Frank Herbert - A Dűne

A herceg hangja elhalkult az utolsó sor végén, nagyot kortyolt a vizeskupából, aztán visszacsapta az asztalra. A víz kiloccsant a terítőre.

A többiek zavart csendben emelték a szájukhoz a kupákat.

A herceg ismét fölemelte a magáét, de most nem ivott belőle, hanem a megmaradt félkupányi vizet kiöntötte a padlóra. Tudta, hogy a többieknek követniük kell a példáját.

Jessica volt az első.

A többiek csak egy dermedt pillanat múlva kezdték kiönteni a kupáikat. Jessica látta, hogy az apja közelében ülő Paul a többiek reakcióját tanulmányozza. Jessica is azon kapta magát, hogy megbűvölten nézi, mi mindenről árulkodnak vendégei mozdulatai — különösen a nőkéi. Ez tiszta, iható víz volt, nem egy nedves kéztörlő tartalma. Húzódoztak tőle, hogy csak úgy elöntsék — látszott ez a kezek remegésén, a lassú reagáláson, érzett az ideges nevetésen… aztán erőszakot téve magukon, engedtek a szükségszerűségnek. Az egyik nő leejtette a kupáját, elfordította a tekintetét, ahogy a kíséretében levő férfi fölvette.

A legjobban Kynes ragadta meg a figyelmét. A planetológus tétovázott, aztán a kabátja alatti zsákba ürítette a kupát. Amikor a pillantása összeakadt Jessica figyelő tekintetével, elmosolyodott, és némán feléje emelte az üres kupát. Szemlátomást a legkevésbé sem feszélyezte, amit csinált.

Halleck muzsikája még mindig belengte a szobát, de most már nem tompán szólt, most már dallamosan, lendületesen zengett, mintha szét akarta volna oszlatni a borús hangulatot.

— Kezdődjék hát a vacsora! — szólt a herceg, és leült.

Dühös és bizonytalan, gondolta Jessica. Annak a fűszergyárnak az elvesztése a kelleténél jobban megrendítette. Másvalaminek is kell itt lennie. Úgy viselkedik, mint aki kétségbeejtő helyzetben van. A szájához emelte a villát, remélte, hogy a mozdulattal elhessegeti hirtelen keserűségét. Miért ne? Hiszen kétségbeejtő helyzetben van!

A hangulat először lassan, aztán egyre sebesebben javulni kezdett. A cirkoruhagyáros elismerését fejezte ki Jessicának a szakácsáért és a boráért.

— Mind a kettőt a Caladanról hoztuk — mondta Jessica.

— Elsőrangú! — mondta a férfi, amikor belekóstolt a csukkába. — Egyszerűen elsőrangú! És nyoma sincs benne a melanzsnak. Az ember annyira meg tudja unni az örökös fűszert mindenben!

A Ligabank képviselője rápillantott a vele szemben ülő Kynesre.

— Értesültem róla, dr. Kynes, hogy egy újabb fűszergyár esett áldozatául a férgeknek.

— Gyorsan terjednek a hírek — jegyezte meg a herceg.

— Tehát igaz? — kérdezte a bankár Leto felé fordulva.

— Persze hogy igaz! — csattant fel a herceg. — Az az átkozott légivagon szőrén-szálán eltűnt. Egy akkora tárgynak nem lett volna szabad csak úgy eltűnnie.

— Amikor megérkezett a féreg, nem volt, ami elmenekítse a fűszergyárat — magyarázta Kynes.

— Nem lett volna szabad — ismételte meg a herceg.

— Senki sem vette észre, amikor eltűnt a légivagon? — érdeklődött a bankár.

— A figyelők rendszerint nem emelik föl a tekintetüket a homokról — mondta Kynes. — Őket elsősorban a féregnyom érdekli. A légivagon személyzete általában négytagú — két pilóta és két kisegítő. Ha a legénység egy vagy akár két tagja a herceg ellenségeinek a zsoldjában állt…

— Ohó, értem már — mondta a bankár. — És te mint a Változás Bírája, te kétségbe vonod ezt?

— Alaposan meg kell majd fontolnom, milyen álláspontra helyezkedem — mondta Kynes —, és semmi esetre sem fogom vacsora közben megvitatni. — Magában azt gondolta: Ez a vértelen csontváz! Nagyon jól tudja, hogy arra kaptam utasítást, hogy ne vegyek tudomást az ilyesfajta jogsértésekről!

