Frank Herbert - A Dűne

— Te aligha fogsz összeakadni a vén boszorkával — mondta az egyik a két katona közül. Odalépett Jessica fejéhez, lehajolt. — Sohasem végzünk, ha csak állunk itt és beszélgetünk — mondta. — Fogd meg a lábát, és…

— Miért nem nyírjuk ki őket itt? — kérdezte a sebhelyes.

— Mindent összemocskolnánk — mondta az első. — Legfeljebb megfojtani lehetne őket. De énnekem jobban tetszik a tiszta munka: kihajítjuk őket a sivatagba, ahogy az áruló mondta, megnyessük őket egyszer-kétszer, aztán a többit rábízzuk a férgekre. Nem kell takarítgatni.

— Hát… jó, lehet, hogy neked van igazad — mondta a sebhelyes.

Jessica hallgatta, amit mondtak, figyelt, regisztrált. De betömött szájjal nem használhatta a Hangot, és számolnia kellett a sükettel is.

A sebhelyes a tokjába tette a lézerfegyverét, megfogta Jessica lábát. Fölemelték, mint egy liszteszsákot, kievickéltek vele az ajtón, aztán odadobták egy szuszpenzorokon függő hordágyra, egy másik megkötözött alak mellé. Ahogy megfordították, hogy odakössék a hordágyra, meglátta társa arcát — Paul volt az! A fiút csak megkötözték, a száját nem tömték be. Az arca arasznyira sem volt Jessicáétól, a szemét lehunyta, egyenletesen lélegzett.

Elkábították? tűnődött Jessica.

A katonák fölemelték a hordágyat, és Paul szeme kinyílt egy résnyire — sötét hasadék meredt Jessicára.

Csak meg ne próbálkozzék a Hanggal! fohászkodott magában Jessica. A süket!

Paul lehunyta a szemét.

Már egy ideje egyenletesen végezte a tudatossági légzőgyakorlatot, nyugalmat erőltetett elméjére. Az anyjától tanult Bene Gesserit-eljárásokkal megőrizte az önuralmát, ugrásra készen várakozott, hogy éljen bármilyen kínálkozó alkalommal.

Még egyszer óvatosan, résnyire nyitott szemmel megnézte az anyja arcát. Jessicának szemlátomást nem esett bántódása. A száját viszont betömték.

Paul azon tépelődött, ki ejthette foglyul az anyját. A tulajdon fogsága egyszerű eset volt: bevett egy Yueh-től kapott kapszulát, lefeküdt aludni, és amikor fölébredt, erre a hordágyra kötözve találta magát. Lehet, hogy valami hasonló történt az anyjával is. A logika azt súgta, hogy Yueh volt az áruló, de Paul egyelőre várt a végső döntéssel. Nem tudta megérteni — Egy Suk-orvos áruló?

A hordágy enyhén megbillent, ahogy a katonák kievickéltek vele egy kapun a csillagfényes éjszakába. Egy szuszpenzor súrolta a falat. Aztán már homok csikorgott a lábak alatt. Egy topter magasodott föléjük, eltakarta a csillagokat. A hordágy leereszkedett a földre.

Paul szeme lassan megszokta a gyönge fényt. Látta, hogy a süket katona kinyitja a topter ajtaját, és bekémlel a műszerfaltól zöldes fényben derengő belső térbe.

— Ezzel a topterrel kell mennünk? — kérdezte, és megfordult, hogy lássa a társa száját.

— Az áruló azt mondta, ez van átalakítva sivatagi utakra — válaszolta a másik.

A sebhelyes bólintott.

— Csak mert Az egy kis futárgép. Kettőjükön kívül csak ketten férünk el benne.

— Kettő elég is — mondta a hordágyvivő közelebb lépve, hogy a másik jól lássa a száját. — Innentől már mi is elboldogulunk, Kinet!

— A báró azt mondta, gondom legyen rá, hogy mi lesz evvel a kettővel — mondta a sebhelyes.

— Mit izgulsz? — kérdezte egy másik katona a hordágyvivő mögül.

— Ez egy Bene Gesserit-boszorkány — mondta a süket. — Nagy hatalmuk van.

— Ohó… — A hordágyvivő a füléhez emelte ökölbe szorított kezét. — Afféle, mi? Értelek már, cimbora!

Mögötte a másik fölmordult:

— Nemsokára féregeledel lesz belőle. Szeretném én látni azt a Bene Gesserit-boszorkát, amelyiknek hatalma van egy megtermett féreg fölött! Mi, Czigo? — Megbökte a hordágyvivőt.

