Frank Herbert - A Dűne

Kynes meghajolt.

— Herceg uram…

Amíg közeledett az ornitopter mellett álló magányos alak felé, Leto már alaposan szemügyre vette: magas volt, sovány, sivatagi öltözéket viselt — laza köpenyt, cirkoruhát, alacsony szárú csizmát. Csuklyáját hátravetette, fátyla oldalt csüngött, jól látszott a seszínű haj, a ritkás szakáll. Sűrű szemöldök húzódott a sötét, csupakék szempár fölött. Szeme sarkában mintha festéknyomok sötétlettek volna.

— Te vagy hát az ökológus — mondta a herceg.

— Mi itt jobban szeretjük a régi címet, uram — mondta Kynes. — Planetológus.

— Ahogy tetszik — mondta a herceg. Lepillantott Paulra. — Fiam, ez itt a Változás Bírája, a vitás kérdések döntnöke, akit azért állítottak ide, hogy gondoskodjék az előírások megtartásáról a hűbérbirtok átvétele során. — Kynesre nézett. — Ez pedig a fiam.

— Uram… — mondta Kynes.

— Fremen vagy? — kérdezte Paul.

Kynes elmosolyodott.

— Befogad sziecs és falu egyaránt, fiatalúr. De Őfelsége szolgálatában állok mint Császári Planetológus.

Paul bólintott, imponált neki a másikból sugárzó erő. Előzőleg Halleck megmutatta neki Kynest az épület emeleti ablakából:

— Az, aki ott áll a fremen kísérettel — aki most elindult az ornitopter felé!

Paul látcsövön át gyorsan szemügyre vette Kynest, megnézte a szigorú, egyenes vonalú szájat, a magas homlokot. Halleck azt mondta mögötte:

— Különös egy alak. Nagyon szabatosan beszél — sehol semmi homály, semmi cikornya, minden pengeéles!

A herceg csak annyit mondott:

— Tudóstípus.

Most, hogy csak pár lépésnyire állt tőle, Paul megérezte Kynesban az erőt, a személyiség erejét, mintha királyi vérből való lett volna, mintha parancsolásra született volna.

— Úgy értesültem, hogy neked kell köszönetet mondanunk a cirkoruháinkért és a köpenyekért — mondta a herceg.

— Remélem, jók a méretek, uram — mondta Kynes. — Fremen mesterek készítették a ruhákat, pontosan tartották magukat az adatokhoz, amelyeket Hallecktől kaptunk.

— Gondolkodóba ejtett, hogy azt mondtad, nem vihetsz ki minket a sivatagba, ha nincs rajtunk ilyen öltözék — mondta a herceg. — Hiszen bőven vihetünk magunkkal vizet! Nem szándékozunk hosszú időt tölteni odakint, és lesz légi támogatásunk is — a kísérő gépet itt láthatod éppen a fejünk fölött. Nem valószínű, hogy kényszerleszállást kellene végrehajtanunk.

Kynes átható tekintettel ránézett, végigtekintett a víztől duzzadó testen. Ridegen válaszolt:

— Az Arrakison nem beszél valószínűségekről az ember. Csak lehetőségekről.

Halleck megdermedt.

— A herceg megszólítása „uram” vagy „Sire”! — csattant fel.

Leto titkos kézjelükkel nyugalomra intette Hallecket, és azt mondta:

— Mi egyelőre jövevények vagyunk itt, Gurney. Engedményeket is kell tennünk.

— Parancsodra, uram.

— Lekötelezettjeid vagyunk, dr. Kynes — mondta Leto. — Nem fogunk megfeledkezni ezekről a cirkoruhákról, sem arról, hogy gondoskodni igyekszel a biztonságunkról.

Paulnak hirtelen ötlettel eszébe jutott egy idézet az O. K. Bibliából, és kimondta:

— „Az ajándék a folyó áldása.”

A szavak természetellenesen hangosan csengtek a csöndben. A fremen kísérők, akiket Kynes hátrahagyott az épület árnyékában, fölpattantak guggoltukból, és szemmel látható izgalommal súgtak-búgtak. Az egyikük fölkiáltott:

— Lisan al-Gaib!

Kynes sarkon fordult, heves, taglózó mozdulatot tett a kezével. Az őrök visszahúzódtak, csak maguk között dörmögtek, aztán eltűntek az épület mögött.

— Nagyon érdekes — jegyezte meg Leto.

Kynes szúrós szemmel végigmérte a herceget és Pault.

