Isaac Asimov - Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

Egy hangos pillanatban a riadóautó szirénájának vad vinnyogásától kísérve elhagyták az autóutat, és fokozatosan rákanyarodtak a City egyik folyosójának közlekedési pályájára.

A közlekedési pályák a múlt emléke iránti tiszteletből az egyes nagyobb folyosókon még mindig lelkiismeretesen be voltak jelölve. De járművek már nem közlekedtek rajtuk, legfeljebb egy-egy riadó- vagy tűzoltóautó vagy egy-egy műhelykocsi, és így a gyalogosok számára tökéletes biztonságot nyújtottak. Baley kocsijának vijjogására most méltatlankodva, sietősen rebbentek szét.

És most, hogy mindenütt lárma harsogott körülötte, már Baley is szabadabban lélegzett. Ámde ez csak néhány percig tartott, mert alig kétszáz yard után bekanyarodtak arra a félhomályos folyosóra, amely az Űrváros bejáratához vezetett.

Már vártak rájuk. Az őrök látásból nyilvánvalóan ismerték R. Daneelt, és noha maguk emberek voltak, mégis minden feszélyezettség nélkül fejbólintással üdvözölték a robotot.

Egyikük Baleyhez lépett, és tökéletes, bár merev, katonás udvariassággal tisztelgett. Magas, komoly képű ember volt, de az űrlakó-testalkatnak mégse olyan tökéletes mintapéldánya, mint R. Daneel.

— Szabad kérnem a személyazonossági igazolványát, uram — mondta.

Gyorsan, de alaposan megvizsgálta az igazolványt. Baley látta, hogy az őr testszínű kesztyűt visel, és mindkét orrlyukába alig látható szűrőt dugott.

Az őr most újból tisztelgett, és visszaadta az igazolványt. — Itt talál egy kis férfi mosdóhelyiséget, örömmel rendelkezésére bocsátjuk, ha le akar zuhanyozni.

Baley már-már nemet mondott, de R. Daneel gyengéden megrántotta a kabátujját. Az őr visszament a helyére.

— A szokások szerint, Elijah kollégám — mondta R. Daneel —, a City lakói, mielőtt bemennek az Úrvárosba, lezuhanyoznak. Ezt csak azért mondom neked, mert bizonyára nem akarod, hogy emiatt az előtted ismeretlen szokás miatt akár te, akár mi kellemetlen helyzetbe kerüljünk. Egyébként végezz el minden egyéb higiéniai teendőt is, amit ajánlatosnak tartasz, mert az Űrvárosban nincsenek ilyesmire alkalmas helyiségek.

— Hogyhogy? — kérdezte ingerülten Baley. — Az lehetetlen.

— Persze úgy gondoltam — helyesbített R. Daneel —, hogy a City-lakók számára nincsenek.

Baley arcára félreérthetetlenül ellenséges csodálkozás ült ki.

— Sajnálom — jegyezte meg R. Daneel —, de nálunk ez a szokás.

Baley szó nélkül bement a mosdóba. Inkább érezte, mint látta, hogy R. Daneel követi. Ellenőriz? — kérdezte magától. — Meggyőződik róla, hogy lemosom-e magamról a City porát?

Egy pillanatig vad örömet érzett a gondolatra, milyen meglepetésben részesíti majd az Űrvárost. Emellett szinte jelentéktelennek tűnt, hogy mondhatni saját mellének szegezi a robbantópisztolyt.

A mosdó kicsi volt, de jól felszerelt, tiszta és fertőtlenített. Baley valamilyen erős illatot érzett a levegőben. Egy ideig tűnődve szagolgatta, nem tudta, mire vélje.

Ózon! — villant fel aztán az agyában. Ibolyántúli sugarakkal árasztják el a helyiséget.

Egy kis tábla gyúlt ki és aludt el többször egymásután, majd végül égve maradt. „Kérjük a látogatót — olvasta rajta Baley —, vegye le minden ruhadarabját, beleértve a cipőjét is, és helyezze az alul levő tartályba.”

Baley engedelmeskedett. Leoldotta robbantópisztolyának szíját, majd meztelen dereka köré tekerte. A fegyver kényelmetlenül súlyos volt.

A tartály becsukódott, és a ruhadarabok eltűntek. A jelzőtáblán az írás kialudt, majd egy új felirat jelent meg rajta: „Kérjük a látogatót, hogy végezze el testi szükségleteit, azután használja a nyíllal jelzett zuhanyt.”

