Isaac Asimov: Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

Julius Enderby tágra nyílt szemmel bámult Baley robbantópisztolyának fenyegető torkolatára.

— Ezért húsz évet kapsz, Baley — hebegte —, a City legmélyebb börtönében...

R. Daneel hirtelen megmozdult és megfogta Baley csuklóját.

— Ezt nem engedhetem meg, Elijah kollégám — mondta nyugodtan. — Nem szabad kárt okoznod a rendőrfőnökben.

Mióta R. Daneel a Citybe jött, Enderby most először szólt egyenesen hozzá:

— Fogd le! Első törvény!

— Nem akarom őt bántani, Daneel — hadarta Baley —, csak akadályozd meg, hogy letartóztasson:

Megígérted, hogy segítesz nekem tisztázni az ügyet. Még negyvenöt percem van.

— Rendőrfőnök úr — mondta R. Daneel anélkül, hogy eleresztette volna Baley csuklóját —, szerintem módot kellene adni Elijahnak, hogy elmondja, amit akar. E pillanatban összeköttetésben vagyok dr. Fastolfe-fal...

— Tessék? Hogyan? — kiáltotta vadul a rendőrfőnök.

— Önálló szubéterikus készülékem van — válaszolta R. Daneel. — összeköttetésbe léptem dr. Fastolfe-fal, és igen rossz benyomást tenne, rendőrfőnök úr, ha nem hallgatná végig Elijah-t. Hátrányos következtetéseket vonnának le belőle.

A rendőrfőnök szótlanul visszahanyatlott a székébe.

— Azt mondtam — kezdte Baley —, hogy ma a williamsburgi erőműtelepen voltál, főnök, elvettél egy alfaporlasztót, és odaadtad R. Sammynek. Szándékosan választottad a williamsburgi erőműtelepet, hogy gyanúba keverj engem. Még dr. Gerrigel újramegjelenését is felhasználtad, idehívtad a rendőrségre, de szándékosan rosszul beállított vezérlőbotot adtál neki, hogy a fényképészeti raktárban kössön ki, és ott megtalálja R. Sammyt. Joggal tételezted fel, hogy ő helyes diagnózist fog adni.

Baley leeresztette robbantópisztolyát.

— Ha most le akarsz tartóztatni, hát rajta. Csakhogy az Űrváros ezt nem fogja válasznak tekinteni.

— De az indíték! — buggyant ki Enderbyból zihálva. Szemüvege bepárásodott. Levette, és most megint olyan furcsán bizonytalannak, gyámoltalannak látszott. — Miféle indítékom lehetett rá?

— Hogy gyanúba keverj. Hogy útját álld a Sarton-féle nyomozásnak. Amellett R. Sammy túl sokat tudott.

— Miről, az ég szerelmére?!

— Arról, hogyan gyilkoltak meg öt és fél nappal ezelőtt egy űrlakót. Mert te ölted meg dr. Sartont az Űrvárosban.

Enderby nem szólt, csak lázasan markolászta haját és vadul rázta a fejét.

— Elijah kollégám — mondta a robot —, attól tartok, ez a feltevésed tarthatatlan. Mint tudod, Enderby rendőrfőnök nem lehetett képes arra, hogy meggyilkolja dr. Sartont.

— Nem? Hát hallgass ide és jól figyelj. Enderby engem kért fel a vizsgálat vezetésére, nem pedig valamelyik magasabb rangú kollégámat. Erre több oka is volt. Először is, még az egyetemről jó barátok vagyunk, és azt hitte, nekem sohase fog eszembe jutni, hogy régi pajtásom és nagyrabecsült főnököm lehet a gyilkos. Közismert lojalitásomra számított, érted? Másodszor tudta, hogy Jessie egy földalatti szervezet tagja, és így azt hitte, bármikor kitessékelhet a nyomozásból, vagy zsarolással elhallgattathat, ha túl közel járnék az igazsághoz. De ettől nem is nagyon tartott. Már rögtön az elején minden tőle telhetőt elkövetett, hogy bizalmatlanná tegyen irántad, Daneel, és ezzel elérje, hogy mi ketten külön úton járjunk. Tudott az apám lefokozásáról is. Sejtette, miképp fogok reagálni. Mert hát, tudod, a gyilkos számára nagy előny, ha ő vezeti a nyomozást.

— Honnét tudtam volna Jessie-ről? — suttogta erőtlenül a rendőrfőnök. A robothoz fordult: — Te! Ha ezt az egészet közvetíted az Űrvárosba, mondd meg nekik, hogy hazugság! Szemenszedett hazugság!

