Isaac Asimov - Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

— Az ellenőrző bizottság nem így fogja megítélni a dolgot, Lije.

— Azt akarod mondani, hogy fel fognak függeszteni? Hogy azzal gyanúsítanak, hogy én lőttem le R. Sammyt, és ezzel állami vagyont rongáltam meg?

— Remélem, nem, Lije, de nagyon csúnyán néz ki a dolog. Köztudomású, hogy ki nem állhattad R. Sammyt. A feleségedet látták ma délután beszélni vele. Rettenetesen ki volt borulva, de néhány szavát azért meghallották, önmagukban ártatlan szavakat, ám a következtetés mégis nyilvánvaló, Lije. Attól féltél, ha a robot beszélni fog, ez veszélyes lehet rád nézve. És arra is volt módod, hogy fegyvert szerezz.

— De ha minden Jessie ellen szóló bizonyítékot el akartam tüntetni — vágott közbe Baley —, miért állítottam elő Francis Clousarrt? Hisz ő, úgy látszik, sokkal többet tud róla, mint amennyit R. Sammy hallhatott. És még valami. Én tizennyolc órával azelőtt mentem át az erőtelepen, hogy R. Sammy Jessie-vel beszélt. Ennyivel előre tudtam volna, hogy el kell majd őt tennem láb alól, és e látnoki képességgel fölruházva nyomban elloptam egy alfaporlasztót?

— Ezek jó érvek — mondta a rendőrfőnök. — Én mindent megteszek, ami tőlem telik. Nagyon sajnálom ezt az egész dolgot, Lije.

— Igen? És el is hiszed, hogy nem én vagyok a tettes, főnök?

— Nem tudom, mit gondoljak, Lije — mondta lassan Enderby. — Őszintén beszélek veled.

— Akkor én megmondom neked, hogy mit gondolj. Főnök, ez az egész egy igen gondosan és aprólékosan kidolgozott lebuktatási manőver.

A rendőrfőnök megmerevedett.

— Állj meg, Lije. Ne csapkodj vaktában. Ilyen védekezéssel nem tudsz szimpátiát ébreszteni magad iránt. Ezzel már túl sok csirkefogó próbálkozott.

— Nekem nincs is szükségem szimpátiára. Az igazat mondom. Azért akar valaki kivonni a forgalomból, hogy megakadályozzon a Sarton-féle gyilkosság felderítésében. De „jóakaróm” pechére, már késő.

— Hogyhogy?!

Baley az órájára pillantott: 23.00.

— Tudom, ki akar lebuktatni és azt is tudom, ki és hogy ölte meg dr. Sartont. És pontosan egy órám van, hogy ezt elmondjam neked, lefüleljem az illetőt és befejezzem a nyomozást.

Enderby rendőrfőnök összehúzott szemmel fürkészte Baleyt.

— Mire jó ez? Ilyesmivel már tegnap reggel is próbálkoztál Fastolfe-nál. Ne kövesd el újból ugyanazt a hibát, Lije.

Baley bólintott:

— Akkor tévedtem.

És másodszor is tévedtem, gondolta izgatottan. De most nem tévedek, most nem...

— Ítéld meg magad, főnök — folytatta fennhangon. — Tételezd fel, hogy az ellenem szóló bizonyítékokat úgy fabrikálták össze. Azután vizsgáld meg, hogy ebből mi következik. Kérdezd meg magadtól, ki fabrikálhatott ellenem ilyen bizonyítékokat. Nyilvánvalóan csak olyasvalaki, aki tudta, hogy tegnap este a williamsburgi erőműtelepen voltam.

— Helyes. És ki volna az?

— Az étkezőből jövet egy konzervatív csoport a nyomomba szegődött. Lehagytam őket, helyesebben: azt hittem, hogy lehagytam őket, de úgy látszik, legalább egy látta, amint bemegyek az erőműtelepre. Amit egyébként kizárólag azért tettem, hogy egészen biztosan nyomomat veszítsék.

A rendőrfőnök elgondolkozott.

— Clousarre gondolsz? Ő is köztük volt? Baley bólintott.

— Jól van — mondta Enderby —, majd kihallgatjuk. Mindent kiszedünk belőle, amit csak lehet. Mit tehetek még, Lije?

— Várj egy kicsit. Még nem végeztünk. Érted, hogy képzelem el a dolgot?

— Lássuk csak. Clousarr látta, hogy bemégy az erőműtelepre. Vagy valaki más látta a bandájából, és elmondta neki. Mire Clousarr elhatározta, hogy ezt a tényt felhasználja, bajba juttat téged, és így megakadályozza, hogy folytasd a nyomozást. Ezt akarod mondani?

