Frank Herbert - A Dűne

Amikor fölemelte a tekintetét, a Shadout Mapes csupa kék szeme meredt rá.

— Az apád hívat — mondta a nő. — A kísérőid odakint várnak.

Paul bólintott, csak most kezdett igazán tudomást venni erről a különös, zsákszerű darócruhába öltözött nőről. A csupakék szem tekintete a fiú kezében szorongatott tárgyra szegeződött.

— Hallottam már efféléről — mondta Mapes. — megölt volna engem, mi?

Paul nyelt, egy nagyot, csak azután tudott megszólalni:

— Én… én voltam a célpontja.

— De felém jött!

— Mert mozogtál. — Paul magában azt kérdezte: Ki ez a teremtés?

— Akkor te megmentetted az életemet — mondta a nő.

— Mindkettőnk életét.

— Nem egészen, mert ha engeded, hogy engem elkapjon, te elmenekülhettél volna.

— Ki vagy te? — kérdezte a fiú.

— A Shadout Mapes. Én vagyok a házvezetőnő.

— Honnét tudtad, hol találsz meg?

— Az anyádtól. Odalent találkoztam vele, a bűvszobához vezető lépcső alján. — Jobbra intett. — Az apád emberei közben várnak.

Hawat emberei lesznek, gondolta a fiú. Meg kell találnunk ennek a fürkésznek a kezelőjét!

— Eredj hozzájuk — mondta. — Szólj nekik, hogy elkaptam egy fürkészvadászt. Szóródjanak szét, és keressék meg a kezelőjét! Mondd meg, hogy haladéktalanul zárják le a házat és a környező területet. Ők tudni fogják a módját. A kezelő biztosan valami idegen lesz…

Esetleg éppen te? futott át a fiún. De tudta, hogy nem. A fürkész irányítás alatt állt akkor, amikor a nő belépett.

— Mielőtt engedelmeskedem neked, kis ember — mondta Mapes —, tisztáznom kell, hogy mi van közöttünk. Te most vízterhet róttál reám, és nem tudom, szívesen viselem-e. De mi, fremenek mindig megadjuk a tartozásunkat, legyen akár fekete tartozás, akár fehér. És tudomásunk van róla, hogy áruló van köztetek. Hogy ki, azt nem tudom megmondani, de egészen biztosak vagyunk benne. Meglehet, az ő keze vezette azt a húsvágót.

Paul némán fogadta ezt. Áruló! Mielőtt megszólalhatott volna, a különös nőszemély sarkon fordult, és elfutott a folyosón.

Paul egy pillanatig arra gondolt, visszahívja, de volt valami a nő egész viselkedésében, ami azt súgta a fiúnak, hogy nem venné jó néven. Amit tudott, elmondta, és most elment, hogy engedelmeskedjék neki. Egy perc múlva mindenütt nyüzsögni fognak Hawat emberei.

Gondolatban felidézte a különös társalgás többi mozzanatát. A bűvszoba. Balra pillantott, amerre a nő mutatott, amikor ezt mondta. Mi, fremenek. Ilyen tehát egy fremen! Paul itt megtorpant, egy mnemonikus pillanatfelvétellel elraktározta az arctípust az emlékezetében: aszalt-ráncos vonások, barnára cserzett bőr, csupakék szem, fehérje nélkül. Hozzátette a megjelölést is: a Shadout Mapes.

Még mindig a kezében szorongatva a szétzúzott fürkészt, Paul visszafordult a szobába, bal kezével fölkapta az ágyról a pajzsövet, a dereka köré kerítette és becsatolta, miközben már szaladt kifelé, aztán balra a folyosón.

Mapes az előbb azt mondta, hogy valahol arrafelé van az anyja… lépcső… bűvszoba.

A déli szárny végében Jessica meglátott egy fém csigalépcsőt, amely fölvezetett egy ovális ajtóhoz. Jessica végigtekintett a folyosón, megint fölpillantott az ajtóra.

Ovális? tűnődött. Különös alakú ajtó egy házon belül.

