Isaac Asimov - Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

R. Daneel hirtelen felemelte a kezét.

— Elijah kollégám!

Baley órájára pillantott: 23.42!

— Tessék? — kérdezte.

— Az elképzelhető — mondta R. Daneel —, hogy a rendőrfőnököt nyugtalanította, hogy te felfeded a konzervatívokhoz fűződő kapcsolatait, ha ezek tényleg fennállanak, arra azonban nincs semmiféle bizonyíték, hogy a gyilkosságba bele volna keverve. Ahhoz nem lehetett semmi köze.

— Nagyon tévedsz, Daneel. Bár nem sejtette, miért hívom ide dr. Gerrigelt, de kézenfekvő volt az a feltevés, hogy a robotokról akarok felvilágosítást kapni. Ettől megijedt, mert egy bizonyos robot szoros kapcsolatban állt a súlyosabbik bűnnel. Így van, főnök?

Enderby megrázta a fejét.

— Ha túl leszünk ezen...

— Hogy követték el a bűntettet? — vágott közbe Baley fokozódó dühvel. — C/Fe módra, a fene egye meg! C/Fe! Hallod, Daneel? Te nagyon el vagy telve a C/Fe kultúra áldásosságával, fel sem tételezted, hogy egy földlakó vissza is élhet vele. Hát most majd én elmondom neked, hogyan. Azt könnyen el lehet képzelni, hogy egy robot átvágjon a szabad térségen. Még éjnek idején is. Még egyedül is. A rendőrfőnök egy robbantópisztolyt nyomott R. Sammy markába, megmondta neki, mikor és hová menjen. Ő maga a mosdón keresztül ment be az Űrvárosba, és ott természetesen elvették a fegyverét. De a másikat átvette R. Sammytől, megölte vele dr. Sartont, a robbantópisztolyt visszaadta R. Sammynek, aki ugyanúgy visszament New York Citybe, ahogy jött. Ma pedig a rendőrfőnök elpusztította R. Sammyt, mert a robot túl sokat tudott. Ez mindent megmagyaráz — folytatta Baley. — A rendőrfőnök jelenlétét, a fegyver hiányát. És azt se kell feltételezni, hogy bárki New York-i egy mérföldet kóborolt volna éjszaka a szabad ég alatt.

— Sajnálom, Elijah kollégám — mondta R. Daneel, amikor, Baley a mondókája végére ért —, bár ugyanakkor a rendőrfőnök miatt örülök neki, hogy a te történeted nem magyaráz meg semmit. A rendőrfőnök cerebroanalitikus tulajdonságai, mint már említettem, kizárják, hogy szándékos gyilkosságra képes legyen. Nem tudom, hogy erre a lélektani tényre melyik szó a helyes: gyávaság, lelkiismeret vagy szánalom. A szótári értelmét valamennyinek ismerem, de hogy melyik az ideillő, azt nem tudom megítélni. Elég az hozzá, a rendőrfőnök nem követhetett el gyilkosságot.

— Köszönöm — motyogta Enderby. Aztán hangosabban és magabiztosabban hozzátette: — Nem tudom, mik az indokaid, Baley, miért akarsz ilymódon tönkretenni, de majd kiderítem...

— Várj csak — felelte Baley. — Még nem végeztem. Még ez is itt van. — Ezzel odavágta az alumíniumkockát Enderby íróasztalára. Szerette volna át is érezni azt az önbizalmat, amely — remélte — e tettéből sugárzott. Immár egy félórája igyekezett maga elől is rejtegetni egy aprócska tényt: azt, hogy nem tudja, mit mutat a felvétel. Kockázatos játékba kezdett, de mi egyebet tehetett volna?

Enderby a kis tárgy láttára visszahőkölt.

— Ez mi?

— Nem bomba — gúnyolódott Baley. — Csak egy közönséges mikrovetítő.

— És ez mit bizonyít?

— Talán nézzük meg. — Bedugta körmét az alumíniumkocka vájatába, mire a rendőrfőnök szobájának egyik sarka láthatatlanná vált, majd a helyén egy háromdimenziós kép villant fel.

A padlótól a mennyezetig terjedt, és olyan különös halvány fényben úszott, amelyhez hasonlót a City elektromos művei sosem sugároztak.

Úgy látszik, ez a hajnal, gondolta Baley. A látvány idegenkedéssel vegyes furcsa vonzódást keltett benne.

A kép dr. Sarton házának belsejét mutatta. Középütt dr. Sarton testének szörnyű, szétroncsolt maradványai.

Enderby kidülledt szemmel meredt rá.

— Tudom — mondta Baley —, hogy a rendőrfőnök nem gyilkos típus. Ezt nem is kell mondanod nekem, Daneel. Ha ezzel az egy ténnyel meg tudtam volna birkózni, már jóval előbb megoldom a rejtélyt. Így azonban csak egy órával ezelőtt jöttem rá a megoldásra, amikor azt a mellékes megjegyzést tettem, hogy te egy alkalommal kíváncsiskodtál Bentley kontaktüvege iránt. Ez adta meg a lökést, főnök. Akkor eszembe jutott, hogy a rejtély nyitját abban kell keresni, hogy te rövidlátó vagy, ezért szemüveget hordasz. Az űrországokban viszont nincsenek rövidlátók, mert különben ők is egykettőre eljutottak volna a gyilkosság valódi megoldásához. Mondd csak, főnök, mikor tört el a szemüveged?

