Isaac Asimov - Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

— Az isten szerelmére, miféle kísérletről beszélsz? — Baley öklével az asztalra csapott.

— Meg akartunk győzni, hogy a Föld problémáit kolonizációval kell megoldani.

— Hát meggyőztetek. Ezt elismerem.

— Igen, de csak az erre a célra szolgáló kábítószer hatása alatt.

Baley fogai elengedték a pipát. Estében kapta el. Újból fölrémlett előtte az űrvárosi épületben lejátszódó jelenet. Ahogy lassanként magához tér afölötti megrázkódtatásából, hogy R. Daneel mégiscsak robot. Látta a robot sima ujjait, ahogy karján összecsípi a bőrt és bőre alatt a befecskendezett folyadék sötét csíkját, ahogy apránként eloszlik.

— Mi volt a fecskendőben? — kérdezte elfulladva.

— Semmi olyan, amitől tartanod kellene, Elijah. Csak egy enyhe kábítószer, hogy az eszméink iránt fogékonyabb legyél.

— Hogy mindent elhiggyek, bármit mondtok nekem?

— Nem egészen. Semmi olyat nem hittél volna el, ami gondolkodásod fő irányától idegen. Sőt, a kísérlet voltaképpen nem is járt sikerrel. Dr. Fastolfe azt remélte, hogy eszméink fanatikusan célratörő hívévé válsz. Ehelyett te csak eléggé tartózkodón helyesled azokat. Praktikus természeted minden erősebb nézetváltoztatásnak útját állta. Ez pedig ráébresztett bennünket, hogy végül is csak a romantikusokban reménykedhetünk, a romantikusok pedig sajnos mind vagy ténylegesen, vagy potenciálisan konzervatívok. Baleyt furcsa módon büszkeség öntötte el: örült, hogy ilyen makacsnak bizonyult, hogy csalódást okozott az űrlakóknak. Kísérletezzetek mással, gondolta.

— És így feladtátok a terveteket, és most odább-álltok? — kérdezte vigyorogva.

— Nem, korántsem így áll a dolog. Az imént azt mondtam, biztosak vagyunk benne, hogy a Föld megindítja a kolonizációt. Te voltál az, aki erről meggyőzött minket.

— Én? Mivel?

— Azzal, hogy a kolonizáció előnyeit bizonygattad Francis Clousarrnek. Feltehetőleg igen nagy hévvel beszéltél. Tehát legalább ennyi hatása volt rád a kísérletünknek. És Clousarr cerebroanalitikus tulajdonságai erre megváltoztak. Igaz, eléggé kis mértékben, de mégis.

— Azt akarod mondani, hogy én meggyőztem őt a magam igazáról? Ezt kétlem.

— Nem. Az emberek nem változtatják meg ilyen könnyen a meggyőződésüket. De a cerebroanalitikus átalakulások félreérthetetlenül igazolták, hogy a konzervatív elme igenis képes befogadni ezt a fajta meggyőződést. Én aztán tovább folytattam a kísérletezést. Clousarr cerebrális változásaiból kitaláltam, mi játszódott le kettőtök között, és ezért, amikor eljöttünk az élesztővárosból, felvetettem a kivándorlási gyakorlóiskolák gondolatát, azt mondtam, hogy ezzel biztosítani lehetne a gyermekei jövőjét. Clousarr elutasította a gondolatot, de az aurája megint megváltozott, és ebből világosan láttam, hogy a helyes úton haladunk.

R. Daneel egy kis szünetet tartott, majd így folytatta:

— A konzervativizmussal együtt jár valamiféle sóvárgás az úttörő kísérletezésre. Persze, ennek a sóvárgásnak iránya a nagy múltú, közeli Föld felé mutat. De az űrvilágok vízióját hasonló érzelmek szülik, ás ezért a romantikusok könnyen magukévá tudják tenni, mint ahogy Clousarr is a te egyetlen előadásod hatására tüstént átérezte vonzerejét. Így tehát — magyarázta a robot — mi űrvárosiak anélkül, hogy sejtettük volna, máris sikert értünk el. Kiderült, hogy valójában mi magunk képviseljük a fölbolygató erőt, nem pedig az, amit be akartunk nálatok vezetni. A földlakók romantikus hajlamait konzervativizmusba kristályosítottuk ki, és a konzervatívokat arra késztettük, hogy szervezkedjenek. Végtére is ők azok, akik át akarják törni a szokások megkérgesedett burkát, nem pedig a city-hivatalnokok, akiknek legfőbb érdeke a status quo megőrzése. Ha tehát most itt hagyjuk az Űrvárost, ha állandó jelenlétünkkel nem ingereljük tovább a konzervatívokat, hogy dühükben végleg elkötelezzék magukat a Földnek és csakis a Földnek, s ugyanakkor itt hagyunk néhány feltűnést nem keltő űrlakót vagy magamfajta robotot, akik hozzád hasonló szimpatizáns földlakókkal összefogva létrehozzák azokat az általam említett kivándorlási gyakorlóiskolákat, akkor a konzervatívok előbb-utóbb elfordulnak a Földtől. Akkor pedig szükségük lesz robotokra, amelyeket vagy tőlünk szereznek majd be, vagy maguk készítenek el. Így aztán saját jószántukból alakítják ki a C/Fe kultúrát.

