Frank Herbert - A Dűne

— Az most várhat — mondta Paul. — Honnan veszed, hogy ez a szoba biztonságos?

Jessica az üzenetre mutatott, elmagyarázta.

Paul szemlátomást megkönnyebbült egy kicsit.

Jessicában azonban nem enyhült a feszültség. Egy fürkészvadász! gondolta. Könyörületes Anya! Minden tanult önuralmára szüksége volt, hogy ne fogja el hisztérikus reszketés.

Paul tárgyilagos hangon szólalt meg:

— Persze a Harkonnenek keze van a dologban. Muszáj lesz végeznünk velük.

Kopogás hallatszott a légzsilip ajtaja felől — Hawat gárdájának ismertető ritmusában.

— Tessék! — szólt ki Paul.

Az ajtó kitárult. Egy Atreides-egyenruhás, magas férfi hajolt be a szobába, a sapkáján a Hawat-jelvény.

— Hát itt van a fiatalúr! — mondta. — A házvezetőnő igazított útba. — Körülpillantott. — A pincében, egy kőrakás mélyén egy ember lapult. Fürkészvezérlő volt nála.

— Ott akarok majd lenni a kihallgatásán — mondta Jessica.

— Sajnos, úrnőm, nagyon elbántunk vele, mert nem hagyta magát. Meghalt.

— Van valami, aminek az alapján azonosítani lehet? — kérdezte Jessica.

— Egyelőre semmit sem találtunk, úrnőm.

— Arrakisi bennszülött volt? — kérdezte Paul.

Jessica bólintott az okos kérdés hallatán.

— Bennszülött külseje van — mondta a férfi. — A jelek szerint több mint egy hónapja rejtették el annak a kőrakásnak a mélyén, aztán csak várta, hogy megjöjjünk. A kő és a habarcs, ahol kijött a pincébe, érintetlen volt tegnap, amikor átvizsgáltuk azt a részt. A becsületemre mondom!

— Senki sem vonja kétségbe az alaposságotokat.

— Én kétségbe vonom, úrnőm. Ultrahangszondákat kellett volna használnunk odalent.

— Feltételezem, hogy most használjátok — mondta Paul.

— Igen, uram.

— Üzentess apámnak, hogy késni fogunk.

— Tüstént, uram. — A férfi Jessicára pillantott. — Hawat utasítása, hogy ilyen körülmények között a fiatalurat biztonságos helyén kell őrizni. — A tekintete megint körbeszaladt. — Mi a helyzet ezzel a szobával?

— Legjobb tudomásom szerint biztonságos — mondta Jessica. — Hawat és én is átvizsgáltam.

— Akkor őrséget állítok idekint, úrnőm, amíg még egyszer teljesen át nem kutattuk a házat. — Mélyen meghajolt.

Tisztelgett Paul felé, kihátrált és becsukta maga mögött az ajtót.

Paul törte meg a csendet:

— Később mi is átvizsgálhatnánk a házat. A te szemed esetleg meglát olyasmit, ami fölött mások elsiklanak.

— Ez a szárny volt az egyetlen, amelyet nem néztem át — mondta Jessica. — Ezt hagytam utolsónak, mert…

— Mert Hawat ezzel személyesen foglalkozott — mondta a fiú.

Jessica gyors, kérdő pillantást vetett rá.

— Nem bízol Hawatban?

— De igen, csak… öregszik, és túl sokat dolgozik. Levehetnénk a válláról a teher egy részét.

— Ezzel csak megszégyenítenénk, és rosszabbul végezné miatta a dolgát. Egy kósza bogár sem lesz képes beosonni ebbe a szárnyba, ha Hawat ezt megtudja. Restellni fogja, hogy…

— Magunknak kell intézkednünk — mondta Paul.

— Hawat becsülettel szolgálja immár a harmadik Atreides-nemzedéket! — mondta Jessica. — Megérdemel minden tiszteletet és bizalmat, amit megadhatunk neki… és még sokkal többet is.

— Amikor az apámat bosszantja valami, amit csináltál — jegyezte meg Paul —, úgy szokta azt mondani, hogy „Bene Gesserit!”, mintha káromkodna.

— És mi szokta bosszantani apádat?

— Amikor vitatkozol vele.

— Te nem vagy az apád, Paul.

