Frank Herbert - A Dűne

— Azt akarod mondani, hogy azok a madarak kannibálok?

— Furcsa kérdés, fiatalúr — mondta a bankár. — Én csak azt mondtam, hogy vért isznak. Ez nem feltétlenül a fajtájukbeliek vére, igaz?

— A kérdés a legkevésbé sem furcsa — mondta Paul, és Jessica megérezte a hangjában a feszes riposztkészséget, amelyet tőle tanult. — Aki valamennyire tájékozott, az tudja, hogy minden fiatal szervezet legveszélyesebb vetélytársa a magafajtájú egyed lehet. — Kimért mozdulattal belenyúlt az asztaltársa tányérjába a villájával, kivett egy falatot, bekapta. — Ugyanabból a tányérból esznek. Megegyeznek az alapvető szükségleteik.

A bankár megdermedt, bosszús arccal a hercegre nézett.

— Ne kövesd el azt a hibát, hogy gyereknek nézed a fiamat — mondta a herceg és elmosolyodott.

Jessica körbepillantott, látta, hogy Bewt arca földerült, Kynes és Tuek, a csempész pedig egy emberként vigyorog.

— Ez fontos ökológiai szabály — szólalt meg Kynes —, és a fiatalúr szemlátomást jól érti. Az élővilág részei közötti harc a szabad energiáért folyó harc. A vér pedig gazdag energiaforrás.

A bankár letette a villáját, ingerült hangon válaszolt:

— Állítólag a fremen söpredék megissza a halottak vérét!

Kynes megrázta a fejét, oktató hangon felelt:

— Nem a vérét, jó uram. De egy ember minden vize végül is a népét illeti meg — a törzsét. Ez parancsoló szükségszerűség, ha az ember a Nagy Síkság mellett él. Ott minden csepp víz nagy érték, és az emberi testnek mintegy hetven súlyszázaléka víz. A halottnak aligha van már szüksége arra a vízre.

A bankár mind a két kezét az asztalra tette a tányérja mellett; Jessica azt hitte, tüstént fölpattan az asztal mellől, és dühöngve kirohan.

Kynes Jessicára nézett.

— Bocsáss meg, úrnőm, hogy ilyen rút dologról beszéltem az asztalnál, de nem volt igaz, amit neked mondtak, ezért tisztázni kellett.

— Olyan sokáig cimboráltál a fremenekkel, hogy már minden jóérzés kiveszett belőled! — vetette oda érdes hangon a bankár.

Kynes ránézett, higgadtan szemügyre vette a sápadt, indulattól remegő arcot.

— Ez kihívás, jó uram?

A bankár megdermedt. Nyelt egyet, aztán kényszeredetten kinyögte:

— Ugyan, dehogy! Nem sérteném meg ilyesmivel a vendéglátóinkat.

Jessica hallotta a hangján, hogy fél, látszott az arcán, a lélegzésén, a halántékán lüktető éren. Ez az ember halálra rémült Kynestól!

— A vendéglátóink maguk is el tudják dönteni, mi sértő rájuk nézve — mondta Kynes. — Bátor emberek, akik tudják, mit jelent a becsület védelme. Mindannyiunk szemében tanúsíthatja a bátorságukat az, hogy itt… és most… az Arrakison vannak.

Jessica látta, hogy Leto élvezi a jelenetet. A vendégek legtöbbjéről ezt nem lehetett elmondani. Az emberek menekülésre készen ültek az asztal körül, a kezük eltűnt az asztal alatt. Két kivétel tűnt csak fel: az egyik Bewt volt, aki leplezetlenül mulatott a bankár kínos helyzetén, a másik Tuek, a csempész, aki viszont Kynest figyelte, mintha útmutatást várt volna tőle. Jessica látta, hogy Paul csodálattal bámul Kynesra.

— Nos? — kérdezte Kynes.

— Nem akartam senkit megsérteni — mormogta a bankár. — Ha sértőn viselkedtem, bocsánatot kérek érte.

— Önként kérted, önként megadom — mondta Kynes. Rámosolygott Jessicára, aztán folytatta az étkezést, mintha mi sem történt volna.

Jessica látta, hogy a csempész is megnyugodott. Ezt megjegyezte: a férfi pontosan úgy viselkedett, mint a bajtárs, aki készen áll, hogy Kynes segítségére siessen. Valamiféle kötelék volt e között a két ember között.

