Terry Pratchett - Vége a mesének

— Hogyan jutottál föl az ablakba? — firtatta Ángyi, fütyülve Néne dünnyögésére.

— Mindig tudom, hol tehetem a kezem egy létrára, Mrs. Ogg.

— Gondolom, azt nem tudod, hogy hol tehetnéd a kezed egy kulcsra?

— Nem lenne semmi haszna. Túl sok őr van kegyedék ajtaja előtt, Mrs. Ogg. Még az olyan híres kardforgatónak is, mint én. Őlédisége szigorú parancsot adott. Senki sem hallgathat, sőt nem is nézhet kegyedékre.

— Hogy lehet, hogy a palotaőrség tagja vagy, Casanunda?

— A szerencselovag elfogad bármilyen állást, ami adódik, Mrs. Ogg — válaszolta komolyan Casanuda.

— De az összes többi hat láb magas és te… alacsonyabb fajta vagy.

— Füllentettem a magasságomról, Mrs. Ogg. Világhírű hazudozó vagyok.

— Ez igaz?

— Nem.

— És az, hogy te vagy a legnagyobb szerető a világon?

Egy időre teljes csönd támadt.

— Hát, lehet, hogy csak No. 2 vagyok — felelte Casanunda. — De keményen próbálkozom.

— Nem tudna elmenni és keresni nekünk egy ráspolyt vagy valamit, Mr. Casanunda? — érdeklődött Magrat.

— Meglátom, mit tehetek, kisasszony.

Az arc eltűnt.

— Esetleg rávehetnénk embereket, hogy látogassanak meg minket és akkor el tudnánk menekülni az ő ruhájukban? — vetette föl Ogg Ángyi.

— Most miattad fogtam magam és megszúrtam az ujjam a tűvel — morogta Mállotviksz Néne.

— Vagy talán rábírhatjuk Magratot, hogy csábítsa el az egyik őrt? — sugalmazta Ángyi.

— Miért nem te? — kérdezte Magrat olyan undokul, ahogy csak telt tőle.

— Rendben. Benne vagyok.

— Hallgassatok el, ti ketten! — mondta Néne. — Gondolkodni próbálok…

Újabb nesz érkezett az ablakból.

Legba volt az.

A fekete kakas egy pillanatig bekémlelt a rácsok közt, aztán elröppent.

— Libabőrös leszek tőle — jelentette ki Ángyi. — Nem tudok ránézni anélkül, hogy ne gondoljak vágyódva zsályás-hagymás fűszerezésre meg krumplipürére.

Ráncos arca még jobban összeráncolódott.

— Csöves! — kiáltott föl. — Hol hagytuk el?

— Ó, ő csak egy macska! — válaszolta Mállotviksz Néne. — A macskák tudnak magukra vigyázni.

— Ő valójában csak egy nagy puhány… — kezdte Ángyi, mielőtt valaki nekiállt lebontani a falat.

Megjelent egy lyuk. Egy szürke kéz bukkant föl és markolt meg egy újabb követ. A folyami iszap erős szaga áradt szét.

A kő porrá zúzódott a súlyos ujjak közt.

— Hölgyeim? — szólalt meg egy zengő hang.

— Hát, Miszter Szombat — mondta Ángyi. — Úgy éljek és lélegezzek… tisztesség ne essék szólván.

Szombat morgott valamit és elsétált.

Dörömböltek az ajtón és valaki elkezdett matatni a kulcsokkal.

— Nem akarunk itt lebzselni — szögezte le Néne. — Menjünk!

Kisegítették egymást a lyukon keresztül.

Szombat a kis belső udvar másik oldalán járt már, hosszú léptekkel haladt a bál lármája felé.

És volt valami mögötte, úgy elnyúlva, mint egy üstökös csóvája.

— Az mi?

— Mrs. Gogol műve — felelte komoran Mállotviksz Néne.

Szombat mögött, kiszélesedve, ahogy átkígyózott a palota terén a kapuhoz, mélyebb sötétség csíkja húzódott a levegőben. Első pillantásra úgy tűnt, hogy alakokat foglal magában, de a közelebbi szemrevételezés megmutatta, hogy egyáltalán nem alakok, csupán alakok puszta árnyai, folyton formát öltve és újraformálódva. Szemek villantak egy szempillantásra a forgatagban. Tücskök ciripelése és szúnyogok zümmögése, mohaillat és a folyami iszap bűze áradt szét.

— Ez a mocsár — állapította meg Magrat.

— Ez a mocsár ideája — helyesbített Néne. — Ez az, amire legelőször szükséged van, mielőtt még lenne mocsarad.

