Isaac Asimov - Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

— Bocsánatot kérek — válaszolta Fastolfe —, de jobb szeretném, ha nem gyújtana rá.

A „jobb szeretném” ellentmondást nem tűrő tilalomnak hangzott, Baley ezt azonnal megértette. Zsebre vágta a pipát, amelyet a természetesnek vélt engedély reményében már a kezében tartott.

Persze hogy nem engedik, mondta magában dühösen. Enderby ugyan erre sem figyelmeztette, hiszen nem dohányos, de hát kézenfekvő. Az űrlakók a maguk higiénikus világában nem dohányoznak, nem isznak szeszesitalt, általában nincsenek semmiféle emberi gyarlóságaik. Nem csoda, hogy befogadják a robotokat ebbe a nyavalyás — hogy is nevezte R. Daneel? — C/Fe társadalmukba. Nem csoda, hogy R. Daneel ilyen jól meg tudja játszani a robotot. Mert a valóságban odakint valamennyien robotok.

— A túlságosan tökéletes hasonlatosság — mondta — csak egy tény a sok közül. Amikor hazavittem őt, a körzetünkben egy már-már forrongásnak beillő jelenetnek voltunk tanúi. — Ujjával mutogatott, mert nem tudta rászánni magát, hogy akár R. Daneelt, akár dr. Sartont mondjon. — ő akadályozta meg a zavargást. Robbantópisztolyt szegezett a lázongókra.

— Úristen — vágott közbe energikusan Enderby —, a jelentés szerint te voltál, aki...

— Tudom, főnök — felelte Baley. — A jelentés az én bemondásom alapján készült. Nem akartam jegyzőkönyvbe vétetni, hogy egy robot lelövéssel fenyegetett férfiakat és nőket.

— Persze, persze. — Enderbyt a puszta gondolatra is szemmel látható borzadály fogta el. Előrehajolt, hogy valamit megnézzen, ami a trimenzionális vevőkészülék képernyőjén kívül feküdt.

Baley sejtette, hogy mit néz: a rendőrfőnök az árammérőn ellenőrizte, nem hallgatják-e le az adást.

— Ez is a bizonyítékai közé tartozik? — kérdezte Fastolfe.

— Természetesen. A robotika első törvénye kimondja, hogy robot nem okozhat kárt emberi lényben.

— De R. Daneel nem bántott senkit.

— Ez igaz. Sőt utána kijelentette, hogy semmi körülmények között nem használta volna fegyverét. Csakhogy én még soha életemben nem hallottam olyan robotról, amely lelövéssel fenyegetett volna emberi lényeket. Mert még ha valójában nem is állt szándékában, már a puszta fenyegetés megsértené az első törvény szellemét.

— Értem, ön robotszakértő, Mr. Baley?

— Nem, uram. De természetesen tanultam általános robotikai és pozitronelemzést. Nem vagyok teljesen járatlan e tudományban.

— Ez derék dolog — kellemeskedett Fastolfe —; csakhogy, tudja, én viszont robotszakértő vagyok, és biztosíthatom önt arról, hogy a robotgondolkodás lényege a mindenség betű szerinti értelmezése. Vagyis nem az első törvény szellemét, hanem csak a betűjét tekinti kötelezőnek, önök a Földön az egyszerű típusaik megszerkesztésénél az első törvényt annyi mindenféle biztonsági intézkedéssel bástyázzák körül, hogy azok talán valóban képtelenek volnának egy embert lelövéssel fenyegetni. Ám egy olyan tökéletesített típusnál, mint amilyen R. Daneel, egészen másképp áll a dolog. Ha helyesen ítélem meg a szituációt, Daneel fenyegető magatartása szükséges volt ahhoz, hogy elfojtson egy lázongást. Tehát meg akarta akadályozni, hogy emberi lények kárt szenvedjenek. És ezáltal épp engedelmeskedett az első törvénynek, nem pedig szembeszegült vele.

.Baley gondolatban megvonaglott, de külsőleg teljesen megőrizte nyugalmát. Kemény csata lesz, és mégis saját fegyverével győzi majd le ezt az űrlakót.

— Az egyes érveim helyességét kétségbe vonhatja — jegyezte meg —, de összességükben mégis meggyőzőek. Tegnap este ennek az úgynevezett gyilkosságnak megvitatása során ez az állítólagos robot azt mondta, olyképpen tették detektívmunkára alkalmassá, hogy a pozitronáramköreibe egy új hatóerőt iktattak be. Éspedig az igazságszeretetet.

