Frank Herbert - A Dűne

— Miért nem használod ki soha egészen a képességeimet a herceg szolgálatában? — kérdezte az öregtől. — Csak nem tőlem félted a pozíciódat?

Hawat villogó szemmel nézett rá.

— Tudok egyet-mást arról, milyen kiképzést kaptok ti Bene Gesserit… — elhallgatott, összeráncolta a homlokát.

— Mondd csak ki nyugodtan — biztatta Jessica. — Bene Gesserit- boszorkányok .

— Tudok egyet-mást az igazi kiképzésetekről — mondta Hawat. — Látom a jeleit Paulon. Engem nem tesztek bolonddá az iskoláitok fennen hirdetett jelszavával, hogy csak azért léteztek, hogy szolgáljatok!

Súlyosnak kell lennie majd a megrázkódtatásnak, gondolta Jessica, és már majdnem készen áll rá.

— Mindig tisztelettudóan meghallgatsz a Tanácsban — folytatta —, de ritkán fogadod meg a tanácsomat. Miért?

— Mert nem bízom a Bene Gesserit-indítékaidban — mondta Hawat. — Lehet, hogy azt hiszed, át tudsz látni másokon, lehet, hogy azt hiszed, rá tudsz venni másokat, hogy pontosan azt tegyék, amit…

— Te szerencsétlen hülye! — förmedt rá Jessica.

Thufir sötét tekintettel kihúzta magát ültében.

— Akármilyen szóbeszédet hallottál is az iskoláinkról — mondta Jessica —, az igazság sokkal hihetetlenebb. Ha a fejembe venném, hogy végzek a herceggel… vagy veled vagy akárki mással, aki elérhető közelségben van, nem tudnád megakadályozni.

Miért hagyom, hogy a kevélység ilyen szavakat hozzon ki belőlem? Nem erre tanítottak.

Hawat a zubbonya alá csúsztatta a kezét, ahol egy apró, mérgezett hegyű nyílvető lapult. Nem visel pajzsot, gondolta. Vajon csak merő hetvenkedés, amit beszél? Most végezhetnék vele… de hahh… mily következményekkel járna, ha tévednék…

Jessica látta a kis mozdulatot.

— Imádkozzunk — mondta —, hogy sohase kelljen erőszakhoz folyamodnunk egymás ellen.

— Nemes óhaj — mondta helyeslően az öreg.

— Közben azonban terjed közöttünk a métely — mondta Jessica. — Megint föl kell tennem a kérdést: Nem ésszerűbb feltételezés, hogy a Harkonnenek azért plántálták közénk ezt a gyanút, hogy kettőnket összeugrasszanak?

— Úgy látszik, megint patthelyzetbe kerültünk — jegyezte meg Hawat.

Jessica felsóhajtott, magában azt gondolta: Már majdnem készen áll rá.

— A herceg és én bizonyos értelemben szülőpótlékai vagyunk az embereinknek — mondta.

— Nem vett feleségül téged — jegyezte meg az öreg. Jessica nyugalmat erőltetett magára. Ez jó visszavágás volt, futott át rajta.

— De mást sem fog feleségül venni — mondta. — Amíg én élek, nem. És ahogy mondtam, szülőpótlékok vagyunk. Hogy felbomlasszák a dolgainknak ezt a természetes rendjét, hogy megzavarjanak, szétzüllesszenek, elbizonytalanítsanak bennünket — szerinted melyik célpont látszik a legvonzóbbnak a Harkonnenek szemében?

Hawat megérezte, milyen irányban halad Jessica gondolatmenete. Összevonta a szemöldökét, lesütött szemmel, sötét pillantással nézett maga elé.

— A herceg? — folytatta Jessica. — Valóban vonzó célpont, de nála jobban senkit sem őriznek, legfeljebb Pault. Én? Hogyne, én is csábító vagyok, de minden bizonnyal tudják, hogy a Bene Gesseritekkel nem könnyű elbánni. Van egy sokkal jobb célpont, akinek éppen a kötelességeiből eredően, szükségszerűen hatalmas vakfolt van a látóterében. Akinek a gyanakvás olyan magától értetődő, mint a lélegzetvétel. Akinek az egész élete homályos célzásokra és sötét titkokra épül. — Jobb keze Hawat felé lendült. — Te!

Hawat fölugrott a székről.

— Nem mondtam, hogy távozhatsz, Thufir! — csattant fel Jessica.

