Isaac Asimov: Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

A robot bólintott: — Úgy van, Elijah kollégám.

— Hadd folytassam. A rendőrfőnök tehát feltételezte, hogy te fogsz ajtót nyitni neki, mire a robbantópisztolyából a melledbe vagy a fejedbe ereszt egyet, és kész. Utána gyorsan távozik a néptelen hajnali utcákon, visszatér oda, ahol R. Sammy vár rá.

Átadja neki a robbantópisztolyt, aztán lassan visszasétál dr. Sarton házához. Ha épp úgy adódik, ő maga „fedezi fel” a holttestet, bár persze jobb volna, ha más fedezné fel. És ha megkérdeznék, miért jött ilyen korán, azt válaszolná, hogy sürgősen meg akarta beszélni dr. Sartonnal azokat a híreket, melyek szerint a konzervatívok támadásra készülődnek az Űrváros ellen. A halott robot még csak aláhúzta volna érvelése helyességét. Ha pedig azt kérdezték volna tőled, főnök — folytatta Baley —, hogy miért telt el olyan hosszú idő az Űrvárosba való belépésed és a dr. Sartonhoz való megérkezésed között, azt felelted volna... mit is? ...hát mondjuk azt, hogy egy gyanús alakot láttál, aki a szabad térség felé lopakodott, és egy ideig azt követted. Ez az űrlakókat megint csak hamis nyomra terelte volna. Ami pedig R. Sammyt illeti, őt senki se vette volna észre. Egyike a Cityn kívüli konyhakertészetekben dolgozó robotoknak, és kész. Mennyire járok közel az igazsághoz, főnök?

— Én nem...

— Nem — vágott közbe Baley —, persze, hogy nem ölted meg Daneelt! Hiszen itt van, de mióta csak a Cityben tartózkodik, egyszer se mertél a szemébe nézni, nem merted a nevén szólítani. Legalább most nézz rá, főnök!

De Enderby nem bírt a robotra nézni. Arcát reszkető kezébe temette.

Az adókészülék kis híja, hogy ki nem csúszott Baley remegő ujjai közül. Megtalálta, amit keresett!

A kép most dr. Sarton házának főbejáratát mutatta. Az ajtó nyitva volt, fénylő sínein becsúsztatták a falban levő foglalatba. És ott lent, a sínek között! Ott! Ott!

Valami csillog. Semmi kétség.

— Megmondom, mi történt — folytatta furcsa nyugalommal. — A házhoz érve leejtetted a szemüvegedet. Úgy látszik, ideges voltál, és én már nemegyszer láttalak idegesnek. Ilyenkor lekapod a szemüvegedet, és megtörölgeted. Akkor is ezt tetted. De a kezed reszketett, és leejtetted a szemüvegedet, sőt lehet, hogy rá is léptél. Elég az hozzá, hogy eltörött, és épp ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó, és egy Daneelhez hasonló alak állt szemben veled. Azonnal rálőttél, felkaptad a szemüveged összetört darabjait, és elmenekültél. Ők találták meg a holttestet, nem te, és amikor kerestek, ráeszméltél, hogy nem Daneelt, hanem a koránkelő dr. Sartont ölted meg. Dr. Sarton a maga képmására teremtette Daneelt, és ez lett a veszte, mert te izgalmadban és szemüveg nélkül nem tudtad megkülönböztetni őket egymástól. És ha kézzelfogható bizonyítékot akarsz, az is van! — Baley óvatosan az íróasztalra tette a parányi készüléket, és szorosan átfogta ujjaival.

Enderby arca eltorzult a rémülettől, Baleyé pedig az izgalomtól. Csak R. Daneel állt továbbra is szenvtelenül.

Baley ujjával a képre mutatott.

— Nézd ott azt a csillogó valamit az ajtó sínein, Mit találtatok ott, Daneel?

— Két kis üvegszilánkot — mondta kimérten a robot. — Nem tulajdonítottunk nekik fontosságot.

— De most majd fogtok. Egy homorú lencse szilánkjai. Mérjétek meg az optikai sajátságait, és hasonlítsátok össze Enderby mostani szemüvegével. Ne törd össze, főnök! — A rendőrfőnökhöz ugrott, és kikapta kezéből a szemüveget. Lihegve nyújtotta oda R. Daneelnek. — Ez, azt hiszem, teljes értékű bizonyíték arra, hogy már előbb ott járt a háznál, mint ahogy gondoltátok.

