Frank Herbert - A Dűne

— Mi van itt? — kérdezte.

— Az amtal törvénye — mondta Stilgar. — Jamis követeli az őt megillető jogot, hogy próbára tegye, megillet-e téged a legendai szerep.

— Valakinek ki kell állnia a nő bajnokaként — mondta Jamis. — Ha az ő bajnoka nyer, akkor az övé az igazság. De azt mondják… — elnézett a köréjük nyomakodott fejek fölött — …azt mondják, nincs szüksége fremen bajnokra — ami csak azt jelentheti, hogy vele jött a bajnoka, aki kiáll az igazságért!

Párviadalt akar Paullal! gondolta Jessica.

Elengedte Stilgar karját, egy lépést tett előre.

— Eddig még sohasem bíztam másra, hogy kiálljon helyettem — mondta. — Nem tudom, miért kellene…

— Ne oktass ki minket arra, hogy nálunk mi a szokás! — förmedt rá Jamis. — Majd akkor hiszek neked, ha látom a bizonyítékot! Lehet, hogy Stilgar mondta meg, mit mondjál reggel. Lehet, hogy a szádba rágta a szavakat, te meg elszajkóztad nekünk, abban a reményben, hogy bolonddá teszel minket!

Elbánhatok vele, gondolta Jessica, de az esetleg ellentmondana az ő legendaértelmezésüknek. És megint átvillant rajta, hogy milyen különös módon eltorzult ezen a bolygón a Missionaria Protectiva munkássága.

Stilgar Jessicára nézett, halkan szólt hozzá, de érezhetően úgy, hogy a csoport legtávolabbi szélén állók is meghallják:

— Jamis olyan ember, Sayyadina, aki nem tud megbocsátani. A fiad leterítette, és…

— Véletlen volt! — ordította Jamis. — Boszorkányság volt az a Tuono-medencében, most majd bebizonyítom!

— …korábban legyőztem én magam is — folytatta Stilgar. — Ezzel a tahaddi-kihívással most nekem is meg akarja mutatni. Túl erőszakos ez a Jamis ahhoz, hogy valaha is jó vezér lehessen belőle — túl sok benne a ghafla, állhatatlan. Csak a szája a törvényeké, a szívét a zarfa uralja, az elfordulás. Nem, sohasem lehetne belőle jó vezér. Eddig nem bántottam, mert a harcban hasznát lehet venni, de ha elfogja ez a késforgató düh, akkor már a tulajdon közösségét veszélyezteti.

— Stilgar! — harsant fel Jamis hangja.

Jessica jól értette, mit csinál Stilgar — el akarta terelni Jamis haragját Paulról, magára akarta vonni a kihívást.

Stilgar most szembefordult Jamisszal, és Jessica megint hallotta a békítő szándékot a zengő hangban:

— Jamis, ez még gyerek! Hiszen csak…

— Te magad mondtad, hogy férfi — szólt Jamis. — Az anyja azt mondta , hogy átesett a gom-dzsabbaron. Víztől telt a húsa, majd kicsattan a víztől! Akik a csomagját hozták, azt mondták, több literkanna víz van benne. Több literkanna! És közben mi a gyűjtőzsebeinket szívogatjuk; mihelyt egy csepp víz összegyűlik bennük!

Stilgar Jessicára pillantott.

— Igaz ez? Víz van a csomagotokban?

— Igen.

— Több literkanna?

— Kettő.

— Mi volt a szándékotok ezzel a vagyonnal?

Vagyon? ismételte meg magában Jessica. Megrázta a fejét, érezte, hogy rideg a hangja, ahogy válaszol:

— Ahol én születtem, ott víz hullott az égből, és széles folyókban folyt végig a földön — mondta. Olyan hatalmas tengerekben állt ott a víz, hogy nem lehetett látni a túlsó partjukat. Engem nem tanítottak meg az ilyen vízfegyelemre. Eddig még sohasem kellett így gondolkodnom.

Sóhajtás szakadt ki a körülöttük állókból.

— Víz hullott az égből… — suttogták — …folyt a földön.

— Tudtad, hogy vannak közöttünk, akiknek véletlenül kiömlött a víz a gyűjtőzsebéből, és nagy bajban lesznek, mielőtt estére Tabrba érünk?

— Honnét tudtam volna? — Jessica megrázta a fejét. — Ha szükségük van rá, adjál nekik vizet a csomagunkból.

— Ez volt a szándékod ezzel a vagyonnal?

— Az volt a szándékom, hogy az életet óvjam vele — mondta Jessica.

— Akkor elfogadjuk az áldásodat, Sayyadina.