Leto a villájával játszadozott, és tűnődve figyelte Kynest. Az ökológus viselkedéséből ítélve megváltozott az Atreides-házról alkotott felfogása. A sivatagi légi útjukon még sokkal ridegebben viselkedett.

Jessica intett, hogy behozhatják a következő fogást. Megjelentek a szolgák a langues de lapins de garenne -nel, hozzá penészgombamártást és vörösbort hoztak.

Lassan folytatódott a szokványos asztali beszélgetés, de Jessica kihallotta belőle a nyugtalanságot, a feszültséget, látta, hogy a bankár sértődött némaságba burkolózik. Kynes habozás nélkül megölte volna, gondolta. Ráébredt, hogy Kynes mintha nem venné komolyan az emberölést. Jessicának az volt a benyomása, hogy ez az ember közönyösen öl, és gyanította, hogy ez valami fremen tulajdonság lehet.

Odafordult a balján ülő cirkoruhagyároshoz, és megszólította:

— Voltaképpen nem tudok napirendre térni azon, hogy milyen fontos a víz az Arrakison.

— Nagyon fontos — helyeselt az. — Mi ez? Nagyon finom!

— Vadnyúlnyelv különleges mártással — mondta Jessica. — Ősrégi recept.

— Megkaphatnám azt a receptet?

Jessica bólintott.

— Majd intézkedem.

Kynes Jessicára pillantott, és azt mondta:

— Aki nem arrakisi, az gyakorta alábecsüli a víz fontosságát ezen a bolygón. Itt ugyanis a minimum elvéről van szó.

Jessica hallotta a hangán, hogy próbára akarja tenni.

— A gyarapodást az a szükséglet korlátozza, amelyik a legkevésbé elégíthető ki — mondta: — És természetesen a legkedvezőtlenebb körülmény szabályozza a gyarapodás ütemét.

— Ritkán fordul elő, hogy a Nagy Házak tagjai tisztában vannak planetológiai problémákkal mondta Kynes. — Az Arrakison a víz jelenti a legkedvezőtlenebb körülményt. És ne feledd, hogy a gyarapodás önmagában is kedvezőtlen körülményeket teremthet, ha nem tanúsítunk kellő óvatosságot…

Jessica valami burkolt célzást érzett Kynes szavaiban, de nem értette meg.

— A gyarapodás — ismételte meg. — Azt akarod mondani, hogy az Arrakison normális körforgása volna a víznek, és kedvezőbb körülmények között biztosítaná az emberi élet feltételét?

— Képtelenség! — vetette oda a vízmágnás.

Jessica Bewt felé fordult.

— Képtelenség?

— Az Arrakison képtelenség — mondta az. — Ne hallgass erre az álmodozóra. Minden laboratóriumi eredmény ellene szól.

Kynes merően ránézett Bewtra, és Jessica észrevette, hogy megint elnémult a társalgás az asztal körül, s a vendégek figyelme erre az újabb eszmecserére összpontosult.

— A laboratóriumi eredmények alapján hajlamosak vagyunk elfelejteni egy egyszerű tényt — mondta Kynes. — Ez a tény a következő: itt olyan életformákkal van dolgunk, amelyek odakint, a szabadban jöttek létre és odakint léteznek, ahol a növények és állatok élik a maguk normális életét.

— Még hogy normális! — mondta megvetően Bewt. — Az Arrakison semmi sem normális!

— Épp ellenkezőleg — mondta Kynes. — Bizonyos egyensúlyt itt is ki lehet alakítani, méghozzá önfenntartó jelleggel. Egyszerűen csak meg kell érteni ennek a bolygónak a korlátait és a kényszerítő tényezőket.

— Sohasem fog sikerülni — mondta Bewt.

A herceg ebben a pillanatban hirtelen rájött, mikor változott meg Kynes magatartása — akkor, amikor Jessica arról beszélt, hogy az Arrakis népének őrzik meg az üvegházi növényeket.

— Mi kellene hozzá, hogy önfenntartó rendszer jöjjön létre, dr. Kynes? — kérdezte Leto.

— Ha az Arrakis zöld növényzetének három százalékával szénvegyületeket állíttathatnánk elő tápláléknak, megindulhatna a ciklus — mondta Kynes.

— És a víz az egyetlen gond? — kérdezte a herceg. Megérezte Kynes izgatottságát, és őt is magával ragadta.