Terry Pratchett - Vége a mesének

— Akkor főzhetnék némi gombót. Az emberek messzi földről eljönnek, hogy ehessenek belőle.

— Érdemes lenne megpróbálni — értett egyet Ángyi. — Minden apróság számít, én már csak azt mondom. Miért nem lát hozzá? És hagyja itt a rumot!

Miután a vudu varázslónő távozott, Ángyi megint pipára gyújtott és ivott egy kis rumot afféle elmerengő módon s közben az ágyon fekvő alakot nézegette.

Aztán lehajolt, közel Mállotviksz Néne füléhez és ezt suttogta:

— Csak nem fogsz veszíteni, ugye, nem?

Mállotviksz Néne kinézett a sok rétegű, ezüstös világból.

— Hol vagyok?

A TÜKÖR BELSEJÉBEN.

— Halott vagyok?

A VÁLASZ ERRE — felelte a Halál — VALAHOL IGEN ÉS NEM KÖZÖTT TALÁLHATÓ.

Eszme megfordult és milliárdnyi alak fordult együtt vele.

— Mikor juthatok ki?

AMIKOR MEGTALÁLOD AZ EGYETLEN VALÓDIT.

— Ez valami beugratós kérdés?

NEM.

Néne lenézett önmagára.

— Ez az — közölte.

És a mesék egyszerűen csak boldog befejezést akarnak. Fittyet hánynak arra, hogy az kinek jut.

Kedves Jászón ekszetra,

Hát enyit Génuáról de megtanultam Mrs. Gogol zombi medicináját és ő odaadta nekem a reeés réce megmondta hogyan kell banánanána dajkrit csinálni meg adot egy izét amit bendzsónak hínak el fogtok képedni és összeségében jóravaló lélek szerintem ha sosem veszed le a szemed róla. Úgy néz ki viszakaptuk Eszmét de nem is tudom furán és csöndesen viselkedik nem ahogy szokot rendes körülmények közt szóval rajta tartom a szemem ara az esetre ha Lily valami trükel becsapta a tükörben. De azt hiszem kezd joban lenni mert amikor fölébredt elkérte egy pilanatra Magratól a varázspálcát és aztán valahogy megpörgete és elgörbítete rajta a gyűrűket és a bilit virágcsokorrá változtata és Magrat azt mondta ő sose tudta ráveni a pálcát hogy ezt tegye és Eszme azt mondta nem mert, ő mindig kívánta a dolgokat ahelyet hogy kisütöte volna hogyan érje el a megtörténtük. Én már csak azt mondom, jó dolog hogy Eszme sose jutot egy varázspálcához fiatalkorában, hozá képest Lily Piknik lett volna. Melékelve az iteni temető képe láthatod a népeket dobozba földelik el a föld fölé a talaj olyan vizes mert nem akarsz egyszere halot leni meg vízbe fojtot, azt mondják az utazás kitágítja az elmét, szerintem most már ki tudnám húzni az enyém a fülemen és csomóra kötni az álam alat, minden jót, MAMI.

A mocsárban Mrs. Gogol, a vudu boszorka primitív állványára helyezte a frakkot, a póznára tűzte a cilindert és egy darabka zsineggel ráerősítette a sétapálcát a keresztrúd egyik végére.

Hátralépett.

Szárnyverdesés hallatszott. Legba pottyant le az égből és rátelepedett a cilinderre. Aztán kukorékolt. Általában csak napszálltakor kukorékolt, mert nagy hatalmú madár volt, de most az egyszer hajlott arra, hogy elismerje az új napot.

Később azt beszélték, hogy minden esztendőben Samedi Nuit Mort-kor, amikor a karnevál eléri tetőpontját és a dobok a leghangosabbak és a rum már csaknem elfogyott, a semmiből előbukkan egy férfi frakkban és cilinderben, egy démon életerejével, és a tánc élére áll.

Hiszen még a meséknek is el kell kezdődnie valahol.

Csobbanás hallatszott, aztán a folyó vize újra összezárult.

Magrat ellépdelt.

A varázspálca lesüppedt a kövér iszapba, ahol csupán a hébe-hóba arrajáró folyami rákok lába érintette, akiknek nincs tündérkeresztanyja és tilos bármit kívánniuk. A hónapok során lejjebb merült és, ahogy a legtöbb dolog, eltűnt a történelemből. És ennél senki sem kívánhat többet.

A három söprű Génua fölé emelkedett a hajnal felé kavargó köddel együtt.