Baley egy pillanatra felemelte a hangját, aztán furcsa, feszült nyugalommal megint halkabbra fogta:

— Hát persze, hogy tudtál Jessie-ről. Konzervatív vagy, és szintén tagja a szervezetnek. Bizonyíték rá a régimódi szemüveged! Az ablakaid! Világos, hogy a beállítottságod ebbe az irányba fordít. De ennél meggyőzőbb bizonyítékaim is vannak. Honnét tudta meg Jessie, hogy Daneel robot? Ezen annak idején sokat törtem a fejemet. Persze most már tudjuk, hogy a szervezetében tudta meg, de ez mindjárt egy újabb kérdést vet fel: honnét tudták ők? Te, főnök, azzal a feltevéssel intézted ezt el, hogy valaki a cipőboltban felismerte Daneel robot voltát. Ezt már akkor se igen hittem el. Én magam, amikor megláttam, embernek véltem, pedig nekem jó szemem van. Tegnap ide kérettem dr. Gerrigelt Washingtonból. Később ugyan úgy határoztam, hogy több kérdésben is igénybe veszem a segítségét, de amikor felhívtam, csak az volt a szándékom, hogy meggyőződjem, felismeri-e Daneel robot voltát, ha én nem irányítom rá a figyelmét. És nem ismerte fel! Bemutattam őt Daneelnek, kezet fogtak, hármasban elbeszélgettünk, és csak amikor az emberszabású robotokra terelődött a szó, kapott észbe. Pedig dr. Gerrigel a Föld legnevesebb robotszakértője! És te mégis azt állítod, hogy pár konzervatív bajkeverő, méghozzá egy zavaros és feszült szituációban túltesz egy tudóson, és olyan biztos a dolgában, hogy az egész szervezetet mozgósítja? Világos, hogy a konzervatívok eleve tudták, hogy Daneel robot. A cipőboltbeli incidenst előre kitervelték, hogy megmutassák Daneelnek és rajta keresztül az Űrvárosnak, milyen erős robotellenes hangulat uralkodik a Cityben. És hogy megzavarják a nyomozást, vagyis a gyanút egyes egyénekről a lakosság egészére tereljék. De ha eleve tudták az igazat Daneelről, ki mondta meg nekik? Én nem. Rajtam kívül pedig csak egyetlen földlakó tudhatta az igazat, és az te vagy.

— Talán a rendőrségen is vannak kémeik — vágott közbe meglepő energiával a rendőrfőnök. — A konzervatívok egy egész sereget beépíthettek közénk.

A feleséged is közéjük tartozott, és ha rólam is feltételezed, miért ne lehetnének még mások is itt a rendőrségen?

Baley ajka gúnyos mosolyra görbült.

— Hagyjuk ezeket a titokzatos kémeket! Előbb nézzük meg, hová jutunk a kézenfekvő feltevésekkel. Én azt mondom, te vagy a nyilvánvaló, a tényleges informátor. Most így visszapillantva érdekes végiggondolni, főnök, hogy változott a kedélyállapotod aszerint, hogy messze voltam-e a megoldástól vagy közel. Kezdetben ideges voltál. Amikor tegnap reggel el akartam menni az Űrvárosba, és nem voltam hajlandó megmondani, miért, az idegösszeomlás határán álltái. Azt hitted, hogy máris rád bizonyítottam a tettet, igaz? Hogy a látogatásom csupán csapda, és a kezükre akarlak játszani. Azt mondtad, gyűlölöd őket. Majdnem elsírtad magad. Előbb azt hittem, az Űrvárosban elszenvedett megaláztatásaid emléke miatt, hiszen először ők is téged gyanúsítottak, de Daneel elmondta, hogy vigyáztak, nehogy megbántsanak. Te nem is tudtál róla, hogy gyanúba vettek. Idegességedet nem a megalázás, hanem a félelem idézte elő. Amikor aztán egy teljesen hamis feltevéssel álltam elő, amit te trimenzionálisan végighallgattál, és így láttad, milyen végtelenül messze vagyok az igazságtól, nyomban visszanyerted önbizalmadat. Még vitatkoztál is velem, védelmedbe vetted az űrlakókat. Ezután egy ideig teljesen magabiztos voltál. Meg is lepődtem, milyen könnyedén napirendre tértél afölött, hogy hamis váddal illettem az űrlakókat, holott korábban hosszan prédikáltál nekem az érzékenységükről. Élvezted, hogy bakot lőttem. De amikor felhívtam dr. Gerrigelt, és nem voltam hajlandó megmondani neked, hogy miért, újból elfogott a rettegés, mert attól féltél...