Paul azt gondolta: Nyugtalanítani fogja, de el kell mondanom neki, amit attól a Mapes asszonyságtól hallottam, hogy áruló van közöttünk.

— Mit titkolsz előlem? — kérdezte Jessica. — Ezt nem szoktam meg tőled, Paul.

A fiú vállat vont, aztán elmondta a Mapesszel történt beszélgetést.

Jessica a levélen talált üzenetre gondolt közben. Gyorsan döntött. Megmutatta Paulnak a levelet, elmondta az üzenetet.

— Erről azonnal értesíteni kell apámat — mondta a fiú. — Átteszem kódba, és azonnal leadatom rádión!

— Ne — mondta Jessica. — Várd meg, amíg négyszemközt tudsz beszélni vele. A lehető legkevesebb embernek szabad tudnia erről.

— Azt akarod mondani, hogy senkiben sem bízhatunk meg?

— Van még egy lehetőség — mondta Jessica. — Lehet, hogy úgy akarták, hogy ez az üzenet eljusson hozzánk. Aki az üzenetet küldte, igaznak vélte, de lehet, hogy az egyetlen cél az volt, hogy megkapjuk.

Paul arca kemény maradt és komor.

— Hogy gyanút és bizalmatlanságot hintsenek el közöttünk, hogy azzal gyengítsenek meg bennünket — mondta.

— Négyszemközt kell tájékoztatnod róla apádat, és figyelmeztesd erre a szempontra is!

— Értem.

Jessica a magas, széles fényszűrő üveg felé fordult, kibámult délnyugatra, ahol egyre lejjebb süllyedt az Arrakis napja — sárgás golyóként lebegett a sziklák fölött.

Paul is vele fordult.

— Szerintem sem Hawat — jegyezte meg. — Esetleg Yueh?

— Yueh sem „embere”, sem „bizalmas társa” apádnak. És biztosíthatlak, ugyanolyan ádázul gyűlöli a Harkonneneket, mint mi.

Paul a sziklákra irányította a figyelmét. És nem lehet Gurney sem, gondolta. Sem Duncan. Valamelyik tisztjük? Képtelenség! Mindegyikük olyan családból való, amely nemzedékek óta hűséges hozzánk — és jó oka van rá.

Jessica végigsimított a homlokán, fáradtság öntötte el. Annyi itt a veszély! Kitekintett a szűrőtől sárga tájra, jól szemügyre vette. A hercegi földek mögött magas kerítéssel körülvett tárolóterület húzódott — sorokban álltak benne a fűszersilók, a kerítés körül pedig a póznalábú őrtornyok, mint megannyi ijedt pók. Jessica legalább húsz, silókkal tele tárolóterületet látott egymás mögött a Pajzsfal irányában — silók egymás után, dadogó sorban a medencén át.

A szűrt fényű nap lassan lebukott a láthatár alá. Feltűntek a csillagok. Jessica észrevett egy fényes csillagot, amely olyan mélyen volt a horizonton, hogy jól kivehető, pontos ritmusban villózott a fénye.

Paul izegni-mozogni kezdett mellette a félhomályos szobában.

Jessica figyelme azonban arra a különálló, villózó csillagra összpontosult: rájött, hogy túl alacsonyan van, hogy a fénynek a Pajzsfal sziklái közül kell jönnie.

Valaki jeleket ad!

Megpróbálta kiolvasni az üzenetet, de ezzel a kóddal sohasem találkozott még.

Más fények is kigyúltak már a síkságon, a sziklák alatt, kicsiny, távoli sárga fénypontok a kék sötétségben. És balra az egyik fénypont fényesebb lett, elkezdett villogva felelgetni a sziklának, gyorsan, ritmikusan.

A hamis csillag a sziklák között nyomban kihunyt.

Jelzések… baljós előérzettel töltötték el Jessicát.

Miért fényjelekkel érintkeznek a medencén át? kérdezte magától. Miért nem használják a kommunikációs hálózatot?

A válasz nyilvánvaló volt: a hálózatot most már biztosan lehallgatják Leto herceg ügynökei. A fényjelek csak azt jelenthették, hogy a herceg ellenségei váltanak üzeneteket — a Harkonnen-ügynökök.

Kopogás hallatszott mögöttük az ajtón, aztán Hawat emberének a hangja:

— Minden rendben van, uram… úrnőm. Ideje, hagy elvigyük a fiatalurat az apjához.