Frank Herbert - A Dűne

A bankár közben hátralökte a székét, gyilkos tekintettel meredt Paulra.

Kynes szólalt meg:

— Mindenki csak a saját felelősségére heccelheti az Atreideseket.

— Az Atreideseknél az a szokás, hogy sértegetik a vendégeiket? — csattant föl a bankár.

Mielőtt Paul válaszolhatott volna, Jessica előrehajolt és odaszólt:

— Jó uram! — Közben azt gondolta: Ki kell derítenünk, miben mesterkedik ez a Harkonnen-lakáj! Paul a célpontja? Egyedül van?

— A fiam közszemlére tesz egy inget, és te rögtön magadra vennéd? — kérdezte Jessica. — Micsoda meglepetés! — Kezét lecsúsztatta a lábszárára csatolt kriszkésre.

A bankár villogó tekintete Jessica felé fordult. A többiek tekintete is Jessicára ugrott. Jessica látta, hogy Paul feltűnés nélkül hátrább tolja a székét, hogy könnyebben fel tudjon pattanni. A fiú felfogta a jelszót: közszemle. „Harcra készülj!”

Kynes fürkésző pillantást vetett Jessicára, aztán szinte észrevehetetlen mozdulattal intett Tueknek.

A csempész talpra ugrott, fölemelte a kupáját.

— Majd én mondok pohárköszöntőt — szólalt meg. — Az ifjú Paul Atreidesre, akinek a teste még ifjúi, de a lelke már férfilélek!

Miért avatkoznak bele? kérdezte magában Jessica.

A bankár most Kynesra meredt, és Jessica látta, hogy ismét kiül az arcára a rettenet.

Az emberek sorra a szájukhoz emelték a kupákat az asztal körül.

Úgy táncolnak, ahogy Kynes fütyül, gondolta Jessica. Értésünkre adta, hogy Paul mellett áll. Mi a hatalmának a titka? Semmi esetre sem az, hogy ő a Változás Bírája. Az időleges. És az sem, hogy közhivatalnok…

Elvette a kezét a kriszkés markolatáról, Kynes felé emelte a kupáját, a férfi viszonozta a gesztust.

Csak Paul és a bankár — ( Su-su! Micsoda hülye becenév! gondolta Jessica) — nem ivott. A bankár nem vette le a szemét Kynesról. Paul maga elé nézett.

Pedig jól intéztem, gondolta Paul. Miért szóltak bele? Lopva a mellette ülő férfivendégekre pillantott. „Harcra készülj?” Ki ellen? Az ellen a nyamvadt bankár ellen aligha!

Halleck megmozdult, aztán megszólalt, mintha csak a levegőnek beszélt volna, a vele szemben ülők feje fölé intézve a szót:

— A mi társadalmunkban nem érdemes sértődékenynek lenni. Gyakran az öngyilkossággal egyenértékű. — Ránézett a cirkoruhagyáros mellette ülő leányára. — Nem gondolod, hölgyem?

— De, igen. Ó, nagyon is — mondta a lány. — Túl sok az erőszak. Már rosszul vagyok tőle. És nagyon sokszor senki nem akar megbántani senkit, mégis hullanak az emberek! Semmi értelme!

— De semmi ám — mondta Halleck.

Jessica látta, hogy a lány szinte tökéletesen játszotta el a kis jelenetet, és rájött: Ez az üresfejű kis nőszemély nem egy üresfejű kis nőszemély! Aztán arra is rájött, honnan fúj a szél, és megértette, hogy Halleck is rájött már. Azt tervezték, hogy a lány révén fogják meg Pault! Jessica megkönnyebbült. Alighanem a fia vette észre ezt először — anyai tanítómestere nem mulasztotta el kioktatni erről a kézenfekvő csapdáról.

Kynes megszólította a bankárt:

— Itt volna az ideje még egy bocsánatkérésnek!

A bankár erőtlen mosollyal Jessica felé fordult.

— Úrnőm — mondta —, sajnos túl sokat fogyasztottam a borodból. Erős italt szolgálnak fel az asztalodnál, nem vagyok hozzászokva.

Jessica kihallotta a gyilkos indulatot a nyájas hangból. Hasonló nyájassággal válaszolt:

— Amikor idegenek először vannak együtt, nagy engedményeket kell tenniük a szokások és ismeretek különbözőségének.

— Köszönöm, úrnőm — mondta a bankár.

A cirkoruhagyáros sötét hajú társnője előrehajolt, és odaszólt Jessicának:

— A herceg azt mondta, itt biztonságban leszünk. Nagyon remélem; ez nem jelenti azt, hogy megint harcok lesznek!

Nem magától tereli ebbé az irányba a társalgást, gondolta Jessica.

— Valószínűleg semmi jelentősége az egésznek — felelte a nőnek. — De mostanában sajnos rengeteg apróságot kell személyesen intéznie a hercegnek. Amíg tart az ellenséges viszony az Atreidesek és a Harkonnenek között, nem lehetünk elég óvatosak. A herceg kanlyt esküdött. Természetesen halálfia minden Harkonnen-ügynök az Arrakison. — Ránézett a Ligabank képviselőjére. — És az Egyezmény természetesen támogatja ebben. — Kynes felé fordult. — Nem így van, dr. Kynes?

— De, pontosan így — helyeselt Kynes.

A cirkoruhagyáros finom mozdulattal visszahúzta társnőjét. A nő ránézett, aztán azt mondta:

— Azt hiszem, most már tényleg eszem valamit. Kaphatnék abból a madárételből, amit az előbb szolgáltak fel?

Jessica intett egy szolgának, aztán a bankárhoz fordult.

— Te, jó uram, az előbb a madarakról és a szokásaikról beszéltél. Olyan sok érdekesség van az Arrakison! Mondd csak, merrefelé található a fűszer? Mélyen behatolnak a fűszervadászok a sivatagba?

— Ó, dehogy, úrnőm — mondta a bankár. — Nagyon keveset tudunk az úgynevezett mély sivatagról. És a déli területekről szinte semmit.

— Egy mendemonda szerint a déli vidéken egy hatalmas fűszertelér található, az úgynevezett Anyatelér — mondta Kynes —, de gyanítom, hogy csak a termékeny fantázia szülte egy dal kedvéért. Néhány merész fűszervadász azért be-behatol az egyenlítői övezet peremvidékére, de ez rendkívül veszélyes — a tájékozódás bizonytalan, gyakoriak a viharok. A veszteségek drámaian növekednek, ahogy a Pajzsfaltól távolodunk. Talán, ha lenne egy időjárás-figyelő műholdunk…

Bewt fölnézett, tele szájjal szólalt meg:

— Azt beszélik, a fremenek nyugodtan járnak-kelnek ott is, eljutnak mindenhová. Állítólag még a délvidéken is fölkutatják a szivatokat, meg a szipkutakat.

— Szivatokat, szipkutakat? — ismételte meg kérdően Jessica.

Kynes gyorsan közbeszólt:

— Mesebeszéd, úrnőm! Más bolygókon vannak ilyenek, nem az Arrakison. A szivat olyan hely, ahol a víz feljön a felszínre vagy a felszín közelébe, csak le kell ásni bizonyos felismerhető pontokon. A szipkút olyan szivat, ahol az ember egy ledugott szalmaszálon át ihat… így beszélik.

Ámítás van a hangjában, gondolta Jessica.

Miért hazudik? tűnődött Paul.

— Milyen érdekes — mondta Jessica. Magában azt gondolta: „Így beszélik, azt beszélik…” Milyen furcsa ez az állandó kitételük! Ha tudnák, mennyire árulkodik a babonáknak való kiszolgáltatottságukról!

— Hallottam, van egy mondásotok — szólalt meg Paul —, hogy a jó modor a városból jön, a bölcsesség a sivatagból.

— Sok mondás járja az Arrakison — mondta Kynes.

Mielőtt Jessica föltehette volna a következő kérdést, egy szolga hajolt le hozzá egy levéllel. Jessica fölnyitotta, látta a herceg írását, a titkos jeleket, átfutotta.

— Bizonyára mindannyian örömmel halljátok mondta —, hogy a hercegünk ezúton üzeni, megnyugodhattok: rendeződött a probléma, ami elszólította. Megtalálták az eltűnt légivagont. A legénység közé beférkőzött Harkonnen-ügynök a hatalmába kerítette a gépet, és elrepült vele egy csempészbázisra, abban a reményben, hogy ott túladhat rajta. A bűnözőt és a légivagont is átadták nekünk. — Odabólintott Tueknek.

A csempész visszabólintott.

Jessica összehajtogatta a levelet, bedugta a ruhája ujjába.

— Örömmel hallom, hogy nem került sor nyílt összetűzésre — mondta a bankár. — Az emberek annyira remélik, hogy az Atreidesekkel a béke és a jólét köszönt be az Arrakison!