Frank Herbert - A Dűne

Cserepes növények, törpefák sorakoztak körös-körül. Jessica felismert egy mimózát, egy virágzó birset, egy sondagit, zöld virágú pleniscentákat látott, zöld-fehér csíkos akarsót… rózsákat…

Még rózsák is!

Lehajolt, beszívta egy hatalmas, halványpiros virág illatát, aztán fölegyenesedett, megint szemügyre vette a szobát.

Ritmikus zaj ütötte meg a fülét.

Szétválasztotta a levélrengeteget, bekémlelt a szoba közepére. Kis szökőkút állt ott, bordás peremű. A ritmikus zajt a fémmedencébe hulló-dobogó, csavarodó-ívelő vízsugár keltette.

Jessica gyorsan végigcsinálta magában az érzékeléstisztító műveletsort, aztán módszeresen megvizsgálta az egész helyiséget. Nagyjából tíz négyzetméteres lehetett. A folyosó vége fölötti elhelyezkedésből és az apró konstrukciós különbségekből Jessica sejtette, hogy jóval az eredeti épület elkészülte után építették rá erre a szárnyra.

Megállt a szoba déli falánál a széles fényszűrő ablak előtt, körülnézett. Minden talpalatnyi helyen egzotikus, nedves égövi növények sorakoztak. Valami megzörrent a levelek között. Jessica megdermedt, aztán meglátott egy egyszerű, óraműves szervort, locsolókarokkal. Egy kar fölemelkedett, finom permetet lövellt ki, amely benedvesítette Jessica arcát is. A kar visszahúzódott, Jessica megnézte, mit öntözött meg: egy páfrányt.

Mindenütt víz volt ebben a szobában, víz — azon a bolygón, ahol a víz volt a legértékesebb éltető nedű! Olyan szembetűnő volt a vízpazarlás, hogy Jessica az elképedéstől szinte gondolkodni sem tudott.

Kitekintett a sárgára szűrt fényű napkorongra. Alacsonyan járt már az egyenetlen látóhatár fölött, a sziklák fölött, amelyek a Pajzsfal néven ismert gigászi kőzetgerinc részét alkották.

Fényszűrő, gondolta. Hogy lágyabbá, ismerősebbé varázsolja egy fehér nap fényét. Ki építtethette ezt? Leto? Kitelne tőle, hogy ilyen ajándékkal lepjen meg, de nem lett volna ideje rá. És sokkal fontosabb gondok foglalták el.

Jessicának eszébe jutott egy jelentés, amely szerint sok arrakisi háznak légzsilipes ajtaja, ablaka volt, hogy megőrizzék, vissza tudják nyerni a belső páratartalmat. Leto korábban azt mondta, a hatalom és gazdagság szándékos fitogtatása volt, hogy ebben az épületben nem törődtek az ilyesmivel, az ajtókat, ablakokat csak a mindenütt jelenlevő por ellen szigetelték.

Amit azonban ez a helyiség megtestesített, az sokkal meghökkentőbb volt, mint a vízszigetelés hiánya a külső ajtókon! Jessica becslése szerint az a vízmennyiség, amelyet ez a luxuskert elhasznált, elegendő lett volna ezer embernek az Arrakison — esetleg még többnek.

Végigment az ablak mellett, tovább nézelődött a szobában. A szökőkút mellett derékmagasságban fémes felület csillant meg. Fehér jegyzettömb hevert rajta, mellette toll. Félig eltakarta a föléje hajló, legyező alakú levél. Jessica odament az asztalhoz, látta rajta Hawat napi ellenőrzésének jelét, elolvasta a jegyzettömbre írt üzenetet:

Lady Jessicának

Kívánom, hogy ugyanannyi örömödet leljed itt, mint én. Kérlek, engedd, hogy ez a szoba megtanítson valamire, amit ugyanazoktól a tanítóktól hallottunk: a kívánatos dolog közelsége mértéktelenségre csábítja az embert. Az az út veszéllyel terhes.

Minden jót kíván

Margot, Lady Fenring

Jessica bólintott, emlékezett rá, hogy Leto említette: Fenring gróf volt a Császár első itteni megbízottja. Sokkal sürgetőbb volt azonban az üzenet titkos tartalma. A megfogalmazás módja az értésére adta, hogy az írója szintén Bene Gesserit. Jessicában egy pillanatra fölmerült a keserű gondolat: a gróf feleségül vette az övét.