A bankár elmosolyodott, és ismét az étkezésre fordította a figyelmét.

Jessicának eszébe jutott egy előadás, amelyet annak idején a Bene Gesserit-iskolában hallott. A tárgy a kémkedés és a kémelhárítás volt, az előadó pedig egy kövérkés, derűs arcú Tisztelendő Anya, akinek vidám hangja bizarr ellentétben állt a témával.

„Nem szabad elfelejteni, hogy minden kém- vagy kémelhárító-kiképzés alapjában hasonló reakciósémát vés bele mindegyik tanítványba. Minden zárt, szigorú fegyelmű intézmény rajta hagyja a bélyegét, a jellegzetes nyomát a tanítványain. Ez a nyom elemezhető és előre látható.

Nomármost, a motivációs sémák hasonlóak lesznek minden ügynökben. Más szóval, bizonyos fajta motivációk közösek lesznek bennük, függetlenül a különböző iskoláktól és az ellentétes céloktól. Először azt fogjátok megtanulni, hogyan különítsétek el ezt az elemet, hogy analizálhassátok — kezdetben a vallatási séma segítségével, amely a vallatók belső orientációjáról árulkodik, aztán az analizált személyek nyelvi-gondolati orientációjának pontos megfigyelésével. Majd meglátjátok, milyen egyszerű lesz meghatározni a kérdéses személy alapnyelvét a hanglejtés és a beszédstruktúra alapján.”

Most, ahogy ott ült az asztalnál a fiával, a herceggel, a vendégeikkel, és hallgatta a Ligabank képviselőjét, Jessica fagyos bizonyossággal tudta: az az ember Harkonnen-ügynök! Ott volt a beszédében a Giedi Prime beszédstruktúrája — ravaszul álcázva, de Jessica képzett érzékelésének olyan volt, mintha a férfi kihirdette volna.

Ez azt jelenti, hogy a Liga maga is az Atreides-ház ellen fordul? kérdezte magában. A gondolat megdöbbentette. Hogy leplezze az érzelmeit, újabb fogást rendelt a vendégeknek, de közben minden érzékével a férfit figyelte, mikor árulja el a célját. Most majd áttereli a beszélgetést valami látszólag ártalmatlan témára, de baljós felhangokkal, mondta magában. Ez a sémája.

A bankár lenyelte a falatot, ivott egy korty bort, egy mosollyal nyugtázta, amit a jobbján ülő nő mondott. Egy pillanatig mintha az egyik távolabb ülő férfi szavaira figyelt volna, aki éppen azt magyarázta a hercegnek, hogy az őshonos arrakisi növényeknek nincsenek töviseik.

— Szeretem elnézni, ahogy szárnyalnak odafenn az arrakisi madarak — szólalt meg a bankár, Jessicához intézve a szavait. — Nekünk persze minden madarunk dögevő, és sokan megvannak víz nélkül is, mert rászoktak a vérivásra.

A cirkoruhagyáros leánya, aki az asztal túlsó vége táján ült az apja és Paul között, elfintorította csinos arcocskáját.

— Jaj, Su-su, olyan gusztustalan dolgokat tudsz mondani! — szólt oda.

A bankár elmosolyodott.

— Su-sunak szólítanak, mert én vagyok a Vízárusok Szövetségének pénzügyi tanácsadója. — Jessica szó nélkül meredt rá, így folytatta: — A vízárusok szokták azt kiáltozni, hogy „su-su-súúk!” — És olyan hűen utánozta a kiáltást, hogy az asztal körül sokan fölnevettek.

Jessica kihallotta a kérkedést a hangból, de főleg az tűnt föl neki, hogy az ifjú hölgy végszóra szólalt meg — ez így volt megbeszélve! Neki kellett alkalmat adnia a bankárnak, hogy elmondja, amit elmondott. Jessica odanézett Lingar Bewtra. A vízmágnás összeráncolt homlokkal a tányérja fölé hajolt. Jessica megértette, hogy a bankár voltaképpen azt mondta: Én is rajta tartom a kezem az arrakisi hatalom végső forrásán — a vízen.

Paul már korábban észlelte a hamisságot asztaltársa hangjában.

Látta, hogy az anyja Bene Gesserit-intenzitással figyeli a társalgást. Hirtelen ötlettel úgy határozott, hogy besegít, elnyújtja a beszélgetést. Megszólította a bankárt: