Frank Herbert - A Dűne

— Különösen a jólét — jegyezte meg Bewt.

— Hozhatják az édességet? — kérdezte Jessica. — Egy caladani finomságot készíttettem a szakácsunkkal: pundirízst dolsamártásban.

— Csodálatos már a hangzása is — mondta a cirkoruhagyáros. — Lehetséges volna megkapni a receptjét?

— Akármelyik receptünk a rendelkezésedre áll — mondta Jessica, miközben regisztrálta magában a férfit, hogy később majd említést tegyen róla Hawatnak. A cirkoruhagyáros buzgó kis talpnyalónak látszott, biztosan megvásárolható.

Körülötte folyt a csevegés:

— Milyen gyönyörű anyag… Megfelelő foglalatot keres most a kőhöz… A következő negyedben talán megpróbáljuk növelni a termelést…

Jessica a tányérjába bámult, és Leto üzenetének rejtjelezett része járt az eszében: A Harkonnenek megpróbáltak behozni egy lézerfegyver-szállítmányt. Elkaptuk őket. Ez azt is jelentheti, hogy máskor sikerült nekik. Azt biztosan jelzi, hogy nem sokra becsülik a pajzsokat. Tedd meg a megfelelő óvintézkedéseket!

Jessica eltűnődött a lézerfegyvereken. A fehéren izzó, pusztító fénysugár átvágott minden ismert anyagot, hacsak nem védelmezte pajzs. Az, hogy pajzsba ütközés esetén a lézerfegyver és a pajzs egyaránt felrobban, szemlátomást nem zavarta a Harkonneneket. Miért? A lézer-pajzs-robbanás veszélyes jelenség volt, adott esetben pusztítóbb az atomenergiánál, s csak a lézerfegyver kezelőjét és a pajzzsal védett célpontot semmisíthette meg.

Az ismeretlen tényezők sokasága bizonytalan rossz érzéssel töltötte el.

Paul azt mondta:

— Nem kételkedtem benne, hogy meg fogjuk találni a légivagont. Ha egyszer az apám nekilát, hogy elvégezzen valamit, akkor elvégzi. Erre mostanában kezdenek rájönni a Harkonnenek.

Kérkedik, gondolta Jessica. Nem volna szabad kérkednie. Annak, aki ma éjszaka mélyen a földfelszín alatt fog aludni, nehogy kárt tegyenek benne a lézerfegyverek, nincs joga kérkedni.

Jessica fülét megütötte a nagyteremből jövő lárma, fölkapcsolta az ágya melletti lámpát. Az óra nem volt még pontosan beállítva a helyi időre, le kellett vonnia huszonegy percet. Körülbelül hajnali kettőre járt.

A lárma hangos volt és fölismerhetetlen.

Támadnak a Harkonnenek? futott át rajta.

Kilépett az ágyból, megnézte az ellenőrző műszereket. A képernyőn látszott, hogy Paul édesdeden alszik a lenti pinceszobában, amelyet sietősen átalakítottak hálószobának. A lárma szemlátomást nem hatolt le odáig. A herceg szobája üres volt, az ágyat nem használták. Még mindig kint volna a leszállópályán?

A ház első részében még nem állították be a kamerákat.

Jessica megállt a szoba közepén, fülelt.

Egy hang artikulátlanul ordítozott. Mintha valaki dr. Yueh-ért kiáltozott volna. Jessica előkapott egy köntöst, magára terítette, a papucsba dugta a lábát, a lábszárára csatolta a kriszkést.

Megint dr. Yueh nevét kiáltozták.

Jessica megkötötte a derekán az övet, kilépett a folyosóra. Aztán belényilallt a gondolat: Csak nem sebesült meg Leto?!

A folyosó mintha a végtelenbe nyúlt volna szaladó lába alatt. Befordult a boltív alatt, elsuhant az ebédlő mellett, végig a következő folyosón a nagyteremig. A terem fényárban úszott, valamennyi fali szuszpenzor ontotta a fényt.

Jobbra, a főbejárat közelében meglátta a házi őrség két tagját. Duncan Idahót fogták közre. Idaho feje előrebillent. Lihegett. Hirtelen csend támadt.

Az egyik őr vádlóan rászólt Idahóra:

— Látod, mit csináltál? Fölébresztetted Lady Jessicát!

