Frank Herbert - A Dűne

Kynest megdöbbentette a hang, mert fölismerte, és jól tudta, hogy a tulajdonosa már nem él. Az apja hangja volt — az apjáé, aki őelőtte volt itt planetológus, és réges-régen az életét vesztette, amikor beomlott a Mészmedence.

— Szép kis pácba kerültél, fiam — folytatta az apja. — Tudhattad volna, milyen következményekkel jár, hogy segíteni próbáltál annak a hercegfiúnak.

Ez már a delírium, gondolta Kynes.

Mintha jobbról jött volna a hang. Kynes arra fordította az arcát az érdes homokban, kimeresztette a szemét, de nem látott mást, csak az elnyúló homoklejtőt, amely vibrált a tűző napsütésben fölszálló légörvényektől.

— Minél több az élet egy rendszerben, annál több helyet talál magának az újabb élet — mondta az apja. Most bal felől jött a hang, a feje mögül.

Miért nem marad egy helyben? kérdezte magában Kynes. Nem akarja, hogy meglássam?

— Az élet fokozza a környezet életfenntartó képességét — folytatta az apja. — Az élet révén könnyebben hozzáférhetővé válnak a szükséges tápanyagok. Több energiát köt meg a rendszer a szervezetek közötti kémiai kölcsönhatás révén.

Miért lovagol egyre csak ugyanazon? kérdezte magában Kynes. Ezt már tízéves koromra tudtam!

Körözni kezdtek fölötte a sivatagi sólymok, amelyek ezen a vidéken dögevők is voltak, mint a legtöbb állat. Kynes látta, hogy egy árnyék villan el a keze mellett, nagy erőfeszítéssel fölemelte a fejét, felnézett a magasba. Homályos szürkeségnek rémlettek a madarak az ezüstkék égbolton — fölötte lebegő, távoli korompelyheknek.

— Nekünk átfogóan kell gondolkodnunk — mondta az apja. — A bolygóméretű problémákat nem lehet éles vonalakkal körülhatárolni. A planetológiának nincsenek kész receptjei.

Mit akar mondani? tűnődött Kynes. Elkerülte volna a figyelmemet valami következmény?

Visszaejtette az arcát a forró homokba, megcsapta a fűszerkovász és az áthevült kőzet szaga. Agya valamelyik tiszta logikájú zugában megfogalmazódott egy gondolat: Dögevő madarak vannak fölöttem. Talán a fremenjeim észreveszik őket, és idejönnek körülnézni.

— A gyakorló planetológus legfontosabb eszközei az emberi lények — mondta a hang. — Terjeszteni kell köztük az ökológiai ismereteket és szemléletet. Ezért alkottam meg ezt a teljesen új ökológiai jelölésrendszert.

Azt ismétli meg, amit gyerekkoromban mondott el nekem, gondolta Kynes.

Mintha valami enyhe hűvösséget érzett volna, de abból a logikus zugból kiszólt az ész hangja: Nincs rajtad cirkoruha, és fölhevültél; a nap kiégeti a nedvességet a testedből.

Ujjai erőtlenül kaparászták a homokot.

Még egy cirkoruhát sem hagytak!

— A levegő nedvességtartalma segít meggátolni, hogy túl gyors legyen az élő szervezetek kipárolgása — mondta az apja.

Miért ismételgeti, ami nyilvánvaló? tűnődött Kynes.

Megpróbálta maga elé idézni a páradús levegőt, hogy fű borítja ezt a dűnét… nyílt vízfelszín valahol a mélyben, hosszú csatorna, a nyílt víztükörben az ég tükröződik, ahogy legfeljebb szövegillusztrációkon látni. Nyílt vízfelszín… öntözővíz… az eszébe jutott, hogy az érlelődés idején egy hektárnyi föld öntözéséhez ötezer köbméter víz kellene…

— Az első célunk az Arrakison — mondta az apja — a füves vidékek létrehozása. A szárazságtűrő, csenevész módosulatokkal kezdjük majd. Amikor már a füves vidékek megkötöttek valamennyi vizet, továbbléphetünk, telepíthetünk erdőket a felföldön, aztán kialakíthatunk néhány nyílt vízterületet is — kezdetben csak kicsiket — úgy, hogy az uralkodó szélirányban szélcsapdákat, párakondenzátorokat helyezünk el, hogy felfogják a vizet, amelyet elragad a szél. Ki kell majd alakítanunk az igazi sirokkót, a nedves szelet, de a szélcsapdákról sohasem fogunk tudni lemondani.