— Meggyőztél — mondta R. Daneel. — Belátom, hogy a rendőrfőnök cerebroanalízise teljesen hamis nyomra vezetett. Gratulálok, Elijah kollégám. Baley órája éjfélt mutatott. Új nap virradt fel.

A rendőrfőnök feje lassan karjára hanyatlott. Szavai el-elcsukló siránkozásba fulladtak:

— Tévedés volt... Tévedés... Nem akartam megölni... — Váratlanul lecsúszott a székről a padlóra.

R. Daneel odaugrott hozzá!

— Mit tettél, Elijah? Kárt okoztál egy emberben.

— De nem halt meg, ugye?

— Nem. Elvesztette az eszméletét.

— Majd magához tér. Úgy látszik, sok volt neki. De muszáj volt megtennem, Daneel. Nem voltak bizonyítékaim, csak következtetéseim. Püfölnöm kellett őt, egyre püfölnöm, apránként kirukkolnom a tényekkel abban a reményben, hogy előbb-utóbb összeomlik. És összeomlott, Daneel. Hallottad, hogy bevallotta, ugye?

— Igen.

— Megígértem neked, hogy ez az Űrváros-program javát fogja szolgálni, hát... Várj, magához tér.

A rendőrfőnök felnyögött. Szeme megrebbent, majd felnyílt. Szótlanul bámult rájuk.

— Hallasz engem, főnök? — kérdezte Baley. A rendőrfőnök fásultan bólintott.

— Akkor ide figyelj. Az űrlakóknak most más jár a fejükben, mint az, hogy vádat emeljenek ellened. Ha hajlandó vagy együttműködni velük...

— Mit mondasz? — A rendőrfőnök szemében halvány reménysugár villant.

— Te bizonyára fontos személyiség vagy a New York-i konzervatívok közt, vagy tán az egész planetáris mozgalomban. Orientáld őket az űrkolonizáció irányába. Térjünk vissza a természethez, helyes, csak épp más bolygókon.

— Nem értem — motyogta a rendőrfőnök.

— Az űrlakók ezt akarják elérni. És isten engem úgy segéljen, én is ezt akarom, az óta a beszélgetés óta, amit dr. Fastolfe-fal folytattam. Ez a legfőbb céljuk. Emiatt jöttek ide és maradtak itt a Földön, még a veszedelmekkel se törődve. Ha most a történtek következményeként hajlandó vagy rávenni a konzervatívokat a galaktikai kolonizáció újbóli beindítására, az űrlakók valószínűleg úgy fogják érezni, hogy dr. Sarton nem hiába áldozta fel az életét. Érted most már?

— Elijah-nak teljesen igaza van — szólt közbe R. Daneel. — Segítsen nekünk, rendőrfőnök úr, és akkor fátylat borítunk az ügyre. Persze ha most beleegyezik, hogy segít nekünk, de később kiderül, hogy becsap bennünket, még mindig felhasználhatjuk ön ellen. Remélem, ezzel is tisztában van. Sajnálom, hogy ilyesmit kell mondanom.

— De most nem emelnek vádat ellenem? — kérdezte a rendőrfőnök.

— Ha segítségünkre lesz, akkor nem.

A rendőrfőnök szemét elöntötték a könnyek. — Segítek — suttogta. — Véletlen baleset volt. Magyarázza meg nekik. Véletlen baleset... Azt hittem, helyesen teszem...

— Ha segítesz nekünk — szólt Baley —, akkor helyesen is teszel. Nincs más lehetőség a Föld megmentésére, csak az űrkolonizáció. Magad is rájössz, ha előítéletek nélkül elgondolkozol rajta. Ha pedig mégse, menj el és beszéld meg dr. Fastolfe-fal. Most pedig kezdd el a segítséget azzal, hegy rendbe teszed ezt az R. Sammy ügyet. Mondd, hogy ez is véletlen baleset volt. Zárd le. — Felállt. — De azt se felejtsd el, főnök, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki tudja az igazat. Az egész Űrváros tudja, mi történt. Remélem, ezzel is tisztában vagy?

— Felesleges erről beszélni, Elijah. A rendőrfőnök őszintén gondolja, amit mond, és segíteni fog nekünk. Világosan látható a cerebroanalíziséből.

— Jól van. Akkor én most hazamegyek. Szeretném viszontlátni Jessie-t meg Bentleyt, és újból normális életet akarok élni. És aludni szeretnék. Daneel, te az űrlakók távozása után is itt maradsz a Földön?

— Még nem kaptam rá utasítást. Miért kérded?