Arthur Clarke - Randevú a Rámával

A Rámába vezető út nyitva állt.

Dr. Bose szerint súlyos hiba volt, hogy az Egyesült Bolygók Tanácsát a Holdra helyezték. A Föld ezáltal vezetőszerephez jutott, uralván a kupolán túli területeket is. Ha már itt kellett felépíteniük, tehették volna a Túloldalra, ahol nem látni ennek a hipnotikus korongnak a sugárzó fényét…

Persze, most már késő, és tulajdonképpen nem is volt más lehetőség. Akár tetszik a kolóniáknak, akár nem, az elkövetkező évszázadokban a Föld lesz a Naprendszer kulturális és gazdasági ura.

Dr. Bose a Földön született, csak harmincéves korában vándorolt át a Marsra, és ezért úgy érezte, elég tárgyilagosan tudja megítélni a politikai helyzetet. Mostanára eldöntötte, hogy többé nem tér vissza szülőbolygójára, noha űrkomppal mindössze ötórás útról volt szó. 115 éves kora ellenére tökéletesen egészséges volt, de már nem viselte volna el az élete során három ízben bekövetkezett, más-más gravitációhoz való alkalmazkodáshoz szükséges rekondicionálást.

Időnként azonban nagyon levert volt attól, hogy évről évre ugyanazokat az arcokat kell látnia. Elismeréssel adózott az orvostudomány csodáinak, és semmiképpen sem kívánta vissza a régi időket — de e körül a tárgyalóasztal körül egytől egyig olyan emberek ülnek, akikkel már fél évszázada együtt dolgozik. Pontosan tudta, ki mit fog mondani, és hogyan fog szavazni egy adott kérdésről. Néha azt kívánta, bárcsak valamelyikük váratlan dologra ragadtatná magát akár őrültségre is…

Valószínűleg a többiek is ugyanígy éreznek…

A Ráma-bizottság jelenleg még ésszerűen kevés tagot számlált, de már nyilván nem sokáig. Hat kollégája — a Merkur, a Föld, a Hold, a Ganümédész, a Titan és a Triton képviselője — személyesen volt jelen. Ez rendjén is van így, hiszen elektronikus diplomácia nem megoldható naprendszeri távolságokban. Néhány idősebb államférfi, akik a Földön régen alapvetőnek tartott azonnali érintkezéshez szoktak hozzá, soha nem tértek napirendre afölött, hogy a rádióhullámok percek, esetleg órák alatt jutnak el egyik bolygóról a másikra. «Ti, tudósok, nem tudtok rá valamilyen megoldást találni?» — keseregtek, amikor megtudták, hogy személyes beszélgetésre nem kerülhet sor a Föld és távolabbi gyermekei között. Egyedül a Holdról volt meg az alig elfogadható másfél másodperces késés — beleszámítva a vele járó összes politikai és pszichológiai következményeket. A csillagászat eme törvénye alapján a Hold — és csakis a Hold — lett és maradt a Föld elővárosa.

Ezen kívül még három szakértőt kooptáltak személyesen a bizottságba. Régi ismerőse, Davidson professzor, a csillagász, ma nem is volt annyira ingerlékeny, mint rendesen. Dr. Bose nem is tudott a dámára küldött első szondát megelőző harcokról, de a professzor kollégái nem hagyták tájékozatlanul.

Dr. Thelma Price — akinek hírnevét az az ötven éve történt régészeti robbanás alapozta meg, melyet a hatalmas vízi múzeum, a Földközi-tenger lecsapolása követett — számos tévéfellépésének köszönhette népszerűségét.

Dr. Bose jól emlékezett az izgalomra, amikor a görög, a római és számos egyéb civilizáció elveszett kincsei újra napvilágra kerültek. Ez ama kevés alkalmak egyike volt, amikor sajnálta, hogy a Marson él.

Carlisle Perera exobiológus jelenléte szintén kézenfekvő volt, éppúgy, mint Dennis Solomonsé, a tudománytörténészé. Dr. Bose talán egy kicsit kevésbé örült Conrad Taylor, az ünnepelt antropológus jelenlétének, aki azzal szerezte hírnevét, hogy egyedülálló módon kapcsolta össze a tudományt és az erotikát abban a munkájában, mely a serdülőkori rítusokat vizsgálta a huszadik század végi Beverly Hillsben.

Mr Lewis Sands jelenléte a bizottságban azonban vitán felül álló volt. Ez az ember, akinek tudásával csak kifogástalan modora vetekedett, csupán akkor dühödött fel, ha valaki kora Arnold Toynbee-jeként emlegette.