— Az itteni sivataglakók jó része babonás népség — mondta. — Ügyet se vessetek rájuk. Nincsen bennük ártó szándék. — De közben a legenda szavai jártak a fejében: „Szent szókkal köszöntenek majd, és ajándékotok áldás lesz.”

Leto Kynesről alkotott képe — amely részben Hawat rövid szóbeli beszámolóján (óvatos és roppant gyanakvó beszámolóján) alapult — most hirtelen kitisztult: ez az ember csakugyan fremen volt! Kynes fremen kísérettel érkezett, ami azt is jelenthette volna, hogy a fremenek egyszerűen kipróbálják, csakugyan élhetnek-e azzal az új jogukkal, hogy bejárásuk van a városi területekre — de inkább látszott díszkíséretnek. És a modorából ítélve Kynes büszke férfi volt, aki a szabadsághoz szokott, és csak tulajdon gyanakvása szabhatott korlátot beszédjének és viselkedésének. Paul kérdése mélyre hatoló és lényeges volt!

Kynes a lelkében bennszülött lett tehát.

— Nem kéne indulnunk, Sire? — kérdezte Halleck.

A herceg bólintott.

— Az én topteremet én vezetem. Kynes előreülhet mellém, hogy irányítson. Te meg Paul üljetek hátra!

— Egy pillanat — szólalt meg Kynes. — Engedelmeddel, uram, ellenőriznem kell a ruháitokat.

A herceg szóra nyitotta a száját, de Kynes folytatta:

— Nemcsak a ti bőrötöket féltem, hanem a magamét is… uram. Nagyon jól tudom, kinek a torkát metszenék át, ha bajba esne valamelyikőtök, amíg a gondjaimra vagytok bízva.

A herceg összeráncolta a homlokát. Micsoda kényes pillanat, gondolta. Ha visszautasítom, lehet, hogy megsértem vele. Márpedig lehet, hogy ez az ember mérhetetlenül értékes lesz a számomra. De akkor is… beengedjem a pajzsom mögé, hozzám érhessen, amikor alig tudok róla valamit?

A gondolatok sorra villantak át az agyán, és nyomukban könyörtelenül nyomult előre a döntéskényszer.

— A kezedben vagyunk — mondta a herceg. Előrelépett, szétnyitotta a köpenyét, látta, hogy Halleck egész teste megfeszül, ugrásra készen áll, de nem mozdul. — És ha lennél szíves — folytatta a herceg elmagyarázni a ruha lényegét, örülnék neki, hiszen te igen közelről ismered.

— Hogyne — mondta Kynes. Benyúlt a köpeny alá, kitapogatta az illesztést a vállon, közben beszélt: — Lényegében mikroszendvicsanyag, nagy hatékonyságú szűrő- és hőcserélőrendszer. — Megigazította az illesztéseket. — A bőrön levő réteg porózus. A veríték, miután lehűtötte a testet, eltűnik benne, szinte mintha normálisan elpárologna a bőrről. A következő réteg… — Kynes szorosabbra vette a mellkasi illesztést — … hőcserélő szálakat és sókiválasztókat tartalmaz. A sót is visszanyerjük.

A herceg fölemelte a karját.

— Nagyon érdekes — mondta.

— Sóhajtsál — szolt Kynes.

A herceg engedelmeskedett.

Kynes megvizsgálta a hónalján a szigetelést, az egyiken állított. — A test mozgása, különösen a légzés — mondta —, meg némi ozmotikus hatás szolgáltatja az energiát a folyadék keringetéséhez. — Kissé meglazította a mellkason. — A visszanyert víz összegyűlik a gyűjtőzsebekben, ahonnan ezen a nyakadnál levő csövön át lehet kiszívni.

A herceg behúzta a nyakát, megnézte a csővégét.

— Ügyes és kényelmes — mondta. — Okosan van megtervezve.

Kynes letérdelt, megvizsgálta a lenti illesztéseket.

— A vizelet és a széklet feldolgozása a combi rétegekben történik — mondta, aztán fölállt, megtapogatta a gallér zárását, fölemelt egy külön lapot a nyakrészen. — A nyílt sivatagban ezt a szűrőt viseli az ember az arcán, és az orrába vezeti ezt a csövet. A jó zárásról a dugók gondoskodnak. Belélegzés a szájszűrőn, kilélegzés az orrcsövön át. A jó állapotban levő fremen ruhában az ember nem veszít el naponta egy gyűszűnyinél több vizet, még ha a Nagy Erg közepén reked is.