Terry Pratchett - Vége a mesének

— Segítened kell nekem helyre tenni… a tükörképek muszáj egyensúlyban legyenek… — Lily elhalóan mormolt a megmaradt üveghez hátrálva.

— Jó? Jó? Emberekkel táplálva a meséket? Eltorzítva emberek életét? Ez a jó szerinted? — tudakolta Néne. — Úgy érted, még csak nem is szórakoztál jól? Ha olyan rossz lettem volna, mint te, én sokkal rosszabb lettem volna. Jobban csináltam volna, mint te valaha álmodtad!

Hátralendítette a kezét.

… a törés visszatért kiinduló pontjához, magával hozva az összes tükör menekülő visszatükröződését…

Néne szeme elkerekedett.

Az üveg repedezett és szilánkokra tört Lily Mállotviksz mögött.

És a tükörben Lily Mállotviksz képmása megfordult, üdvözülten elmosolyodott és kinyúlt a keretből, hogy karjába ragadja Lily Mállotvikszet.

— Lily!

Az összes tükör összezúzódott, ezer darabban robbanva kifelé a torony tetejéről, s ezért, csak egy pillanatig, azt csillámló tündérpor koszorúzta.

Ogg Ángyi és Magrat megérkeztek a tetőre, akár a bosszúálló angyalok a hanyag mennyei minőségellenőrzés korszaka után.

Megtorpantak.

A tükörútvesztő helyén üres keretek álltak. Üvegcserepek borították a padlót és rajtuk egy fehér ruhás alak feküdt.

Ángyi maga mögé lökte Magratot és óvatosan csikorgott előre. Megbökte az alakot a csizmája orrával.

— Hajítsuk le a toronyról — javasolta Magrat.

— Rendben — válaszolta Ángyi. — Akkor hát, tedd meg!

Magrat tétovázott. — Hát — mondta -, amikor azt indítványoztam, dobjuk le a toronyról, nem úgy gondoltam, hogy én személyesen hajítom le, úgy értettem, ha lenne igazság, akkor le kellene őt lökni…

— Akkor én a helyedben erről a témáról nem beszélnék többet — jelentette ki Ángyi, elővigyázatosan letérdelve a csikorgó törmelékre. — Ráadásul igazam volt. Ez itt Eszme. Akárhol megismerném ezt az arcot. Vedd le az alsószoknyád!

— Mért?

— Nézz a karjára, te lány!

Magrat megtekintette. Aztán a szájához kapta a kezét.

— Vajon mit csinált?

— A kinézete alapján megpróbált közvetlen átnyúlni az üvegen — felelte Ángyi. — Most vedd le és segíts nekem csíkokra tépdesni, aztán menj és keresd meg Mrs. Gogolt és tudd meg, van-e valamilyen gyógyírja és segíthet-e nekünk és mondd meg neki, hogy reggelre jobb lesz, ha már messze jár. — Ángyi megtapintotta Mállotviksz Néne csuklóját. — Lehet, hogy Lily Mállotviksz lekvárrá paszírozhatott volna minket, de átkozottul biztos vagyok abban, hogy ki tudnám ütni Mrs. Gogol szemét a kandallóráccsal, ha arra kerülne a sor.

Ángyi levette nyilvánvalóan elpusztíthatatlan kalapját és a csúcsában kotorászott. Előhúzott egy bársonydarabot és széthajtogatta, előtárva tűk kicsiny, de titkos raktárát meg egy orsó cérnát.

Megnyalta a cérnát és erősen kancsítva a holddal szemben föltartott egy tűt.

— Ó, Eszme, Eszme — mondta, amikor lehajolt a varrnivalója fölé. — Te aztán tényleg nehezen tűröd a győzelmet.

Lily Mállotviksz kinézett a sok rétegű, ezüstös világból.

— Hol vagyok?

A TÜKÖR BELSEJÉBEN.

— Halott vagyok?

A VÁLASZ ERRE — felelte a Halál — VALAHOL IGEN ÉS NEM KÖZÖTT TALÁLHATÓ.

Lily megfordult és milliárdnyi alak fordult együtt vele.

— Mikor juthatok ki?

AMIKOR MEGTALÁLOD AZ EGYETLEN VALÓDIT.

Lily Mállotviksz továbbfutott a végtelen számú visszatükröződésen át.

A jó szakács mindig, minden reggel első a konyhában és utolsóként távozik este.

Mrs. Kellemes eloltotta a tüzeket. Gyors leltárt készített az ezüstneműről és megszámolta a levesestálakat.

Ráébredt, hogy nézik.