— Nagyjából.

— Helyes. — A rendőrfőnök szemmel láthatólag belemelegedett. — Clousarr természetesen tudta, hogy a feleséged tagja az ő szervezetének és így azt is tudta, hogy neked kellemetlen volna, ha a magánéletedet tüzetesebb vizsgálat alá vennék. Azt remélte, hogy inkább leköszönsz, mint sem hogy megpróbáld megcáfolni a terhelő bizonyítékokat. Egyébként mondd csak, Lije, mi volna, ha tényleg leköszönnél? Mármint ha a dolgok végképp rossz fordulatot vesznek. Szép csöndben lezárnánk...

— Erről szó se lehet, főnök. Enderby vállat vont.

— Hát hol is tartottam? Ja igen. Szóval Clousarr szerzett egy alfaporlasztót, feltehetőleg az erőműtelepen dolgozó egyik bűntársának segítségével, és egy másik bűntársa útján elpusztította R. Sammyt. — A rendőrfőnök ujjai halkan doboltak az íróasztalon. — Ez nem meggyőző, Lije.

— Miért nem?

— Túl mesterkélt. Túl sok a bűntárs. Amellett Clousarrnek megcáfolhatatlan alibije van az űrvárosi gyilkosság éjjelére és reggelére. Ezt rögtön ellenőriztük, bár csak én tudtam, miért ellenőrizzük épp ezeket az időpontokat.

— Én egy szóval se mondtam, főnök, hogy Clousarre gondolok — jegyezte meg Baley. — Ezt csak te mondtad. Bárki lehetett a konzervatívok közül. Clousarr csak egyike azoknak, akiknek arcát Daneel történetesen felismerte. A magam részéről nem is hiszem, hogy különlegesen fontos szerepet játszana a szervezetben. Bár van vele valami furcsaság.

— Éspedig?

— Az, hogy tudta, hogy Jessie tagja a szervezetnek. Gondolod, hogy a szervezet valamennyi tagját ismeri?

— Nem tudom. Jessie-ről mindenesetre tudott. Talán fontosnak tartotta őt, mert rendőrfeleség. Talán ezért emlékezett rá.

— Azt akarod mondani, egyenesen előállt, és kijelentette, hogy Jezebel Baley tagja a szervezetnek? Csak így egyszerűen? Hogy Jezebel Baley?

Enderby bólintott.

— Hányszor mondjam neked, hogy saját fülemmel hallottam.

— Ez nagyon furcsa, főnök. Még Bentley meg se született, amikor Jessie abbahagyta a teljes neve használatát. A konzervatívokhoz pedig csak jóval azután csatlakozott. Honnét tudhatta hát Clousarr, hogy Jezebelnek hívják?

A rendőrfőnök elvörösödött.

— Ó — vágta rá gyorsan —, hát valószínűleg Jessie-t mondott. Én csak úgy automatikusan használtam a teljes nevét. Valójában egészen biztos vagyok benne, hogy Clousarr Jessie-t mondott.

— De eddig abban voltál egészen, biztos, hogy Jezebelt mondott. Többször is megkérdeztem. A rendőrfőnök hangja most élesebb lett.

— Csak nem akarsz hazugsággal vádolni?

— Én csupán azon tűnődöm, hátha Clousarr nem is mondott semmit. Azon tűnődöm, hogy te ezt az egészet csak kitaláltad. Te már húsz éve ismered Jessie-t, és te tudtad, hogy Jezebel a teljes neve.

— Nem vagy észnél, ember!

— Nem? Hol voltál ma ebéd után? Legalább két óra hosszat nem voltál a hivatalban.

— Te akarsz engem kikérdezni?

— Felelek is helyetted. A williamsburgi erőműtelepen voltál.

A rendőrfőnök felállt a székéből. Homloka fénylett, szája sarkában fehér hab bukkant föl.

— Mi az ördögöt beszélsz te itt?

— Hát nem ott voltál?

— Baley, azonnal felfüggesztelek. Add át az igazolványodat.

— Nem adom. Előbb hallgass végig.

— Szó sincs róla. Bűnös vagy. Bűnös, és ami igazán felháborít, az az ócska trükköd, hogy rám, énrám akarod kenni. — A méltatlankodástól hangja vinnyogásba fúlt. Csak nagy nehezen bírta kinyögni: — Letartóztatlak.

— Nem — mondta hevesen Baley —, még nem, főnök. Kezemet a robbantópisztolyomon tartom. Feléd fordítom, és fel is van húzva. Ne játssz velem, mert én mindenre el vagyok szánva, és igenis el fogom mondani, amit akarok. Aztán tehetsz kedved szerint.