Frank Herbert - A Dűne

— A víz mellett eltörpülnek az összes többiek — mondta Kynes. — A bolygón bőven van oxigén, a szokásos kísérő tényezők nélkül. Nincsen nagy kiterjedésű növényvilág, és nincsenek nagy széndioxid-források, mint például a vulkánok. Szokatlan kémiai kölcsönhatások mennek végbe itt nagy felületeken…

— Végeztél kísérleteket? — kérdezte izgatott érdeklődéssel a herceg.

— Volt rá időnk bőven, hogy beindítsuk a Tansley-effektust, kis egységekben, amatőr módon, de most már le tudom vonni belőle a tudományos igényű következtetéseket — mondta Kynes.

— Nincs elég víz — vetette oda Bewt. — Egyszerűen nincs elég víz!

— Bewt barátunk pedig igazán szakértő a vízügyekben — mondta Kynes. Elmosolyodott, a tányérfölé hajolt.

A herceg heves kézmozdulat kíséretében fölcsattant:

— Nem! Választ kérek! Van elég víz, Kynes?

Kynes nem emelte föl a tekintetét a tányérjáról.

Jessica figyelte az érzelmek játékát az arcán. Jól palástolja a gondolatait, futott át rajta, de Jessica mostanra már regisztrálta magában Kynest, meg tudta állapítani, hogy megbánta, amit mondott.

— Van elég víz? — kérdezte követelőzően a herceg.

— Esetleg… lehet — mondta Kynes.

Tetteti csak, hogy bizonytalan! — gondolta Jessica.

Paul, a maga tökéletesebb igazságérzékével kitapintotta a mélyben rejlő indítékot, és minden tudására szükség volt, hogy leplezze felindulását. Van elég víz! De Kynes nem akarja, hogy kiderüljön!

— A mi derék planetológusunknak sok érdekes álma van — jegyezte meg Bewt. — A fremenekkel együtt álmodozik a jövendölésekről és a messiásokról…

Innen-onnan kuncogások hallatszottak. Jessica megnézte magának, ki kuncogott: a csempész, a cirkoruhagyáros leánya, Duncan Idaho meg a rejtélyes kísérőszolgálat tulajdonosnője.

Furcsán alakulnak ma itt az erővonalak, gondolta Jessica. Túl sok minden folyik itt, amit nem fogok fel. Új információforrásokra kell szert tennem.

A herceg Kynesról Bewtra nézett, aztán Jessicára. Különös módon úgy érezte, mintha valamiből kimaradt volna, mintha valami nagyon fontos dolog elkerülte volna a figyelmét.

— Lehet — mormolta.

Kynes gyorsan hozzátette:

— Talán máskor beszélhetnénk még erről, uram. Olyan sok a…

A planetológus elhallgatott — a személyzeti ajtón egy egyenruhás Atreides-katona lépett be. Miután az őr ellenőrizte és átengedte, odasietett a herceghez, lehajolt, valamit súgott Leto fülébe.

Jessica megismerte Hawat egységének sapkajelvényét, leküzdötte magában a szorongást. Megszólította a cirkoruhagyáros társaságában levő nőt — aprócska, sötét hajú, babaarcú teremtés volt, enyhén ferde állású szemmel.

— Alig nyúltál hozzá a vacsorához — mondta Jessica. — Hozassak neked valami mást?

A nő először ránézett a cirkoruhagyárosra, csak aztán válaszolt:

— Nemigen vagyok éhes.

A herceg hirtelen fölállt, érdes, parancsoló hangon megszólalt:

— Mindenki maradjon ülve! Bocsássatok meg, de közbejött valami, amit személyesen kell elintéznem. — Hátralépett. — Paul, kérlek, vedd át a házigazda szerepét!

Paul fölállt, szerette volna megkérdezni, miért kell most elmennie az apjának, de tudta, hogy előkelően kell viselkednie. Odament az apja székéhez, leült.

A herceg az alkóv felé fordult, ahol Gurney ült, és odaszólt:

— Gurney, légy szíves, ülj oda Paul helyére az asztalhoz! Nem szabad, hogy páratlan számban legyünk. Lehet, hogy a vacsora után ki kell majd hoznod Pault a leszállópálya parancsnoki állásába. Várd meg a hívásomat!