— Nem fogsz vízzel megvásárolni minket! — vetette oda Jamis. — És te sem fogsz magadra haragítani, Stilgar. Látom én, hogy azt szeretnéd, hívjalak ki téged, mielőtt bebizonyítottam az igazamat!

Stilgar szembefordult a férfival.

— Feltett szándékod, Jamis, hogy megküzdj egy gyerekkel? — Halk, metsző volt a hangja.

— Próbára kell tenni a nő igazát!

— Akkor is, ha az én védelmem alatt áll?

— Az amtal törvénye jogot ad rá — mondta Jamis.

Stilgar bólintott.

— Igaz. És ha a fiú nem aprít föl, akkor utána az én késemmel kerülsz majd szembe. És most nem fogom vissza a pengét úgy, ahogy egyszer visszafogtam.

— Ezt nem tehetitek! — mondta Jessica. — Paul még csak…

— Nem avatkozhatsz bele, Sayyadina — mondta Stilgar. — Tudom persze, hogy engem le tudsz győzni, tehát le tudod győzni akármelyikünket — de mindannyiunkat egyszerre nem. Ennek így kell lennie. Így parancsolja az amtal törvénye.

Jessica nem jutott szóhoz. Csak nézte Stilgart a parázsgömbök zöldes fényében, látta, milyen démoni maszk kövült rá a férfi arcvonásaira. Jamisra fordította a tekintetét, szemügyre vette az arckifejezését, azt gondolta: Ezt már előbb észre kellett volna vennem. Ez az ember mindig magában dúl-fúl, olyanfajta, aki észrevétlenül hergeli föl magát. Fel kellett volna készülnöm ellene.

— Ha bántani mered a fiamat — szólalt meg —, velem kerülsz szembe! Kihívlak most! Nem marad belőled egy…

— Anyám… — Paul odalépett, megérintette a karját. — Talán ha megmagyaráznám Jamisnak, hogyan…

— Megmagyarázná! — mondta csúfondárosan Jamis.

Paul elhallgatott, rámeredt a férfira. Nem érzett félelmet. Jamis esetlen mozgásúnak látszott, és az éjszakai összecsapásuk során könnyen el tudott bánni vele. Paul azonban még mindig érezte az idő szövevényének sűrű gomolygását a barlangban, még mindig ott lebegett előtte a számtalan jövőkép, amelyek mindegyikében holtan hevert a kés alatt. Szinte alig volt kiút abban a látomásban…

Stilgar szólalt meg:

— Sayyadina, most eredj távolabb, hogy ne…

— Ne szólítsd Sayyadinának! — mondta Jamis. — Majd ha bebizonyosodott! Tudja az imádságot, na és? Mi van abban? Minden gyerek tudja!

Már eleget beszélt, gondolta Jessica. Kiismertem. Egyetlen szóval meg tudnám bénítani. Tétovázott. De mindannyiukkal nem bánhatok el.

— Akkor hát ide hallgass! — mondta furcsán lebegő hangon, amely fölcsapott a végén.

Jamis rámeredt, rémület ült ki az arcára.

— Majd én megmutatom neked, mi az a szenvedés! — folytatta Jessica ugyanazon a hangon. — Olyan szenvedésben lesz részed, hogy ahhoz képest a gom-dzsabbar szép emlék lesz! Ez jusson majd az eszedbe harc közben! Vonaglani fog az egész…

— Meg akar babonázni! — tört ki Jamisból. A fülére szorította a jobb öklét. — Követelem, hogy teljesüljön a csend törvénye!

— Úgy legyen — mondta Stilgar. Figyelmeztető pillantást vetett Jessicára. — Ha még egyszer megszólalsz, Sayyadina, tudni fogjuk, hogy boszorkánysággal próbálkozol, és az életeddel fizetsz érte! — A fejével intett Jessicának, hogy lépjen hátrább.

Jessica kezeket érzett magán, hátrahúzták, de megérezte, hogy nem barátságtalanul. Látta, hogy Paul elválik a tömegtől, közben Csani valamit súgott a fülébe, és a fejével Jamis felé intett.

Gyűrű alakult ki. Újabb parázsgömböket hoztak elő, és mindegyiket sárgás fényűre állították.

Jamis belépett a körbe, kibújt a köpenyéből, odavetette valakinek a tömegben. Megállt a szürkésen csillámló cirkoruhában, amelyen látszott, hogy sokat toldozták-foldozták. Odahajtotta a száját a vállához, ivott egyet a gyűjtőzseb csövéből, aztán kiegyenesedett, lehúzta magáról a ruhát, és óvatos mozdulattal odanyújtotta azt is a többieknek. Most már mozdulatlanul várakozott. Csak egy ágyékkötő volt rajta, a lábán valami rásimuló szövet, a jobb kezében kriszkés.