— Egen — mondta az. Visszament a hordágyhoz, megragadta Jessica vállát. — Gyerünk, Kinet! Jöhetsz te is, ha mindenáron látni akarod, mi lesz!

— Kedves, hogy meghívsz, Czigo — mondta a sebhelyes.

Jessica érezte, hogy fölemelik, forgott fölötte a szárny árnyéka, a csillagok. A katonák belódították a topter hátsó részébe, megvizsgálták, szorosak-e rajta a krimskellrost kötelékek, és leszíjazták. Pault is odatuszkolták melléje, és jó szorosan lekötözték. Jessica látta, hogy a fiút csak egyszerű kötéllel kötözték össze.

A sebhelyes arcú süket, akit a társai Kinetnek szólítottak, elfoglalta a helyét elöl. A Czigo nevezetű hordágyvivő megkerülte a gépet, beszállt a másik első ülésre.

Kinet bezárta az ajtót, megragadta a kormányt, a műszerfalhoz hajolt. Néhány pillanat múlva a topter föllebbent, és hátracsapott szárnnyal eliramodott a Pajzsfal fölött délre. Czigo megveregette társa vállát.

— Te nyugodtan tartsd csak szemmel a rakományt! — mondta.

— Biztosan tudod, merre köll menni? — Kinet merően nézte Czigo száját.

— Ugyanúgy hallottam, mit mondott az áruló, mint te.

Kinet hátrafordította az ülését. Jessica látta, hogy egy pillanatra megvillant a csillagfény a kezében tartott lézerfegyveren. Ahogy Jessica szeme fokozatosan hozzászokott a félhomályhoz, a topter világos falú fülkéje mintha lassan kivilágosodott volna, de az őr sebhelyes arca továbbra is árnyékba borult. Jessica óvatosan meghúzta a szíjat, amely az üléshez rögzítette, és érezte, hogy laza. Valami érdességet tapintott ki a bal karjánál, és pár pillanat múlva ráébredt, hogy a szíj majdnem teljesen át van vágva, egy erősebb rántás elszakítaná.

Valaki előkészítette nekünk ezt a toptert? tűnődött. Kicsoda? Lassú mozdulattal elhúzta megkötözött lábát Paulétól.

— Azért szégyen és gyalázat így elpocsékolni egy ilyen jó nőt — jegyezte meg a sebhelyes. — Neked volt már dolgod előkelővel? — Megfordult, hogy lássa a pilótát.

— Nem mindegyik Bene Gesserit előkelő — mondta az.

— De mind nagyon fenn hordja az orrát.

Tisztán lát engem, gondolta Jessica. Felhúzta összekötözött lábát az ülésre, összegömbölyítette izmos testét, farkasszemet nézett a sebhelyessel.

— Csinos jószág, meg kell hagyni — mondta Kinet. Megnyalta a szája szélét. — Szégyen és gyalázat…

— Ugyanarra gondolunk, cimbora? — kérdezte a pilóta.

— Sose tudja meg senki — mondta a másik. — Utána… — Megvonta a vállát. — Csak mert nekem sose volt dolgom még előkelővel. Lehet, hogy ilyet sose kapunk még egyszer a kezünk közé.

— Ha erőszakoskodni mersz az anyámmal…! — mondta összeszorított foggal Paul. Gyűlölködő tekintettel meredt a sebhelyesre.

— Nocsak! — A pilóta fölnevetett. — Ugat a kölyök! De nem harap…

Paul valamivel magasabbra vette a Hangját a kelleténél, gondolta Jessica. De azért lehet, hogy beválik.

Csendben repültek tovább.

Szerencsétlen hülyék, gondolta Jessica; ahogy elnézte az őreit, és visszajátszotta magában a báró szavait. Végezni fognak velük, mihelyt jelentik, hogy elvégezték a feladatot. A bárónak nincs szüksége tanúkra.

A topter maga mögött hagyta a Pajzsfal déli peremét. Jessica szeme előtt holdfényben fürdő homoktenger terült el.

— Itt már jó lesz — mondta a pilóta. — Az áruló azt mondta, rakjuk ki őket a homokra akárhol a Pajzsfal közelében. — Hosszú ívben leereszkedett a dűnék fölé, aztán a sivatagi felszín fölött felkapta egy kicsit a gép orrát.

Jessica látta, hogy Paul mellkasa egyenletesen emelkedik-süllyed a nyugtató gyakorlat lélegzetvételeivel. A fiú behunyta a szemét, aztán kinyitotta. Jessica szótlanul, tehetetlenül nézte, nem tudott segíteni. Még nem sajátította el teljesen a Hangot, gondolta. Ha hibázik…