Frank Herbert - A Dűne

— Akkor hogy ejtették el azokat a példányokat?

— Nagyfeszültségű áramütést kell adni mindegyik gyűrűszelvénynek külön-külön; ez az egyetlen ismert módja, hogy megöljünk egy férget úgy, hogy ne semmisüljön meg — mondta Kynes. — Robbanóanyaggal persze szétroncsolhatóak, de minden gyűrűszelvény önálló életet él. Az atomenergiát kivéve, nem tudok olyan robbanóanyagról, amely teljes egészében elpusztíthatna egy nagy homokférget. Hihetetlenül szívós fajta.

— Miért nem próbálták meg kiirtani őket? — érdeklődött Paul.

— Túl sokba kerülne — mondta Kynes. — Hatalmas területről van szó.

Paul visszadőlt az ülés sarkába. Az igazmondó érzéke, a hangárnyalatok finomságainak érzékelése azt súgta, hogy Kynes hazudik, illetve féligazságokat mond. Azt gondolta: Ha összefüggés van a fűszer és a férgek között, akkor ha kiirtják a férgeket, elvész a fűszer is.

— Hamarosan senkinek sem kell majd önerőből kijutnia a sivatagból — mondta a herceg. — Csak be kell kapcsolni ezeket a kis adókat itt a nyakunkban, és máris úton van a segítség. Hamarosan minden munkásunk ilyet fog hordani. Fölállítunk egy külön mentőszolgálatot.

— Nagyon dicséretes — mondta Kynes.

— A hangod arra utal, hogy nem értesz egyet vele.

— Egyetérteni egyetértek vele, de sok hasznát nem fogjátok venni. A homokviharok elektromos zavarai elfedik a jeleket. Az adók zárlatosak lesznek. Tudod, már próbálkoztak itt ilyesmivel. Az Arrakis keményen próbára tesz minden fölszerelést. És ha egy féreg vadászik az emberre, nincsen sok idő. Sokszor csak tizenöt-húsz perce…

— Mit tanácsolnál te?

— A tanácsomat kéred?

— Mint planetológusét, igen.

— És megfogadnád?

— Ha értelmesnek találnám.

— Jól van, uram. Sohase menj egyedül!

A herceg levette a szemét a műszerfalról, Kynesra nézett.

— Ez minden?

— Ez minden. Sohase menj egyedül.

— És ha elválaszt a társadtól a vihar, és kényszerleszállást kell végrehajtanod? — kérdezte Halleck. — Valamit azért csak tehet az ember, nem?

— A valamibe nagyon sok minden belefér — mondta Kynes.

— Te mit tennél? — kérdezte Paul.

Kynes megfordult, fürkésző pillantással nézett a fiúra, aztán visszafordult a herceghez.

— Én ügyelnék rá, hogy jól zárjon a cirkoruhám. Ha a féregzónán kívül vagy sziklára szálltam le, ott maradnék a hajó mellett. Ha a nyílt homokon értem földet, eltávolodnék a hajótól, amilyen sebesen csak tudnék. Úgy ezer méter már elég volna. Aztán elbújnék a köpenyem alá. A féreg elpusztítja a hajót, de én talán elkerülöm a figyelmét.

— És aztán? — kérdezte Halleck.

Kynes vállat vont.

— Megvárom, amíg elmegy a féreg.

— Ez minden? — érdeklődött Paul.

— Amikor a féreg elment, az ember megpróbálhat gyalogszerrel kijönni a sivatagból. Halkan kell lépkedni, kerülni a dobhomokot, a portengermedencéket — egyenesen a legközelebbi sziklás rész felé igyekezni. Sok olyan rész van. Esetleg sikerülhet…

— Dobhomok? — ismételte meg kérdőn Halleck.

— Ha egy bizonyos módon tömörödik össze a homok — mondta Kynes —, a leghalkabb lépéstől is dobogni kezd. Arra mindig odamennek a férgek.

— És a portengermedence? — érdeklődött a herceg.

— Egyik-másik mélyedés a sivatagban az évszázadok során megtelt porral. Van köztük olyan hatalmas is, hogy szabályos áramlatai és árapálya van. De mindegyik elnyeli azt, aki belelép.

Halleck megint megpendítette a balisetet, aztán pár pillanat múlva halkan énekelni kezdett:

— Porfelhő elöl, Sire!

