Frank Herbert - A Dűne

— Az altató hatásideje be volt állítva — mondta. — Percre pontosan tudtuk, mikor fogsz magadhoz térni.

Hogyhogy? töprengett magában Jessica. Ehhez ismerniük kellene a pontos súlyomat, az anyagcserémet, a… Yueh!

— Milyen kár, hogy némának kell maradnod — mondta a báró. — Érdekfeszítő társalgást folytathatnánk.

Csak Yueh lehetett az, gondolta Jessica. De hogyan?

A báró hátrapillantott.

— Gyere be, Piter!

Jessica még sohasem látta szemtől szembe a férfit, aki most belépett és megállt a báró mellett, de ismerte az arcot, és tudta, ki a gazdája: Piter de Vries, a Mentát-orgyilkos . Jól megnézte — éles arca volt, sötétkék szeme, mintha arrakisi lett volna, de a mozdulatainak, a tartásának finom árnyalatai azt súgták, nem az. És túlzottan duzzadt a húsa a víztől. Magas volt, de karcsú, és valahogy nőies benyomást keltett.

— Milyen kár, hogy nem társaloghatunk el, drága Lady Jessica — mondta a báró. — De hát tisztában vagyok a képességeiddel. Nem igaz, Piter?

— De bizony, báró — mondta a másik.

Tenor hangja volt. Jessica gerincén végigfutott a hideg. Életében nem hallott még ilyen fagyos hangot. Aki Bene Gesserit-képzést kapott, annak szinte a fülébe üvöltött ez a hang: Gyilkos!

— Egy meglepetést tartogatok Piternek — mondta a báró. — Ő azt hiszi, azért jött ide, hogy megkapja a jutalmát — mármint téged, hölgyem. Én azonban be akarok bizonyítani valamit: azt, hogy igazában nem kellesz neki.

— Játszol velem, báró? — kérdezte Piter, és elmosolyodott.

A mosolyt látva, Jessica nem értette, miért nem ragad fegyvert a báró, hogy védje magát ettől a Pitertől. Aztán helyesbített magában. A báró nem olvashatott abban a mosolyban. Ő nem részesült a kiképzésben.

— Piter több dologban is egészen naiv — jegyezte meg a báró. — Magának sem vallja be, milyen veszélyes teremtés vagy te, Lady Jessica. Megmutathatnám neki, de értelmetlen kockázat volna. — A báró rámosolygott Piterre, aki kifejezéstelen, merev arccal várakozott. — Én tudom, mit akar igazában Piter. Piter hatalmat akar.

— Azt ígérted, őt kapom meg — mondta Piter. A tenor hang veszített valamit az eddigi fagyos szenvtelenségéből.

Jessica kihallotta az árulkodó felhangokat, megengedett magának annyit, hogy a bensejében megborzongjon egy kicsit. Hogyan aljasíthatott ilyen vadállattá a báró egy Mentátot?

— Választhatsz két lehetőség között, Piter — mondta a báró.

— Éspedig?

A báró pattintott hurkaujjaival.

— Az egyik az, hogy megkapod ezt a nőt, és száműzünk az Impériumból. A másik az, hogy a tiéd lehet az arrakisi Atreides-hercegség, és kedvedre uralkodhatsz itt a nevemben.

Jessica nézte, ahogy a báró pókszeme fürkészően figyeli Pitert.

— Herceg lehetsz itt, csak nem úgy hívnak majd — mondta a báró.

Tehát Leto meghalt? kérdezte magában Jessica. Érezte, hogy valahol az agya egy rejtett zugában néma jajveszékelés tör fel.

A báró nem vette le a szemét a Mentátról.

— Nézz szembe önmagaddal, Piter — folytatta. — Miért kell neked ez a nő? Mert egy herceg asszonya volt, mert a herceg hatalmának szimbóluma — szép, hasznos, tökéletesen el tudja látni a feladatát. De egy egész hercegség, Piter! Az több, mint szimbólum; az a valóság maga! Azzal nem egy nőt kapsz meg, hanem amennyit akarsz… és sok minden mást is. Nőt. Vagyont.

— Nem tréfálsz te Piterrel?

A báró feléje fordult, a szuszpenzorok adta játszi könnyedséggel.