Folyton csak magyaráz, gondolta Kynes. Miért nem fogja már be a száját? Nem látja, hogy haldoklom?

— Meg is halsz nemsokára — mondta az apja —, ha nem mész el a buborék fölül, amely pontosan alattad növekszik most a mélyben. Ott van, jól tudod! Érzed a fűszerkovász gázainak a szagát. Tudod, hogy a kismesterek már kezdik beleereszteni a vizüket a kovászba.

Őrjítő volt a gondolat, hogy ott van alatta az a víz. Most tisztán látta maga előtt — ahogy elzárták a lyukacsos kőzetben a szívós, félig növény, félig állat kismesterek, és látta a keskeny hasadékot, amelyen át hűvös áramban folyik le a víz, a kristálytiszta, folyékony, üdítő víz, egyenesen bele a…

A fűszerkovászba!

Beszívta a levegőt, érezte az avas, édeskés szagot Most sokkal erősebb volt, mint korábban.

Kynes térdre tápászkodott, madárvijjogást hallott riadt szárnycsapkodást.

Ez fűszersivatag, gondolta. Még fényes nappal is lennie kell itt valahol fremeneknek. Biztosan észreveszik a madarakat, és megnézik, mi van itt.

— Az állati lét szükségszerű része a helyváltoztatás — mondta az apja. — A nomád népek ugyanennek a szükségszerűségnek engedelmeskednek. A mozgásuk ahhoz igazodik, hogy hol lelhetik fel a szükséges vizet, táplálékot, ásványi anyagokat. Nekünk most irányítanunk kell ezt a mozgást, a mi céljainkhoz hangolni.

— Fogd be a szád, öreg — mormolta Kynes.

— Olyasvalamit kell véghezvinnünk az Arrakison, amit bolygóméretben még sohasem kíséreltek meg — mondta az apja. — Ökológiai teremtő erőként kell felhasználnunk az embert, az embernek kell elültetnie itt a viszonyokhoz alkalmazkodott földi életformákat: itt egy növényt, ott egy állatot, amott saját magát, hogy átalakítsa a víz körforgását, hogy új tájképet hozzon létre apránként.

— Hallgass már! — hörögte Kynes.

— A mozgások iránya vezetett először a nyomára a férgek és a fűszer kapcsolatának — mondta az apja.

Egy féreg! gondolta Kynes hirtelen föltámadó reménnyel. Amikor ez a buborék kirobban, biztosan megjelenik itt egy mester. De nincs horgom. Hogy szállhatnék föl egy nagy példányra mesterhorog nélkül?

Érezte, hogy a tehetetlen düh a kevés megmaradt erejét is fölemészti. Olyan közel volt a víz — legfeljebb százméternyire alatta; és biztos volt, hogy megjelenik a féreg, de nem tudta a felszínen tartani és használni!

Előrebukott a homokra, visszaesett a kis mélyedésbe, amelyet a mocorgása vájt. Forró homok égette a bal orcáját, de mintha messziről jött volna az érzés.

— Az arrakisi környezet beleépült az őshonos létformák evolúciós sémájába — mondta az apja. — Furcsa, hogy olyan kevesen voltak, akiknek nemcsak a fűszeren járt az eszük, hanem elgondolkodtak azon, hogy itt szinte ideális nitrogén-oxigén-szén-dioxid egyensúly áll fenn annak ellenére, hogy nincsen nagy kiterjedésű növénytakaró! A bolygó energia-körforgása tisztán látható és érthető — könyörtelen folyamat, de azért folyamat. Valahol hiányzik egy láncszem? Akkor is léteznie kell annak a láncszemnek! Igen sok olyan része van a tudománynak, amely nyilvánvalónak látszik, mihelyt megmagyarázzák. Én már jóval azelőtt tudtam, hogy a kismester létezik valahol a homok mélyén, hogy egyet is láttam volna.

— Kérlek, apám, ne prédikálj már — suttogta Kynes.

Egy sólyom rebbent a homokra, kinyújtott karja mellé. Kynes látta, hogy összecsukja a szárnyát, aztán félrehajtott fejjel szemügyre veszi. Összeszedte az erejét, ráhördült. A madár két ugrásnyit távolodott, de nem vette le róla a szemét.