A csigalépcső alatti ablakokon át látni lehetett, hogy az Arrakis hatalmas, fehér napja már lefelé halad pályáján. Hosszú árnyékok nyúltak végig a. folyosón. Jessica figyelme visszatért a lépcsőhöz. Az erős oldalfényben száraz sárdarabokat vett észre a fémrács réseiben.

Megfogta a korlátot, megindult fölfelé. Csúszósnak, hidegnek érezte a korlátot a keze alatt. Megállt az ajtó előtt, látta, hogy nincs rajta kilincs, csak egy kis mélyedés a felületen ott, ahol a kilincsnek kellett volna lennie.

Csak nem tenyérzár? gondolta. A tenyérzárat egyetlen személy kézformájára, tenyérráncaira kell beállítani! De úgy festett, mint egy tenyérzár, márpedig a tenyérzárak kinyitásának megvolt a módja — amint az iskolában megtanulta.

Hátrapillantott, hogy nem látja-e valaki, és a mélyedésre tette a tenyerét. Egészen gyenge nyomás, hogy eltorzuljanak a ráncok… egy csuklófordulat, egy másik… csúszik, fordul a tenyér a felületen…

Kattanás hallatszott.

Lentről, a folyosóról ugyanakkor sietős léptek. Jessica elvette a kezét az ajtóról, megfordult. A lépcső aljánál Mapes jelent meg.

— Emberek vannak a nagyteremben, azt mondják, a herceg küldte őket Paul fiatalúrért — mondta Mapes. — Náluk van a hercegi pecsét, és az őr ismeri őket. — Az ajtóra pillantott, aztán Jessicára.

Óvatos ez a Mapes, gondolta Jessica. Jó jel.

— Innen az ötödik szobában van, a kis hálószobában — mondta. — Ha nem akar felébredni, szólj be a szomszéd szobába dr. Yueh-nek! Lehet, hogy valami ébresztőszerre lesz szükség.

Mapes még egy átható pillantást vetett az ovális ajtóra, és Jessica mintha gyűlölködést látott volna a szemében. Mielőtt Jessica megkérdezhette volna, miféle ajtó az és mi rejtőzik mögötte, Mapes már megfordult és elsietett.

Hawat biztonságosnak nyilvánította ezt a helyet, gondolta Jessica. Nem lehet semmiféle komolyabb rossz odabent.

Belökte az ajtót. Kicsiny helyiségbe nyílt, a szemközti falon egy hasonló ovális ajtó látszott, a közepén nyitókerék.

Légzsilip! gondolta Jessica. A padlóra nézett, látta, hogy egy ajtókitámasztó hever a lába előtt. Hawat személyes jele volt rajta. Kitámasztva hagyták az ajtót, gondolta. Valaki véletlenül elrúghatta a kitámasztót, nem gondolt rá, hogy a külső ajtó tenyérzárral zárul.

Átlépett az ajtó magas peremén, megállt a légzsilipben.

Minek a légzsilip a házon belül? kérdezte magában. Aztán eszébe ötlöttek a speciális atmoszférában őrzött egzotikus lények…

Speciális atmoszféra!

Ennek nagyon is lehetett értelme az Arrakison, ahol még a máshonnan származó legigénytelenebb növények is öntözésre szorultak.

Az ajtó mögötte lassan csukódni kezdett. Jessica elkapta, rögzítette Hawat támasztékával. Visszafordult, megint szemügyre vette a belső ajtót. A zárókerék fölött a fémbe valamilyen feliratot véstek. Galach nyelven írták, Jessica elolvasta:

„Ó, ember! Az isteni teremtés csodálatos része van itt; állj hát meg előtte, és tanuld meg imádni Mindenek Felett Való Barátod tökéletességét!”

Jessica nekifeszült a keréknek. A kerék elfordult, az ajtó kinyílt. Jessica gyenge szellőt érzett az arcán, megrebbent a haja. Valahogy másnak érezte a levegőt, aromásabbnak. Kitárta az ajtót, benézett. Sárga napfényben fürdő, zöld növénytömeget látott maga előtt.

Sárga nap? Persze, fényszűrő!

Átlépett a peremen, az ajtó becsukódott mögötte.

— Nedves klímájú üvegház… — rebegte Jessica.