A vén Mentát jóformán visszaroskadt a székre, olyan hirtelen hagyta el az izmait az erő.

Jessica elmosolyodott, de a mosolyában nem volt vidámság.

— Most már tudsz valamit az igazi kiképzésről, amelyben részesülünk — mondta.

Hawat nyelni próbált, de kiszáradt a torka. Jessica iménti parancsa fejedelmi volt, ellentmondást nem tűrő — a hang és a modor, amelyben elhangzott, a szó szoros értelmében ellenállhatatlanná tette. Hawat teste engedelmeskedett, mielőtt még az agya fontolóra vehette volna. Semmi sem gátolhatta volna meg, hogy engedelmeskedjék — sem a logika, sem a dühödt indulat… semmi. Hogy Jessica képes volt erre, az a másik személy érzékeny, bensőséges ismeretéről árulkodott — olyan mélységekről, amelyek létezéséről Hawat eddig nem is álmodott.

— Mondtam már neked, hogy meg kellene értenünk egymást — szólt Jessica. — Mármint neked kellene megértened engem . Én már értelek téged. És vedd tudomásul, hogy ellenem csak az adhat neked biztonságot, ha hűséges vagy a herceghez.

Hawat szótlanul nézte, megnyalta kiszáradt ajkát.

— Ha dróton rángatott bábra volna szükségem — folytatta Jessica —, feleségül tudnám vetetni magam a herceggel. Még azt is elhinné, hogy tulajdon szabad akaratából tette.

Hawat lehorgasztotta a fejét, ritkás szempilláján át sandított fölfelé. Csak a görcsös önuralom tartotta vissza attól, hogy az őrökért kiáltson. Az. önuralom… és az a sejtelem, hogy ez a nő nem engedné. Még mindig lúdbőrös volt attól, ahogy Jessica a hatalmába kerítette az előbb. Abban a zsibbadt pillanatban a nő könnyűszerrel végezhetett volna vele!

Minden emberben megvan ez a gyenge pont? tűnődött. Mindannyiunkat parancsszóra lehet rángatni, mielőtt ellenállhatnánk? A gondolat mélységesen megrendítette. Ki állhatná útját annak, akinek ilyen erő van a birtokában?

— Megérezhetted, milyen erő rejlik a Bene Gesserit kesztyűs kezében — mondta Jessica. — Kevesen maradnak életben, akik megérzik. És amit az imént csináltam, a viszonylag egyszerű fogásaink közé tartozik. Nem ismered a teljes fegyvertáramat. Gondolkodj el ezen!

— Miért nem szállsz harcba, hogy elpusztítsd a herceg ellenségeit? — kérdezte Hawat.

— Kit, mit pusztíttatnál el velem? — kérdezte Jessica. — Azt akarnád, hogy anyámasszony katonáját csináljak a hercegből, hogy mindenben rám támaszkodjék?

— De ilyen erő birtokában…

— Az erő kétélű, Thufir. Te arra gondolsz: Milyen könnyű lenne ennek a nőnek egy embert fegyverré formálnia, amelyet az ellenség szívébe döfhet. Így igaz, Thufir — akár a te szívedbe is. De mire mennék vele? Ha közülünk, Bene Gesseritek közül elegen megtennénk ezt, nem válna-e gyanússá minden Bene Gesserit? Nem akarjuk ezt, Thufir. Nem akarjuk elpusztítani magunkat. — Bólintott. — Valóban azért létezünk, hogy szolgáljunk.

— Nem tudok válaszolni — mondta az öreg. — Tudod, hogy nem válaszolhatok.

— Arról, ami itt történt, egy szót sem fogsz szólni senkinek — mondta Jessica. — Ismerlek, Thufir.

— Úrnőm… — Hawat megint nyelni próbált kiszáradt torkával.

És közben arra gondolt: Nagy erők birtokosa ez a nő, úgy bizony! De ezek révén nem volna-e még félelmesebb eszköz a Harkonnenek kezében?

— A herceget ugyanolyan gyorsan a romlásba vihetik a barátai, mint az ellenségei — mondta Jessica. — Most már bízom benne, hogy a mélyére hatolsz ennek a gyanúsítgatásnak, és végét veted.

— Ha alaptalannak bizonyul — mondta Hawat.

— Ha — visszhangozta gúnyosan Jessica.

— Ha — ismételte meg az öreg.

— Makacs vagy te, Thufir.

— Óvatos — mondta Hawat —, és tekintettel vagyok a hibahányadra.