A boszorkányok lenéztek a várost körbevevő zöld mocsárra. Génua szunnyadt. A Zsíros Ebédidő utáni napok mindig csöndesek, mivel az emberek ekkor alusszák ki. Jelenleg a kipihenők körébe Csöves is beleértendő, összegömbölyödve helyén a cirokban. Az elválás Mrs. Kellemestől igazi szívet tépő fájdalom volt.

— Hát, ennyit a la douche vitá ról - törődött bele higgadtan Ángyi.

— El sem búcsúztunk Mrs. Gogoltól — jegyezte meg Magrat.

— Szerintem ő tudja jól, hogy elmegyünk — vélte Ángyi. — Nagyon értelmes asszony, az a Mrs. Gogol.

— De megbízhatunk benne, hogy állja a szavát? — kérdezte Magrat.

— Igen — válaszolta Mállotviksz Néne.

— A maga módján roppant becsületes — állította Ogg Ángyi.

— Hát, ez igaz — látta be Néne. — Azonfelül mondtam neki, hogy esetleg visszajövök.

Magrat átnézett Néne söprűjére. A cirokhoz szíjazott poggyász közt volt egy nagy kerek doboz.

— Még csak föl se próbáltad azt a kalapot, amit adott neked — hozta föl.

— Vetettem rá egy pillantást — felelte Néne hidegen. — Nem jó méret.

— Szerintem Mrs. Gogol nem adna senkinek olyan kalapot, aminek nem jó a mérete — tamáskodott Ángyi. — Lássuk csak, jó?

Néne az orrát fintorgatta és levette a doboz tetejét. Selyempapír gombolyagok pottyantak le a köd felé, amikor kiemelte a kalapot.

Magrat és Ogg Ángyi a fejfedőre meredt.

Természetesen hozzá voltak szokva a kalapot ékítő gyümölcs ötletéhez — magának Ogg Ángyinak volt egy fekete szalmakalapja viaszcseresznyékkel a különleges családi viszálykodás alkalmaira. De ezen jóval több volt puszta cseresznyénél. A görögdinnye volt nagyjából az egyetlen gyümölcs, ami nem volt megtalálható rajta valahol.

— Ez határozottan nagyon… külföldies — állapította meg Magrat.

— Gyerünk! — buzdította Nénét Ángyi. — Próbáld föl!

Néne megtette, kissé szégyenlősen, két lábbal megnövelve látszólagos magasságát, aminek javarészét egy ananász tette ki.

— Nagyon színes. Nagyon… sikkes — ítélkezett Ángyi. — Nem mindenki tudna viselni egy ilyen kalapot.

— Jól állnak neked a gránátalmák — hangoztatta Magrat.

— Meg a citromok — tette hozzá Ogg Ángyi.

— He? Ti ketten nem nevettek ki, ugye? — kérdezte gyanakodva Mállotviksz Néne.

— Szeretnéd te is megnézni? — tudakolta Magrat. — Van nálam egy tükör valahol…

A csönd bárdként ereszkedett le. Magrat elvörösödött. Ogg Ángyi dühösen meredt rá.

Mindketten óvatosan fürkészték Nénét.

— Ii-igenn — felelte hosszúnak tűnő idő után. — Azt hiszem, szeretnék tükörbe nézni.

Magrat kiengedett, kotorászott a zsebeiben és előhúzott egy kis, fakeretes, kézi tükröt. Átnyújtotta.

Mállotviksz Néne ránézett a tükörképére. Ogg Ángyi lopva kissé közelebb manőverezte a söprűjét.

— Hmm — mondta Néne egy kis idő múlva.

— Az a mód, ahogy a szőlők ott lógnak a füled mögött — bátorította Ángyi. — Tudod, ennél tekintélyesebb kalapot sohasem láttam.

— Hmm.

— Nem így gondolod? — firtatta Magrat.

— Hát — szólalt meg Néne kelletlenül -, talán megjárja a külrészeken. Ahol nem lát benne senki, aki ismer engem. Legalábbis, senki fontos.

— És amikor hazaérünk, bármikor megeheted — javasolta Ogg Ángyi.

Megkönnyebbültek. Úgy érezték, megmásztak egy hegyet, átjutottak egy veszélyes völgyön.

Magrat letekintett a barna folyóra és a gyanús farönkökre a homokpadjain.

— Amit tudni szeretnék, az ez — mondta -, vajon Mis. Gogol valójában jó vagy rossz? Úgy értem, halottak meg aligátorok meg minden…

Néne a ködön átpislákoló, felkelő napra pillantott.