— Ó, egek! — jegyezte meg Ángyi. Vállat vont. — Hát, Pipőke kiszabadult és mi is, szóval ez az a rész, ahol elmenekülünk, igaz? Ez az, amit elvileg tennünk kell.

Egyikük se moccant.

— Azok odabent nem valami kedves emberek — szólalt meg némi idő múltán Magrat -, de nem szolgáltak rá aligátorokra.

— Ti boszorkányok maradjatok ott! — csattant föl egy hang a hátuk mögött. Fél tucat őr csoportosult a falon lévő lyuk köré.

— Az élet határozottan mozgalmasabb a városban — állította Ángyi, kihúzva egy újabb kalaptűt a kalapjából.

— Íjpuskájuk van — figyelmeztette Magrat. — Nem sok mindent tehetsz íjpuskák ellen. A hajítófegyverek a Hetedik Leckében szerepelnek és addig még nem jutottam el.

— Nem tudják meghúzni a ravaszt, ha azt hiszik, uszonyaik vannak — jegyezte meg fenyegetően Néne.

— Nahát! — mondta Ángyi. — Csak ne következzen be semmi ilyesmi, jó? Mindenki tudja, hogy a jók mindig győznek, különösen ha számbeli fölénnyel kerülnek szembe.

Az őrök kibújtak a lyukon.

Ahogy ezt tették, egy magas, fekete alak nesztelenül leugrott a falról mögöttük.

— Tessék — diadalmaskodott Ángyi. — Megmondtam, hogy nem megy messze a mamijától, nem igaz?

Egyik-másik őr ráébredt, hogy a boszorkány büszkén elnéz mellettük, és megfordult.

Ami őket illeti, egy magas, széles vállú, fekete hajsörényes, szemkendős, szélesen vigyorgó férfival találták magukat szemben.

A férfi nemtörődömül, karba tett kézzel állt.

Várt, míg övé nem lett az őrök teljes figyelme, aztán Csöves hagyta, hogy ajka lassan szétváljon.

Ekkor számos őr elhátrált egy lépést.

Az egyikük megszólalt: — Minek aggódni? Nem úgy néz ki, mintha lenne nála fegyv…

Csöves fölemelte egyik kezét.

A karmok nem adnak ki semmiféle hangot, amikor elősiklanak, pedig kellene nekik. Ilyesmi hangot kellene kiadjanak: „zing”.

Csöves vigyora még szélesebbé vált.

Á! Ezek még mindig működnek.

Az egyik őr elég értelmes volt ahhoz, hogy fölemelje íjpuskáját, de elég bután úgy tette ezt, hogy ott állt mögötte Ogg Ángyi egy hajtűvel. A boszorkány keze olyan sebesen mozdult, hogy bármely bölcsességhajhász, sáfrányszín ruhás ifjú megalapította volna Mrs. Ogg Ösvényét helyben és nyomban. Az őr fölsikított és elejtette az íjpuskát.

— Wrowwwl.

Csöves ugrott.

A macskák olyanok, mint a boszorkányok. Nem azért küzdenek, hogy öljenek, hanem hogy győzzenek.

Ez nagy különbség. Nincs semmi értelme megölni az ellenfelet. Akkor nem tudná, hogy vesztett, s ahhoz, hogy igazi győztes legyél, szükséged van egy ellenfélre, aki kikapott és ezt tudja. Egy hulla fölött nincs diadal, de a legyőzött ellenfél, aki szomorú és nyomorúságos élete hátralévő részének minden egyes napján legyőzött marad, kincsként becsülendő.

Természetesen a macskák nem viszik az ésszerűséget ilyen messzire. Egyszerűen csak szeretnek elkergetni valakit bicegve, farok valamint néhány négyzethüvelyk irha nélkül.

Csöves technikája tudománytalan volt és nem lett volna semmi esélye semmiféle valamirevaló kardforgató művésszel szemben, de mellette szólt a tény, hogy szinte lehetetlen valamirevaló kardforgató művészettel előállni, amikor úgy rémlik, hogy beleszaladtál egy konyhai robotba, ami ráadásul leharapja a füled.

A boszorkányok érdeklődve figyeltek.

— Azt hiszem, most itt hagyhatjuk — jelentette ki Ángyi. — Úgy látom, jól mulat.

Elsiettek az előcsarnok felé.

A zenekar egy bonyolult szám közepén tartott, amikor az első hegedűs véletlenül az ajtó felé pillantott, aztán elejtette a vonóját. A csellista megfordult, hogy lássa, mi okozta ezt, követte kollégája merev tekintetét és pillanatnyi zavarában megpróbált visszafelé játszani hangszerén.