A vastag kárpitok meglibbentek a férfi mögött, jeleként annak, hogy a bejárati ajtó nyitva maradt. A hercegnek vagy Yueh-nek nyoma sem volt. Valamivel távolabb ott állt Mapes, és fagyos tekintettel méregette Idahót. Hosszú, barna köntös volt rajta, kanyargós mintával a szegélyén, a lábán sivatagi csizma, befűzetlenül.

— Akkor fölébresztettem, na és — mormolta Idaho. A mennyezetre emelte az arcát, felüvöltött. — Az én kardom először a Grummanon látott vért!

Anyaisten! Részeg! döbbent rá Jessica.

Idaho sötét bőrű, kerek képe grimaszba rándult. Haja, mely máskor feketén, fényesen göndörödött, mint a fekete kecskeprém, most tele volt földdel, porral. Zubbonyán hosszú, rongyos szélű hasadás éktelenkedett, kilátszott rajta a díszing, amelyet a vacsoránál viselt.

Jessica odament hozzá.

Az egyik őr odabiccentett neki, de közben nem eresztette el Idahót.

— Nem tudtunk mit csinálni vele, úrnőm! Kint, a kapu előtt randalírozott, nem volt hajlandó bejönni. Attól féltünk, észreveszik a helybéliek. Az nagyon nem lett volna jó! Rossz hírünket keltette volna.

— Merre járt? — kérdezte Jessica.

— Hazakísérte a vacsora után az egyik ifjú hölgyet, úrnőm. Hawat parancsára.

— Melyik ifjú hölgyet?

— Az egyik kísérőszolgálatos macát. Érted, asszonyom, ugye? — Mapesre pillantott, lehalkította a hangját. — Mindig Idahót szokták megbízni a hölgyek külön megfigyelésével.

Ezt tudom, gondolta Jessica. De miért van berúgva?

Jessica összeráncolt homlokkal Mapeshez fordult.

— Mapes, hozzál valamit, amitől magához tér! Koffeint ajánlok. Talán maradt még abból a fűszeres kávéból.

Mapes megrántotta a vállát, megfordult, elment a konyha irányába. A laza sivatagi csizma csattogott a kőpadlón.

Idaho Jessica felé hajtotta szemlátomást nehéz fejét, és rásandított.

— Háromszáznál is több embert öltem meg a herceg szolágla… szolgálatában — mormogta. — Csak asztunnám, mér vagyok itt? Nem lehet itt meglenni! Se a föld alatt, se fent. Miféle egy hely ez, mi?

Az oldalajtó felől valami nesz vonta magára Jessica figyelmét. Odanézett, látta, hogy Yueh jön feléjük, bal kezében az orvosi táska. Teljesen fel volt öltözve, sápadt volt, fáradtnak látszott. Homlokán feltűnően virított a rombusz alakú tetoválás.

— A jó doki! — kurjantotta Idaho. — Miféle ember vagy te, doki? Itt egy kötés, ott egy talbe… tabletta? — Ködös szemmel Jessicára meredt. — Nem viselkedek szépen, mi?

Jessica csak összevonta a szemöldökét, magában tűnődött: Miért rúghatott be Idaho? Berúgatták?

— Megártott a fűszersör — motyogta Idaho, és közben megpróbált egyenes tartást fölvenni.

Visszajött Mapes, gőzölgő csészét tartott a kezében, bizonytalanul megállt Yueh mögött, Jessicára nézett. Jessica tagadóan intett a fejével.

Yueh a padlóra tette a táskáját, üdvözlésképpen odabiccentett Jessicának.

— Fűszersör, mi? — kérdezte.

— Sose ittam jobbat — jelentette ki Idaho. Megpróbálta vigyázzba vágni magát. — Az én kardom először a Grummanon látott vért! Ott öltem meg egy Harok… Harkon… megöltem én a hercegért!

Yueh hátrafordult, ránézett a Mapes kezében tartott csészére.

— Mi ez?

— Koffein — mondta Jessica.

Yueh elvette a csészét, odanyújtotta Idahónak.

— Hajtsd föl, pajtás!

— Nem köll több inni!

— Hajtsd föl, ha mondom!

Idaho feje Yueh felé billent, előrebotlott egy lépésnyit, magával vonszolva a két őrt.

— Tele van már a csizmám a Császári Világegyetemmel, dokikám! Most az eccer úgy lesz, ahogy nekem teccik!