Halleck díszegyenruhájában előbújt az alkóvból, szögletes csúfsága idegennek rémlett a csillogó cicomában. A falnak támasztotta a balisetet, odament a székhez, ahol addig Paul ült, helyet foglalt.

— Nincs ok az aggodalomra — mondta a herceg —, de azt kell kérnem, hogy senki ne távozzék, amíg a házi őrség nem mondja azt, hogy biztonságos. Amíg itt vagytok, semmi veszély nem fenyeget benneteket, ezt a kis problémát pedig tüstént megoldjuk.

Paul kiszűrte a rejtett értelmű szavakat apja bejelentéséből: őrség — biztonságos — tüstént . Biztonsági probléma adódott tehát, nem erőszakos cselekmény történt. Látta, hogy az anyja is fölfogta az üzenetet. Mind a ketten kissé megnyugodtak.

A herceg kurtán biccentett, sarkon fordult, és a katonával a nyomában kisietett az ebédlőből.

— Kérlek, folytassátok az étkezést — mondta Paul. — Ha jól emlékszem, dr. Kynes éppen a vízről mondott érdekes dolgokat.

— Folytathatnánk inkább máskor? — kérdezte Kynes.

— Természetesen — felelte Paul.

És Jessica büszkén látta fia méltóságteljes viselkedését, az érett emberre valló magabiztosságot.

A bankár fölemelte a vizeskupáját, Bewt felé intett vele.

— Senki sincs közöttünk, aki fölülmúlhatná Lingar Bewt urat cikornyás frázisok terén. Az ember szinte azt hihetné, a Nagy Házak rangjára szeretne emelkedni. Rajta hát, Bewt úr, mondjál nekünk pohárköszöntőt! Talán tartogatsz a tarsolyodban egy-két bölcsességet a fiúcskának, akit férfiszámba kell vennünk!

Jessica jobb keze ökölbe szorult az asztal alatt. Látta, hogy Halleck int Idahónak, látta, hogy a házi őrség a falak mellett fedező állásba helyezkedik.

Bewt gyűlölködő pillantást vetett a bankárra.

Paul Halleckre nézett, tudatosította magában őrei pozícióit, aztán farkasszemet nézett a bankárral, amíg az le nem tette a kupáját. Akkor megszólalt:

— Egyszer, még a Caladanon, láttam, ahogy kihúzták a vízből egy vízbe fúlt halászember holttestét. A…

— Vízbe fúlt? — A cirkoruhagyáros leánya szólt közbe.

Paul tétovázott, aztán válaszolt:

— Igen. Víz alatt volt, nem kapott levegőt, belehalt. Belefulladt a vízbe.

— Milyen érdekes módja a halálnak — mormogta a lány.

Paul mosolya megkeményedett. Visszafordult a bankárhoz.

— A holttestnek az volt az érdekessége, hogy sebek voltak a vállán: egy másik halászember karmos csizmájának a nyomai. A halász előzőleg többedmagával indult el egy csónakban — egy vízi utazásra való járműben —, amely aztán elsüllyed. Egy másik halász, aki segített kihúzni a tetemet, azt mondta, ő már nemegyszer látott ezekhez hasonló sebeket. Arról árulkodtak a sebek, hogy egy másik fuldokló halász megpróbálta annak a szerencsétlennek a vállára állva kidugni a fejét a víz fölé — hogy levegőhöz jusson.

— Mi ebben az érdekes? — kérdezte a bankár.

— Az a megjegyzés, amelyet akkor az apám fűzött hozzá. Azt mondta, annak a fuldoklónak a viselkedése, aki az ember vállára mászik, hogy megmeneküljön, érthető — kivéve, ha az ember a szalonban látja a jelenetet. — Paul elhallgatott pár pillanatra, csak addig, hogy a bankár már tudja, mi következik, aztán folytatta: — Én hozzátenném, hogy az étkezőasztalnál sem vonzóbb.

Hirtelen csend telepedett a szobára.

Ez meggondolatlanság volt, gondolta Jessica. Ez a bankár elég rangos lehet ahhoz, hogy párbajra hívja ki a fiamat! Látta, hogy Idaho ugrásra készen áll. A házi őrség feszülten figyelt. Gurney Halleck szeme a vele szemben ülőkre szegeződött.

— Huhuhuhúúú! — A csempész, Tuek, hátravetett fejjel, teli torokból hahotázni kezdett.

Ideges kis mosolyok tűntek föl az asztal körül.

Bewt szélesen vigyorgott.