— Miért kérdezed? — suttogta a rendőrfőnök.

— Amikor először hívattál ebben az ügyben, azt mondtad, hogy az Űrvárosban eltört a szemüveged. Feltételeztem, hogy a gyilkosság hírére izgalmadban törted el, de te magad ezt sosem mondtad. Így hát tulajdonképpen nekem se lett volna szabad feltételeznem. A valóságban te egy gyilkosságra készülődve mentél az Űrvárosba, tehát eléggé izgatott voltál ahhoz, hogy már a gyilkosság előtt leejtsd és eltörd. Így volt!

— Nem értem, mire akarsz ezzel célozni, Elijah kollégám — jegyezte meg R. Daneel.

Még tíz percig vagyok Elijah kolléga, mondta magában Baley. Gyorsan! Beszélj! Gondolkozz!

Közben Sarton házának képét igazgatta. Igyekezett kinagyítani a felvételt, de a feszültségtől ujjai bizonytalanok voltak. A holttest képe lassan, meg-megzökkenve kiterebélyesedett, megnagyobbodott, közelebb jött. Baley szinte érezte a megpörkölt hús bűzét. Dr. Sarton feje, válla és egyik karja furcsán csüngött lefelé, csípőjével meg lábával csupán a gerinc megfeketedett maradványai kötötték össze, ahonnét bordák elszenesedett csonkjai meredeztek elő.

Baley egy oldalpillantást vetett a rendőrfőnökre. Enderby behunyta szemét, látszott rajta, hogy rosszul van. Baleyt is rosszullét környékezte, de ő nem fordíthatta el tekintetét a képről. Lassan forgatta a készülék szabályozóját, körbejáratta a trizmenzionális felvételt, a hulla előtti terület szeleteit sorra az előtérbe hozta. De körme közben megcsúszott, a padló képe hirtelen felbillent, kiszélesedett, mígnem a padló és a hulla egyaránt homályos folttá torzult. Baley kisebbre fogta a távolságot, hagyta, hogy a hulla eltűnjön a képről.

Közben egyre szónokolt. Nem tehetett mást. Nem hagyhatta abba, amíg csak meg nem találja, amit keres. Mert ellenkező esetben az egész mondókája haszontalanná válik. Vagy még rosszabbá. A szíve zakatolt, a feje szintén.

— A rendőrfőnök képtelen szándékos gyilkosságra — mondta. — Ez igaz! De véletlenségből bárki gyilkolhat. A rendőrfőnök nem azzal a szándékkal ment az Űrvárosba, hogy dr. Sartont ölje meg. Hanem hogy téged, Daneel! Lehet a cerebroanalíziséből valami olyanra következtetni, hogy egy gépet se volna képes tönkretenni? Az nem gyilkosság, csak szabotázs. A rendőrfőnök konzervatív, méghozzá meggyőződéses. Együtt dolgozott dr. Sartonnal. Így tudta, milyen célra készített téged, Daneel. Attól félt, hogy az űrlakók elérik ezt a célt, és előbb-utóbb elszakítják a földlakókat a Földtől. Ezért elhatározta, hogy elpusztít téged. A típusodból te vagy az egyetlen példány, és a rendőrfőnöknek jó oka volt feltételezni, hogy a Földön uralkodó konzervativizmus erejének és eltökéltségének demonstrálásával el tudja téríteni szándékuktól az űrlakókat. Azt is tudta, az űrországokban a közvélemény ugyancsak határozottan követeli az Űrváros-program végleges feladását. Dr. Sarton ezt bizonyára megvitatta vele. És a rendőrfőnök azt képzelte, hogy a tette megadja az utolsó lökést. De valószínűnek tartom — folytatta Baley —, hogy még a te megölésed, Daneel, se volt számára éppenséggel kellemes gondolat. Szívesebben végeztette volna el R. Sammyvel, csakhogy te annyira hasonlítasz az emberhez, hogy egy olyan primitív robot, mint Sammy, nem is ismerheti fel a különbséget. Az első törvény megállította volna. De az is lehet, hogy a rendőrfőnök más emberi lénnyel végeztette volna el a merényletet, ha nem ő az egyetlen, akinek bármikor szabad bejárása van az Űrvárosba. Elismerem, hogy ez is csak feltevés, de azt hiszem, közel járok az igazsághoz. Megállapodott egy találkában dr. Sartonnal, de szándékosan korán érkezett, vagyis hajnalban. Amikor, gondolom, dr. Sarton még aludni szokott, de te, Daneel, fönt vagy. Mellesleg, feltételezem, hogy dr. Sartonnal laktál, Daneel.