— Tréfálni? Én? Ne feledd — én viszont a fiúról mondok le! Hallottad, mit mondott az áruló a kölyök kiképzéséről. Anya és fia egyforma — életveszélyesek! — A báró elmosolyodott. — Most mennem kell. Beküldöm azt az őrt, akit erre a pillanatra tartogattam. Süket, mint az ágyú! Az a parancsa, hogy elkísérjen benneteket a száműzetésbe vezető út első szakaszán. Megfékezi majd a hölgyet, ha úgy látja, hogy a hatalmába kerítene téged. Nem fogja megengedni, hogy szabaddá tedd a hölgy száját, amíg el nem hagytátok az Arrakist. Ha úgy döntesz, hogy itt maradsz… arra az esetre más parancsai vannak.

— Nem kell elmenned — mondta Piter. — Választottam.

— Nocsak! — mondta diadalmas kis nevetéssel a báró. — Az ilyen gyors döntés csak egyet jelenthet.

— A hercegséget választom — mondta Piter.

Jessica azt gondolta: Nem tudja Piter, hogy a báró hazudik? De honnan is tudná? Hiszen csak egy torz Mentát!

A báró Jessicára pillantott.

— Hát nem csodálatos, milyen jól ismerem Pitert? Fogadást kötöttem a fegyvermesteremmel, hogy Piter így fog dönteni. Hah! Most pedig távozom. Így sokkal jobb lesz. Sokkal, de sokkal jobb. Megértesz, Lady Jessica? Nem érzek gyűlöletet irántad. Csak hát a szükség… Sokkal jobb lesz így. Igen. És ténylegesen nem adtam parancsot rá, hogy végezzenek veled. Amikor megkérdezik tőlem, mi történt veled, teljes őszinteséggel vonogathatom a vállam.

— Eszerint rám bízod? — kérdezte Piter.

— Az őr, akit beküldök, engedelmeskedik majd a parancsaidnak — mondta a báró. — A továbbiakat rád bízom. — Átható tekintettel nézett Piterre. — Igen. Az én kezemhez itt nem fog vér tapadni! Te döntesz majd. Te bizony! Én semmit sem tudok róla. Megvárod, amíg elmegyek, csak aztán végzed el, akármit kell is elvégezned. Bizony. Hát… no igen. Pompás!

Attól fél, szembe kell néznie egy Igazmondóval, gondolta Jessica. De melyikkel? Aha, természetesen Gaius Helen Tisztelendő Anyával! Ha a báró tudja, hogy a Tisztelendő Anyával fog szembekerülni, akkor viszont a Császár biztosan benne van ebben az egészben. Jaj, szegény Letóm!

A báró még egy utolsó pillantást vetett Jessicára, aztán megfordult és kiment. Jessica követte a tekintetével, és arra gondolt: Úgy van, ahogy a Tisztelendő Anya mondta — túl veszélyes ellenfél!

Két Harkonnen-katona lépett be, aztán egy harmadik — kivont lézerfegyverrel megállt az ajtóban. Egész arca egyetlen sebhelyes maszk volt.

A süket, gondolta Jessica, ahogy szemügyre vette a sebhelyes arcot. A báró tudja, hogy mindenki más ellen használhatnám a Hangot.

A sebhelyes Piterre nézett.

— A fiú kint van egy hordágyon — mondta. — Mi a parancsod?

Piter Jessicához fordult.

— Először arra gondoltam, hogy a fiadat fenyegető veszély révén tartalak pórázon, de most már kezdem megérteni, hogy ez nem vált volna be. Hagytam, hogy az érzelem elködösítse a logikát. Veszélyes dolog egy Mentátnál. — Ránézett az első két katonára, úgy fordult, hogy a süket olvasni tudjon az ajkáról. Vigyétek ki őket a sivatagba, ahogy az áruló javasolta, amikor a fiúról volt szó! Jó a terve. A férgek eltüntetnek majd minden nyomot. A testeknek sohasem szabad előkerülniük.

— Nem óhajtod személyesen intézni? — kérdezte a sebhelyes.

Szájról olvas, gondolta Jessica.

— Követem az én báróm példáját — mondta Piter. — Vigyétek ki őket oda, ahová az áruló mondta!

Jessica kihallotta a félelmetes Mentát-önuralmat a rekedtes hangból. Ő is retteg az Igazmondótól, gondolta.

Piter válla megrándult. Megfordult, kiment. Az ajtóban megtorpant egy pillanatra, Jessica azt hitte, megfordul, és még egyszer megnézi, de Piter nem nézett hátra, úgy ment ki.

— Hát én nem volnék oda érte, hogy a ma éjszakai munka után szembe kelljen néznem az Igazmondóval — jegyezte meg a sebhelyes.