— Így is van. Szavamat adom rá — vetette közbe Fastolfe. — Három nappal ezelőtt az én felügyeletem mellett végezték el ezt az átalakítást.

— Az igazságszeretet beiktatását? Az igazság, dr. Fastolfe, elvont fogalom. Ezt csak emberi lények használhatják.

— Ha az igazságot, mint elvont fogalmat határozza meg, vagyis ha azt állítja, hogy annyit jelent, mint mindenkinek megadni a maga jussát, ragaszkodni a helyeshez vagy valami más effélét, akkor elfogadom az érvelését, Mr. Baley. Az elvont fogalmak emberi értelmezését a tudomány jelenlegi állása szerint valóban nem tudjuk beépíteni a pozitronagyakba.

— Ezt tehát ön mint robotszakember is elismeri?

— Természetesen. A kérdés azonban az, hogy mit értett R. Daneel az igazságon, amikor ezt a fogalmat használta?

— A beszélgetésünk összefüggéseiben ugyanazt kellett értenie, mint önnek, nekem vagy bármelyik emberi lénynek, és nem azt, amit egy robotnak.

— Miért nem kérdezi meg tőle, Mr. Baley, hogyan határozza meg ő ezt a fogalmat?

Baley kissé vesztett magabiztosságából. De azért R. Daneelhez fordult:

— Hát... halljuk!

— Mit, Elijah?

— Hogyan határozod meg az igazság fogalmát?

— Igazságról akkor beszélhetünk, Elijah, ha az összes törvényeket betartják. Fastolfe bólintott.

— Kitűnő meghatározás egy robot szájából. R. Daneelbe azt az óhajt építettük be, hogy minden törvényt betartasson. Az igazság tehát az ő számára igen konkrét fogalom, mert a törvények betartásán alapszik, ami viszont pontosan körülírt törvényeket tételez fel. Ebben nincs semmi absztrakció. Az emberi lények felismerhetik azt a tényt, hogy bizonyos törvények valamilyen elvont erkölcsiség szempontjából helytelenek és a betartatásuk ezért igazságtalan. De te mit szólsz ehhez, R. Daneel?

— Igazságtalan törvény — felelte R. Daneel higgadtan —, ez önmagának ellentmondó fogalom.

— Egy robot számára valóban az, Mr. Baley. Látja hát, hogy nem szabad összekeverni az ön igazságát R. Daneelével.

Baley most hirtelen ismét R. Daneelhez fordult:

— Tegnap éjjel te kimentél a lakásomból.

— Ez igaz — válaszolta R. Daneel. — Sajnálom, ha ezzel megzavartam volna az álmodat.

— És hová mentél?

— A férfi mosdóhelyiségbe.

Baley egy pillanatra meghökkent. Ez a kijelentés, amint erről korábban megbizonyosodott, megfelelt a valóságnak, ő azonban nem várta, hogy R. Daneel ezt a választ fogja adni. Megint vesztett valamit magabiztosságából, de azért nem adta fel a harcot. A rendőrfőnök figyelte őket, szemüvege az egyik beszélőről a másikra villant. Baley most már nem visszakozhatott, akármiféle álokoskodásokat sorakoztatnak is föl ellene. Állnia kell a sarat.

— Amikor megérkeztünk a körzetembe — mondta — ő ragaszkodott hozzá, hogy velem együtt bejöjjön a mosdóba. Gyatra kifogást hozott fel. Az éjszaka folyamán, mint ahogy az imént maga is bevallotta, újból kiment. Ha emberi lény volna, azt mondanám, minden oka és joga megvolt rá. Tagadhatatlanul. De egy robotnál ennek semmi értelme! És így csak azt a következtetést lehet levonni, hogy ember.

Fastolfe bólintott. Láthatólag a legcsekélyebb mértékben se jött zavarba.

— Ez rendkívül érdekes. Talán kérdezzük meg tőle, hogy mit keresett tegnap éjjel a mosdóban. Enderby rendőrfőnök előrehajolt.

— Kérem, dr. Fastolfe — motyogta —, nem ildomos...

— Ne nyugtalankodjék, rendőrfőnök úr — vágott közbe Fastolfe. Keskeny ajkán mintha mosoly játszadozott volna, pedig nem mosolygott. — Biztos vagyok benne, hogy R. Daneel válasza nem fogja megsérteni sem az ön, sem Mr. Baley érzékenységét. Halljuk, Daneel, mit kerestél a mosdóban?