R. Daneel szájából ez szokatlanul hosszú szónoklat volt. Úgy látszik, erre maga is ráeszmélt, mert rövid szünet után hozzátette:

— Mindezt csak azért mondom el neked, hogy magyarázattal szolgáljak, miért kell olyat tennünk, ami esetleg károdra van.

A robot nem okozhat kárt emberi lényben, gondolta keserűen Baley, kivéve, ha valamilyen módon be tudja bizonyítani, hogy ezzel az emberiség végső javát szolgálja.

— Várj egy pillanatra — mondta hangosan. — Hadd tegyek egy gyakorlati megjegyzést. Ti most Visszatértek a saját bolygótokra, és ott majd elmondjátok, hogy egy földlakó büntetlenül meggyilkolt valakit közületek. Az űrországok erre jóvátételt fognak követelni a Földtől. Hát én figyelmeztetlek, hogy a Föld nem lesz többé hajlandó eltűrni ilyen megaláztatást. Ebből baj lesz.

— Ilyesmire nem fog sor kerülni, Elijah. Ez biztos. Azok az elemek bolygóinkon, akik leghangosabban követelnék a jóvátételt, egyben a leginkább érdekeltek abban, hogy kikényszerítsék az Űrváros feladását. Ha tehát mi az utóbbiba belemegyünk, könnyen rávehetjük őket arra, hogy mondjanak le a jóvátételről. Nekünk mindenesetre ez lesz a taktikánk. Meglátod, békén fogják hagyni a Földet.

Baleyből hirtelen kitört a kétségbeesés.

— És velem mi lesz? — kérdezte rekedt hangon. — A Sarton-féle nyomozást a rendőrfőnök tüstént leállítja, mihelyt az Űrváros beleegyezik, de R. Sammy ügyében a vizsgálat tovább fog folyni, mert ez a rendőrségen belül történt. A rendőrfőnök azonnal a bizonyítékok egész seregét hozza fel ellenem. Holtbiztos. Ezt előre kitervelték. Le fognak fokozni, Daneel. Jessie-t pedig elítélik mint felforgatót. És Bentleyre...

— Ne gondold, Elijah — válaszolta a robot —, hogy nem látom át, milyen nehéz helyzetbe kerültél. De az emberiség javának szolgálatában a kisebb sérelmek felett szemet kell hunynunk. Dr. Sartonnak felesége volt, két gyermeke, szülei, nővére és sok-sok barátja. Mind gyászolják a halálát, és fájdalmasan fogja őket érinteni, hogy a gyilkosa büntetés nélkül ússza meg a dolgot.

— Hát akkor miért nem maradsz itt, hogy megtaláljuk?

— Mert erre már nincs szükség.

— Szóval beismered — jegyezte meg keserűen Baley —, hogy az egész nyomozás csak kifogás volt? Csak arra kellett, hogy a helyszínen tanulmányozhassatok minket. És a legkevésbé sem érdekel titeket, hogy ki ölte meg dr. Sartont.

— Szerettük volna kideríteni — mondta hűvösen R. Daneel. — De abban sohase kételkedtünk, mi a fontosabb: az egyén vagy az emberiség? A nyomozás folytatása azzal járna, hogy megbolygatnánk egy olyan helyzetet, amelyet most kedvezőnek tartunk.

— Vagyis esetleg kiderülne, a gyilkos a konzervatívok közt előkelő szerepet játszik, az űrlakók pedig pillanatnyilag nem akarnak ujjat húzni új barátaikkal.

— Én ugyan nem így fejezném ki magam, de ami a lényeget illeti, igazad van.

— És mit szól ehhez az igazságossági áramköröd, Daneel? Ez igazság?

— Az igazságnak fokozatai vannak, Elijah. Ha a kisebbet nem lehet összeegyeztetni a nagyobbal, a kisebbnek engednie kell.