Frank Herbert - A Dűne

A topter puha zökkenéssel homokot ért. Jessica hátrapillantott a Pajzsfal felé, és a szeme sarkából látta, ahogy egy sötét, szárnyas körvonal eltűnik a sziklák mögött.

Követnek bennünket! gondolta. Kicsoda? Aztán válaszolt is magának: Akiket a báró megbízott, hogy figyeljék ezt a kettőt. És a figyelőket is figyeli majd valaki.

Czigo kikapcsolta a szárnyrotorokat. Csend telepedett rájuk.

Jessica elfordította a fejét. Kilátott a sebhelyes mögötti ablakon. Szaggatott sziklaperem emelkedett ki a sivatagból, halvány derengésben fürdette a felkelő hold, homokförgetegek csíkos nyomai látszottak az oldalán.

Paul megköszörülte a torkát.

A pilóta megszólalt:

— Most, Kinet?

— Nem is tudom, Czigo…

Czigo megfordult.

— Nézd, cimbora… — Jessica szoknyája felé nyúlt.

— Vedd ki a szájából a tömést! — parancsolta Paul.

Jessica érezte, ahogy a szavak áthullámzottak a levegőn. A hangszín, a csengés kitűnő volt — ellentmondást nem tűrő, nagyon éles. Ha egy kicsit mélyebbre vette volna, még jobb lett volna, de így is beleeshet még ennek az embernek a Hangsávjába…

Czigo fölemelte a kezét, kicsomózta a Jessica szájpeckét tartó szalagot.

— Ezt ne! — förmedt rá Kinet.

— Ugyan, fogd be a szád! — mondta Czigo. — A keze meg van kötözve. — A szalag kioldódott, lehullott. A férfi csillogó szemmel meredt Jessicára.

Kinet a pilóta karjára tette a kezét.

— Ide figyelj, Czigo, semmi szükség arra, hogy…

Jessica elfordította a fejét, kiköpte a szájpecket.

— Uraim! — szólalt meg búgó, bizalmas hangon. — Össze ne verekedjetek rajtam! — Ugyanakkor kígyózva megvonaglott Kinet kedvéért.

Látta, hogy mind a két férfi megfeszül, tudta, hogy ebben a pillanatban meggyőződésükké vált, hogy meg kell verekedniük érte. Nem volt szükségük már egyéb indokra. A lelkük mélyén máris verekedtek érte.

Jessica fölemelte a fejét, hogy a műszerfal világításának derengő fényében Kinet biztosan olvasni tudjon a szájáról, és azt mondta:

— Nem szabad összekülönböznötök! — A két férfi még távolabb húzódott egymástól, bizalmatlanul méregették egymást. — Hát van olyan nő, akiért érdemes harcolni? — kérdezte Jessica.

Azzal, ahogy kimondta ezeket a szavakat, azzal, ahogy ott volt előttük, minden másnál fontosabb tétnek tüntette fel magát a szemükben.

Paul összeszorította az ajkát, némaságot kényszerített magára. Korábban megragadta az egyetlen lehetőséget, hogy felhasználja a Hangot. Most már minden az anyján múlott, akinek mérhetetlenül több tapasztalata volt.

— Egen — mondta a sebhelyes. — Nem érdemes… — A keze ugyanakkor a pilóta nyaka felé lendült. A csapásnak valami fémes villanás állta az útját, megakasztotta Kinet karját, aztán szinte ugyanazzal a mozdulattal a mellkasába mélyedt.

A sebhelyes felnyögött, hátrarogyott.

— Azt hitte, olyan zöldfülű vagyok, hogy nem ismerem a trükkjét — mondta Czigo. Visszahúzta a kezét, a kés pengéjén megvillant a hold fénye.

— Most pedig a kölyköt — mondta, és Paul felé hajolt.

— Szükségtelen — mormolta Jessica.

Czigo mozdulata megállt a levegőben.

— Neked is jobb lesz majd, ha nem haragszom rád — mondta Jessica. — Hagyd békén a fiút! — Elhúzta a száját. — Úgysem jut messzire odakinn a homokon. De ha ennyit megteszel… — elmosolyodott — … lehet, hogy nem fogod megbánni.

Czigo kinézett az egyik ablakon, aztán a másikon, aztán vissza Jessicára.

— Hallottam hírét, mik történnek az emberrel idekinn — mondta. — Lehet, hogy a fiú még visszasírná a kést!