A nagy történész nem volt jelen személyesen; még egy ilyen fontos tanácskozás kedvéért sem volt hajlandó elhagyni a Földet. A valóditól alig megkülönböztethető sztereoképe a dr. Bose jobbján lévő széket foglalta el, s az illúzió teljessége kedvéért valaki még egy pohár vizet is tett eléje.

Dr. Bose azon a véleményen volt, hogy egy ilyen technikai tour de forte teljesen fölösleges, ám — meglepő módon — sok tekintélyes ember gyermekes örömét lelte abban, ha két helyen lehet egyszerre. Megesett, hogy az elektronikánk eme csodája komikus helyzeteket eredményezett: egy diplomáciai fogadáson történt, hogy valaki át akart menni egy sztereogrammon, és későn vette észre, hogy az a valódi személy. Még furcsább volt, amikor ilyen vetített alakok megpróbáltak kezet rázni…

Őexcellenciája, az Egyesült Bolygók marsbeli nagykövete kalandozó gondolatait összeszedve megköszörülte a torkát, és megszólalt

— Uraim, a bizottság ülése megkezdi munkáját. Azt hiszem, helyesen fogalmazok, ha kijelentem: rendkívüli képességű emberek gyűltek össze egy rendkívüli helyzet megvitatására. A főtitkár utasítása alapján értékelnünk kell a helyzetet, és szükség esetén tanácsainkkal kell segítenünk Norton parancsnokot.

A helyzet tüneményes leegyszerűsítése hangzott el, és ezt mindenki tudta. Amennyiben igen súlyos veszélyhelyzet nem alakul ki, a bizottság soha nem léphet közvetlen kapcsolatba Norton parancsnokkal — ha ő egyáltalán tud a létezésükről. A bizottság ugyanis az Egyesült Bolygók Tudományos Szervezetének csak ideiglenes megbízottjaként működött, igazgatóján keresztül adott jelentést a főtitkárnak. Az űrkutatás ugyan hozzátartozott az Egyesült Bolygók feladataihoz — de inkább gyakorlati, mintsem tudományos szempontból. Elméletben ez nem jelentett nagy különbséget, a Ráma-bizottság — mint bárki más — felhívhatta Norton parancsnokot, hogy ellássa hasznos tanácsaival.

De az űrtávbeszélés költséges mulatság. Az Endeavourral csak a BOLYGÓBIZOTTSÁGon át — amely híres volt szigorú és jól szervezett ügyviteléről — lehetett beszélni. Nem volt könnyű felvenni velük a kapcsolatot; valaki már dolgozott is rajta, de pillanatnyilag a BOLYGÓBIZOTTSÁG keményszívű kompjúterei még nem ismerték el a Ráma-bizottság létezését.

— Ennek a Norton parancsnoknak — mondta Sir Robert

Mackay, a Föld nagykövete — óriási a felelőssége. Miféle ember?

— Erre tudok önnek válaszolni — felelte Davidson professzor, és ujjait végifuttatta jegyzetfüzete adattárolójának billentyűzetén. Homlokát ráncolva figyelte a képernyőn megjelenő adatsorokat, és máris belekezdett a rövid összefoglalásba.

— William Tsien Norton, született 2077-ben, az óceánfabeli Brisbane-ben. Iskoláit Sydneyben, Bombayben és Houstonban végezte. Ezután öt évig tanult meghajtást Asztrográdban. Kinevezését 2102-ben kapta. Sorra elérte a szokásos rangokat — a harmadik Perszephoné-expedíció hadnagya, kiválóan szerepelt a Vénuszon felállítandó bázis tizenötödik kísérletében, és így tovább, és így tovább… Kiváló személyi lap, kettős állampolgárság: Föld és Mars… felesége és gyermeke él Brisbane-ben, feleség és kettő gyerek Port Lowellban, a harmadikra folyamatban van az engedély…

— Feleségre? — kérdezte Taylor ártatlan arccal.

— Gyerekre, természetesen — recsegte a professzor, még mielőtt észrevehette volna a többiek arcán megjelenő gúnyos mosolyt. Kuncogás is hallatszott az asztal körül, bár a túlzsúfolt Föld képviselői inkább irigykedtek. Egy évszázad szigorú intézkedései ellenére a Földön még mindig nem sikerült a népességet a célul kitűzött egybillió alá szorítani.