Arthur Clarke - Randevú a Rámával

— Bármilyi meghajtórendszert; Sir Robert, mely nem a rakétaelven működik. Az antigravitáció, ha lehetséges, tökéletes megoldást jelenthet. Mi jelenleg még nem tudjuk, hol keressünk efféle meghajtást, és a tudósok többsége nem is hisz ezek létezésében.

— Nem létezik — vetette közbe Davidson professzor. — Ezt Newton már eldöntötte. Nem létezik akció reakció nélkül. Az űrmeghajtás képtelenség. Ez a véleményem.

— Talán igaza van — mondta Perera tőle szokatlan szelídséggel. — De ha a Rámának nincs űrmeghajtásé, akkor nincs semmiféle meghajtása. Egyszerűen nincs hely hagyományos hajtóművek, óriási üzemanyagtartályok számára.

— Nehéz elképzelni, hogy egy egész világ csak úgy sodródik — mondta Dennis Solomons. — Mi történne a bent lévő tárgyakkal? Mindent rögzíteni kellene. Rendkívül kellemetlen helyzet.

— Hát, a gyorsulás minden bizonnyal rendkívül kicsi lehet. A legnagyobb problémát a Szalag-tenger vize jelenthetné. Hogyan lehet megakadályozni, hogy a…

Perera hangja hirtelen elhalt, a szeme elfátyolosodott. Mintha kezdődő epilepsziás roham kínozná, vagy szívroham környékezné. Kollégái riadtan néztek rá, de ő hirtelen magához tért, öklével az asztalra csapott, és felkiáltott:

— Hát persze! Ez mindent megmagyaráz! A déli szikla úgy már értem!

— Én nem — mormogta a Hold nagykövete, valamennyi jelenlévő társa nevében is.

— Nézzék csak a Rámának ezt a hosszmetszetét — folytatta izgatottan Perera, miközben kinyitotta a térképét. — Önöknek is van példányuk? A Szalag-tengert kénszikla fogja közte, melyek egy-egy teljes kört írnák le a Ráma belsejében. Az északi csupán ötven méter magas; a déli viszont csaknem ötszáz méteres. Mi indokolja ezt a nagy különbséget? Eddig még senki sem talált elfogadható magyarázatot rá.

De tegyük fel, hogy a Ráma képes önmagát hajtani, oly módon; hogy gyorsuláskor az északi oldal van elöl. A tenger vize ekkor visszafelé mozdul el, tehát a déli oldal szintje megemelkedik, talán többszóz métert is. Íme a szikla magyarázata. Lássuk csak…

Perera sebesen írni kezdett. Meglepően rövid idő múlva nem lehetett több húsz másodpercnél — diadalmas arccal nézett fel.

— A szikla magasságának ismeretében kiszámíthatjuk a Ráma maximális gyorsulását. Ha ez meghaladná az egy— gravitáció 2 %-át, a tenger átömlene a déli féltekére.

— Egy g ötvenedrésze? Nem valami sok.

— De igen, tízmillió megatonna tömeg esetében. És nem is kell több csillagközi manőverek végrehajtásához.

— Nagyon köszönjük, dr. Perera — mondta a Merkur nagykövete. — Sok olyasmit mondott, amin eltöprenghetünk. Elnök úr, közölhetjük Norton parancsnokkal, mennyire fontos, hogy megnézzék a «Déli-sark» vidékét?

— Norton megtesz mindent, amit csak lehet. A tenger, mint tudja, az akadálya. Valami tutajfélét próbálnak építeni, hogy legalább New Yorkig eljussanak.

— A «Déli-sark» még fontosabb lehet. Időközben fel fogom erre hívni a közgyűlés figyelmét. Egyetértenek velem? Ellenvetés nem jött, még dr. Taylortól sem. De éppen abban a pillanatban, amikor a bizottság tagjai már-már megszakították a kapcsolatot, Sir Lewis felemelte a kezét.

Az öreg történész nagyon ritkán szólalt meg, de akkor mindenki odafigyelt arra, amit mondott.

— Tegyük fel, úgy találjuk, hogy a Ráma aktív, és rendelkezik ezekkel a lehetőségekkel. Ismerek egy régi katonai mondást, mely szerisit a lehetőség nem jelent egyet a szándékkal.

— Meddig várakozzunk, míg kiderül, mi a szándékuk? — kérdezte a hermészi. — Mire rájövünk, talán már késő lesz.

— Máris elkéstünk. Semmivel sem tudjuk befolyásolni a Rámát. Kétlem, hogy valaha is tudtuk volna.

