magát, hogy mágikusan átvonszolják a királyságon és könyörtelenül megkettőződik. Nagyjából kétezer Raannyal később a varázs elenyészett. Manapság Al-Ybi népe arról híres, hogy szokatlanul alacsony és rosszkedvű.

Desiderata küldött egy üzenetet Hessegi Szüle közvetítésével, amiben kérte, elhalálozása miatt engedjék el neki a megjelenést. A harmadik szem módot ad arra, hogy nagyon szorosra fogd a gyeplőt társasági kötelezettségeidet illetően.

Ogg Ángyinak fogalma se volt arról, a kokettál mit jelent, bár alkalmasint meg tudta volna tippelni.

Ezért aztán, például Mrs. Kozmopilita Útja roppant népszerű a fiatalok körében, akik a magas Kostető hóhatára fölötti eldugott völgyekben élnek. Saját sáfrányszín ruhás, imamalom-forgató fölötteseik kijelentéseit semmibe véve, alkalmilag elutaznak egész a Chirm utca 3-ig a lapos és ködös Ankh-Morporkba, hogy Mrs. Marietta Kozmopilita, a varrónő lábánál keressék a bölcsességet. Ennek okát nem tudja senki, a már előbb említett távoli bölcsesség vonzerején kívül, ugyanis egy árva szót sem értenek abból, amit az asszony mond, vagy gyakrabban, rikácsol nekik. Számos kopasz, ifjú szerzetes tér vissza magaslati erősségébe, hogy elmeditáljon a különös mantrán, amivel megtiszteltetett, azaz ezen: „Kotródj innét, te!” meg „Ha még egyet meglátok közületek tik kis, narancssárga ördögök, amint leskelődik utánam, megismeri majd a tenyerem élét, úgy ám!” meg „Minek jöttök ti átkozottak mind ide, hogy a lábam bámuljátok?” Tapasztalataik alapján már ki is fejlesztették a harcművészet egy különleges ágát, amelyben értetlenül kiáltoznak egymásra, s aztán megütik ellenfelük egy söprűvel.

Mállotviksz Néne egy ízben megszorongatta ezzel kapcsolatban, s mivel semmi sem titkolható el egy boszorkány elől, Jászón szégyenlősen így válaszolt: — Hát, naccsád, az történik, hogy megfogom őtet és odacsapok nekije a szeme közé a kalapáccsal, mielőtt még fölfogná, mi történik, osztán belesúgok a fülibe, aszondom, „Szegüjj szembe velem, te nyavalyás, és a tökeid teszem az üllőre, tudod, hogy képes vagyok rá!”

Hát, nem gyakran. Mindenesetre nem napi rendszerességgel. Legalábbis nem mindenhol. Ám valószínűleg némelyik hideg országban az emberek tényleg elég sokszor mondják „Ej, azok az eszkimók! Micsoda nép! Ötven szó a hóra! Hitted volna? Döbbenetes!”.

Ogg Ángyi számos lapot küldött haza a családjának, melyek közül egy sem érkezett meg hazamenetele előtt. Ez megfelel a hagyományoknak és a világegyetemben mindenütt így történik.

Valamicske Ogg Ángyiból átragadt másokra is.

A DEFCON-skála az Amerikai Egyesült Államok katonaságának harci készenlétét jelzi. Az ötös a normál készültség, az egyes jelenti azt, hogy a hadsereg támadásra kész. A kettes az az állapot, ami még épp a háborús készültségi fok alatt van, ilyen volt érvényben például a kubai válság idején. (A ford. megjegyzése)

Míg ellenben Ankh-Morporkban az üzlet gyakran ment oly rosszul, hogy egyesek a Céh vállalkozó szelleműbb tagjai közül hirdetéseket helyeztek el a boltok kirakatában ilyen alkut kínálva „Két leszúrás megrendelése esetén egy mérgezést ajándékba adunk!”.

Először is, mindig előtted bármilyen sorban.

A rasszizmus nem okozott gondot a Korongvilágon, mert — a trollok és törpék és így tovább miatt — a fajtagyűlölet sokkal érdekesebbnek bizonyult. A feketék és a fehérek tökéletes harmóniában éltek és szövetségre léptek egymással a zöldek ellen.

Két tuskó és reménykedés.

Ez a csattanója egy korongvilági viccnek, amely, sajna, nem maradt a későbbi nemzedékekre.