Baley úgy érezte magát, mint valamilyen futószalagra helyezett szerszám, amelyet távirányítású elektromos marókéssel formálgatnak.

Amikor belépett a kis zuhanyozóba, első dolga volt, hogy a pisztolytáskájára ráhúzza és körös-körül alaposan lecsíptesse a vízhatlan tokot. Hosszú gyakorlatból tudta, még így se kell öt másodperc hozzá, hogy előrántsa és használja.

A zuhanyozóban nem talált se fogast, se kampót, amire ráakaszthatta volna fegyverét. Sőt, még zuhanyozófejet se látott. A pisztolyt a fülke bejáratától távol az egyik sarokba tette.

Most újból felvillant egy tábla: „Kérjük a látogatót, hogy nyújtsa ki egyenesen a karját és álljon a középütt levő körbe.”

Baley a megfelelő méretű kis mélyedésbe állt. Az írás kialudt. Ekkor a mennyezetről, a padlóról, valamint mind a négy falról csípős, habzó vízpermet zúdult rá. Még a talpa alatt is érezte bugyogását. A zuhanyozás egy teljes percig tartott, bőre a meleg és a nyomás egyesített erejére kivörösödött, a párás melegben tüdeje lélegzet után kapkodott. Aztán egy újabb percig hűs, alacsony nyomású vízsugár érte testét, majd még egy percig meleg levegő, úgyhogy a végén ott állt teljesen szárazon, felüdülve.

Fölvette pisztolyát meg a szíjat, és látta, hogy az is száraz és meleg. Felcsatolta a fegyvert, kilépett a fülkéből, épp amikor R. Daneel is kijött a szomszéd zuhanyozóból. Hát persze! R. Daneel ugyan nem Citylakó, de azért őrá is lerakódott a City pora.

Baley ösztönösen félrefordította a fejét. De aztán eszébe jutott, hogy végül is Daneelék szokásai nem azonosak a City szokásaival. Így hát egy pillanatra a robot felé sandított. Ajkán halvány mosoly suhant végig. R. Daneelnek nemcsak az arcvonásai és keze hasonlított az emberi lényekéhez, hanem egész teste a legnagyobb pontossággal utánozta az eredetijét.

Baley elindult abban az irányban, amelyben állandóan haladt, mióta belépett a mosdóhelyiségbe. A ruhái szépen összehajtogatva már vártak rá. Meleg, tiszta szagot árasztottak.

„Kérjük a látogatót, öltözzék fel és tegye kezét a jelzett mélyedésbe”, utasította most a felirat.

Baley engedelmeskedett. Amikor a tiszta, tejszínű felületre tette a kezét, középső ujja hegyén határozott szúrást érzett. Gyorsan elkapta ujját, és látta, hogy egy kis vércsepp szivárog ki belőle. De a vérzés, mialatt figyelte, már el is állt.

Lerázta a vércseppet, és összenyomta ujjahegyét, de ettől se jött ki belőle több vér.

Nyilvánvalóan vérvizsgálatot csinálnak. Kifejezett nyugtalanság fogta el. A rendőrségen a szokásos évenkénti orvosi felülvizsgálatot, efelől biztos volt, fele olyan gonddal és tudományossággal se hajtják végre, mint ezek a hűvös, robotgyártó űrlakók. De nem is nagyon kívánta, hogy túl alaposan megvizsgálják egészségi állapotát.

A várakozási idő hosszúnak tűnt, de amikor a tábla újból felvillant, csak ennyit mondott: „A látogató folytathatja útját.”

Baley megkönnyebbülten fellélegzett. Egy boltíves folyosón haladt végig. De aztán két fémrúd zárta el az útját, és a csillogó levegőben ezeket a szavakat olvasta: „Figyelmeztetés! A látogató ne menjen tovább!”

— Mi a fene! — fortyant fel Baley, megfeledkezve róla, hogy még mindig a mosdóhelyiségben van. R. Daneel hangja ütötte meg a fülét:

— A szimatolók, úgy látszik, valami áramforrást fedeztek fel. Talán robbantópisztoly van nálad, Elijah?

Baley pulykavörös arccal penderült hátra. Kétszer is belefogott, amíg végre sikerült kinyögnie:

— Egy rendőrnek szolgálatban és szolgálaton kívül mindenkor magán vagy a keze ügyében kell tartania robbantópisztolyát.