Egy macska állt az ajtóban. Nagy volt és szürke. Egyik szeme gonosz sárgászöld, a másik gyöngyfényű fehér. Ami megmaradt a füléből, úgy nézett ki, mint egy bélyeg széle. Mindazonáltal volt benne egy bizonyos hetykeség és Félmanccsal-is-le-tudlak-győzni mezőt generált maga körül, ami furcsamód ismerősnek rémlett.

Mrs. Kellemes egy ideig csak bámult rá. Mrs. Gogol közeli, személyes barátnője volt és tudta, hogy az alak csupán mélyen meggyökeresedett, egyéni szokás kérdése, és ha génuai lakos vagy Samedi Nuit Mort környékén, megtanulsz jobban bízni az ítélőképességedben, mint az érzékeidben.

— Hát akkor — szólalt meg, s hangjában alig-alig lehetett a remegést érzékelni -, gondolom, szeretnél még egy kevés hallábat, akarom mondani, fejet, mit szólsz hozzá?

Csöves nyújtózkodott és a hátát görbítette.

— És van némi tej is a hűtőkamrában — folytatta Mrs. Kellemes.

Csöves boldogan ásított.

Aztán megvakarta a fülét a hátsó lábával. Az emberség olyan hely, amit nem rossz meglátogatni, de azért nem szeretnél ott lakni.

Közben eltelt egy nap.

— Mrs. Gogol gyógyító kenőcse tényleg hatásosnak tűnik — vélekedett Magrat. Föltartott egy üveget, ami félig volt valami furán szemcsés halványzölddel és olyan átható szagúval, hogy, az ember könnyen elhihette volna, az egész világot elárasztja illatával.

— Van benne kígyófej is — jegyezte meg Ogg Ángyi.

— Ne próbálj fölzaklatni! — intette Magrat. — Tudom, hogy a Kígyófej egyfajta virág. Liliomféle, azt hiszem. Tudod, elképesztő, hogy mi mindent lehet virágokkal csinálni.

Ogg Ángyinak, aki az igazat megvallva tanulságos, jóllehet hajmeresztő félórát töltött Mrs. Gogol figyelésével, amíg a kence elkészült, nem volt szíve fölvilágosítani.

— Úgy van — mondta. — Virágok. Látom már, hogy semmi sem kerüli el a figyelmed.

Magrat ásított.

Szabad bejáratuk volt a palotába, és a kijárat még meg sem fordult a fejükben. Nénét a szomszédos szobában helyezték kényelembe.

— Eridj és aludj egy keveset — tanácsolta Ángyi. — Egy perc múlva megyek és átveszem Mrs. Gogoltól.

— De Ángyi… Gytha — hebegett Magrat.

— Hmm?

— Az az összes… izé… amit mondott, miközben utaztunk. Olyan… olyan hideg volt. Nemde? Nem szabad mindenfélét kívánni, nem szabad varázslatot használni az emberek megsegítésére, nem lehetséges megcsinálni azt a tüzes dolgot — és aztán fogta magát és mindezt megtette! Hogyan kellene ezt értelmeznem?

— Á, igen — felelte Ángyi. — Teljesen az általános meg a specifikus alapján, érted?

— Az mit jelent? — Magrat lehevert az ágyra.

— Azt jelenti, hogy amikor Eszme olyan szavakat használ, mint „Mindenki” meg „Senki”, nem számítja magát közéjük.

— Tudod… amikor ezt jobban meggondolod… ez borzasztó.

— Ez a boszorkányság. Fönt a nyaktörő részén. És most… szundíts egyet!

Magrat túl fáradt volt a tiltakozáshoz. kinyújtózott és hamarosan, afféle arisztokratikus módon, horkolni kezdett.

Ángyi egy darabig ült és pipázott a falra meredve.

Aztán fölállt és belökte az ajtót.

Mrs. Gogol fölnézett az ágy melletti zsámolyról.

— Kegyed is menjen és aludjon egy keveset — javasolta Ángyi. — Egy időre átveszem.

— Valami nem stimmel — jelentette ki Mrs. Gogol. — A keze rendbe jött. Csak egyszerűen lehetetlen fölébreszteni.

— Eszme esetében az egész a fejben zajlik — magyarázta Ángyi.

— Készíthetnék néhány új istent és rávehetnék mindenkit, hogy tényleg mélyen higgyen bennük. Mit szól hozzá? — kérdezte Mrs. Gogol. Ángyi a fejét rázta.

— Nem hinném, hogy Eszme ezt akarná. Nem nagyon lelkesedik az istenekért. Úgy gondolja, azok nem mások, mint térpocsékolás.