— Látom, Gurney.

— Oda megyünk — mondta Kynes.

Paul kihúzta magát, összehúzott szemmel figyelt előre, amíg úgy harminc kilométernyire meglátta a gomolygó, sárgás porfelhőt lent, a sivatag felszínén.

— Az egyik hernyótalpas fűszergyáratok — mondta Kynes. — Lent van a felszínen, ez azt jelenti, hogy fűszert talált. A felhő a fölösleges homok, amit kidob magából, miután a fűszert kicentrifugálta belőle. Semmilyen más felhő nem fest így.

— Repülőgépek vannak fölötte — mondta a herceg.

— Látom, két… három… négy figyelő — mondta Kynes. — Lesik a féregnyomot.

— Féregnyomot?

— A feléjük haladó homokhullámot. Valószínűleg szeizmikus érzékelőik is vannak a talajon. A férgek néha olyan mélyen haladnak, hogy nem látszik a hullám. — Kynes fölfelé fordította a tekintetét. — Valahol ott kellene lennie a légivagonnak is, de nem látom.

— Szóval a féreg mindig megjön, mi? — kérdezte Halleck.

— Mindig.

Paul előrehajolt, megérintette Kynes vállát.

— Mekkora területet ellenőriz egy-egy féreg?

Kynes összevonta a szemöldökét. Ez a gyerek mindig felnőttes kérdéseket tesz föl!

— Az attól függ, mekkora a féreg.

— Mik a határok? — kérdezte a herceg.

— A nagyok három-négy négyzetkilométeren őrködnek. A kicsik… — Elharapta a szót, ahogy a herceg beletaposott a fékező sugárhajtóművek pedáljába. A gép megingott, ahogy a hátsó hajtóművek elnémultak. A szárnycsonkok megnyúltak, meggörbültek, belecsaptak a levegőbe. A gép átalakult ornitopterré. A herceg megdöntötte, a szárnyak közben egyenletesen suhogtak, bal kezével keletre mutatott, a fűszergyár mögé.

— Az ott féregnyom?

Kynes áthajolt a herceg előtt, összehúzott szemmel meredt a távolba.

Paul és Halleck egymáshoz nyomulva kémlelt ugyanarra. Paul észrevette, hogy a kíséretük, akiket meglepetésszerűen ért a hirtelen manőver, megelőzte őket, de már visszakanyarodtak és feléjük tartottak. A hernyótalpas fűszergyár előttük látszott, még mindig körülbelül három kilométernyire.

Ahová a herceg mutatott, a félhold alakú dűnék árnyékai fodrozódtak egészen a látóhatárig, és közöttük, a messzeségbe nyúló egyenes vonalban haladt valami dagadó mozgás — egy homokhullám! Pault arra emlékeztette, ahogy egy nagy hal zavarja meg a víz tükrét, amikor a felszín közelében úszik.

— Féreg — mondta Kynes. — Méghozzá nagy! — Előrehajolt, lekapta a műszerfalról a mikrofont, beütött egy új frekvenciát. Fölpillantott a fejük fölött tekercseken elhelyezett koordinátahálóra, aztán beleszólt a mikrofonba: — Hívom a Delta Ajax kilencesen a fűszerest. Féregnyom közeledik! Fűszeres a Delta Ajax kilencesen! Féregnyom közeledik! Nyugtázd a hívást! — Várakozott.

A hangszóróból recsegés-ropogás hallatszott, aztán egy hang:

— Ki hívja a Delta Ajax kilencest? Vétel.

— Nem nagyon izgatják magukat — jegyezte meg Halleck.

Kynes beleszólt a mikrofonba:

— Különjárat, tőletek északkeletre, három kilométernyire. A féregnyom egyenesen felétek tart, becsült kontaktus huszonöt perc múlva.

— Itt a figyelőközpont — dördült meg egy újabb hang a hangszóróban. — Az észlelés megerősítve. Közöljük a kontaktidőt… — Szünet következett, majd: — Kontaktus legfeljebb huszonhat perc múlva. Jó becslés volt az az előbbi. Ki van azon a különjáraton? Vétel.

Halleck közben kikapcsolta a biztonsági övét, és előrenyomakodott Kynes és a herceg közé.

— Ez a rendes üzemi frekvencia, Kynes?