— Olyan sok, amit kérek? — kérdezte Jessica.

— Át akarsz verni — mormogta Czigo.

— Csak nem akarom, hogy a szemem láttára haljon meg a fiam — mondta Jessica. — Ez volna az átverés?

Czigo elhúzódott, a könyökével lenyomta a kilincset. Megragadta Pault, áthúzta az ülésen, félig kinyomta az ajtón, döfésre készen felé tartotta a kést.

— Mit csinálsz, kölök, ha elvágom a kötelet?

— Eltűnik innét, szedi a lábát a sziklák felé — mondta Jessica.

— Így lesz, kölök? — kérdezte Czigo.

Paul hangja kellően durcás volt.

— Igen.

A kés leereszkedett, elmetszette a lábán a kötelet. Paul érezte, hogy a hátának feszül egy kéz, ki akarja lökni a homokra, úgy tett, mintha nekitántorodna az ajtó szélének, megkapaszkodott benne, elfordította a törzsét, mintha vissza akarná nyerni az egyensúlyát, és jobb lába rúgásra lendült.

A rúgás pontossága becsületére vált a sokévi gyakorlásnak. Mintha véges-végig ezért az egyetlen pillanatért gyakorolt volna. A fiú testének szinte valamennyi izma benne volt. A rúgás pontosan a szegycsont alatt érte Czigo testét, iszonytató erővel, a májat súrolva áttörte a rekeszizmot, és beszakította a férfi jobb szívkamráját.

Czigo egyetlen gurgulázó sikollyal elterült az ülésen. Paul nem tudta használni a kezét, a megkezdett mozdulattal kigurult a homokra, estében gördülve, hogy a zuhanás erejét felfogva, rögtön talpra is tudjon állni. Fejjel előre visszalódult a fülkébe, megkereste a kést, és a foga közé szorította, amíg az anyja elnyiszálta a kötelékét, aztán Jessica elvette a kést, és kiszabadította Paul kezét.

— Én is el tudtam volna bánni vele — mondta Jessica. — Ez értelmetlen kockázat volt!

— Észrevettem a lehetőséget, és éltem vele — mondta a fia.

Jessica jól hallotta Pául rekedt hangjában a magára kényszerített, feszes nyugalmat.

— A fülke tetejére oda van karcolva Yueh házi jelzése — jegyezte meg.

Paul felnézett, észrevette a kacskaringós kézjegyet.

— Szálljunk ki, nézzük meg alaposabban ezt a gépet — mondta Jessica. — Valami csomag van a pilótaülés alatt. Kitapogattam, amikor beraktak.

— Bomba?

— Nem hiszem. Valahogy fura ez az egész dolog!

Paul kiszökkent a homokra, Jessica utána. A nő megfordult, benyúlt az ülés alá a csomagért; ahogy fölpillantott, Czigo lábát látta az arca előtt, nedvességet érzett a csomagon, miközben kihúzta, és rájött, hogy a pilóta vére az.

Kárba vész a nedvesség, futott át rajta, és tudta, hogy ez már arrakisi gondolkodás.

Paul fürkésző tekintettel körbekémlelt. A sziklaszirt úgy emelkedett ki a sivatagból, mint sziklás part a tengerből, mögötte szél faragta kőlabirintus. Jessica közben kiszedte a csomagot a topterből, Paul feléje fordult, látta, hogy az anyja kimeredt szemmel bámul a dűnék fölött a Pajzsfal felé. Ő is odanézett, hogy lássa, mi vonta magára Jessica figyelmét. Egy másik topter suhant feléjük, és Paul rájött, hogy már nem lesz idejük kitenni a tetemeket az ő gépükből, nem lesz idejük topteren menekülni.

— Futás, Paul! — kiáltotta az anyja. — Harkonnenek!

Egy Harkonnen-egyenruhás férfi megtorpant futtában a folyosó végén, rámeredt Yueh-re, egyetlen pillantással végigmérte Mapes testét, az elterült herceget, a mellette álló orvost. A jobb kezében lézerfegyvert tartott. Az egész lényében volt valami közönyös brutalitás, valami ugrásra kész vadság, amitől Yueh hátán végigszaladt a hideg.

Egy sardaukar, gondolta az orvos. Ahogy elnézem, bashar. Alighanem a Császár emberei közül; azért küldték ide, hogy szemmel tartsa a dolgokat. Akármilyen egyenruhát húznak, az első pillantásra föl lehet ismerni őket!