De közben már lehajolt, hogy megkeresse az elrejtett üzenetet. Ott kellett lennie. A látható szöveg tartalmazta a jelszót, amellyel minden Bene Gesseritnek, akit nem kötött Iskolai Parancs, figyelmeztetnie kellett a másikat, ha a körülmények szükségessé tették: „Az az út veszéllyel terhes.”

Jessica megtapogatta az üzenet hátoldalát, végigsimította a felületet, pont-vonás jeleket keresett. Semmi. Kutató ujja végigszaladt a jegyzettömb szélén. Semmi. Visszatette a jegyzettömböt oda, ahonnan fölvette, közben mintha valami sürgette, ösztökélte volna, hogy gyorsan, gyorsan!

Talán a jegyzettömb elhelyezése…? töprengett.

De Hawat már átvizsgálta ezt a helyiséget, biztosan elmozdította. Jessica fölnézett a nagy levélre a jegyzettömb fölött. A levél! Ujját végigfuttatta az alsó felén, a szélén, a szárán. Ott volt! Ujja érzékelte a finom jeleket, egyetlen folyamatos mozdulattal leolvasta őket:

„A fiadat és a herceget közvetlen veszély fenyegeti. Van egy hálószoba, amelyet arra terveztek, hogy a fiad vonzónak találja. H. elrejtett benne sok fölfedezésre váró csapdát, hogy az igazit ne vegyék majd észre.” Jessica megfékezte magában az első reakcióját, hogy visszarohanjon Paulhoz; végig kellett olvasnia az egész üzenetet. Ujja sebesen futott a kis kiemelkedéseken: „Nem tudom, pontosan milyen jellegű a veszély, de valami köze van egy ágyhoz. A hercegedet egy bizalmas társának vagy emberének árulása fenyegeti. Téged H. ajándékba akar adni az egyik kegyencének. Legjobb tudomásom szerint ez az üvegház biztonságos. Sajnálom, nem tudok többet. Kevés a forrásom, mert a gróf nincsen H. zsoldjában. Üdv: M. F.”

Jessica ellökte a levelet, sarkon fordult, hogy a fiához rohanjon. Abban a pillanatban kivágódott a légzsilip ajtaja. Paul beugrott rajta, valamit szorongatott a kezében. Becsapta maga mögött az ajtót. Meglátta az anyját, átfurakodott a levelek között hozzá, egy pillantást vetett a szökőkútra, és a kezét a benne szorongatott tárggyal együtt a vízsugár alá dugta.

— Paul! — Jessica vállon ragadta a fiát, tekintetét a kezére szegezte. — Mi az?

A fiú könnyed hangon szólalt meg, de az anyja megérezte mögötte az erőfeszítést.

— Fürkészvadász. A szobámban kaptam el. Szétvertem az orrát, de biztosra akarok menni. A víztől mindenképpen zárlatos lesz majd…

— Merítsd bele! — parancsolt rá Jessica.

Paul engedelmeskedett.

Néhány pillanat múlva Jessica azt mondta:

— Vedd ki a kezed. Azt hagyd a vízben!

Paul kivette a kezét, lerázta róla a vizet, mereven nézte a szökőkútban heverő, mozdulatlan tárgyat. Jessica letört egy zöld növényszárat, megpiszkálta vele a félelmes kis fémszilánkot.

Nem reagált.

Jessica a vízbe ejtette a szárat, Paulra nézett. A fiú tekintete kutatón söpört végig a szobán, Jessica felismerte a B. G: módszer alkalmazását…

— Ebben a szobában akármi is rejtőzhet — mondta Paul.

— Megbízható forrásból tudom, hogy biztonságos.

— Állítólag az én szobám is biztonságos volt. Hawat kijelentette, hogy…

— Ne felejtsd el, hogy ez fürkészvadász volt — figyelmeztette az anyja. — Ez azt jelenti, hogy a házon belülről kellett irányítani. A fürkészek irányítósugara korlátozott hatótávolságú. Lehet, hagy már Hawat nyomozása után csempészték be.

De Jessica közben a levélen talált üzenetre gondolt: „… bizalmas társának vagy emberének árulása…” Nem Hawat, az biztos. Biztosan nem Hawat…

— Hawat emberei épp most kutatják át a házat — mondta Paul. — A fürkész kis híján elintézte azt az öregasszonyt, aki benyitott, hogy fölkeltsen.

— A Shadout Mapes — mondta Jessica. Eszébe jutott az előbbi találkozás a lépcsőnél. — Apád hívat, hogy…