— Ezzel nem értek egyet, Sir Lewis. Sok mindent tehetünk, ha szükséges. De kétségbeejtőén rövid az időnk. A Ráma egy kozmikus tojás, melyet a Nap sugarai melegítenek. Bármelyik pillanatban kikelhet.

A bizottság elnöke leplezetlen csodálkozással nézett a Merkur nagykövetére. Diplomata pályafutása során ritkán lepődött meg ennyire.

Álmában sem gondolta volna, hogy egy hermészi ilyen költői képzelőerővel rendelkezhet.

Amikor a legénység egy tagja «parancsnoknak», vagy ami még rosszabb, «Norton úrnak» szólította, mindig valami komoly dologról volt szó. Emlékezete szerint Boris Rodrigo még sohasem szólította így, tehát most kétszeresen fontos dologról fog értesülni. Rodrigo korvettkapitány még rendes körülmények között is rendkívül komoly és józan ember volt.

— Mi a baj, Boris? — kérdezte, amikor a kabin ajtaja becsukódott mögöttük.

— Engedélyt kérek, parancsnok, hogy használhassam a hajó szükségvonalát, mert szeretnék közvetlen üzenetet küldeni a Földre.

Ez valóban szokatlan dolog volt, ha nem is példa nélkül álló. Rutinjelek mentek a legközelebbi bolygó reléjére — jelenleg a Merkuron át —, és annak ellenére, hogy mindössze pár perces útról volt szó, gyakran 5–6 óra is eltelt, mire az üzenet a címzett asztalára került. Az esetek 99 %-ban ez nem okozott gondot, de szükség esetén — a kapitány belátása szerint — használhattak közvetlenebb és persze drágább csatornát is.

— Tudja, ugye, hogy a kérését indokolnia kell? Minden rendelkezésünkre álló hullámsáv adatközlésre van fenntartva. Halaszthatatlan személyes ügy?

— Nem, parancsnok. Annál sokkal fontosabb. Üzenetet akarok küldeni az Anyaszentegyháznak.

— »Ajaj! — gondolta Norton. — Most mit tegyek?» — Aztán hangosan azt mondta

— Örülnék, ha megmagyarázná.

Nem egyszerűen a kíváncsiság mondatta ki vele a kérést noha, mi tagadás, kíváncsi is volt. Arról volt szó, ha megadja Borisnak a kért előjogot, neki magának is egyet kell értenie vele.

A nyugodt, kék szemek rászegeződtek. Norton sohasem tapasztalta, hogy Boris elveszti az önuralmát, vagy másnak mutatkozna, mint amilyennek ismerték. Mindig tökéletesen magabiztos volt, mint minden kozmo-keresztény. Hitük egyik pozitív vonása volt, hogy segítségével igazán jó űrhajósokká tudtak válni. Semmiben nem kételkedő bizonyosságuk azonban néha kicsit bosszantotta ama szerencsétleneket, akik nem fogadták el a kinyilatkoztatást.

— A Ráma céljával kapcsolatos, parancsnok. Azt hiszem, rájöttem.

— Folytassa!

— A helyzet a következő. Adott egy teljesen üres, élettelen világ, amely ugyanakkor alkalmas emberi életre. Van víz és van belélegezhető atmoszféra. Az űr mélységeiből egyenesen a Naprendszerbe érkezett, teljességgel hihetetlen, hogy puszta véletlenről van szó. És nem csak vadonatújnak látszik, olyan, mintha még soha nem használták volna.

«Mindezt már tucatnyiszor végiggondoltuk — mondta magában Norton. — Mit tud Boris hozzátenni?»

— Hitünk szerint számíthatunk ilyen látogatásra, de hogy milyen formában, azt nem tudjuk pontosan. A Biblia utal rá. Ha ez nem a Második Eljövetel, akkor talán a Második Ítélet Napja; az elsőt Noé történetéből ismerjük. Azt hiszem, a Ráma egy kozmikus Bárka, s azért küldték, hogy az arra érdemeseket megmentsék vele.

Hosszú csend támadt a kapitány kabinjában. Nem mintha Norton nem talált volna szavakat — inkább arról volt szó, hogy túlságosan sok kérdés merült fel benne egyszerre, és nem tudta, melyiket tanácsos most feltennie.

Végül a legszelídebb és legmellékesebb hangján azt mondta:

— Nagyon érdekes elképzelés, és bár nem osztozom a hitében, szívfájdítóan tetszetős.